A gyerekvállalás-serkentő támogatások eddigi mérlege

Jóból is megárt a csok

Belpol

Aligha oldja meg a gondokat, hogy rendeleti úton csökkentette a kormány a csok büntetőkamatát. Ez a lépés sokkal inkább megkoronázása annak a tévedéssorozatnak, amelyik az elmúlt évek családpolitikáját jellemzi.

A kormány 5 százalékban maximálta szeptemberben a családi otthonteremtési támogatás, vagy­is a csok büntetőkamatát. A hírekben ez úgy jelent meg, hogy akár 65 százalék is lehetne a büntetőkamat, vagyis igazi csok-horrornak vetett véget a kormány. Valójában szó sem volt arról, hogy 65 százalék felárat kellene fizetni bárkinek is – a fő problémát ráadásul nem is a kamat jelenti.

Bolondnak is megérte

Csok 2015 nyara óta van, a babaváró hitel pedig 2019 nyara óta, jelen állás szerint 2023-ban is kérhető még bármelyik. A csok egyrészt támogatás, másrészt hitel, kérhető már meglévő és tervezett gyerekek után, gyerekszámtól függően 600 ezer, 2,6 millió és 10 millió forint összegben – a hitel akár 15 millió forint is lehet, összesen tehát akár 25 millió forintra is szert lehet tenni. A csok új lakás vásárlására, bővítésére használható – a falusi csok használt lakás vásárlására és korszerűsítésére is. A babaváró csak hitel, csak tervezett gyerek után jár bármilyen kedvezmény, cserébe akár kismacskát is lehet venni belőle, nem kötelező a lakáscél. Egy gyerek után a hitel kamatmentes lesz, a többi gyerek után csökken a visszafizetendő tőke – három gyerek után nullára. Ha nem jön össze a vállalt gyerek, a csok és a babaváró esetében is vissza kell fizetni a támogatást – ami lehet tényleges támogatás és kamattámogatás is.

Az első években szerződött csokos párok már tudják, hogy teljesítik-e a feltételeket vagy sem. A Facebookon több csoport is foglalkozik csokos és babavárós tanácsadással, és folyamatosan kerülnek elő olyan kérdések, hogy mit lehet tenni, ha nem jön össze a baba. Ez egyértelműen csokos probléma, hiszen a babaváró eleve hitel, ha jönnek a babák, akkor minden csak könnyebb lesz, ha nem jönnek, akkor csak magasabb lesz a hitelkamat. A csok-támogatást vissza kell fizetni, ha vállalt a pár babát, de az mégsem születik meg, a csok-hitel pedig kedvezményes helyett piaci kamatozású lesz. Ez többnyire válás miatt alakulhat így, de olyan is akad persze, ahol egyszerűen mégsem akarnak három gyereket, mert kettő is épp elég feladatot ad.

A visszafizetendő összeget pedig a már említett büntetőkamat is terheli, ami most plafont kapott. Ha egy vagy két baba után igényeltünk csokot, de nem születtek meg, akkor a jegybanki alapkamat a büntetés mértéke, ez most 13 százalék; ha három gyerekre kértünk csokot, de nem lett meg mind, akkor a büntetőkamat az alapkamat ötszöröse. Utóbbi szorzat – momentán – 65 százalék. Mindkettő mellbevágó.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.