A jachtozós orgiába belebukott Borkai lehet a királycsináló Győrben

Második esély

Belpol

Alulteljesítő polgármesterrel, szétszakadó párttal és sovány önkormányzati kasszával kellene a győri ­Fidesznek 2024-ben megverni a még mindig népszerű Borkai Zsoltot. A jachtozós, orgiázós, sárdobáló jobboldali belháború miatt a helyi civilekből verbuválódott ellenzék lehet a nevető harmadik.

Politikai megközelítésben Győr az ország egyik legunalmasabb nagyvárosa volt 2006 és 2019 között: az egykori olimpikon Borkai Zsolt 2006-ban lett polgármester fideszes színekben, s a helye megingathatatlannak tűnt. Az Audi érkezésének is köszönhetően a város ráadásul prosperált, és az előrelépést a lakosság egy része Borkaiékhoz kötötte. Ezt az érzetet az sem változtatta meg, hogy Borkai köreinek több, problémásnak tűnő telekügylete is akadt a helyi ipartelep körül.

A nagy borulást a 2019-es önkormányzati választások előtt nyilvánosságra került videó okozta, amelyen a család szentségét a fideszes elvárásoknak megfelelően lelkesen hirdető ­Borkai két prostituálttal szórakozik egy jachton, hozzá közel álló üzletemberek társaságában. A helyzet Győrben hirtelen izgalmas lett: a Fidesz már nem tudta visszaléptetni Borkait, aki azonban mindenkit meglepve (ha csak 700 szavazatnyi különbséggel is) nyerni tudott a szexbotránya dacára. Nem sokkal később mégis lemondott, sőt a pártból is ki kellett lépnie. Az időközi választás után helyére az a – szintén ­fideszes – Dézsi Csaba András lépett, aki legendásan rossz viszonyban volt a Borkai-klánnal.

Dézsi, aki simán verte az ellenzéki összefogás jelöltjeként indult Pollreisz Balázst (MSZP), csak annyit ígért, hogy felszámolja a „Borkai-csápokat”, és a városvezetés a korábbinál nyitottabb lesz. Utóbbi törekvése részeként a Fidesztől szokatlan módon Dézsi a független sajtóval is szóba állt, s ezt olykor máig megteszi.

Az ellenzék mindenesetre 2019-ben nagy esélyt szalasztott el Győrben. Az őszi választáson a közös jelölt DK-s Glázer Tímea nem szállt be az országos borkaizásba, a 2020-as időközin a köztiszteletben álló orvos, a Borkaié­kat köztudottan utáló Dézsi ellen pedig már semmi esélye nem volt az összefogásnak.

Inkább a jachtozás

A joviális úriembernek tűnő Dézsivel azonban olyan új műsor vette kezdetét, aminek láttán nosztalgia támadt még Borkaiék után is. Bár Borkai renoméjának kétségkívül nem tett jót a jachtos orgia – az ehhez a sztorihoz is tartozó korrupciógyanús ügyek pedig addig sem érdekeltek túl sok embert –, az eluralkodó közhangulat szerint jobban vezette a várost Dézsinél. Elsősorban is azért, mert nem akart mindent felügyelni. Ezzel szemben Dézsi a mikromenedzselés királya lett, ami óhatatlanul olyan ballépésekhez vezetett, mint amilyen például a József Attila úti háziorvosi központ 2022-ben indult felújítása volt. Az épület használatbavétele előtt a katasztrófavédelem jelezte, hogy eredetileg nem a megvalósult tervre adta áldását, ezért az épület használatát nem engedélyezi. Dézsi első körben megpróbálta Borkaiékra kenni a féléves csúszást okozó hibát – nem tartották be a tűzvédelmi előírásokat –, aminek oka információink szerint az volt, hogy a kivitelezők túl komolyan vették az építkezés közben terepszemlét tartó polgármester észrevételeit. Végül egy négy méter magas, 15 méter hosszú tűzvédelmi fal utólagos felhúzásával oldották meg a problémát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.