Jóval több adóssága van az Iványiék iskoláit a tartozásra hivatkozva bezárató kormányhivatalnak

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 5.

Belpol

150 milliós tartozást róttak fel Iványi Gáboréknak, a fővárosi kormányhivatal júliusban 424 millióval tartozott. 

Júliusban 424 millió forint adóssága volt annak a budapesti kormányhivatalnak, amelyik a 150 milliós tartozásra hivatkozva bezáratta az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskoláit – írja a Népszava

A fővárosi kormányhivatal ugyanis arra hivatkozva törölte az intézményeket a nyilvántartásból, hogy a MET mint fenntartó a jelentős köztartozásai és közüzemi díjtartozásai miatt nem képes biztosítani a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium törvényben előírt működési feltételeit. 

A MET állítása szerint összesen mintegy 150 millió forinttal tartoznak, ugyanakkor a Magyar Államkincstár (MÁK) legutolsó, július adatai szerint a Sára Botond főispán vezette budapesti az ország második legjobban eladósodott kormányhivatala, 424 millió forinttal tartozott beszállítóinak.

A kormányhivatalok közül a legnagyobb adóssággal a Pest megyei „ispánság” állt az élen, ott a lejárt és kifizetetlen adósságok elérték a 704 millió forintot, de a MET iskoláiról döntő fővárosi hivatal is évek óta rendszeres szereplője a közintézményi adóslistának.

A 20 megyei kormányzati helytartóságból július végén 15 görgetett maga előtt néhány milliós, tízmilliós lejárt tartozást, és felkerült erre a a listára a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal is, amely szintén bezárt egy Iványi Gábor-féle iskolát a tanévkezdés előtti napokban. A szegedi kormányhivatal legutóbb csak 2 millió forint miatt került a szégyenlistára, de tavaly augusztusban 148 millióval, idén áprilisban 58 millió forinttal tartozott a MÁK adatai szerint. Július végén a kormányhivatalok összes adóssága 1,5 milliárd forintra rúgott, ez 124 millió forintos növekedést jelentett egy hónap alatt.

A Népszava hozzáteszi, egyébként nemcsak a MET iskoláinak vannak adósságai, ugyanis az állami iskolákat fenntartó tankerületi központok is rendszerint adósságokat görgetnek maguk előtt, különösen az őszi, a téli és a tavaszi időszakban. A MÁK adatai szerint a tankerületi központok lejárt tartozásállománya tavaly novemberben több mint 1,8 milliárd forint volt, a kormány rezsitámogatásával ezt sikerült 26 millió forintra csökkenteni, de márciusra ismét mintegy 3,5 milliárd forintot tettek ki, amikor megint kormányzati beavatkozásra volt szükség. 

Sőt, az államnak szinte minden területen komoly kifizetetlen számlái vannak: a Magyar Államkincstár adatai szerint július végén a költségvetési intézmények lejért adóssága összesen 79,8 milliárd forint volt. A tartozás legnagyobb részét évtizedek óta az állami kórházak halmozzák fel, de a notórius adósok listáján megtalálhatóak a rendőrségek és büntetés végrehajtási intézetek is. 

(Borítóképünkön Sára Botond.)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.