Rohanunk az ismeretlenbe
Például csak néhány éve kezdik sejteni, hogy a légkörben jóval kevesebb a szén-dioxid, mint amennyinek lennie kéne, vagyis ahhoz képest, amennyi szenet és őserdőt elégettünk, az eredmény elég szerény. A múlt század közepétől, az ipari forradalom és a légköri mérések kezdete óta "csak" másfélszeresére sikerült emelni a légkör szén-dioxid-koncentrációját. Haszpra László, az Országos Meteorológiai Szolgálat Légkörfizikai Kutató Intézetének tudósa szerint "szorgos kezek" évente 1,6 gigatonna szenet szabadítanak fel az erdők felégetésével, a fosszilis tüzelőanyagok (kőszén, kőolaj, földgáz) elégetésével pedig további 5,5 gigatonnát. De érdekes módon a szén fele eltűnik. Egy részét elnyeli az óceán (a hatásmechanizmusról pillanatnyilag semmi értékelhetőt nem tudnak), illetve a mérsékelt égövi növényzet "elteszi" valahová. Hogy a növények szén-dioxidot vesznek fel a levegőből, nem újdonság. Ám az a tény, hogy ennek egy részét eltüntetik (valószínűleg a növénytestbe építik, majd a növény pusztulása után a humuszban tárolódik), izgalomba hozta a kutatókat.
A szén-dioxid globális mérése azonban még nincs megoldva, éppen ezért az éghajlati modellekben a kutatók azt feltételezték, hogy a bioszféra és az óceán egyensúlyban van a légköri szén-dioxiddal, és csupán ennek megfelelően készítették a lehetséges katasztrófa-forgatókönyveket.
Most akár hátra is dőlhetnénk, és a facsemete-telepítési programokon törhetnénk a fejünket, mondván, ha több a növény, kevesebb a szén-dioxid. Haszpra László azonban óva int az túlzott optimizmustól. "A mostani globális hőmérséklet-emelkedés hatására a lekötött szén-dioxid felszabadul az óceánból és a bioszférából." (A XX. században 0,6-0,7 Celsius-fok volt a felmelegedés, aminek üteme egyre gyorsul. A változások mértéke hússzor akkora, mint a legutóbbi jégkorszak idején! )
Pedig már az egyfokos emelkedés is gigatonnákat szabadíthat fel. Mindebből az következik, hogy a baj sokkal nagyobb, mint gondolták. A bioszféra és az óceánok csak évtizedekre rejtik el szemünk elől az üvegházhatásért leginkább okolható gázt, és ahogy egyre melegebb lesz a légkör, úgy rohanunk egy egyelőre kiszámíthatatlan, de végzetesnek ígérkező klímakatasztrófa felé.
Ember által
Csak átmenetileg javíthat a borús jövőképen az a tavalyi tudományos felismerés, miszerint az üvegházgázként elkönyvelt aeroszolok (minden por, korom, kén-dioxid) nemcsak melegítenek, hanem hűtenek is. Nem is olyan régen még úgy tudtuk, hogy az aeroszolok a szén-dioxid után a legerősebb melegítők, de a kutatók kiderítették, hogy a korom nemcsak kitűnő felhőképző részecske, hanem visszaveri a napfény egy részét is, így csökkentve a Földre érkező energia mennyiségét. A visszaverő hatás pedig szinte teljesen kioltja a melegítő effektust. Csakhogy jelenlegi tudásunk szerint az üvegházhatásért leginkább a szén-dioxid - körülbelül kétharmad részben - felelős, a többit a hűtőszekrényekből és klímaberendezésekből kiengedett freonok, a műtrágyák felől érkező metán és az erdőégetéskor keletkezett dinitrogén-oxid okozza. A freonok kibocsátása az új technológiáknak köszönhetően stagnál, a többié viszont nem, de még ezeknek a tényeknek a birtokában is akadnak és alkotnak olyan kutatók, akik a globális felmelegedést kizárólag a rendkívül bonyolult éghajlati rendszer szeszélyének tulajdonítják. Mika János, a Légkörfizikai Kutató Intézet éghajlattudósa azonban - noha elismeri, hogy az éghajlat önmagától is képes kisebb-nagyobb kitérőkre - nem tartja valószínűnek, hogy a mostani gyors és tartósnak tűnő változások emberi beavatkozás nélkül is létrejönnének: "Nem az a kérdés ma már, hogy az ember hatással van-e a Föld éghajlatára, hanem az, hogy a változásokban mekkora a szerepe, ráadásul ezt a visszafordíthatatlan változást egy olyan gáz okozza, amely alig néhány század százalékban van jelen a légkörben. Keveset tudunk a külső természetes hatásokról is, például a naptevékenység változásairól. Mindössze pár évvel ezelőtt fedezte fel egy dán tudós a Nap ciklusainak egy olyan periodikus változását, amely érzékelhető hatással lehet az éghajlatra, de ennek ellenére az emberi tevékenység hatása már nem lehet vitatéma."
Kettőtől hatig
Aki hallott már tudósokat beszélni, jól tudja, hogy egy kijelentésnek mekkora súlya van. Egy kutató akár órákon keresztül is képes feltételes módban beszélni arról, amivel egész életében foglalkozott. Nos, ilyen emberekből áll az éghajlatkutatás mértékadó szervezete, az IPPC (az ENSZ Klímaváltozási Kormányközi Bizottsága). Még a kilencvenes évek elején is olyan óvatoskodó kijelentéseket és prognózisokat tettek, hogy "elméletileg elképzelhető, hogy az emberi tevékenység is hozzájárulhat egy esetleges éghajlatváltozáshoz". Az 1996-os jelentésben azonban kénytelenek voltak egyértelműen elismerni a technikai civilizáció és a kőolaj elévülhetetlen érdemeit. Két olajtermelő arab ország képviselője erre a plénum elé járult, és hosszasan könyörgött a finomabb megfogalmazásért, mert ha ővelük aláíratják ezt a dokumentumot, hazájukban kivégzik őket.
Az IPPC jelentései a lehető legóvatosabb és legsemmitmondóbb tudományos elemzések közé tartoznak. Mika János már ismeri a legújabb, júniusi elemzést, amely szokás szerint nem más, mint a különböző kutatóintézetek különböző modellszámításainak átlagos eredője. Ez 2100-ra 2-6 Celsius-fok hőmérséklet-emelkedést prognosztizál. A klímamodellek óriási számítógépes kapacitást igénylő matematikai számítások, amelyek azon túl, hogy direktben, élőben kísérletezünk a Földdel, az egyetlen lehetőséget kínálják a hosszabb előrejelzésre. "Mivel az egyes hatások erősségéről csak keveset tudunk, és a feladat méretéhez képest a mai számítógépek kapacitása nevetségesen kicsi, a modellekből kalkulált előrejelzéseket csak fenntartásokkal lehet kezelni. Ebből az óvatos fenntartásból született meg a majdnem biztos 2-6 Celsius-fokos melegedési prognózis."
Mértéktartó tudományos körökben még nem beszélnek valószínű klímakatasztrófáról. Mika János szerint ha a melegedést sikerül évtizedenként 0,2 Celsius-fok alatt tartani, akkor nem billen ki a rendszer az egyensúlyából, és az emberiség képes lesz alkalmazkodni a nem túl gyors változásokhoz: nem állnak le az óceáni áramlatok, nem változnak meg gyökeresen az időjárást meghatározó szélrendszerek. Magyarországon az éghajlat a mostani washingtoni hűvöskés és a firenzei enyhe között fog váltakozni, meglehetősen heves átmenetekkel. De ettől még el lehetne éldegélni.
Kulcs: a Golf-áram
Az üvegházhatás azonban nem attól ijesztő, mert pár fokkal melegebb lesz, és kigombolt széldzsekiben mehetünk karácsonyfát venni, hanem azért, mert egyszer csak előfordulhat, hogy a szárazföld-óceán-légkör rendszer számunkra még felfoghatatlanul bonyolult egyensúlya kibillen, és rááll egy másik egyensúlyi pályára. Hogy milyenre, teljesen mindegy, mert az emberiség számára mindenképpen végzetes lesz akármelyik variáció.
A témával foglalkozó W. Dansgaard 1993- 1994-ben két háromezer méter mély lyukat fúrt a grönlandi jégbe. A jégmintákban izotopikus elemzéssel megvizsgálta a bezárt légbuborékokat, és ezzel bebizonyította, hogy az elmúlt tízezer év, azaz az emberi történelem és a földművelés kezdete óta egy korábban szokatlanul meleg és kiegyensúlyozott klímaperiódusban van részünk. Az azt megelőző százezer évben viszont az átlaghőmérséklet jóval alacsonyabb volt a mainál, ráadásul gyakori és heves ingadozások váltották egymást. Egy-egy gyökeres változáshoz húsz-harminc évre volt csak szükség, ami azt sugallja, hogy a mostani kellemes éghajlat is pillanatok alatt átbillenhet. Ne bízzunk tehát abban, hogy a földi klíma majd szép komótosan átveszi az általunk diktált tempót, aztán majd lesz valahogy.
Wallace Broecker amerikai klímatudós Bill Clintontól vehette át a legmagasabb "U. S. National Medal of Science and Technology" kitüntetést egy olyan eredményéért, ami a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető szorongásoldónak. Broecker az elsők között vizsgálta alaposan az óceán és az éghajlat kapcsolatát (még ma is alig tudunk valamit az óceánok hatásáról, pedig a Föld 71 százalékát borítják), és arra a következtetésre jutott, hogy a hőmérséklet emelkedése és a Golf-áram léte között határozott összefüggés van. Ahogy a légkörnek, úgy a világtengereknek is van egy áramlási rendszerük, és ennek a Golf-áram a hajtóereje. A Golf-áramról annyit kell tudni, hogy a Mexikói-öböl felől érkezik, és Izland mellett tűnik el, eközben annyi hőenergiát hoz Nyugat-Európának, mint az összes odaeső évi napenergia egyharmada. Ha leállna, akkor Európában 5-15 fokkal hidegebb lenne. Broecker azt vizsgálta, mi okozta a múltbeli klíma heves és hideg változékonyságát, és rájött, hogy a Golf-áram leállása. Ez pedig akkor következhet be, ha Izland mellett nem bukik le a lehűlt és a párolgás miatt sósabb, ezáltal nehezebb víz.
A mostani globális felmelegedésről tudjuk, hogy megolvasztja a sarkok jégpáncélját, és ha a tengerbe kerülő édesvíz kellően csökkenti a sótartalmat, a Golf-áram leáll, és egy új éghajlati korszak köszönt be, ahogy minden jel szerint az elmúlt százezer évben pár száz alkalommal előfordult már.
Számítások szerint négyfokos felmelegedés már leállíthatja a Golf-áramot, a négy fokhoz pedig elég az üvegházgázok megduplázása, ami már most is másfélszeres.
De azért ne essünk letargiába. Éljünk ezentúl is úgy, ahogy eddig, fogyasszunk, sírjunk, nevessünk, üres perceinkben pedig gondoljunk arra, hogy milyen csodálatos barlangrajzokra volt képes a jégkorszaki ember.
Kovács Róbert
