Karácsony Gergely ingyenes ellenanyag-szűrést és harmadik oltás követel a kormánytól

  • narancs.hu
  • 2021. július 14.

Belpol

Az EMMI szerint viszont Karácsony oltásellenes, illetve Soros és Gyurcsány embere.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Fővárosi Önkormányzat kedden kiadott közleményéből kiderül, a „SARS-CoV-2 IgG II Quant Assay” tesztmódszerrel végzett ingyenes ellenanyag-szűrés alapján a Sinopharm oltóanyaggal beoltott emberek 23,9 százalékának szervezetében elégtelen mennyiségű volt az IgG típusú neutralizáló antitest. Az önkormányzat hozzátette, bár az 1760 fős minta nem nevezhető a korosztály tekintetében reprezentatívnak, mégis szolgál tanulságokkal.

Idő közben a SOTE is kiadott egy közleményt, amely szerint mind az öt kétdózisú vakcina hatásos az ellenanyagtermelés szempontjából, igaz, az egyetem vizsgálata szerint is a kínai vakcina volt a legalacsonyabb hatékonyságú a Magyarországon használt oltóanyagok között.

Karácsony Gergely főpolgármester szerdai Facebook-bejegyzésében a megelőző napi eredmények értelmében követel a kormánytól hathatósabb fellépést. Ahogy Karácsony írja: „A fővárosi ingyenes ellenanyag-szűrés első tapasztalatai megerősítették azokat a korábbi vizsgálatokat, amelyek alapján kijelenthető: több százezren lehetnek olyan idősek, akik bár megkapták a kínai vakcinát, az mégsem eredményezett nekik kellő védettséget. Ennek az adatnak a kormány hosszú ideje a birtokában van, mégsem cselekszik, az emberek védelme helyett továbbra is az ostoba politikai propagandát tolja. Nincs már erre idő! A járvány negyedik hullámának megelőzését azonnal el kell kezdeni.”

A főpolgármester hozzáteszi: „Sorosgyurcsány - ennyi mondanivalója van a kormánynak arról, hogy több százezer honfitársunk lehet veszélyben a kormány felelőtlensége miatt. Ingyenes országos ellenanyag-szűrést és harmadik oltást követelünk!

Sorosgyurcsány - ennyi mondanivalója van a kormánynak arról, hogy több százezer honfitársunk lehet veszélyben a...

Posted by Karácsony Gergely on Wednesday, July 14, 2021
 

Szerénység, alázat és felelősségvállalás – csakis ez a hozzáállás fogadható el egy olyan kormánytól, amelynek járványkezelése több mint 30 ezer honfitársunk halálát okozta, semmi más nem elfogadható attól a kormánytól, amely a lakosságarányos halálozási mutatók tekintetében a világ legszomorúbb statisztikájának élére kormányozta az országot.”

Tehát két határozott követeléssel fordul a főváros vezetése a kormányhoz:

„1. Országos, átfogó, ingyenes ellenanyag-szűrést kell biztosítani mindenkinek, aki ezt igényli, különösen a kínai vakcinával beoltott 60 évnél idősebb honfitársainknak.

Intézkednie kell a 3. oltás beadásáról, elsőként azoknak, akiknél a kínai oltás nem eredményezett védettséget. Emellett azonnal folytatni kell a lényegében leállt oltási programot, a hamis sikerpropaganda helyett erre kell erőfeszítéseket tennie a kormánynak.”

„Egyszer, legalább egyszer legyen nekik fontosabb az emberélet, mint a politikai-hatalmi szempontjaik, egyszer, legalább egyszer legyen fontosabb a magyar emberek védelme, mint a kínai politikai-üzleti érdekek kiszolgálása.” – írja bejegyzésében Karácsony Gergely.

Azt már a 24.hu írta meg, hogy az ATV Híradó megkeresésére a kínai vakcinákra vonatkozó antitest-vizsgálattal kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériuma úgy reagált: „A Fővárosi Önkormányzat Soros György támogatásával indított Covid-tesztakciója a baloldal oltásellenes kampányának, és Gyurcsány embereinek a kifizetése; hetek óta köztudott, hogy Karácsony Gergely Gyurcsányhoz közel álló baloldali vállalkozásokat fizet így ki.”

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.