Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2024. március 7-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
„Már nem ver hatalmas szíve. Golyó általi halált halt a vásárhelyi csodaszarvas. Hét esztendőn keresztül gondozta, etette a hivatásos vadász, minden lépését figyelemmel kísérte. Két-három éven belül világrekord-várományos lehetett volna. Egy gonosz, etikátlan és önző »vadász« azonban magának akarta a trófeáját, most azonnal. Hiába volt közmegegyezés róla, hogy még nem ejtik el, orvul lepuffantotta” – így számolt be a Promenad24.hu nevű hódmezővásárhelyi kormánypárti hírportál január 23-án arról, hogy a város mellett terítékre került egy dámszarvasbika. Trófeájának súlya 5,81 kilogramm, pontszáma 226,13, és ezzel ebben a szezonban az élen végzett.
Az állat a földeáki Návay Kornél Vadásztársaság területén nőtt föl, de átjárt a szomszédba – ilyenek ezek a szarvasok –, a Hódagro Zrt. Vadásztársaság területére is, ahol január 12-én reggel „egy alattomos villanás, egy végzetes durranás törte meg a csendet. Fájdalmasan hasított bele. A fák, bokrok is összerezdültek, megérezvén, hogy valami visszavonhatatlan, hatalmas tragédia történt – hogy a mesés erdő már soha többé nem lesz olyan, mint addig volt”.
A Návay Kornél Vadásztársaság a megyében a legnagyobb területtel rendelkezik, tagjai közé tartozik a térség országgyűlési képviselője, Lázár János építési és közlekedési miniszter.
A Promenad24.hu balladai homályban hagyja, hogy a bika nem hosszútávfutásban, hanem a trófeája révén lehetett volna világrekorder. Nyilván úgy, hogy két-három év múlva egy másik, arra nyilván érdemesebb vadász lövi le. A témának szentelt cikksorozat megnevezi „az egész közösséget megkárosító” vadászt, a Hódagro Zrt. vezérigazgatóját, Szabó Lajost, akit élet-halál urának, Hódmezővásárhely egyik legnagyobb „vörös bárójának” titulál, és részletezi céges érdekeltségeit. A lap kíváncsian várja, hogyan reagál az esetre a megyei kormányhivatal vadászati hatósága, mert „a vásárhelyi csodaszarvas elejtése ezer sebből vérzik”. Golyóérettnek minősülő dámvadbikára ugyanis október 1. és november 30. között lehet vadászni, így – állapítja meg a Promenad24.hu – a vásárhelyi vadász tette nem csak etikátlan, szakmaiatlan, de jogszabálysértő is.
Golyóérett
A vásárhelyi csodaszarvasügynek ezek után külön beszélgetést szentelt a Vadászlap a YouTube-on. Óvott mindenkit a prekoncepciótól, hiányolva a részletes bírálati adatokat, amelyek alapján korrekt álláspontot lehet kialakítani arról, milyen szabályokat sértett a vadász. Az tény, hogy golyóérett dámvadbikát januárban nem szabad elejteni. Csak hát a helyzet ennél jóval bonyolultabb, mert például abban a tájegységben a jogszabály nem tartja számon a dámvadat mint gazdálkodásra alkalmas vadfajt.
Az érintett vadász a Magyar Narancs megkeresésére azt írta, amíg tart a vizsgálat, nem nyilatkozik. A sajtóból azóta az derült ki, hogy az Országos Trófeabíráló Testület 10 (azaz nem 7) évesnek találta a trófea alapján a bikát.
A csongrád-csanádi kormányhivatal lapunkat arról tájékoztatta, hogy az ügyben vadgazdálkodási és vadvédelmi hatósági eljárást indított. Megállapította, hogy a dámszarvasbikát vadászati idényen kívül terítették le, ezért vadászat rendjének megsértése miatt a Hódagro Vadásztársaságra 850 ezer forint vadgazdálkodási bírságot rótt ki. A vadvédelmi eljárás még zajlik.
A vadászkamaránál etikai vizsgálatot kezdeményeztek, erről Gémes László, az Országos Magyar Vadászkamara illetékes területi szervezetének elnöke számolt be. Gémes azt gondolja, ami történt, minimum vadászetikai vétség, és az külön sajnálatos, hogy az elejtő a másik szervezet, a megyei vadászszövetség elnöke. Egy ilyen képességű bika idényen kívüli elejtése szabálytalan, de ha nem lett volna golyóérett, akkor is kímélendő lenne. Gémes szerint az is sajnálatos, hogy mint megtudta, a Návay Kornél társaság tényleg szólt a szomszédnak, hogy ígéretes bikák mentek át hozzájuk, vigyázzanak már rájuk. Az ilyen trófeás vadakat a hivatásos vadászok valóban számon tartják, agancsuk sajátosságai miatt felismerik, tudják, nagyjából merre járnak – ez az alapja a vadásztatásnak. A vendég tudja, milyen vadat szeretne lőni, azért fizet. A hivatásos vadász elviszi a megfelelő helyre, megmutatja neki. Gémes felidézte, hogy tavaly ugyanez lejátszódott Vásárhely mellett ugyanezzel a vadásszal, csak akkor egy kisebb, bár szintén aranyérmes dámvadat lőtt, és a másik vadásztársaság nem csinált belőle akkora ügyet.
Tény, hogy ekkora zsákmány egy ember életében általában egyszer adódik. Az ilyen trófeákat nemzeti kinccsé szokták nyilvánítani, az elejtő hiteles másolatot kap róla, az eredeti pedig megy a múzeumba. „Erre is büszkének kellene lennünk, csak olyan körülmények között ejtették el, hogy mindenkinek rossz emléke lesz róla” – mondta Gémes.
Hallottunk azonban vadászembertől olyan véleményt is, hogy
amíg az adott területen a jogszabályok szerint nincs fenntartható létszáma a dámvadnak, mert nem kívánatos, akkor annak, aki lövi, Hubertus-aranykeresztet kellene adni.
Populációrobbanás
Az Országos Magyar Vadászkamara 2024-es Vadászévkönyve több írást is szentel a dámvadnak, tárgyalja az állomány gyarapodását és annak várható következményeit. A rómaiaknak köszönhető, hogy ez a faj Európában elterjedt, először cirkuszi látványosságként, ritka színváltozatai miatt. Magyarországon a 14. századtól bukkant fel a krónikákban e nagyvad, és aztán mindig jelen volt, de „szigetszerűen”: egy-egy főúri birtokon a tulajdonos szándékának megfelelően, olykor bekerített területeken. A 20. század hetvenes éveitől országszerte több helyen telepítették, és elkezdett természetesen is terjedni.
Ez azért érdekes, mert a rendszerváltás utáni folyamatok nyomán változott a vadfajok élettere. A nagy, egybefüggő területeket művelő mezőgazdasági nagyüzemek helyét több földtulajdonos vette át. Autópályák épültek, amelyek fölszabdalták a vidéket, még úgy is, hogy itt-ott vannak rajtuk vadátjárók. Sikeres erdőtelepítési programok zajlottak, a fákkal és cserjékkel borított terület aránya meghaladja a 22–23 százalékot, és tovább nő.
Az így létrejött mezőgazdaság-erdő mozaikokban több vadfajjal együtt a gímszarvas és a dámvad is jól érzi magát. A Vadászévkönyv a „populációrobbanás” kifejezést használja. Az elterjedési terület az ezredfordulótól 2020-ig 10 százalékról 25 százalékra nőtt. Olyan területeken szaporodik, ahol korábban a színét sem látták, például az Alföldön, kevésbé erdősült vidékeken, ahol az őzön kívül más nagyvad eddig nem fordult elő, és nem is számítottak rá, mert úgy vélték, hogy ahhoz nincsenek megfelelő feltételek.
Míg 1997-ben 14 126 dámvadat becsültek Magyarországon, 2023-ban már 45 953-at, vagyis megháromszorozódott az állomány. Eközben az elejtések száma megnégyszereződött: 1998-ban 5460 darabot hoztak terítékre a vadászok, 2022-ben 20 638-at. Mostanra az ország minden megyéjében jelen van a dámszarvas, és szemlátomást jól érzi magát, ezt a Hódmezővásárhely mellett elejtett bika méretei is alátámasztják. Ez a jelenség minimum elgondolkodtató lehet a naiv állatvédők számára, akik meg vannak győződve arról, hogy a vadgazdálkodás kifejezés csak fedősztori, a vérszomj és az ölésvágy leplezésére szolgál, mert a természet vadászok nélkül is képes lenne megfelelően szabályozni önmagát.
A dámvad februártól júliusig szívesen tartózkodik a földeken, éjjel-nappal aktív. Megfigyelték, hogy ahol táplálékbőséget tapasztal, oda visszajár akkor is, ha zavarják vagy vadásszák. „Élőhely-átalakító tevékenysége jelentős, hiszen a gyepszinttől kezdve egészen addig, amit a hátsó lábaira ágaskodva elér, azt felhántja, lelegeli, megrágja vagy spontán letöri. A dám szinte állandó nappali és éjszakai aktivitásával érzékeny károkat tud okozni…” – figyelmeztet a vadászkamara közlönye.
Az új őz
Magyarországon évente 2–3 milliárd forint a hivatalosan megállapított mezőgazdasági és erdészeti kár értéke, amit a vadállomány kártétele után fizetnek. A gazdálkodók pedig, mivel drágulnak a felhasznált inputanyagok, egyre érzékenyebbek az ilyen helyzetekre. Az is bebizonyosodott, hogy a természetvédelmi területeken sem kívánatos hagyni a dámvad túlszaporodását, mert veszélyezteti az erdők lágy szárú növényzetét. A villanypásztor vagy a kerítés sem megoldás, mert a bika nekimegy és belegabalyodhat az agancsa; évről évre egyre több dámszarvas pusztul el így. Ahol csak simán hagyják, hogy a dámvad a maga módján elfoglalja a területet, kiszoríthatja az őzet és a gímszarvast is. A szakirodalom szerint nincs más megoldás: „az állapot sok esetben tarthatatlan, és azonnali beavatkozást igényel”, nem lenne szabad megvárni „a problémák fokozódásával a faj ellen irányuló negatív össztársadalmi megítélés kialakulását”. Vadászni kell rá, a bikák mellett a tehenekre és a borjakra is, nagyobb mértékben, mint eddig, hogy ahová nem való, ott ne is legyen. Ha ugyanis túlszaporodik, nem csak az élőhely pusztul le, de egy idő után maga a dámvadállomány is.
Ugyanakkor azoknak a vadásztársaságoknak is érthetők a szempontjai, amelyek nem tesznek semmit, csak csöndben örülnek a dámvad terjedésének a területükön. A vásárhelyi eset kapcsán a Magyar Narancs név nélkül nyilatkozó forrása arról beszélt, hogy a Tiszántúlon az utóbbi időben csökken az őzállomány. Ez független a vadászoktól: közrejátszik ebben betegség, az aranysakál szaporodása, az, hogy itt-ott nem engedélyezett növényvédő szereket használnak a gazdák, és emiatt pusztulnak el őzek. Lehet, csak romlik a kondíciójuk, és a suta kettő helyett egy gidát ellik. Az itteni vadásztársaságok gazdálkodásában az őz stabil tényező volt, lehetett rá építeni, a mezei nyúllal ellentétben, amely rágcsáló lévén hol elszaporodik, hol összeomlik az állománya. Ahol az őz megfogyatkozik, a dámvad viszont terjedőben van, ott erre a nagyvadra lehetőségként tekintenek. Úgy is, hogy a vadkár bírósági megítélésekor az ítélet szinte mindig a földtulajdonosnak kedvez. Egy vadász szerint a dámvad terjedése, az említett vadgazdálkodási szempont – és talán a vásárhelyi eset is – elég nyomós érv ahhoz, hogy módosítsák a jogszabályt, és máshol, így az Alföldön is legyen fenntartható létszáma a dámszarvasnak.
Lapunk kérdésére, hogy mit mond minderre a tudomány, Csányi Sándor professzor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének vezetője azt válaszolta, nagyvadfajokat olyan területen lehet tartani, ahol az igényeinek megfelelő környezeti, természeti feltételek rendelkezésre állnak. „Ha alföldi területről van szó, ott is meg kell nézni, mekkora az erdősültség, milyen az az erdő, mennyi vad számára tud életfeltételeket biztosítani, a dámvad ottléte milyen konfliktusokkal járhat. Jól körül lehet határolni azokat a tényezőket, amelyek alapján megítélhető, van-e ott helye a dámszarvasnak vagy nincs. Azt is figyelembe kell venni, hogy ez a vad jelentős részben olyan területeken jelent meg, ahol már gímszarvas, vaddisznó vagy őz is van szép számmal. Elgondolandó, hogy oda még a dámszarvas is beférhet-e. Nem tudok arról, hogy a fenntartandó legkisebb létszámot a közeljövőben megváltoztatnák, de ha erre sor kerül, az biztos, hogy ezeket a szempontokat figyelembe kell venni a döntéskor.”
