Kósáné Kovács Magda (MSZP) az egyházügyi törvény módosításáról
Kósáné Kovács Magda: A kormánykoncepcióval nem az a baj, hogy az egyházak tényleges társadalmi szerepét figyelembe akarja venni. Természetes, hogy az egyházak súlya, szerepvállalása különböző, és ez függ híveik számától is. Vannak kisegyházak, amelyeknek néhány száz hívük van, és nagyok, melyeknek akár egymillió. A kormányzati gondolkodás azonban a talpáról a fejére állítja azt a filozófiát, amelynek alapján 1990-ben széles körű nemzeti konszenzussal lehetett az egyházi törvényt meghozni. E törvény alapvető emberi jogként definiálja a lelkiismereti és vallásszabadságot. Ebből következik, hogy ha az állampolgár szabadon gyakorolhatja vallását, akkor egyházat is létrehozhat. Vagyis a törvény az emberi jogból jut el az egyházalapításig, míg a kormány valami törvény adta, politika adta kedvezménynek tekinti azt. Ez az, amit mi nem tudunk elfogadni.
MN: Az 1999-es Nemzetbiztonsági Évkönyv szerint egyes kisegyházak nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.
KKM: Én ezt ellenőrizni nem tudom. Ha ezt állítják, akkor nemzetbiztonsági eszközökkel tessék ezt a kockázatot minimalizálni, erre való a Nemzetbiztonsági Hivatal. Nem lehet vaktában leszűkíteni az állam által kedvezményezett egyházak körét, hogy visszahozzuk a hajdani befogadott és megtűrt egyházi fogalmakat. Csak azért, mert valahol valaki valamilyen nemzetbiztonsági kockázatot vél felfedezni.
MN: A törvénymódosítás szükségességének másik gyakran idézett oka az, hogy a kisegyházak politizálnak. Amire az érintettek visszakérdeznek: mit csinál a Vatikán vagy a Magyar Katolikus Püspöki Kar, amely az 1998-as választások előtt gyakorlatilag felszólította híveit, válasszák a Fideszt.
KKM: Hogy egy egyház híveinek valamilyen politikai meggyőződése van, és ez egy egyházon belül túlsúlyossá válik, még nem vezethet ahhoz, hogy megkérdőjelezzük: joguk van-e az állampolgároknak egyházat létrehozni. Épp a nagy történelmi egyházak példája mutatja, hogy nekik is vannak politikai preferenciáik. Innentől kezdve nem érthető, miről beszél a kormány.
MN: Például a Hit Gyülekezetéről, amely - amint ezt folyamatosan felróják neki - kopogtatócédulákat gyűjtött az SZDSZ-nek.
KKM: Miért ne politizálhatnának a hívők, ők ugyanolyan állampolgárok, mint a többiek. Nem lehet korlátozni, pláne betiltani, hogy egy egyházhoz tartozó hívő egy politikai párthoz is tartozzon, és a nyilvánosság előtt mindkettőt vállalja. Ezzel beavatkoznánk az állampolgárok alapvető emberi és polgári jogaiba. Az egyház mint jogi személy természetesen nem alakíthat politikai pártot, és nem épülhet be korporatív módon a politikába. Ha pedig van ilyen jel, az nem a kisegyházak részéről van; a trón és az oltár szövetségére nem ők törekednek, hanem a nagy erőt képviselő egyházak.
MN: A szigorítás szorgalmazói gazdasági visszaélésekre is hivatkoznak, de erre sincs bizonyíték.
KKM: A parlamenti vitában a leggyakoribb kormánypárti érv az volt, hogy az egyházi jogi státussal járó kedvezmények gazdasági előnyszerzésre adnak lehetőséget. Mi mindig azt válaszoltuk: csak egyetlen példát tessenek mondani, amikor adócsalást lehetett egy egyházra rábizonyítani, vagy kiderült, hogy visszaéltek volna a kedvező szabályozással.
MN: Gyakran hivatkoztak a kormánypártok a társadalmi igényre is, ahogyan tette azt Horn Gyula is a Vatikáni szerződés aláírásakor.
KKM: Van egy létező társadalmi feszültség, ami kétségtelenül összefügg egyes egyházak tevékenységével, de ott van mögötte az a társadalmi tény, hogy ebben a globalizálódó világban az emberi magányosság hihetetlen mélységeivel lehet találkozni. Akik ennek a feloldását valamilyen vallási közösségben találják meg, hajlamosak lehetnek arra, hogy más emberi kapcsolataikat ennek alárendeljék. És itt jönnek a gyakran idézett példák, hogy sok csatlakozó fiatal számára fontosabbá válik a közösség, mint a családja. Végtelenül sajnálok minden édesanyát, akinek szembe kell néznie azzal, hogy gyermeke egy vallási közösséghez inkább tartozik, mint őhozzá, de valahol azt a kérdést is fel kell tenni, hogy ezeknek a választásoknak mi az okuk.
MN: A kormány egy ´93-as alkotmánybírósági határozatra hivatkozik, amely szerint az egyházak egyenlőkként való kezelése nem zárja ki társadalmi szerepük figyelembevételét.
KKM: Nyilvánvaló, hogy a katolikus egyház semmilyen módon nem egyenlő egy néhány száz fős gyülekezettel. Mert a katolikus egyháznak ezeréves történelmi múltja van, műemlékei, iskolái, szerzetesrendjei. Következésképp a kormányzati, hatalmi, állami magatartás nem lehet ugyanaz egy nagy történelmi egyház, mint egy frissen bejegyzett kisegyház esetében.
MN: Miről beszélünk: pénzügyekről, jogi státusról?
KKM: Az államnak kötelezettségei vannak egy olyan egyházzal szemben, amely hitéleti tevékenysége mellett állami feladatokat is átvállal.
MN: A magyar történelmi egyházak közel sem olyan aktívak, mint nyugat-európai társaik, amelyek női menedékotthonokat, menekültszállásokat működtetnek, vagy kiállnak a kisebbségek jogaiért. Másrészt a magyar kisegyházak egy része nagyon is aktív e téren.
KKM: Nem dolgom minősíteni az egyházak tevékenységét. Költségvetési ráfordításaiban az államnak tudomásul kell vennie, hogy az egyházak társadalmi szerepe egymástól eltérő. Van, amelyik aktívabb e téren, van, amelyik csak hitéleti tevékenységet folytat. Az állam számára ez a társadalmi szerep maga a különbségtétel. De ez a különbség csak a tényleges társadalmi szerep valós különbsége lehet, és nem lehet különbségtétel egyház és egyház hitéleti tevékenysége között.
MN: Hogy mérjük ezt? A népszámlálás során a kisegyházak többsége eltanácsolta híveit vallási hovatartozásuk bevallásától, vagyis valószínű, hogy az eredmények a nagy történelmi egyházaknak kedveznek majd.
KKM: A számosság valamilyen módon tükrözi a társadalmi szerepet, ezt pedig sokféleképp meg lehet becsülni, például úgy, hogy mennyien ajánlják fel adójuk egy százalékát egy közösségnek.
MN: A kormányjavaslat amellett, hogy meghatározná a vallás fogalmát, beemelné a törvénybe az Alkotmánybíróság fent idézett mondatát.
KKM: Nem fogadom el, hogy egy AB-határozat egy konkrét helyzethez kapcsolódó döntésének egy mondatát főszabállyá tegyük. Ez felhívás a keringőre: ezentúl feles törvényekben el lehet dönteni, hogy kit szeretünk és kit nem.
MN: Miért állt le az MSZP egyáltalán tárgyalni a Fidesszel a módosításról? A szocialista párti vallási lobbi miatt, amely 1997-ben a Vatikáni szerződést szorgalmazta?
KKM: A Vatikáni szerződés más tészta, azt azért tegyük félre, mert az nem érintette az 1990. évi IV. törvényt.
MN: Viszont a mostani kormány szándékához hasonlóan privilegizált egy egyházat, vagyis aláírásával az állam felrúgta semlegességét.
KKM: Ezt követte volna a többi történelmi egyházzal való megállapodás, csak nem volt rá időnk. Erről most nem szeretnék beszélni, mert akkor bennem is voltak kérdőjelek. De a Vatikáni szerződésnek rendkívül nagy szerepe volt abban, hogy valamilyen mederbe terelte a történelmi egyházakkal való állami együttműködés formáit, és kijelölte annak a folyamatnak a hátralévő állomásait, amelyet már 1990-ben elkezdtünk.
MN: Ebben a szerződésben az MSZP a Fideszhez hasonlóan próbált kielégíteni egy réteget. És próbálta lemosni magáról az egyházellenesség vádját. Miért tárgyaltak a Fidesszel?
KKM: A szocialista párt egy nagyon sokszínű párt; tagjai és a vele rokonszenvezők között nagyon sok a hívő ember. Nekünk is van hívőtagozatunk. Egy érzéketlen magatartás a lelkiismereti és vallásszabadságot szabályozó törvénnyel szemben nem felelt volna meg az MSZP arculatának. Másrészt a rendszerváltó törvények sem hibátlanok.
MN: Ön két másik szocialista képviselőtársával önálló indítványt nyújtott be: e szerint támogatják a kormányjavaslat azon pontját, amely szerint csak a Fővárosi Bíróság jegyezhesse be az egyházakat, illetve hogy minden egyháznak be kell nyújtania hitvallását. Ez nem jelent sokat: hülye lenne egy egyház leírni, hogy mondjuk gyerekkereskedelemben utazik.
KKM: De kell, hogy legyen információnk arról, hogy az egyes egyházak milyen hitelveket vallanak. A bírói gyakorlat egyébként azt mutatja: a bejegyzésüket kérő egyházak ma már önként csatolják ezt, hogy a bírói procedúra során ne gyanúsíthassák meg őket azzal, hogy nem vallási tevékenységet folytatnak.
MN: Ez nem eredményezhet tartalmi felülvizsgálatot?
KKM: Nem. Alkotmányos követelmény, hogy a hitelveket minősíteni, akármilyen állami kontrollnak alávetni ellentétes az állam és egyház szétválasztásának elvével.
MN: Az MSZP módosításai nem érintették volna a törvény tartalmi részeit. Akkor miért tárgyaltak egyáltalán? Hogy növeljék politikai tőkéjüket a vallásos rétegek körében?
KKM: Visszakérdezek: és mi a kormányzati javaslat? Gesztus és önigazolás a történelmi egyházak felé, gesztus az egyébként mesterségesen hiszterizált társadalmi közvéleménynek: majd mi megakadályozzuk, hogy a szekták uralják a gyermekeitek lelkét. Miközben a benyújtott kormányjavaslatban az égvilágon semmi nincs, ami a torzult vallási közösségek tevékenységét akadályozná. Egy rádióvitában egy édesanya elmondta, hogy unokáját egy vallási csoport kiszakította a családi környezetből. Isépy Tamás is kénytelen volt erre azt válaszolni, hogy erre a törvényjavaslat semmilyen választ nem tartalmaz.
MN: Mi történt a Fidesszel, amely ´98-ban szabadjára engedte Semjén Zsoltot, majd 2000-ben már a jogász Isépy tárgyalt egy visszafogottabb javaslatról?
KKM: A kormánynak csak az volt fontos, hogy a benyújtott indítvány maradjon lábon, előterjesztéséből törvény legyen. Egyre kevésbé számított a tartalma. Mi semmibe nem mentünk bele, ők álltak át a mi álláspontunkra. Kihagytak a törvényből minden ideologikus elemet.
MN: Két éve is lehetett tudni, hogy nem lesz meg a kétharmad a módosításhoz.
KKM: Valószínűleg a kormány tett egy ígéretet, nem tudom, kinek, de bármi volt is az, a végén csak a jogtechnikai dolgok maradtak. Igen ám, csak maradt egy csont, mégpedig a most már törvényerőre emelkedett Sasvári-féle indítvány, az egyházak finanszírozásáról szóló törvény módosítása. Ez huszonkettőre szűkítette azon egyházak körét, amelyek közcélú adományok után adókedvezményre jogosultak. Számunkra elvi kérdés volt ennek hatályon kívül helyezése, hiszen nem csinálunk bohócot magunkból, hogy miközben a kétharmados egyházi törvény módosításáról tárgyalunk, a kormány megkerüli ezt egy feles törvénnyel.
MN: E szerint azok az egyházak adhatnak adókedvezményre jogosító igazolást, amelyek száz éve vannak Magyarországon, vagy harminc éve folyamatosan működnek, vagy az adózók egy százalékának egyszázalékos felajánlását megkapták.
KKM: Csak a harminc évbe nem számít bele az 1948-90 közti időszak, és ettől válik a dolog végképp paranoiddá. Hogy lehet azt mondani, hogy ez az időszak jogon kívüli időszak volt? A kitételek teljesen önkényesek; a száz év honosság alkotmányosan aggályos, az adózók egy százaléka pedig irreálisan magas szám, amelynek csak a három nagy történelmi egyház tud megfelelni. Ez a különbségtétel visszalépést jelent az 1990-ben elfogadott alapelvekhez képest, nemcsak egyház és egyház, hanem hívő és hívő közt tesz különbséget.
MN: Az egyik Isépy-Kósáné- egyeztetésen részt vett a szabaddemokrata Dornbach Alajos.
KKM: Dornbach nem mondta, hogy az SZDSZ nevében tárgyal, csak felajánlotta a segítségét.
MN: Akkor állampolgárként lepte meg még Isépyt is, amikor az addigra felpuhult kormányjavaslatot megdobta volna az ügyészség hatáskörének kibővítésével: e szerint ezentúl nem a bíróság, hanem az ügyészség szólíthatná fel az egyházakat, hogy hagyjanak fel a törvénysértéssel. Ami a kisegyházak szerint a gyakorlatban azt jelentené, hogy a legkisebb szabálytalanság is egy egyház betiltásához vezethetne.
KKM: Jogászaink később nem láttak okot arra, hogy ezt a részt benne hagyjuk a törvényben, ezért az elhagyását kértük.
MN: Március közepén már úgy tűnt, létrejön a megállapodás a két nagy párt között, amikor az MSZP hirtelen visszalépett.
KKM: Én végig hangsúlyoztam, hogy engem a tárgyalásra hatalmaztak fel, nem politikai megállapodásra. Én azon csodálkozom, hogy a Fidesz csodálkozott.
MN: Én is csodálkozom, hiszen amikor önök leültek tárgyalni, pontosan tudták, hogy nem értenek egyet a Sasvári-féle javaslattal, de ezt csak két hete jelezték.
KKM: Az egyik csatornán folyt az egyeztetés az egyházi törvény módosításáról. Aki logikusan végiggondolta, pontosan tudhatta: amikor a politikai megállapodásra kerül sor, akkor kapcsolt áruként meg kell hogy jelenjen a Sasvári-féle indítvány.
Varró Szilvia
