Gulyás: Nem lehet kijelenteni, hogy a Fidesz a Néppárt tagja marad

  • B. Papp Máté
  • 2019. március 11.

Belpol

A miniszter szerint korábban azt gondolták, hogy a Néppártban a keresztény kultúra védelme és a migráció elutasítása nem válhatnak viták tárgyává, de ez mostanra megváltozott.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Bayer show vendége volt, ahol arról kérdezték, hogy a Fidesz az Európai Néppárt (EPP) tagja marad-e. Gulyás Gergely azt mondta, „mi nem akarunk ki lépni a Néppártból, ettől függetlenül, ha a kérdés úgy hangzik, hogy biztos a Néppárt tagja leszünk-e, akkor a jelenlegi helyzetben azt tudom mondani, ezt 100 százalékos bizonyossággal kijelenteni nem lehet.”

Hozzátette, a Fidesz politikájának van néhány olyan területe, melyen nem hajlandóak változtatni: „a keresztény kultúra védelme és a migráció elutasítása ilyen. Amíg korábban azt gondoltuk, hogy egy kereszténydemokrata talapzaton álló pártcsaládban ezek nem szorulnak védelemre, nem válhatnak viták tárgyaivá, most azt látjuk, hogy ez megváltozott.  (A jelenet 20:40 körül látható)

A nyilatkozat már csak azért is érdekes, mert a miniszter a közelmúltban Németországban és Ausztriában is járt, hogy a kormány plakátkampánya miatt magyarázkodjon:

Gulyás Gergely Bécsbe ment, hogy vezető osztrák politikusoknak magyarázkodjon a kormány plakátkampánya miatt

Még az osztrák operabál is szerepelt a programpontjai között. Berlin után Bécs felé vette az irányt Gulyás Gergely Miniszterelnökség vezető miniszter, hogy az osztrák politikai élet vezetőivel tárgyaljon - értesült a Népszava.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.