„Döntési szakban” a csongrádi vízlépcső ügye?

Ha megáll a Tisza

Belpol

Ötven éve nem talál jobb ötletet a magyar politika az alföldi aszálykárok mérséklésére a csongrádi vízlépcsőnél, de a megépítésétől óvakodik. Legföljebb beszél róla olyan szárazság idején, mint a tavalyi volt.

„Remélem, nem lesz belőle semmi, mert akkor Csongrádnak annyi!” – kiáltott ránk a zöld ruhás férfi a kormány mögül, majd megfordult a kocsival és elhajtott. A vízlépcső említése dühítette fel. A csongrád-bokrosi, ún. vízlépcsőút végén álltunk meg autóval. Azt akartuk megnézni, ami az aszfaltúton kívül még elkészült a szocializmus idején tervbe vett nagyberuházásból. A csongrádi Vincze László vállalta, megmutatja. A zöld ruhás embernek, aki azért állt meg mellettünk, mert kíváncsi volt, mi miért álltunk meg, ő magyarázta el, mi járatban vagyunk. Erre reagált dühösen a jövevény. Vincze László azt mondta, ismerős ez a hang: korábban a virágboltban, koszorúvétel közben szóltak rá, és akkor is a vízlépcső került terítékre, hasonló hangnemben.

Ahol a vízlépcsőút véget ér, sorompóval lezárt földút vezet a Tisza hullámterébe. Térfigyelő kamerára figyelmeztet egy tábla, mert a tározóban, amely egykor a vízlépcsőhöz épült, halat tenyészt egy helybeli halász család: kényszervállalkozás, az élő folyón elrendelt halászati tilalom óta létezik. A nagy tározón kívül néhány beton műtárgyat mutat kísérőnk, amelyek talán a valamikori előkészületek idején kerültek ide.

Vincze László nyugdíjas magyar–testnevelés szakos tanár, 1998-tól 2010-ig a Független Kisgazdapárt, majd a Fidesz színeiben minden országgyűlésiképviselő-választást megnyert a körzetében. Aztán összevonták a választókerületeket, és őt már nem indította a párt. A legtöbbször felszólaló képviselők közé tartozott, és amilyen fórumon csak tudta, szorgalmazta a vízlépcső megépítését, szembehelyezkedve a saját kormánya álláspontjával is. Legutóbb tavaly novemberben, a csongrádi önkormányzat képviselő-testületének közmeghallgatásán kért szót ez ügyben mint csongrádi polgár – a virágboltban emiatt kapott a fejére. A Délmagyarország novemberi tudósítása szerint annyit mondott, hogy úgy tudja, ez az ügy elmozdul a holtpontról, az aszály és az energiaválság „azt hozza magával, hogy meg kell épülnie a vízlépcsőnek”. Azt is mondta, ragaszkodni kell hozzá, hogy a duzzasztó az eredetileg tervezett helyszínen, Csongrád-Bokrosnál készüljön el, ne a Körös-torok alatt. A város független – korábban szocialista – polgármestere, Bedő Tamás egyetértett vele. A közmeghallgatáson szóba került, hogy „a kérdés már döntési szakba került, a duzzasztó megépülhet”, illetve remélhetőleg „hamarosan döntés születik az ügyben, és néhány éven belül ez a mű megvalósulhat”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.