Kormányfőjelöltet keres az MSZP: Kocog és kidob

szerző
- gv -
publikálva
2001/14. (04. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Medgyessy Péter nem új jelölt a posztra; őt már a tavalyi Kovács-Németh párosmérkőzés napjaiban is emlegették mint nevető harmadikat. A párt vezetői szerint ha a pártelnök - no meg Horn Gyula - is a volt pénzügyér mögé áll, akkor a magyarok Istene sem menti meg attól, hogy a szocialisták őt nevezzék meg kormányfőjelöltüknek. Azt, hogy mindez miért épp mostanság lett oly sürgető, többen úgy magyarázzák: a pártnak végre tennie kell valamit, s nem kizárólag a közvélemény-kutatások számukra vészjósló eredményei ellen, hanem csak úgy, a cselekvés kedvéért is.

- úgy tűnik - önként lemond álmairól.Medgyessy Péter nem új jelölt a posztra; őt már a tavalyi Kovács-Németh párosmérkőzés napjaiban is emlegették mint nevető harmadikat. A párt vezetői szerint ha a pártelnök - no meg Horn Gyula - is a volt pénzügyér mögé áll, akkor a magyarok Istene sem menti meg attól, hogy a szocialisták őt nevezzék meg kormányfőjelöltüknek. Azt, hogy mindez miért épp mostanság lett oly sürgető, többen úgy magyarázzák: a pártnak végre tennie kell valamit, s nem kizárólag a közvélemény-kutatások számukra vészjósló eredményei ellen, hanem csak úgy, a cselekvés kedvéért is.

Mindenesetre az MSZP jó néhány frontpolitikusa váratlan húzásnak tartotta Medgyessy Péternek azt a három héttel ezelőtti Népszava-beli kijelentését, hogy vállalná a miniszterelnök-jelöltséget. E felkérést a jelenleg bankelnökként dolgozó volt pénzügyminiszter nem kapta még meg, ám a szocialista pártban így is többen borítékolják: a júniusi (más forgatókönyv szerint: májusi) pártkongresszuson őt választják meg listavezetőnek a küldöttek. Pláne, ha Németh Miklós folytatja - eddig sem túl hatékony - taktikáját, s például továbbra sem hívja vissza még pártbéli legőszintébb híveit sem.

Kovács László

A pártelnök az MSZP-ben kavargó hírek szerint már korábban is felvetette szűk körben: a közte és Németh Miklós közötti feszültséget oldani lehetne talán Medgyessy jelölésével. A tavaly novemberi tisztújításkor még úgy tűnt, a párttisztséget nem vállaló Némethtel szemben Kovács lesz a biztos befutó 2002-ben. Ezt a benyomást erősítette a kongresszus is, amelyen elsöprő többséggel újították meg Kovács pártelnöki megbízatását, bár kapott néhány szavazatot Németh Miklós, egyet pedig Gerhard Schröder német kancellár is. Akkoriban azt lehetett hinni: Kovács vezeti majd az MSZP országos listáját, s MSZP-győzelem esetén ő lehet 2002-től az ország következő miniszterelnöke.

Az elmúlt négy hónapban azonban a Torgyán-ügyek ellenére is vészesen apadni kezdett az MSZP népszerűsége, a Fidesz pedig - megszerezve az eddigi kisgazdahívők szimpátiáját - lényegében befogta a szocialistákat. Az emiatt bepánikoló, illetve a változtatásokat sürgető MSZP-sek leszerelésére (is) dobták be az előrehozott választások ötletét, s ezzel együtt az előrehozott pártkongresszus lehetőségét, amelyen a küldöttek megnevezhetik a miniszterelnök-jelöltet, és szavazhatnak az országos listáról. Ez utóbbi javaslat az országos választmány hét végi ülésén aztán végleg lekerült a napirendről: a listáról ősszel szavaznak a küldöttek.

A miniszterelnök-jelölés ötletével felpezsdült az élet az MSZP-ben; lehet megint kavarni, amit a Köztársaság téren igen-igen csípnek. Az elnökség élére állt a kezdeményezésnek, s ezzel kihúzta a szőnyeget a testület munkáját bírálók lába alól. Ráadásul az elnökség tagjai abban is egységesnek látszanak, hogy Némethet nem támogatják; kivétel esetleg Nagy Sándor frakcióvezető (aki önmagát is el tudná képzelni e poszton) és Jánosi György választmányi elnök (nemrégiben még Németh feltétlen híve). A többiek általában Medgyessy mögé sorakoznának fel, bár van, aki egy gondolatkísérletében azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy (újabb) nevető harmadikként Szili Katalin elnökhelyettes fusson be. Kovács László szerintük már csak valamilyen váratlan fordulat után jöhetne szóba kormányfőjelöltként. A szocialisták vezető politikusai azt valószínűsítik, hogy a pártelnök áprilisban beáll Medgyessy mögé, akiből így - Horn Gyula esetleges támogatásával - gond nélkül lehet listavezető.

Horn újabban ismét a királycsináló szerepében tetszeleghet. Múlt héten bejelentette: nem kíván indulni a versenyben, nem lesz miniszterelnök-jelölt, akkor sem, ha néhányan ismét szeretnék őt látni ebben a szerepben. Jellemző, hogy sokak szerint éppen ő húzta elő a kalapból Medgyessyt; ezt a volt miniszterelnök a szűk körű megbeszéléseken rendre tagadja.

Németh Miklós

A volt kormányfő egy évvel ezelőtti hazatérésétől sokan csodát vártak az MSZP-ben; ez a csoda aztán elmaradt. Forrásaink szerint Németh bukása sajátos módszereivel magyarázható: bár népszerű a vidéki lakosság körében, párton belül nehezen viselték el, ha hónapokig kellett egyeztetni vele egy esetleges beszélgetést. Az ilyen összejövetelek ráadásul többek elmondása szerint is úgy zajlottak, hogy a volt kormányfő tartott egy szpícset, majd a választ nagyjából meg sem várva, unott arccal nézett maga elé. Ebből idővel többeknek is elegük lett; vagyis nemcsak párton belüli ellenzői, hanem Németh Miklós maga is tett azért, hogy lekerüljön a valóban esélyes miniszterelnök-jelöltek listájáról.

Többen nem bocsátják meg neki azt sem, hogy tavaly év végén vöröslő fejjel jelentette be a tisztújító kongresszus jelölőbizottságának: párttisztséget márpedig ő nem vállal, majd elrobogott. Holott szocialista párti források szerint az elnökhelyettesi poszt direk Némethnek lett kitalálva, ő meg rútul nem vállalta.

A párt vezető személyiségei közül jó néhányan úgy vélik: Németh nem is miniszterelnök-jelöltnek jött haza kilenc év után Londonból (ahol az EBRD személyzeti ügyekért felelős alelnöke volt), ő rögtön kormányfő akart lenni. Némi túlzással: azt várta, hogy amint leszáll a londoni járatról, virágcsokrokkal és vörös szőnyeggel várják hívei, a Parlamentbe hajtanak vele, ahol azon nyomban átveheti Orbán Viktor hivatalát - mondta egy magas rangú szocialista vezető. De legalábbis elvárta volna, hogy mindenki álljon be mögé, és átvehesse az MSZP irányítását, még ha formálisan nem ő lesz is a szocialista párt elnöke. Ez pedig lehetetlen volt - fogalmazott forrásunk. Egy másik szocialista politikus azt is elmondta: 1993-94 körül már megpróbálták rávenni Némethet a hazatérésre; a választások előtt nem sokkal felajánlották neki a miniszterelnök-jelöltséget is, amit ő nem fogadott el, mondván, hogy az MSZP vesztésre áll - emlékezett egyik informátorunk. (1994-ben a szocialisták aztán hülyére nyerték magukat.) Németh Miklós 2000 májusában mégis hazatért; igaz, hívták akkor is, de kormányfőjelölti posztot csak a hívei ajánlottak neki, futott a szekér Kováccsal is. Némethnek azonban fél év alatt sikerült olyan rossz viszonyt kialakítania a szálláscsinálóival is, hogy végül szinte senkivel nem volt beszélő viszonyban. Arról például senki nem tud a pártban, vajon mivel tölti Németh a mindennapjait; a kérdésre a legtöbben az "unokák nevelését" adták meg legpontosabb válaszlehetőségként. A volt miniszterelnök tehát nehezen állíthatná maga mögé április közepéig az MSZP többségét, annak ellenére, hogy néhány hónappal ezelőtt többen úgy tippeltek: ha a párt népszerűsége visszaesik, a volt kormányfőt pajzsra emelve hozza a köznép a Köztársaság térre.

Az MSZP Nagy Sándor nevével fémjelzett Szocialista Platformja a biztonság kedvéért azért hozott egy olyan állásfoglalást, miszerint csak megkérdezik Némethet a szándékairól - de ennek valószínűleg nincs túl nagy jelentősége. A platformok ugyanis ajánlhatnak miniszterelnöknek bárkit, ám a Kovács vezette elnökség terjeszti a jelölt nevét a választmány elé. Az MSZP-ben az az álláspont körvonalazódik, hogy nem lesz két vagy több jelölt a kongresszuson; elég, ha egyvalakiről voksolnak a küldöttek, s így a megosztottság is leplezhető lesz. Azt ugyanis senki nem tartaná szerencsésnek, ha majd egy évvel a választások előtt mondjuk csak 55 százalékos lenne a jelölt párton belüli támogatottsága (s újrakezdődnének a belső viták, ha nem menne jól a bolt).

Medgyessy Péter

A volt pénzügyminisztert kellene miniszterelnök-jelöltté választani, ha már Kovács nem tud erőt felmutatni, Németh pedig kilőtte magát - e vélemény egyre általánosabb az MSZP-ben.

Medgyessy Péter az elmúlt években nem tolta magát az előtérbe, pártrendezvényekre sem igen látogatott el (bár a kongresszusokon mindig megjelent), s a párton belüli csatározásokból is kimaradt. Igaz, februárban elvállalta az újonnan létrehozott kabinetek legnagyobbikának, a gazdaságinak a vezetését, de ebben senki nem látott semmi különöset. Abban már inkább lehetett, hogy az MSZP egyik kabinetvezetőjeként a luxemburgi miniszterelnökkel tárgyalt néhány héttel ezelőtt; ámbár ennek felemlegetése, illetve összefüggésbe hozása a kormányfőjelölti poszttal utólagos okoskodásnak tűnik.

Ami viszont egyre biztosabbnak látszik: komoly erők sorakoznak fel mögötte (valószínűleg a még mindig meghatározó Horn Gyulát is ideértve) a párton belül.

Kovács László ugyanakkor még közeli munkatársainak sem emlegette mostanában a Medgyessyvel kapcsolatos elképzeléseit; szocialista vezetők szerint viszont meggyőzhető ebben az ügyben az elnök. Ahogyan belement az előrehozott választások emlegetésébe, majd a soron kívüli kongresszus összehívásának a lehetőségébe, úgy támogathatja Medgyessy Pétert is, s német mintára létrejöhet egyfajta Medgyessy-Kovács-tengely. (Emlékeztetőül: a német szociáldemokraták úgy nyertek választást, hogy Gerhard Schröder volt a miniszterelnök-jelölt, Oskar Lafontaine pedig a pártelnök; a kormányfő csak később vette át a párt vezetését.)

Az azonban kérdés, hogy miként lehet eladni a bizonytalan szavazóknak (az MSZP-nek a választási győzelemhez e rétegből kellene minél több voksot összeszedni) a nem túl ismert Medgyessy Pétert. Úgy láttuk, emiatt nem fáj a fejük; a szocialista pártban ugyanis sok minden véletlenszerűen alakul. Nem terveznek sok évre előre, és nem húznak elő újabb és újabb forgatókönyveket, mint teszik azt a Fideszben.

Az MSZP-ben helyenként még mindig megtalálható technokrata típusú vezetők szerint van mit ellesni a Fidesztől: egy centralizáltabban működő párt hatékonyabban tehetne valamit az esetleges választási sikerért. Többek szerint kevésbé kellene minden kérdésben az alapszabály mindenekfelettiségét emlegetni, néha lehetne rugalmasabban is kezelni ezt a pártalkotmányként is emlegetett dokumentumot. Ez esetben viszont át lehetne alakítani a működést, mondjuk kicsit üzemszerűbbé, menedzserszemléletű vezetőkre bízni a párt irányítását, jelentsen e szép kifejezés bármit is. És újra csak Medgyessy Péterhez jutunk, aki bankelnökként nyilván régóta tudja mindezt.

Hogy a miniszterelnök-jelölés körüli hajcihő mennyire használ a szocialistáknak, az nyár elejéig kiderül. A közvélemény-kutatások még mindig hajszálnyival jobbnak hozzák ki az MSZP-t a Fidesznél; és az, hogy a párt néhény hétig ismét az újságok címoldalán szerepel, hozhat néhány százalékot a következő hónapokban. Igaz, vihet is.

- gv -

szerző
- gv -
publikálva
2001/14. (04. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra