Az olyan botrányok, mint a legutóbbi - amikor a MiG-29-esek parlamenti jóváhagyás nélkül vettek részt a lengyelországi lőgyakorlaton -, logikusan következnek a honvédség jelenlegi struktúrájából, állítják katonai szakértők. Jelenleg ugyanis két, gyakorlatilag párhuzamosan működő csúcsszerv irányítja a fegyveres erőket: a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség Parancsnoksága (MHP).
Ez a felállás nem csak arra jó, hogy a miniszter könnyen, kevés erőbedobással alkotmányt sértsen, de kiválóan alkalmas a felelősség elkenésére is (lásd Alkotmány és nyilatkozatok című keretes anyagunkat); egyelőre mindenki állítja, hogy jól végezte dolgát, a MiG-29-esek mégis parlamenti jóváhagyás nélkül rakétázták a lengyel tengert; Keleti György honvédelmi miniszter felajánlotta lemondását, de a miniszter marad, mert Horn Gyula kormányfő bizalma töretlen. A miniszterelnök lapzártánk után, kedden délután ismerteti a HM - Fodor István politikai államtitkár által vezetett - vizsgálóbizottságának addig titkosnak számító jelentését, amelyből a politikai felelősség, állítják katonai szakértő informátoraink, valószínűleg nem derül ki (ezt legfeljebb a honvédelmi bizottság veti majd fel), hanem feltehetően azt igazolja, hogy a mulasztás államtitkári szinten történt.
Fejétől bűzlik
A MiG-ek alkotmánysértő reptetése minden bizonnyal újabb érveket szolgáltat azoknak, akik szerint a hadsereg átszervezése nem tűr halasztást: tehát a kormánynak és a HM-apparátusnak. A hadseregvezetés átszervezésével ugyanis minden eddigi kormány kísérletezett. 1989-ben a Németh-kormány - korszerűsítésre hivatkozva - a HM-ről leválasztotta az MHP-t. A Boross-kormány 1994 márciusában úgy határozott, hogy - a civil kontroll erősítésének jegyében, a korszerűsítés érdekében, nyilván - újból összevonja a két intézményt, de ezt a rendelkezést már nem volt idő végrehajtani. A Horn-kabinet honvédelmi miniszterének, Keleti Györgynek egyik első intézkedése az volt, hogy felülbírálta - hatályon kívül helyezte - az 1005/1994-es kormányhatározatot és visszaállította a korábbi állapotot: a honvédség vezetése - immár papíron is - ismét kettévált, a HM mellett, azzal párhuzamosan, tovább működött az MHP. De Keleti György nem állt meg, és a meghirdetett haderőreform keretén belül - amely reform célja egy kisebb, korszerűbb, ütőképesebb honvédség létrehozása - átszerveztette a parancsnokságot. Az átszervezések vége az lesz, hogy megszűnik az MHP, és létrejön az új vezérkar.
A honvédségnél a rendszerváltás óta gyakorlatilag állandó átalakítás folyik, a miniszterek reformbuzgalma nem ismer határt, az állomány viszont szét van zilálva és ingerült. Kellene egy koncepció, vélik a Narancs riportalanyai, amely megszabná, hogy adott időre - valamikor 2000 utánra, 2005-re, ahogy a mostani koalíció szeretné - milyen honvédséggel számol a politikai vezetés, hogy aztán az elképzelés mentén elinduljon az átalakulás.
Amihez elsősorban időre lenne szükség: haderőreformot Ausztriában is végrehajtottak, ott is eltartott egy ideig, tovább, mint azt a magyar politikusok szeretnék; az 1978-ban elindított reform 1992-ben fejeződött be. Képzeljük el azt a magyar kormányt, amelyik hajlandó lenne tizennégy évet előre tervezni és manipulálások, vegzálások nélkül hagyni dolgozni valamely területet.
A petíció és okai
A hivatásos tisztek szakszervezete szerint, ami ma Magyarországon zajlik, az nem haderőreform. Az állandó rögtönzés miatt a hivatásos állomány nem tudja, mihez tartsa magát, elvesztek a tájékozódási pontok. "Az egyik helyőrségből a másikba csalogatják a tiszteket, lakást ígérnek nekik, hosszú távú munkát." A családok felkerekednek, elmennek az ország másik végébe, megharcolják a beilleszkedést. Amikor már a feleség is talán munkát kapott, akkor változik a koncepció, a helyőrséget megszüntetik, felszámolják, és ekkor a tisztek - ha van a polgári életben is konvertálható tudásuk, szakmájuk - keresnek valami polgári foglalkozást és leszerelnek (idén több mint kétezer tiszt és tiszthelyettes hagyta el a honvédséget, zömükben a 35-45 éves korosztály). "Van olyan ezred, ahol az ezredesek és a hadnagyok aránya 1:1. Az csak természetes, hogy legyen egy ezredparancsnok ezredes, de hogy hadnagyból is csak egy legyen, az katasztrófa."
A Honvédszakszervezet (HOSZ) április 12-én kezdte meg az aláírásgyűjtést, s azt május 21-én, a Honvédelem Napján át is adták Gál Zoltánnak, az Országgyűlés elnökének. Petíciójukban többek között azt követelik, hogy állítsák le a hadsereg jelenleg folyó átalakítását, és a politikai vezetés határozza meg végre, hogy milyen hadsereget akar, dolgozza ki a megfelelő koncepciót és kezdődjön el végre a valódi haderőreform.
A tiszti állományban, állítják többen is egybehangzóan, a haderőreformnak nevezett intézkedéssorozattal szemben nem csupán ellenérzések vannak, hanem "totális az ellenállás". Nem pusztán a létszámleépítés miatt, igaz, ennek feszültséggerjesztő hatását mindannyian elismerik. Ugyanakkor az is tény, hogy az MDF-kormány alatt, amikor 160 ezerről 100 ezer alá csökkentették a Magyar Honvédség létszámát, közel sem volt olyan mértékű felzúdulás, mint manapság. Ellenvetésként az hozható fel, hogy az igazán nagy változtatásokat nem hajtották végre az elmúlt kormányzati ciklusban, az akkori leépítések ezért nem jártak ekkora felhajtással. Ennek azonban ellentmond az, hogy arányaiban a jelenlegi leépítés nem jelentősebb, mint a korábbi (mintegy 60 ezer főre csökkentik a létszámot). Egyébként is, a haderőreformmal - vagyis a jelenlegi, még a Varsói Szerződéssel kompatibilis struktúra megváltoztatásával - a tiszti állomány döntő többsége egyetért -, a körülbelül másfél éve zajló, szerintük átgondolatlan és kampányszerű intézkedéssorozattal azonban nem tudnak mit kezdeni. Az ésszerűtlenség kirívó példájaként említette egyik beszélgetőpartnerünk a Kecskeméten történteket: a költségmegtakarítás nevében repülőgép-karbantartást végző polgári alkalmazottakat bocsátottak el és sorkatonákkal pótolták őket. Ezzel azonban a speciális felkészültséget igénylő szakmunka hatékonysága úgy lecsökkent, hogy az már-már a működőképesség rovására ment: javítani ugyan nem tudnak, "de a parancsnok bármikor megrohamoztathatja a repülőgépet."
A NATO-kompatibilitás megteremtésének a jegyében - ezek azok a bűvszavak, amikkel minden intézkedést megindokolni vél a HM vezetése, állítják néhányan a petíciót aláírók közül - csökkenteni kellene a tábornoki kar létszámát, s jelentősen növelni a tiszthelyettesi állományt. Ez önmagában abszolút helyes törekvés, vélik ugyanők, csakhogy a megvalósítás olykor igen sajátos, mondjuk a minisztériumban dolgozó titkárnők tiszthelyettesi rangban történő "bezupáltatása" (honvédségi állományba vétele) tipikus látszatmegoldás. Azt még Végh Ferenc vezérőrnagy, a vezérkari főnök első helyettese is - akit sokan már a távozó Németh Sándor altábornagy lehetséges utódjaként emlegetnek - elismerte egy interjúban, hogy a tiszthelyettesek száma azért stagnál, mert a közalkalmazottak inkább egyenruhát öltenek, csak megtarthassák munkahelyeiket.
Sokatmondó az az adat is, hogy míg a közel százfős tábornoki kar 1994-re nagyjából a felére csökkent, addig napjainkra körülbelül nyolcvanra nőtt a létszáma - miközben a vezetendő sereg létszáma folyamatosan apad. "A Magyar Honvédség összetétele, ha a tábornokok és a többi tiszt arányát nézzük, voltaképpen megfelel egy banánköztársaság hadseregmodelljének", jegyezte meg ennek kapcsán Póda Jenő MDF-es képviselő.
Foteldeszant
Jelentős leépítések vannak tehát a költségmegtakarítás jegyében, s magát a tényt - tudniillik a takarékosabb gazdálkodás szükségességét, azt, hogy az országos megszorítások közepette a honvédség sem lehet kivétel - még úgy-ahogy elfogadja a tiszti állomány zöme. Bár az eléggé irritáló tud lenni, amikor kiderül, hogy a HM elállt egy 600 millió forintos vásárlástól, és ezért 300 millió kötbért kellett kifizetnie.
Azt is nehezen nyeli le a hivatásos állomány, hogy a honvédségi költségvetés több mint felét Budapest viszi el. Ez tarthatatlan akkor, amikor egyes déli és keleti helyőrségek alapfeladataikat sem képesek normálisan ellátni pénzhiány miatt, még olyanok sem, mint például a délszláv háborúk miatt stratégiai jelentőségűvé vált újszentiváni lokátorbázis, vélik többen is. A "budapesti vízfejet" lényegében a már említett párhuzamosan működő két honvédségi csúcsintézmény, a minisztérium és a parancsnokság jelenti jelentékeny létszámú apparátusukkal és egymással rivalizáló vezetőikkel. Meglehetősen általános vélemény: Keleti György minisztersége alatt kezdődött az a folyamat, amelynek során számos, az előző rendszerben szolgált (s kiszolgált) katona reaktivizálódott. Egyrészt, afféle kései jutalomjátékként, felelősséggel nem járó hivatali állásokat kaptak - erről például a Hadtörténeti Intézet civil történészei mesélhetnének sokat, akiknek az állását komolyan fenyegeti egy ilyen ejtőernyős deszant -, másrészt a nyugdíjkorhatár elérése után jó néhányan továbbra is maradnak mint polgári alkalmazottak (tanácsadók, szakértők), köztisztviselői besorolással és fizetéssel. Meg nem erősített információk szerint Keleti, illetve a miniszter környezete a mellettük a nehéz időkben is kitartó embereik hűségét honorálják ily módon. Talán emiatt is hallottuk néhány beszélgetőpartnerünktől azt, hogy a jelenlegi honvédség atmoszférája a nyolcvanas évek közepének a feelingjét idézi, erősen.
Számok pedig léteznek
Hat év alatt a honvédség létszáma több mint felére csökkent, 160 ezerről 72 ezerre. A karcsúsítás folytatódik: a Magyar Honvédség hosszú és középtávú átalakításának irányairól és létszámáról szóló 88/1995. számú országgyűlési határozat szerint 1998 végén a seregben 9000 tisztnek és 10 800 tiszthelyettesnek kell lennie, sorkatonából 32 400 vonulna be, a közalkalmazottak számát a jelenleginek uszkve a felére, 7800-ra kell csökkenteni.
A katonák ezt is eltűrik, de nehezményezik, hogy azt nem mondta ki eddig a politikai vezetés - nem csak a kormány, de a parlament is hallgat -, mennyi pénze is van az országnak hadseregre (és annak reformjára), akár a költségvetés százalékában, akár évekre lebontva. Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy jó volna eldönteni, milyen modell mentén születne meg a reform koncepciója. Jelenleg két meghatározó dokumentum létezik. Az MDF-KDNP - és a sehol sincs, Szabó-féle kisgazdák - kormánya a Biztonságpolitikai Alapelveket alkotta meg, míg a szocialista-liberális koalíció egy országgyűlési határozattal rukkolt elő. A két papírt nehéz lenne együtt a hadreform alapjainak tekinteni, mert nem harmonizálnak egymással. Az úgynevezett konzervatív kormányzat Alapelvei még egy nemzeti hadsereget vázolt fel (mint létrehozandó védelmi erőt), a szoclib kormány viszont már egy koalíciós hadseregben gondolkodik (a NATO-csatlakozás jegyében).
Beszélgetőpartnereink szerint azt, hogy parancsok voltaképpen két helyről is (a HM-ből és az MPH-ból) jöhetnek, azt, hogy a következetlennek tartott intézkedéssorozat miatt állandó lett a bizonytalanságérzet, s azt, hogy Keleti György tekintélye a hivatásos állomány körében alaposan megcsappant (ami elsősorban nem a MiG-ügy, hanem a fentebb ábrázolt folyamat következménye), sokan úgy élik meg, hogy a hadsereget a "dezorganizáció", sőt, az elkeseredettebbek szerint egyenesen "káosz" uralta el. Ezt a helyzetet azzal vélték a leginkább jellemezni, ahogyan az állomány reagált, amikor az aláírásgyűjtő-akciót a légvédelemnél április 19-én leállították (Németh Sándor vezérkari főnök információink szerint szóban utasította Kosiczky Attila tábornokot, a légvédelem parancsnokát az aláírásgyűjtések felfüggesztésére). Mivel a szárazföldi egységekhez nem érkezett ilyen értelmű parancs, ott minden további nélkül folytatódhatott az akció. A honvédségben nem is magát a légvédelemnél foganatosított letiltó műveletet tartották nyugtalanítónak, mivel, így a katonák, ez végső soron természetes egy olyan fegyelem- és hierarchia-központú szervezetben, mint a honvédség. Ám a felemás intézkedés azt tette nyilvánvalóvá, hogy a vezetésben nincs meg a kellő összhang - mintha egymás melletti, egymástól független központok irányítanák a hadsereget. "Ilyen szituációt katonaember képtelen elviselni", szögezte le egyikük. Egyes nézetek szerint az e helyzeten való változtatni akarás miatt vállalta 7200 hivatásos az eddig példa nélküli fellépést.
A HOSZ ugyanakkor mintha nem várna áttörést az aláírásgyűjtéstől sem. A HM - és a törvényhozók - viszonya a hivatásos katonákkal hagyományosan feszült. Mivel a katonák nem folytathatnak politikai tevékenységet, a szakszervezet kérte, hogy a politikai vezetés törvényben szabályozza és határozza meg, hogy mi a politikai szerepvállalás. Nevezetesen: vonatkozik-e ez az önkormányzati képviselő-testületek munkájára is (a szakszervezet szerint nem). Azt kérték, hogy a tisztek indulhassanak a helyhatósági választásokon és dolgozhassanak a helyi önkormányzatokban. Érveiket a HM-ben meghallgatták, és "azt mondták, majd válaszolnak", mondta egy szakszervezeti vezető.
A katonák vallják, hogy a haderőreformot a politikusok kell kitalálniuk, a katonák pedig végrehajtják a parancsot. Csak adjanak nekik tervet, időt és pénzt. Néhányan viszont úgy vélik, a tisztek egy része apatikus: "Az állomány már nem is kétségbeesett, hanem közömbös, és ez a lehető legrosszabb", mondta a Narancsnak egyikük. "Nem megakadályozni vagy lassítani akarják a reformokat, egyszerűen nem érdekli őket, milyen parancs érkezik."
Bundula István
Makai József
Alkotmány és nyilatkozatok
A kérdés nem az: történt-e alkotmánysértés, amikor a MiG-ek Lengyelországba lőni mentek - hiszen egyértelműen történt -, hanem hogy ki lehet-e mutatni, pontosan ki, mikor tudott a közelgő lengyel lőgyakorlatról, és információi birtokában mindent megtett-e a parlamenti jóváhagyás érdekében.
Az alaptörvény egyértelműen fogalmaz. A fegyveres erőkről és a rendőrségről szóló VIII. fejezet 40/B. paragrafusa kimondja: "A fegyveres erők - a hatályos nemzetközi szerződésen alapuló hadgyakorlat, illetőleg az Egyesült Nemzetek Szervezete felkérésére végzett békefenntartó tevékenység kivételével - csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulásával léphetik át az államhatárokat." A május 13-a és 16-a között megtartott lengyelországi gyakorlat határozottan idetartozik, ezt - és Keleti mulasztását - nem is vitatja senki, legkevésbé ő maga. Lövétei István alkotmányjogász pedig a Magyar Hírlapnak elmondta (május 23.): "A magyar alkotmányjog szerint ilyen esetben a - nem annyira jogi, mint politikai - felelősség és az intézkedési kötelezettség a kormányra, pontosabban a miniszterelnökre hárul. A magyar alkotmányjog ugyanis nem ismeri a közvetlen miniszteri felelősséget, a kormány, illetve a kormánytagok külön-külön és együttes politikai felelőssége a miniszterelnökben összpontosul." Így történhet meg az, hogy a miniszter lemond, de azt a kormányfő nem fogadja el.
A felelősség persze, mint minden slendriánságnál, rendesen megoszlik (a vezérkari főnök is önállósította magát egy kicsit), de tény, hogy a parlament hozzájárulását a miniszternek kell megszereznie; és mivel nem valamiféle problémás helyszínről van szó, csak formalitás az egész, a parlament simán megszavazta volna. Ezért veszi ki magát furcsán, ha a vezérkari főnök azt nyilatkozza, ő időben és pontos időmegjelöléssel küldte át a gyakorlatról szóló papírt Keletinek, a miniszter viszont a Nap TV-nek odanyilatkozik, hogy a gyakorlat a hozzá küldött jelentésben "a második negyedévre volt jelölve", így joggal hihette, hogy engedélyeztetése még nem késő.
