Külön bizottság vizsgálja az úszószövetségben Szilágyi Liliána ügyét

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. január 5.

Belpol

A bizottság elsősorban az uszodai, illetve a klubon belüli történéseket hivatott vizsgálni, az esetlegesen családon belül történt erőszakot nem.

A Magyar Úszó Szövetségnél (MÚSZ) külön vizsgálóbizottság - és nem a szervezet fegyelmi bizottsága - vizsgálja ki Szilágyi Zoltán edzői tevékenységét lánya, Szilágyi Liliána múlt szerdán közzétett nyilatkozata után.

A MÚSZ szerdán közölte, hogy az elnökség elfogadta Wladár Sándor elnök indítványát Szilágyi Liliána ügyének kivizsgálására. Wladár kijelentette: a Szilágyi Zoltánnal kapcsolatos vádak súlya kívánta meg két tekintélyes büntetőjogász bevonását. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta: a szövetség elsősorban az uszodai, illetve a klubon belüli történéseket hivatott vizsgálni, az esetlegesen családon belül történt erőszakot nem.

A bizottság - amelynek elnöke Papp Gábor ügyvéd, tagjai pedig Ugrin Tamás ügyvéd, Tausz Katalin szociológus, Danks Emese, a MÚSZ gyermekvédelmi bizottságának vezetője, valamint Tornyossy Mónika igazságügyi, klinikai, mentálhigiénés és sportpszichológus - már meg is tartotta alakuló ülését, és hamarosan a meghallgatások is elkezdődnek.

Az ifjúsági olimpiai bajnok, felnőttek között Európa-bajnoki ezüstérmes Szilágyi Liliána egy héttel ezelőtt közösségi oldalain hosszú bejegyzésben írt arról, hogy édesapja gyerekkorától kezdve bántalmazta "testileg, lelkileg, szexuálisan". Szilágyi Zoltán egy nappal később reagált, tagadta lánya vádjait. Szilágyi Liliána húga, a máig Szilágyi Zoltánnal egy háztartásban élő Szilágyi Gerda is apja védelmére kelt.

Korábban Turi György edzésmódszereit is egy hasonló összetételű bizottság vizsgálta meg, a vizsgálat után a MÚSZ abban az ügyben bocsánatot kért a bántalmazott sportolóktól. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.