Jürgen munkáltatója, a 44. Számú Kelet-közép-európai Konvergencia Alap (KKEKA) - amint ezt a neve is híven tükrözi - abból él, hogy bízik a kelet-közép-európai államok közeledésében az unióhoz és az euróhoz. Tökös kis országok ezek, gondolja a vezetés és az alapba fektető német nyugdíjasok. Gyorsan nő a termelékenység, hamarosan EU-tagok lesznek, nemsokára bevezetik az eurót. Most még nincs minden rendben velük, jellemzően magas az államháztartási hiányuk, ezért bőven bocsátanak ki kötvényeket a piacon, hogy valamiből finanszírozzák magukat. Jürgen szorgalmasan tanulmányozza ezeket a kötvényeket, és eldönti, melyik országéból mennyit és milyet vegyen: rövid vagy hosszú lejáratút, euróalapút, netán a nemzeti valutában kibocsátottat. Összerak egy szép kis portfóliót, lehetőleg úgy, hogy abból csinos haszon legyen, hiszen ezt várja tőle a vezetés. Ha jól csinálja, év végén jön a bónusz, ami elérheti akár egész éves fizetését is. Ha nem megy, nem lesz bónusz sem, pedig a szemközti autószalonban hónapokkal ezelőtt kinézte azt a kis metálzöld kabriót (eladókisasszonyostul).
Esés
Jürgen az elmúlt időszakban jellemzően hosszú lejáratú, nemzeti valutában kibocsátott kötvényeket vásárolt. Ezeket elég jó kamatra adták, és ha a nemzeti valuta erősödik, akkor Jürgen nemcsak a kamatot keresi meg főnökeinek, hanem szert tesz némi extrára is. Az ilyen kötvények lejárata ugyanis az eurózónához való csatlakozás utánra esik, márpedig ha a csatlakozási árfolyam a forint szempontjából erősebb lesz a mainál, akkor Jürgen nemcsak a kamatot keresi meg, hanem az árfolyam erősödéséből is profitál.
De most nem ez a helyzet. A forint gyengül, és Jürgen az árfolyam romlásával pillanatnyilag éppen elveszíti azt is, amit a kamatokkal keresne. A birtokában levő kötvények hozama ugyanis emelkedik, és ez bár jól hangzik, Jürgen szempontjából semmi jót nem jelent. A hozam ugyanis nem úgy emelkedik, hogy a magyar állam az eredetileg megállapítottnál - mondjuk 7 százaléknál - magasabb kamatot fizet, hanem úgy, hogy az úgynevezett másodpiaci forgalomban a kötvények egyre alacsonyabb áron cserélnek gazdát. Jürgen még 100 forintért vette, de most csak 98-ért tudná eladni őket. A hozam elvben 7-ről 9 forintra nőtt, de ezt a 44. Sz. KKEKA a hajára kenheti: a portfóliója leértékelődött.
Ugyanez történik a Vasárnapi újság által megénekelt nyugdíjas házaspár 10 millió forintjával is, amit az egyik jó nevű magyar kötvényalapban helyeztek el. Az alap a pénzből állampapírokat vásárolt a biztos kamat reményében, de most arról volt kénytelen értesíteni az idős házaspárt, hogy 10 milliójukból már csak 9,5 van. A 100 forintért megvásárolt kötvények ára és vele Mari néni összekuporgatott megtakarítása ugyanis csökkent, mert ezeket a papírokat ma már nem lehet 100 forintért eladni. Ez nem jelenti azt, hogy Mari néni bukik, hiszen a kötvények lejáratakor a magyar állam kamatostul fizetni fog, de az tény, hogy ha ma akarnák kivenni a pénzt az alapból, veszteség érné őket.
Jürgennek tehát nincs jó kedve. Aggódva figyeli a monitoron a forint árfolyamát, és azon gondolkodik, hogy többet a büdös életben magyarokkal nem tárgyal, forintba pedig akkor sem fektet, ha revolverrel kényszerítik rá. De most benne van nyakig, a portfóliója tele van magyar adóssággal, és azt kell eldönteni, mi legyen vele. Ha eladja, azonnal realizálja azt a veszteséget, ami pillanatnyilag csak papíron létezik, éppen úgy, mint Mari nénié. Ha megtartja, akár az idők végezetéig, de legalábbis a kötvények lejártáig ülhet a cuccon, és attól retteghet, hogy a többi Jürgen és Günther és John mikor kezd eladni. Ha megteszik, a forint egyik pillanatról a másikra még sokkal gyengébb lehet, és akkor őt, Jürgent mindenki baleknak fogja tartani a cégnél, mert még nagyobbat bukik.
Rendületlenül
Herr Sperrhacken a nagy esélylatolgatásban végigpörgeti az elmúlt másfél év magyarországi eseményeit. Megbukott az Orbán-kormány, a Medgyessy-kabinet pedig még a választási kampányban közölte, hogy a forint márpedig túl erős. A Magyar Nemzeti Bank szerint viszont nem az, és ezt a véleményét az új kormány hivatalba lépésekor azonnal kifejezésre is juttatta: kapásból megemelte a kamatot.
Miután a rossz viszony kormány és jegybank között hamar nyilvánvalóvá vált, Jürgen egy kicsit leállt a magyar kötvények vásárlásával, inkább lengyel, cseh, még inkább szlovák papírokat vett. Magyarországról viszont egyre jobb hírek érkeztek. Az új pénzügyminiszter költségvetési szigort ígért, és gyakran mutatkozott Járai Zsigmonddal, a jegybank elnökével. A forint gyengítésére irányuló kormányzati törekvés mintha csak verbálisan létezett volna. Igaz, a kabinet végrehajtotta a 100 napos programot, ami költséges mutatványnak bizonyult, de úgy tűnt, az MNB sem lát okot különösebb aggodalomra. Járai ekkor úgy nyilatkozott, hogy az állami szféra béremelése nem okoz gondot az inflációs cél szempontjából. Jürgen óvatosan vásárolni kezd, noha a magyar gazdaság makroadatai - az infláció kivételével - folyamatosan romlanak. A fizetési mérleg hiánya emelkedik, a növekedés üteme lassul, a lakossági fogyasztás az egekben van, miközben a feldolgozóipari beruházások nemhogy nem növekednek, de egyenesen csökkennek. Ám a piac bízik és vásárol, és így tesz Jürgen is.
Válasz
A forint rendületlen erősödése januárban egy erős oldali spekulációs rohammal éri el a csúcsát (lásd: Támadás az erős szélen, Magyar Narancs, 2003. január 23.). Az MNB beavatkozik: eurót vásárol nagy mennyiségben, és kényszerűen kamatot csökkent. A forint a sáv széli 234 forintról 245 forintra gyengül, és e körül ingadozik egészen május végéig. A stabil árfolyam kissé gyanús, hiszen a makrogazdasági adatok továbbra sem mutatnak javulást. Végül május 26-án az MNB bejelenti, hogy véget ért a csendes intervenció. Ezzel egyértelművé válik, hogy a spekulációs roham utáni időszakban a jegybank szép lassan eladogatta az akkor befolyt hihetetlen mennyiségű eurót, és ezzel karbantartotta az árfolyamot. A piaci reakció: heves forintgyengülés, egészen 256 forintig. Az amúgy is ideges hangulatban jön a bejelentés, hogy a kormány és az MNB a gyenge irányba eltolja a forint árfolyamsávját. A piac összecsinálja magát. Jürgennek is felötlik a gyengébb forintról szóló rég elfeledett kormányzati ígéret. Ezek hülyék, szórakozzanak a nénikéjükkel, de ne velem, gondolja, és ismét leáll a forintalapú kötvények vásárlásával. Az árfolyam 269 forintra esik.
Az MNB erre 3 százalékpontos kamatemeléssel reagál, László Csaba és Járai Zsigmond ismét egy asztalhoz ülnek, s magyarázzák a magyarázhatatlant. A két főpénzügyér azzal akarja visszaszerezni a bizalmat, hogy együtt jelölnek meg egy olyan árfolyamsávot, amelyben a jövőben szívesen látnák a forintot. A 250-260 forintos kurzus kezdetben hat is, az árfolyam szép lassan visszacsúszik ebbe a mederbe. Csakhogy ez a sáv igencsak vékonyka. Az euró árfolyama elvben a 240-324 forintos sávban mozoghatna, ezek azok a határértékek, ahol az MNB deklaráltan beavatkozik a folyamatokba. De mi történik a kívánatosnak tartott szűk sáv határain? November 28-án a piac megkapja a választ.
Hitel
A forint aznap a reggeli kereskedésben 269-ig gyengül. Hogy miért teszi, a fene se tudja, és még egy jó darabig nem is fogja: a pénzügyminiszter és a miniszterelnök későbbi véleménye szerint galád spekulációs roham indult ellene, a jegybank elnöke a kötvénytulajdonosok eléggé el nem ítélhető eladásait, utóbb a magyar gazdaságpolitika iránti általános bizalmatlansággal okolja. Az MNB haladéktalanul újabb 3 százalékpontos kamatemelést jelent be. Az intézkedést számos elemző elhamarkodottnak és ostobának tartja, egyes fejekben komplett összeesküvés-elméletek állnak össze. Mások úgy vélik, Járai Zsigmond az összeomlástól mentette meg a hazai fizetőeszközt. A balfaszkodást múlt pénteken Gál J. Zoltán kormányszóvivő tetézi. Rendkívüli tájékoztatóra invitálja a sajtót. A piacok imádják a hírt; jön a várva várt bejelentés: költségvetési szigor, kurtítás, lefaragás, elbocsátás. Az árfolyam a délutáni lagymatag kereskedésben 265 forintig erősödik. A Reuters első híre 16.18-kor jelenik meg: a kormányszóvivő szerint erős a magyar gazdaság, nem indokolt a pánik. 16.19-kor egy euró már csaknem 270 forintot ér. Végül, napokkal később, 270-274 körül állapodik meg.
Hogy mindez miért pont november végén történt, nem tudjuk. A nyári helyzethez képest a makrogazdasági mutatók javultak. Beindulni látszik a növekedés, emelkednek a beruházások, nő a kivitel. Csakhogy: a fizetési mérleg hiánya az egekben van, a magyar gazdaságot belföldről már nem finanszírozza senki. A lakosság megtakarításai csökkennek, mivel a népek - részben a kedvező lakáshitelek miatt - éppenséggel inkább eladósodnak, semmint kuporgatnak. A vállalati szektor dettó. Pénz csak külföldről jöhet, egyre drágábban. A költségvetés extra veszteségét egyrészt ez adja, másrészt az államilag támogatott lakáshitelek kamatainak emelkedése. Senki nem tudja, mi lesz a fogyasztással, a gazdasági növekedéssel, az inflációval. A miniszterelnök a múlt vasárnap a tévében mintha a hitelfelvételek visszaszorításáról beszélt volna.
H
Jürgen már nem vásárol magyar papírokat. Bénultan ül az egyre olcsóbbá váló kötvényeken, és a világért sem venne többet belőlük. Ellenkezőleg. Azon gondolkodik, hogy eladja az egészet a fenébe. Kerül, amibe kerül. De Jürgen Sperrhacken jó ember, a 44. Sz. KKEKA pedig hosszú távú játékos. Hivatalos bizakodó. Egyelőre még tartják a magyar kötvényeket.
Ha ők is kiszállnak, nagyon drága lesz az olaszországi síelés.
Pozsonyi Aranka
Vita a költségvetésről
A 2004-es költségvetés nem nyerte el az MNB tetszését. Egyszerűen nem gondolja betarthatónak. A jegybank azóta is 6 százalékos várható államháztartási hiányról beszél, miközben a PM a tervezett 4,5-től fokozatosan jutott el az "5 százalék alatti" verzióhoz, amely ma is érvényes. Az 1 százalékpontos különbség több mint 180 milliárd forintot takar, ennyivel több kötvényt kell kibocsátani, ha az MNB-nek van igaza. Márpedig a kötvény is csak olyan, mint minden egyéb árucikk: ha sok van belőle, kevésbé vonzó. Az MNB érvelésében az szerepel, hogy a kormány a költségvetésben foglaltnál több pénzt költ el 2004-ben autópálya-építésre, az áfabevételek 50 milliárd forinttal kisebbek lesznek a vártnál, az önkormányzatok pedig több mint 100 milliárd forintos deficitet halmoznak fel, holott a PM lényegében nullszaldót vár az államháztartás eme alrendszerében. Az MNB magas államháztartási hiányról szóló vélekedését a PM egész évben képtelen volt megcáfolni, bár azok a pontok, amelyek a jegybank leginkább informális kommunikációjában megjelennek, megdőlni látszanak. Áfából biztosan többlete lesz a költségvetésnek, az önkormányzatok mérlege az első három negyedév végén 30 milliárdos többletet mutatott, autópályaügyben pedig inkább az okoz fejtörést az elemzőknek, hogy történt-e egyáltalán valami, vagy sem. Csakhogy más pontokon a büdzsé tényleg elszállt, és a hiány már november végén elérte azt a bizonyos 6 százalékot. A PM ennek ellenére bizakodó, és azt állítja, hogy decemberben jelentős többlete lesz az államháztartásnak, vagyis a jelenlegi 6-ról 5 százalék körüli szintre mérséklődik a deficit.
