Meghalt Csatáry László - Gellért Ádám nemzetközi jogász a Csatáry-ügyről

Belpol

A Bors számolt be elsőként arról, hogy életének 99. évében meghalt Csatáry László, aki ellen háborús bűntettek miatt folyt eljárás Szlovákiában és Magyarországon, és ősszel született volna ítélet. Arról, hogy ki volt ő, tavaly augusztusban kérdeztük Gellért Ádám nemzetközi jogászt.

Gellért Ádám a hágai nemzetközi büntetőtörvényszékeken, a "lex Biszku" kidolgozójaként vált ismertté, a Holokauszt Emlékközpontban egy 1941-es deportálásokkal foglalkozó projekt (Körösmező, 1941) vezetője. 2012 április óta foglalkozik a Csatáry-üggyel, mint mondja, "magánszorgalomból".

*

Magyar Narancs: Miért kezdett kutatni a Csatáry-ügyben?

Gellért Ádám: Amikor áprilisban (2012-ben - a szerk.) nyilvánosságra került, hogy a Simon Wiesenthal Központ feljelentette Csatáry Lászlót, nem akartam, hogy megismétlődjön az, amit a Képíró-ügyben tapasztaltam: a nagyközönség és a sajtó csak akkor ismerte meg az ügy részleteit, amikor az a bírósági szakaszba került - addig csak találgatások, félinformációk álltak rendelkezésre. Ezért mentem Kassára, és néztem át az összes fennmaradt iratot: a polgármesteri hivatal irattárát, az alispáni, főispáni iratokat, a szlovák és a hazai népbírósági aktákat, melyek egyébként mindenki számára hozzáférhetők. A kutatást június végén fejeztem be. Július elején aztán robbant a bomba, és a Csatáry-ügy az újságok címlapjára került - érdemes elgondolkozni azon, hogy miért nem egy magyar újságíró, hanem a The Sun újságírói "találták meg" Csatáryt. Zuroff fellépése és Csatáry őrizetbe vétele után úgy gondoltam, az anyagot a közvéleménynek meg kell ismernie, hogy képbe kerüljön a kassai gettóval, az ottani hatósági hierarchiával kapcsolatban, hogy pontosan lássa, mi volt Csatáry szerepe. Ilyen ügyekben kizárólag a dokumentumok, vallomások alapján szabad nyilatkozni, a történészszakma legfontosabb feladata, hogy ezeket az iratokat a nagyközönség és a sajtó elé tárja. Különös, hogy a Képíró-per ellenére máig nem készült egy modern összefoglaló mű az 1942-es délvidéki eseményekről.

false

 

Fotó: Galló Rita

MN: Ha Efraim Zuroff nem "borít", Csatáry még szabadlábon volna.

GÁ: Így van, ha nincs Zuroff, nincs Csatáry-ügy sem. Ezt nem szabad elfelejteni, bármit is gondolunk egyébként a Zuroff által követett eljárásról. Ez egyébként rengeteg kérdést is felvet: miért nem indult eljárás Csatáryval szemben már 1997-ben, amikor visszatelepült Magyarországra? Milyen információkkal rendelkezett akkoriban a Külügyminisztérium? A kanadai sajtó egy éven keresztül Csatáry tevékenységétől volt hangos. Mit tudott az ügyészség Csatáryról 1996-1997-ben? Volt-e együttműködés a kanadai és magyar ügyészi szervek között? E kérdésekre mihamarabb választ kéne kapnunk a magyar hatóságoktól. Egyelőre azonban nagy a hallgatás. Egy biztos, most is információhiányban szenvedünk: sem a feljelentés szövege, sem a feljelentés alapjául szolgáló iratok nem kerültek nyilvánosságra. Ugye, amíg tart a nyomozás, addig az ügyészség még a védelem számára sem teheti hozzáférhetővé a nyomozás iratait. A nagyközönség pedig kizárólag akkor értesül az ügyben keletkezett dokumentumokról, ha beül a tárgyalásra - már ha lesz egyáltalán bírósági eljárás. Az ilyen ügyekben a főszerepet a korabeli dokumentumok, a háború utáni eljárásokban tett tanúvallomások játsszák. Éppen ezért túlzásnak tartom, hogy az ügyészség szerint Zuroff akadályozta a nyomozást, mert nyilvánosságra hozta a vizsgálat tényét, illetve elárulta a The Sunnak Csatáry lakhelyét. Az ügyészségnek megvoltak az eszközei arra, hogy Csatáry ne hagyhassa el az országot. A Képíró-ügyben három és fél évig tartott a nyomozás, majd egy olyan gyenge lábakon álló vádirat készült, ami a bírói szakban rögtön összeomlott.

MN: Csatáry ügye összehasonlítható Képíróéval?

GÁ: A Képíró-per nyomozati és bírósági iratanyagát ismerve állíthatom, hogy nem - már ha van egyáltalán értelme az ilyesfajta összehasonlításoknak. Képíró egészen rövid ideig, kb. négy napig volt Újvidéken, belecsöppent az eseményekbe. A vele szemben emelt legfontosabb vádpont alapját Nagy János egyetlen (!), dr. Zuroff által az ügyészség rendelkezésére bocsátott terhelő vallomása szolgálta. A per során a bíróság által kirendelt történész szakértő, Zinner Tibor egyszerűen elment a megyei levéltárba, megnézte a Nagy János elleni ügy eredeti iratait. Az iratokból kiderült, hogy Nagy János nem mondott igazat, s egyébként is kényszerrel vagy fenyegetéssel vették rá a vallomás megtételére, mindezen felül pedig semmilyen más bizonyíték nem támasztotta alá a Képíróra tett terhelő vallomását. Ezzel szemben Csatáry gettó- és a vallomások alapján téglagyári parancsnok volt Kassán; az 1948-as szlovák eljárásban 17, a magyar népbírósági perekben legalább 22, az 1997-es kanadai eljárásban pedig kb. 20 tanú tett rá terhelő vallomást.

MN: Zuroff azt nyilatkozta, hogy Csatáry felelős a kassai deportálásokért, vagyis több mint 15 ezer ember élete szárad a lelkén.

GÁ: Pontosítsunk. A korabeli iratok 11 839 deportáltról beszélnek. Én is úgy látom, hogy Csatárynak nagyobb lehet a felelőssége, mint amivel az ügyészség eddig meggyanúsította: a bevagonírozásnál nem engedte meg, hogy szellőzőnyílásokat vágjanak a kocsikra, a másik pedig az, hogy kegyetlenkedett. Mindehhez ismerni kell, hogy miként nézett ki az 1944-es deportálások szervezeti struktúrája: az utasítások rendeleti szinten Budapestről, a Belügyminisztériumból érkeztek. Endre László és Baky László államtitkár utasításai innen a munkácsi főhadiszállásra, Ferenczy László csendőr alezredeshez futottak be. (Endrét, Bakyt és Ferenczyt is kivégezték 1946-ban - L. T.) Az első deportálási zónába tartozó városok közigazgatási és rendőri vezetőivel 1944. április 12-én Munkácson ismertették a zsidók összetömörítésének tervét. Ekkor deportálásokról még nem volt szó. Kassán - ahogyan más városokban is - felállt egy ún. hármas bizottság, melynek tagja Horváth György rendőrkapitány, Sárváry Jenő csendőr ezredes és Schmidtziffen SS-százados volt.Ők Munkáccsal, illetve a németekkel egyeztetve adták ki a konkrét parancsokat, melyeknek végrehajtása, végrehajtatása volt a gettóparancsnok, vagyis Csatáry László feladata. Láthatjuk, hogy ebben a hierarchiában a gettóparancsnok az utolsó előtti szint, ez azonban az ő felelősségét nem csökkenti. Ráadásul Csatáry saját bevallása szerint is összekötő volt a németek és a kassai rendőrség között, aminek következtében rengeteg bizalmas, kevesek által ismert információhoz juthatott hozzá. A tanúvallomások alapján azonban Csatáry nemcsak a gettó parancsnoka volt, hanem részt vett az embereknek a gettóból a téglagyárba hurcolásában, valamint később kinevezhették a téglagyár egyik szárnyparancsnokává is. Horváth György szerint például "az összes szállítmányok anyagát Csatáry fogalmazó jelölte ki és csinálta teljes felelősséggel". Az 1997-es kanadai eljárásban az ottani ügyészség szerint Csatáry "részt vett a zsidók téglagyárba történő szállításában, és jelen volt legalább két transzport bevagonírozásánál, valamint személyesen ellenőrizte, hogy kiket deportáltak". Ekkor Csatáry jogi képviselője részben elismerte, hogy "Csatáry korlátozott szerepet játszott a zsidók gettóból téglagyárba történő átszállításában".

MN: Tudhatta, hová mennek a vonatok?

GÁ: Nincs perdöntő bizonyíték arra - legalábbis én nem találkoztam ilyennel -, hogy akár a magyar hatóságoknak, akár a MÁV-nak tudomása lett volna arról, hogy megsemmisítőtáborba szállítják a zsidókat. Azt viszont biztosan tudta Csatáry - legalábbis Horváth rendőrkapitány 1946-os vallomásából ez derül ki -, hogy az út 36 órás lesz. Mindentől függetlenül szerintem már pusztán az is az emberek törvénytelen megkínzásának számít, ha 80-85 embert összepréselnek egy marhavagonban, és egy-két napig víz nélkül várakoztatják őket egy mellékvágányon. Szerintem kontraproduktív az a sokak által vallott nézet, hogy mivel úgysem tehető felelőssé 11 839 ember haláláért, fölösleges vele szemben eljárni. Igenis fontos alaposan megvizsgálni, hogy milyen - akár büntetőjogi - felelősség terheli az oda vezető eseményekben játszott szerepe miatt.

MN: Csatáry igyekszik elbagatellizálni a szerepét.

GÁ: Azt nyilatkozta a Magyar Hírlapnak, hogy csak kétszer járt a városi gettóban és a téglagyárban. Ezzel azt sugallta, hogy nem sok köze volt az eseményekhez. Ez viszont biztos, hogy így nem igaz. Ha megnézzük a kassai levéltárakban feltárt dokumentumokat, láthatjuk: gettóparancsnokként egy sor intézkedést szignált, amik egy büntetőeljárásban akár tárgyi bizonyítékként is felhasználhatók. Írásos feljegyzés van például arról, hogy amikor egy asszony azt kérelmezi, hogy a férje meglátogathassa a gettóban a kikeresztelkedése miatt, Csatáry olyan utasítást ad írásban, hogy állítsák elő a férfit, és ne is engedjék vissza a városba. Ráadásul gettóparancsnokként olyan dolgokkal is foglalkozott, amiket egy beosztott rendőr is el tudott volna végezni. Találtam egy feljegyzést, ami arról tanúskodik, hogy a zsidótanács két tagját Csatáry személyesen motozta meg, mert üres üvegek voltak náluk.

MN: Csatáry azt is mondta, hogy ő csak egy segédfogalmazó volt.

GÁ: A rendőr segédfogalmazói állás olyan igazgatásrendészeti munkakör volt, amit csak jogi diplomával lehetett betölteni. Érdemes tudni, hogy a kassai gettó-, illetve téglagyári parancsnok és a kassai rendőrkapitányság politikai osztályának vezetője - dr. Vidaházy László, dr. Szoó Tibor és dr. Bíró Sándor - kivétel nélkül rendőr (segéd)fogalmazók voltak. Csatáry április végétől május közepéig a kassai városi gettó parancsnoka volt. Itt kb. ezer ember élt. Az Abaúj-Torna megyéből beszállított 4006 személy és Kassa zsidó lakosságának (7833 fő) nagy részét azonban rögtön a város délnyugati részében, a Szepsi úton fekvő téglagyárba szállították. A téglagyár két részre volt osztva: a bal oldali szárnynak lett Csatáry később a parancsnoka. Az ún. kettes számú téglagyárban agg- és lelencház is működött. Van olyan vallomás, mely szerint a zsidó gyerekek homlokára - hogy meg tudják őket különböztetni - "ZS" betűt festettek, s ezeket az akár kéthetes csecsemőket is ugyanúgy föltették a tehervagonokra, mint a 96 éves nagymamákat. Kiürítették a kórházat, az utolsó, június 2-i transzportba került az összes beteg, de elhurcolták az orvosokat is, és vannak vallomások arra, hogy ezt a kiürítést Csatáry felügyelte. Tudni kell, hogy a téglagyári gyűjtőtábort kettős őrizet alatt tartották. A belső kordont a rendőrség, a külsőt pedig az odavezényelt csendőrség felügyelte - utóbbiakat éppen azért rendelték ki, nehogy a helyi rendőrök kedvezményeket biztosítsanak zsidó ismerőseiknek. Egy általánosnak mondható vallomás szerint "a gyerekek, ha Csatáryt meglátták, rögtön futásnak eredtek, ő azonban hosszú, sovány ember létére gyorslábú volt, utánuk szaladt, és rendszerint a fejüket ütötte a kutyakorbáccsal".

satáry László kihallgatásra érkezik a Budapesti Nyomozó Ügyészség épületébe 2012. november 8-án

Csatáry kihallgatásra érkezik 2012. november 8-án

Fotó: MTI - Kallos Bea

 

MN: Nem keresték a magyar hatóságok 1945 után?

GÁ: A kassai deportálások ügyében Budapesten, 1945 tavaszán indult nyomozás Csatáry és Horváth György rendőrkapitány ellen. Ekkor mindketten szökésben voltak, de Horváthot az amerikaiak átadták 1945-ben a magyar hatóságoknak, így csak ellene indult eljárás. A per során Csatáry neve számtalan esetben előkerült, ám az ő kereséséről, úgy tűnik, lemondtak.

MN: Mi lett Horváth Györggyel?

GÁ: Első- és másodfokon halálra ítélték, majd köztársasági kegyelemmel életfogytiglani kényszermunkára változtatták. Éppen ezért merem állítani, hogy az a 3-5 év, amit Karsai professzor úr említett egy nyilatkozatában, hogy szerinte ennyit kapott volna Csatáry, ha elfogják 1945-ben, a vele szemben felhozott vádak és Horváth György ítéletének tükrében nagyon is kevésnek tűnik. Ha Csatáryt akkor elkapják, már csak a Horváth eljárásában előkerült vallomások alapján is minimum hosszabb idejű szabadságvesztésre ítélték volna.

MN: A többi felelőssel mi történt?

GÁ: Pohl Sándor kassai polgármester ellen indult még eljárás, de az ő felelőssége sem Horváthéhoz, sem Csatáryéhoz nem mérhető. Érdemes megemlíteni, hogy Pohlt maga Csatáry tartóztatta le 1944 októberében. Pohl végül három évet kapott, amit egy évre enyhítettek. Pohl és sokan mások is próbálták enyhíteni a téglagyárban összezsúfolt emberek életét. A többiekkel, Sasváry csendőr ezredessel vagy például Szoó Tiborral szemben, aki a kassai téglagyár egyik szárnyának volt a parancsnoka, úgy tudom, nem indult eljárás. Amúgy a Horváth-, a Pohl- és persze csehszlovák népbírósági iratokban is csak Csatáry konkrét kegyetlenkedéseit említik a tanúk, a többiekről - például Szoóról - nincsenek ilyen vallomások.

MN: Gyakori kifogás szélsőjobbról, hogy az áldozatok túlzásokba estek a bíróságon, mert a bosszúvágy fűtötte őket.

GÁ: Az összes eljárásban egybehangzóan azt állították a tanúk - és nem csak az áldozatok -, hogy Csatáry szadista és agresszív ember volt. Ezt nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. A végső döntés azonban az ügyészség kezében van: vádat emel-e, s ha igen, akkor Csatáry melyik tevékenységéért. A történeti tényeknek azonban még ezelőtt a felszínre kell kerülniük, pontosan azért, hogy lássuk, mi alapján hozza meg későbbi, a vádról vagy az eljárás megszüntetéséről szóló döntéseit a nyomozó hatóság.

MN: Hogyan került Csatáry 1948-ban a csehszlovák bíróság elé?

GÁ: Személyesen sehogy. Az eljárás a távollétében zajlott. A háború után Csehszlovákiában nagyon sok magyar hatósági személyt ítéltek el, de nem a deportálásokban való részvételért, hanem pusztán azért, mert "megszállók" voltak. A Csatáryval szemben lefolytatott eljárást az indokolhatta, hogy kegyetlenkedései közismertek voltak Kassán. Olyan dokumentumot nem találtam, ami arra utalna, hogy történt az ügyben bármifajta együttműködés a két ország között. Érdekes lenne utánanézni, hogy eljutott-e Csatáry elítélésének híre Magyarországra. Figyelemre méltó, hogy még a kassai zsidó tanács tagja, Görög Artúr sem tudott a csehszlovák eljárásról, a háború utáni visszaemlékezésében például azt írta, hogy Csatáryt húsz évre ítélték Pécsett.

MN: Hogyan képzeljük el a csehszlovák pert?

GÁ: A per a vádlott távollétében zajlott, egynapos tárgyalás volt, tizenhét tanú vallott Csatáry ellen. Meghallgatták a tanúkat, a kirendelt védő - értelemszerűen - nem sokat tudott hozzátenni mindehhez, utána pedig ítéletet hirdettek. "Egyszerűbb" ügyekben az ilyen eljárás nemcsak a csehszlovák, de a magyar népbíróságon is bevett gyakorlat volt. Azonban hangsúlyoznom kell, hogy az ilyen, a védelem jogát majdnem teljesen negligáló eljárásban született ítélet - s hangsúlyozom: az ítélet, nem az ott felvett vallomások vagy becsatolt iratok - sok kivetnivalót hagy maga után.

MN: A Csatáry ellen hozott ítélet elévül?

GÁ: Az ítélet végrehajthatósága elévül. Csatáryt a "fasiszta megszállás és kollaboráció" bűntettében találták bűnösnek. Képíró ügyében hasonló volt a probléma: Zuroffék azt szerették volna, hogy hajtsák végre az 1944-es ítéletet, de erre nem volt lehetőség.

MN: Ennek ellentmond, hogy a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége szerint Csatáry ellen "jogerős ítélet van érvényben" Szlovákiában.

GÁ: Az ítélet valóban jogerőre emelkedett, de a magyar jog alapján - Btk. 67-68. § -, és úgy gondolom, e tekintetben a szlovák jog sem tér el, az elévülő bűncselekmények - márpedig ilyenben találták bűnösnek Csatáryt - miatt kiszabott büntetés végrehajthatósága elévül.

MN: A szlovákok kérték Csatáry kiadatását. Tehát ha ott állna bíróság elé, akkor is új eljárást kellene indítani ellene?

GÁ: Igen. Azonban kontraproduktívnak tartanám, ha elindulna egy államok közti vetélkedés, hogy ki járjon el Csatáry Lászlóval szemben. Mivel a gyanú szerint magyar állampolgár követett el bűncselekményt magyar állampolgárral szemben egy akkor magyar fennhatóság alatt álló területen, ráadásul a gyanúsított itt is tartózkodik, és már zajlik ellene egy nyomozás, mindenképpen a magyar hatóságoknak kell, hogy elsőbbségük legyen. Egyébként a minél gyorsabb eljárás szolgálná mindenkinek az érdekét. Véleményem szerint a büntetőeljárás is nagyon fontos, de ennél is fontosabb, hogy az eljárás során folytatódjon az a korábban elindult, de elhalt történészi és társadalmi vita, hogy mi volt a szerepük a magyar közigazgatási szerveknek a deportálásokban. Hogy ne lehessen elkenni a felelősséget. Számomra megdöbbentő, hogy egyetlen modern magyar holokausztmonográfia sincs. Karsai László hét évvel ezelőtti intelme ma is érvényes: "A magyar holokauszt modern történetét meg kell, meg is lehet még írni. Nagyon valószínű, hogy csendőrkerületenként vagy deportálási zónánként." Az ilyen esetek lökést kell, hogy adjanak a történettudománynak is. Az emberek fejében - emiatt is, érthető módon - borzasztó nagy kavarodás van: sokan felteszik a kérdést, hogy "miért kell eljárni egy 97 éves bácsival szemben, aki csak egy kis rendőrfogalmazó volt?". Úgy vélem, hogy a Btk. ismerete nélkül is mindenki számára világosnak kell lennie: szükséges, hogy az ügyészség legalább vizsgálatot indítson egy olyan emberrel szemben, aki részt vett 12 ezer ember téglagyárakban történt összezsúfolásában, aki rendszeresen kegyetlenkedett velük, majd részese volt a marhavagonokba zsúfolásnak. És nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy egy gépezetnek volt a kulcsfigurája: ha ő nincs ott, akkor ez a gépezet nem biztos, hogy így működött volna. A tevékenységének ezt a részét kell szerintem megragadni.


Neked ajánljuk