Magyar Narancs: Kezdjük ott, ahol három évvel ezelőtt abbahagytuk, megalakult az általad akkor "katasztrófakoalíciónak" nevezett szlovák kormány...
Szigeti László: Robert Fico 2006 nyarán erősen nacionalista színezetű kormányt hozott létre, s emiatt várható volt egyfajta magyarellenesség. De Fico kisebbségpolitikai vonatkozásban status quót hirdetett, úgyhogy bizakodtam. Szlovák baloldali barátaim is reménnyel fogadták Ficóék győzelmét, én is fontosnak tartottam egy modern baloldali párt színre lépését. De hamar rá kellett jönnöm, hogy a Smer ("Irány", a Robert Fico vezette szociáldemokrata párt, a legnagyobb kormányerő - a szerk.) nacionalistái javíthatatlanok. Programjuk egyik fundamentuma a magyarokkal szembeni kétely és erőpolitika. Szeptember 12-én ért az első nagy döbbenet. Fütyülve az ártatlanság vélelmére, Fico azzal vádolta meg a tévécsatornák egyenes adásában Malina Hedviget, a magyar egyetemista lányt, hogy megverte magát, és ezzel szlovák- és államellenes hangulatot akart szítani. Azóta a Smer ideológiai húzóemberei rendre magyarellenesen politizálnak. Az egyik céljuk ezzel az, hogy legyengítsék a Slota-féle Szlovák Nemzeti Pártot (SNS), illetve a Meciar-féle HZDS-t, hogy megszerezzék a szavazóikat. Ez ismert metódus, a nagy populista pártok nemzeti jelszavak pufogtatásával őrlik fel a kisebbeket. Ezt tette Berlusconi Forza Italiája, Orbán Fidesze, ezt teszi a tanítványuk, Robert Fico is. Hatásukra, mint a gombák, szaporodnak a nácik. Ez ártalmas jelenség, ám sajnos ma már a politikai kultúra része.
MN: Mivel folytatódott Fico mondott "programja"?
SZL: A Magyar Koalíció Pártja belső feszültségeiről - úgymond a Duray-Bugár-ellentétről - elterelendő a figyelmet, Csáky Pál előhozta a Benes-dekrétumokat. A status quo következő felrúgásaként Ficóék parlamenti határozattal megerősítették az érvényességüket. Aztán a többi: a földrajzi nevek használata a szlovákiai magyar tankönyvekben, a dunaszerdahelyi focipályán történt rendőri túlkapások, az államnyelvtörvény, a Sólyom-affér. Volt olyan is, amit nem ők követtek el. Szili Katalin kezdeményezése, a Kárpát-medencei magyar képviselők fóruma ellen felhorgadtak. Évek óta nem beszélnek egymással, s ha mégis, műmosollyal, szorult fenékkel, kételkedőn, bizalmatlanul. Mindkét oldal hülyeségeit rühellem, de szlovák állampolgárként is, meg szlovákbarátként leginkább azt szégyellem, hogy az arrogáns politikának mindkét országban sikere van. Fico és kétpilléres, nemzeti és szocialista pártjának népszerűsége állandóan 40 százalék körüli.
MN: Az ellenségkép miatt?
SZL: Elsősorban emiatt. Hiszen a gazdaságpolitikája akadozik, a költségvetési hiány év végére elérheti a 6 százalékot, míg Magyarországé 3-4 százalék között mozog. És sajnos Szlovákiában a munkanélküliség is gyorsan emelkedik, júliusban 12,1 százalék volt.
MN: Ez a válság miatt van, vagy Fico gazdaságpolitikája hozott ekkora visszaesést?
SZL: Egyrészt a válság, másrészt a kormány osztogató politikája miatt. A 2006-os választások után találgattuk, mitől bukott meg a Dzurinda-koalíció. A túlburjánzott korrupcióra gyanakodtunk, s csak másodikként a szociális politika érzéketlenségeire. Ma már tudjuk, sokkal inkább a szociálpolitikai szigora buktatta meg a jobboldalt, mintsem a korrupció meg a tolvajlás, hiszen az ma nagyobb, mint bármikor a szuverén Szlovákia történetében. Fico belpolitikája alapjában véve szociális adományokra meg ígérgetésre, kapitalizmusellenességre és egy észbontóan torz, a magyarok által folytonosan fenyegetett nemzettudatra épül. Ez odáig fajult, hogy szerinte a szlovákoknak Szent Istvánhoz semmi közük, az ő első királyuk Szvatopluk volt. Miniszterelnökként a nemzettel azonosítja magát, és emiatt hiába vált önmaga karikatúrájává, rengetegen bálványozzák, s a számtalan korrupciós ügy dacára választói tisztának vélik. Sikerült elhitetnie egyrészt azt, hogy rajta kívül bárki lophat, mert ilyen szemét világban élünk, ahol a bankok és a nagyvállalatok kiszipolyoznak minket. Másrészt meg azt is, hogy a kormányon belül Slotáék a fő tolvajok. Azt is elhiszik neki, hogy a kormányzása alatt történt mérhetetlen tolvajlások messze nem érik el azt a hatalmas rablást, amit a Dzurinda-kormányzat követett el az állami bankok és stratégiai vállalatok idegen kézre juttatásával. A választóit meg nem érdekli, hogy a korrupció miatt az állami adminisztráció ma már önmaga karikatúrája. Szinte lehetetlen állami támogatásokhoz vagy hitelhez jutni megvesztegetés nélkül, és ez az EU-s pénzeket is bőven érinti. De Fico mindkét témával jól játszik, s harmadiknak ott a magyar kártya. Így jön össze a negyven százalék.
MN: S ez bejön a szlovák választóknak?
SZL: Természetesen, különben nem csinálnák. Hogy mindez gazdaságilag meddig tartható fenn, az megjósolhatatlan. Egyesek szerint előre hozott választásokra játszik, mert tavasszal bedőlhet az ország gazdálkodása, most meg nagy fölénnyel nyerne. Ráadásul most bármit megtehet a koalíciós partnereivel, megfoszthatja őket miniszteri székeiktől, megalázhatja őket, azok kitartanak mellette, mert tudják, hogy a következő kormányba már nem kerülnek bele. De énszerintem Fico kitölti az idejét, ha másért nem, hogy bizonyítson. Az előre hozott választás beismerése lenne annak, hogy mégsem eléggé tökös gyerek. Nála ez önbecsülés kérdése. ' az a férfi akar lenni, aki vaskézzel irányítja az országot. Egy kis Putyin. Ezért folytat nemzetállami erőpolitikát.
MN: Amit tehát közvetlen hatalmi, taktikai szempontok motiválnak? Az abszolút parlamenti többség vágyképe?
SZL: Ennél azért jóval többről van itt szó. A parlamenti többségnél jobban érdekli a homogén nemzetállam vágyképe. Csehszlovákia szétesésével két alkotmány született. A cseh preambuluma azzal a mondattal kezdődik, hogy "Mi, a Cseh Köztársaság csehországi, morvaországi és sziléziai polgárai" megalakítjuk ezt az országot. A szlovák alkotmány preambuluma így nyit: "Mi, a szlovák nemzet..." Óriási különbség. Az egyik nemzeti, a másik polgári államról beszél. A szlovákok számára szinte természetes, hogy a szlovákiai magyaroknak nincs alkotmányos státusza. Szigeti Lászlónak mint szlovákiai magyar nemzetiségű állampolgárnak van ugyan állampolgári státusza, de minden szuverenitásból eredő jog egyesegyedül a szlovák nemzetet illeti. Egyetlen olyan szlovákiai magyar állami intézmény sincs, amit az alkotmány garantálna. Nincs olyan alkotmányos törvény sem, ami a többségi elv felfüggesztésével legalább anyanyelvi, kulturális és oktatási kérdésekben vétójogot garantálna a magyaroknak. A szlovák elitek a szabadságharc után a magyarokkal, Trianon után a csehekkel küzdöttek, mígnem 1993-ban a társadalmuk eljutott az önálló államhoz. Jó néhány szlovák barátom egyetért velem abban, hogy most már bölcs dolog lenne ennek a szlovák szuverenitásnak megnyugtató távlatot adni a félmillió szlovákiai magyar alkotmányos státuszával. Mert az mégiscsak nevetséges, ha úgy születik meg egy nyelvtörvény, hogy épp az érintetteket nem kérdezik meg. A nemzeti önkény bizonytalanságról és gyávaságról árulkodik. A nyelvtörvényről Pozsony Budapesttel akar tárgyalni! De miért nem velünk, szlovákiai magyarokkal? Én nem Budapesttől várok jogorvoslatot, hanem attól az államtól, amelynek állampolgára vagyok. Rokonságom közel háromszáz éve él Dunaszerdahelyen. Fico mégis folyton lojalitásra szólít fel - és föl sem merül benne, hogy neki is meg kellene harcolnia a lojalitásomért. Engem leszavaz, nekem ukázokat ad, de nem mutat lojalitást. Elfogadom Magyarország vagy bármilyen más nemzetközi fórum erőfeszítését, ha azzal hozzásegíti a szlovák politikai képviseletet ahhoz, hogy megértse, hasznára válik, a biztonságát meg a szuverenitását növeli, ha a szlovákiai magyarok egyetértése nélkül nem törvénykezik a magyar kisebbségi identitást közvetlenül érintő dolgokban. Van egy magyar politikai párt, vagyis immáron kettő, de Robert Fico azt állítja, hogy nincs tárgyalnivalója a szlovákiai magyar képviselőkkel a nyelvtörvényről, hiszen ellenzékben vannak, és akkor az összes ellenzéki párttal tárgyalnia kéne. Látszólag ez tiszta képlet, hisz övé a végrehajtó hatalom, ő kapott erre felhatalmazást. De akkor kivel tárgyaljon kisebbségi kérdésekben? Ezt nem tartom demokratikusnak, miközben tudom, hogy a demokrácia a többség uralmát jelenti. De az a demokrácia, amely ezeket a finom árnyalatokat nem érzékeli, és nem képes rugalmasságra, csődöt mond. A szlovák demokratikus berendezkedés változtatásra vár, és amíg ez be nem következik, mindig előhúzható lesz a magyar kártya.
MN: És van reális esély a hamari változásra?
SZL: Ez a nemzetállami filozófia egy esztelen káprázat, sokkal rosszabb, mint a Meciar-féle magyarellenesség. Rafináltabb, és ezáltal veszélyesebb. Az erőpolitika gyökere az az infantilizmus, amit a szlovák nemzetpolitika utóbbi kétszáz évének magyarellenessége táplál. E magyarellenesség gyökere pedig a 19. század végi asszimiláló magyar politika kíméletlensége. A magyar-szlovák együttélés nem szült tömegsírokat, ezért a megbékélés akár könnyű is lehetne. De nem lesz az. A történelmi Magyarország parlamentjében a kisebbségeket ugyanúgy leszavazták, ahogy most szavaznak le minket a szlovákok. Ezt a régi magyar modellt alkalmazza Fico. De a múlt nem csak így kísért. Marek Mad'aric, a Smer kulturális minisztere és nemzetideológusa szerint a magyar politika fundamentuma, hogy visszaszerezze a Trianonban elveszített területeket. És ezt gondolja Fico is, meg jó sokan. Ján Carnogursky, a kereszténydemokrata exkormányfő néhány hónappal ezelőtt a prágai Právónak azt nyilatkozta, hogy Magyarország amerikai segítséggel akár még a határmódosítást is kieszközölheti. Bocsássatok meg, ezt egy volt szlovák miniszterelnök mondta egy prágai napilapban! Ez a félsz állandóan jelen van. Számotokra ez nevetséges, groteszk, számukra nem. Ez egy stabil értékrend, amire politikát lehet építeni. A szuverenitás, az állam területi egységének elvesztése állandó, bármikor előhúzható eszköz, és Ficóéknak erre épül a magyarokkal szembeni politikája.
MN: Ha a következő választásokat az ellenzék nyeri Szlovákiában, akkor sem valószínű, hogy megváltozik a nemzetpolitika, hisz a szlovák nemzet és a szlovák állam viszonyáról az ellenzéki pártok sem gondolnak döntően mást, mint Ficóék.
SZL: Az említett alkotmányos garanciákat a Dzurinda-kormányzat sem adta meg, de legalább nem használtak úton-útfélen nacionalista retorikát, és a szlovák- szlovákiai magyar kapcsolatokban nem volt ennyi feszültség, gátlástalanság, ostoba gyanúsítgatás. Viszonylagos nyugalom volt. De a megbékélés hosszú távú meccs lesz. Amíg az értelmiség és a sajtó nem beszél nyíltabban a szlovákiai magyarok hiányzó státuszáról, amíg nem lesz társadalmi párbeszéd a szlovákiai demokrácia jellegéről, addig működni fog a magyar veszélyeztetettség elve. De a szlovákiai magyarok jogállásáról Szlovákiának magának, a szlovák többségnek és a szlovákiai magyar kisebbségnek kell megállapodnia. Ha sikerülne, a szlovákiai magyarok sokkal kevesebbet szaladgálnának Pestre jogi és erkölcsi segítségért, és Szlovákia stabilitása hallatlanul megerősödne. Egy ilyen államjogi paradigmaváltás az ország szociális tőkéjét is nagyban megnövelné, amely jelenleg botrányosan alacsony. És mindaddig az is marad, amíg a szlovák politika alibimegoldásokkal operál. Többek között azzal, hogy a több mint félmilliós magyar kisebbséget minden vonatkozásban egy kalap alá veszi a pár ezres horvát, orosz és egyéb nemzetiségi kisközösségekkel.
MN: Pedig a nyelvtörvény is ebből indul ki...
SZL: Azzal érvel a szlovák kormányzat, hogy két fontos célra kellett ez a törvény. Egyrészt a magyarokat segíti az integrálódásban, másrészt azokat a szlovákokat, akik a dél-szlovákiai hivatali érintkezésben semmire sem mennek az anyanyelvükkel. Én elismerem, akadhatnak diszkriminatív helyzetek, amikor például egy magyar faluban egy szlovák nemzetiségű embernek gondja támad avval, hogyan értesse meg magát. Csakhogy a szlovák állam naponta több ezer ilyen diszkriminatív tettet követ el! A törvény szerint ahol a kisebbségi lakosság száma eléri a 20 százalékot, ott az állami hivataloknak, intézményeknek, rendőrségnek és igazságügyi intézményeknek garantálniuk kell, hogy a kisebbség az anyanyelvén intézhesse az ügyeit. Dunaszerdahelyen több olyan állami hivatal van, ahol kizárólag szlovákul beszélnek, hogy Nyitráról, Érsekújvárról, Rimaszombatról és egyéb, kevesebb magyar lélekszámmal bíró városkáról és faluról ne is szóljak. Fico szerint minden magyarnak meg kell tanulnia szlovákul - noha ezt az alkotmány nem mondja ki. Nyilván abban reménykedik, ha minden magyar megtanul szlovákul, akkor a nyelvtörvény is jelentőségét veszti, hiszen csak otthon fogunk beszélni az anyanyelvünkön, a hivatalokban és közintézményekben már nem. De ebben téved. A szlovákiai magyarok nem ilyennek képzelik az integrációt, ez ugyanis az asszimiláció. Igen, mindenki tanuljon meg szlovákul, de Dél-Szlovákiában az állami intézményekben a szlovákok beszéljenek magyarul. Kapjanak erre állami ösztönzést, nyelvpótlékot, mindent. Ennyi az egész. Csakhogy az állam szemében nem érték a kétnyelvűség utópiája. Amit egyébként nemzetközi szerződések rögzítenek.
MN: Hogy a szlovákiai magyarság ehhez hozzátegye a magáét, feltétlenül szüksége lenne valamennyire egységes politikai fellépésre.
SZL: Kétszer adódott olyan pillanat a szlovákiai magyarok történelmében, amikor egységbe kényszerültek a magyar pártok. Először erős budapesti nyomásra München előtt, 1936-ban, másodszor 1998-ban, a meciari választási törvény miatt. De a szlovákiai magyarok ideológiai értékrendje csak a politikai fantazmagóriákban egységes. A szlovákiai magyar politizálásban Trianon óta a mai napig érzékelhető egy törésvonal. Nagyon leegyszerűsítve, az egyik szemlélet Magyarország-központú, ez a két háború között nyíltan revizionizmusra játszott. Ma a magyar nemzet politikai egységesülésére játszik. A másik szemlélet a csehszlovák orientáció, ami 1993-tól a szlovák társadalomba való integrálódást tűzte ki célul, a magyar identitás megőrzése és fejlesztése mellett. Ennek a szemléletnek az alapja a szlovákokkal történő kiegyezés, s ami ebből jön: a békésebb, prosperáló élet, meg a teljes polgári egyenrangúság reménye. A Bugár Béla vezette Híd-Most-nak akkor van esélye elősegíteni a szlovák nemzettudat megújítását és vele Szlovákia kulturális modernizációját, ha programjába emeli a szlovákiai magyar kisebbség alkotmányos státuszának elérését. Nem tudom, mit szeretne elérni a másik szemléletet képviselő Duray Miklós, de talán önmagáért beszél, hogy húsz év alatt egyetlenegyszer sem szólalt fel - sem a csehszlovák, sem a szlovák parlamentben.
MN: Fico bármiről hajlandó tárgyalni Bajnaival, csak a nyelvtörvényben és a Sólyom-botrány kezelésében nem enged. Tanácsos-e ezek után tárgyalni vele a magyar kormánynak?
SZL: Igen. Például gazdasági kérdésekről, arról, hogy Komárom és 'rsújfalu között épüljön fel a négysávos híd, ami ráköt az M1-esre. Vagy a határ menti együttműködések rendszeréről. Vagy arról, hogy milyen közös álláspontot képviseljenek Brüsszelben egy-egy kérdésben. Ezekről hajlandó lesz tárgyalni Fico, de a szlovákiai magyarok jogállásáról nem. Mert azt mondja, az az ő fennhatósága. Az sem érdekli, hogy a szlovák-magyar hidegháború miatt Szlovákia és Magyarország elveszti hitelét az unióban. Mert miért kérdeznének meg minket, vagy, ha már itt tartunk, Horvátországot és Szlovéniát, vagy a balti államokat arról, hogy bővítsük-e az uniót, vagy hogy különféle más kérdésekben hogyan egyezzünk meg, ha egyszer magunk is konfliktusteremtő államok vagyunk? Miért lenne pozíciónk Európában, ha csak egymással veszekszünk? De Ficóékat Európa igazából nem érdekli, hisz a hatalmat nem Brüsszeltől és a NATO-tól, hanem a választóktól kapják. Arcátlan módon ragaszkodnak a hatalomhoz, amit pont így szereznek meg, így ellenőrzik, így felügyelik, és fütyülnek arra, hogy beleszólhatnak-e ezenkívül bármibe. Ez az esztelen provincializmus lesújtó. Titeket evidensen az érdekel a szlovák-magyar konfliktusból, hogy hogyan lehet kezelni. Mondhatnám azt is, hogy épp e provincializmus miatt sehogy, de ezt azonnal törlöm, mert ez nem lenne méltó. Ezért azt mondom, türelemmel, empátiával, tengernyi aprómunkával.
