Törölte a nyilvántartásból Iványiék iskoláit és óvodáját a kormányhivatal

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 27.

Belpol

Azért nem tudták fizetni a számlákat, mert nem kapták meg az államtól a nekik törvényesen járó juttatásokat – állítja a lelkész.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) mint fenntartó nem képes biztosítani a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium törvényben előírt működési feltételeit – állapította meg eljárása során Budapest Főváros Kormányhivatala. A kedd esti közleményben, melyet a hvg.hu idéz,

azt írták:

A közműszolgáltatók értesítése és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelzése szerint a fenntartó által felhalmozott jelentős köztartozás, illetve közüzemi díjtartozás veszélyezteti a gyermekek folyamatos és biztonságos nevelését”.

Egyúttal közölték azt is, hogy a gyerekek „biztonságos és megfelelő színvonalú nevelése érdekében a kormányhivatal a közelgő tanévkezdésre tekintettel gondoskodik a gyermekek elhelyezéséről, miután törölte a két intézményt az egyházi és a magán fenntartású köznevelési intézmények nyilvántartásából”.

A 26, óvodai jogviszonyban álló gyerek nevelése érdekében a kormányhivatal a lakóhelyük szerint illetékes és a törvény rendelkezései szerint intézkedni köteles önkormányzatokkal veszi fel a kapcsolatot.

A közlemény szerint mind a 156 tanköteles tanuló számára biztosított lesz a tanulmányok folytatása, ugyanis a kijelölték számukra azokat az intézményeket, amelyek a szabad férőhelyek erejéig kötelesek átvenni őket. Az érintett szülők tájékoztatást kapnak az elérhető intézményekről. A 89 nem tanköteles tanulót is tájékoztatják az őket fogadni képes intézményekről.

A lap azt írja, augusztus elején már 90 millió forint gyűlt össze az Oltalom Karitatív Egyesület gyűjtésén, amelyet azután indítottak, hogy az adóhatóság inkasszálni kezdte a mögöttük álló MET bankszámláit a felhalmozott köztartozások miatt. A szervezetet vezető Iványi Gábor lelkész akkor arról beszélt az RTL Híradójának: azért nem tudják fizetni a számlákat, mert nem kapják meg az államtól a nekik törvényesen járó juttatásokat. Ezt Iványi akkor elfogadhatatlan politikai gaztettnek nevezte.

A kormányhivatal néhány nappal korábban jelentette be, hogy vizsgálatot indít a MET intézményeiben az ellátottak érdekeire hivatkozva. Úgy vélték, ha a szervezet a pénzhiány miatt veszélyezteti a gondozottak és a gyerekek érdekeit, az ellátási kötelezettséget a VIII. kerületi és a fővárosi önkormányzatnak kell megoldania.

A főváros tavaly már 67 szociális munkást átvett, de Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes akkori tájékoztatása szerint készek akár a fenntartói feladatok átvételére is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.