Magyar Narancs: Mi is a Polgári Ellenállás? Úgy sejtem, hogy nem lesz belőle párt, de akkor mozgalom, civil szerveződés, pénzügyi alap?
Puzsér Róbert: Civil szerveződés – vagy inkább úgy írnám le, mint egy társadalmi kezdeményezést, a civilek igényének bejelentését a politika formálására anélkül, hogy politikussá válnának, anélkül, hogy keresztül kellene menniük azon a morális leépülésen, amin a pártok és vezetőik átmennek. Végignéztük már több stációban, ahogy valaki kívülről belép a politikába, hogy ő majd megváltoztatja, és végül minden esetben hozzáromlik. Nekünk eszünk ágában sincs politikussá válni, nem tudnánk elkerülni, hogy ugyanarra a sorsra jussunk, mint az SZDSZ, az LMP meg a Momentum. Az urbánus magyar társadalom minden nemzedéke újraalkotta magát ezeknek a pártkezdeményeknek a szerepében, és újra meg újra elbukott. Mindegyik nemzedék a szülei bűneiért jelentkezik be, de mindegyik egyre kevesebbet kap érte. Mégis tülekednek. Az SZDSZ még kapott három minisztériumot, a hatalom aránytalanul nagy szeletét tizenkét évre. Az LMP már csak képviselői és bizottsági helyeket, a Momentum már jóformán azt se.
MN: Sok szerveződés volt az elmúlt tizenöt évben a Millától kezdve. Miben más ez a pillanat, amiért érdemes ilyet indítani?
PR: Az elmúlt tizenöt év folyamatai a következő szűk egy évben kulminálnak. Orbán Viktor jó néhány vörös vonalat átlépett már, és mindegyik kelet felé, Minszk felé terelte Magyarországot. Most az út utolsó kilométereihez értünk. De megváltoztak a körülmények is: ez a félautoriter-félalkotmányos rendszer keleti önkényuralmak ajtórésbe csúsztatott éke volt a nyugati államszövetségekben – úgy a NATO-ban, mint az Európai Unióban. Ez a befolyás, a vétóképesség adta Orbán lobbitevékenységének erejét. Csakhogy az orosz–ukrán háború véget vetett annak a gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolatnak, amely az EU és Oroszország között fennállt, és aminek Orbán Viktor a vámszedője volt. Összeomlott az unortodox gazdaságpolitika, a GDP-növekedés már hatodik éve kerüli el a Kárpát-medencét, pusztít az infláció. Közben „megáradt a Tisza” – de ez csak következmény. Az Orbán-rendszerbe vetett társadalmi bizalom és az Orbán Viktor iránti tisztelet rendült meg. A magyarság meghasonult a nagybirtokrendszerrel, az összeszerelő Magyarországgal, már zavarja a közszolgáltatások leépítése, röviden a magyar államiság elbontása.
MN: Meghozzák még ebben a ciklusban az átláthatósági törvényt?
PR: Ez rajtunk is múlik. Orbán Viktor tapasztalt horgász: nem fogja addig feszíteni a zsinórt, hogy a hal leszakadjon róla. Ha túlfeszül, Orbán mindig ereszt a zsinóron, hogy így fárassza a halat. Aztán újra feszít, és megint ereszt. Az a cél, hogy Orbán végre azzal szembesüljön, hogy le fog szakadni a hal, de ha nem, akkor még a csónak is beborulhat a vízbe: ez lenne a tényleges társadalmi ellenállás. Orbán nem akar semmit, csakis a hatalmat, úgyhogy mindig méricskéli, hogy mi az az ügy, amelynek mentén uralni tudja a pillanatot. És van még egy igazán súlyos körülmény, ami megváltozott: megrendült az észak-atlanti világrend, nem biztos, hogy beszélhetünk még NATO-ról annak 20. századi értelmében. Amire Orbán minden jel szerint törekszik, az Magyarország áthurcolása az újraszerveződő keleti blokkba – ez még Biden idején sem volt lehetséges.
MN: „A betegség neve: illiberalizmus” – foglaltad össze Magyarország problémáit a demonstráción. Úgy tűnik, eddig az anti-establishment ajánlatok voltak nyerők, ám Donald Trump fiaskói vagy Orbán elmaradó repülőrajtja arra inti az embereket, hogy államot irányítani még mindig a centristák tudnak.
PR: A jövő zenéje, hogy a világpolitika visszatalál-e a centrumba. Most még a liberális világrend recsegését-ropogását hallani, sokan a szélsőjobboldalon keresik a régi Európa és a régi Amerika, a régi civilizáltság maradékát. Ez szerintem téves kísérlet: vissza kellene rendeződni középre. A nyugati konszenzusok számos vonatkozásban okoztak csalódást: a centrumpártok a bevándorláshoz kapcsolható iszlám fundamentalizmus problémájának a puszta felvetését is lesöpörték az asztalról, a baloldal pedig az identitáspolitika mentén felmondta a szövetséget a munkásosztállyal, helyette az etnikai és szexuális kisebbségek képviseletét vállalta fel. Amíg nem néz szembe mindezekkel a mérsékelt politika, a szélsőjobboldali alternatívák hódítani fognak.
MN: Az is elhangzott a tüntetésen, hogy vége a „ne írd alá, János!”-ozás és a „tanítani akarunk!”-ozás korszakának, ezzel a hatalommal már nincs egyezkedés. Mióta gondolod így?
PR: Nem egy pillanat volt, inkább egy folyamat, amíg érzelmileg idejutottam, Orbán poloskázós beszéde, a tavaszi nagytakarítás fenyegetése mindenesetre frontális hadüzenet volt, ami nálam betette a kaput. A miniszterelnök gyakorlatilag azt mondta, hogy szedhetem a sátorfámat a hazámból.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!