„Döntési szakban” a csongrádi vízlépcső ügye?

Ha megáll a Tisza

Belpol

Ötven éve nem talál jobb ötletet a magyar politika az alföldi aszálykárok mérséklésére a csongrádi vízlépcsőnél, de a megépítésétől óvakodik. Legföljebb beszél róla olyan szárazság idején, mint a tavalyi volt.

„Remélem, nem lesz belőle semmi, mert akkor Csongrádnak annyi!” – kiáltott ránk a zöld ruhás férfi a kormány mögül, majd megfordult a kocsival és elhajtott. A vízlépcső említése dühítette fel. A csongrád-bokrosi, ún. vízlépcsőút végén álltunk meg autóval. Azt akartuk megnézni, ami az aszfaltúton kívül még elkészült a szocializmus idején tervbe vett nagyberuházásból. A csongrádi Vincze László vállalta, megmutatja. A zöld ruhás embernek, aki azért állt meg mellettünk, mert kíváncsi volt, mi miért álltunk meg, ő magyarázta el, mi járatban vagyunk. Erre reagált dühösen a jövevény. Vincze László azt mondta, ismerős ez a hang: korábban a virágboltban, koszorúvétel közben szóltak rá, és akkor is a vízlépcső került terítékre, hasonló hangnemben.

Ahol a vízlépcsőút véget ér, sorompóval lezárt földút vezet a Tisza hullámterébe. Térfigyelő kamerára figyelmeztet egy tábla, mert a tározóban, amely egykor a vízlépcsőhöz épült, halat tenyészt egy helybeli halász család: kényszervállalkozás, az élő folyón elrendelt halászati tilalom óta létezik. A nagy tározón kívül néhány beton műtárgyat mutat kísérőnk, amelyek talán a valamikori előkészületek idején kerültek ide.

Vincze László nyugdíjas magyar–testnevelés szakos tanár, 1998-tól 2010-ig a Független Kisgazdapárt, majd a Fidesz színeiben minden országgyűlésiképviselő-választást megnyert a körzetében. Aztán összevonták a választókerületeket, és őt már nem indította a párt. A legtöbbször felszólaló képviselők közé tartozott, és amilyen fórumon csak tudta, szorgalmazta a vízlépcső megépítését, szembehelyezkedve a saját kormánya álláspontjával is. Legutóbb tavaly novemberben, a csongrádi önkormányzat képviselő-testületének közmeghallgatásán kért szót ez ügyben mint csongrádi polgár – a virágboltban emiatt kapott a fejére. A Délmagyarország novemberi tudósítása szerint annyit mondott, hogy úgy tudja, ez az ügy elmozdul a holtpontról, az aszály és az energiaválság „azt hozza magával, hogy meg kell épülnie a vízlépcsőnek”. Azt is mondta, ragaszkodni kell hozzá, hogy a duzzasztó az eredetileg tervezett helyszínen, Csongrád-Bokrosnál készüljön el, ne a Körös-torok alatt. A város független – korábban szocialista – polgármestere, Bedő Tamás egyetértett vele. A közmeghallgatáson szóba került, hogy „a kérdés már döntési szakba került, a duzzasztó megépülhet”, illetve remélhetőleg „hamarosan döntés születik az ügyben, és néhány éven belül ez a mű megvalósulhat”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.