Matejka Zsuzsanna pályaképe: Háttérerő

  • Mészáros Bálint
  • 2007. július 19.

Belpol

A magyar egészségügy nagyasszonyának tartott Matejka Zsuzsanna pályafutása során az ágazat szinte valamennyi részterületén megfordult, mind a magánszféra, mind a közszolgálat oldalán. Szakmai ismerete, tapasztalata, kérlelhetetlensége miatt tartja magát a meggyőződés, hogy a tárca kabinetvezetőjeként voltaképpen ő a hazai egészségpolitika tényleges irányítója - ha ugyan nem Somody Imre nagyvállalkozó előretolt helyőrsége. A Narancs megkísérli feltárni e vélekedések megalapozottságát.
A magyar egészségügy nagyasszonyának tartott Matejka Zsuzsanna pályafutása során az ágazat szinte valamennyi részterületén megfordult, mind a magánszféra, mind a közszolgálat oldalán. Szakmai ismerete, tapasztalata, kérlelhetetlensége miatt tartja magát a meggyőződés, hogy a tárca kabinetvezetőjeként voltaképpen ő a hazai egészségpolitika tényleges irányítója - ha ugyan nem Somody Imre nagyvállalkozó előretolt helyőrsége. A Narancs megkísérli feltárni e vélekedések megalapozottságát.

Rettegett tárgyalópartner, szakmai meggyőződését megalkuvás nélkül képviseli, a konfliktuskerülést hírből sem ismeri. Immár két évtizede él róla ez a kép - a Narancs érdeklődését szerényen mosolyogva, szűkszavúan válaszolgatva fogadta, mondván: a sajtó már így is feleslegesen sokat foglalkozik a személyével. A szakmai kérdéseknél azonban lázba jön. Már-már értetlenül fogadja, hogy ő afféle árnyékminiszter volna. Nemhogy nincsenek ilyen ambíciói, mostani székében sem ül már olyan sokáig.

Sima befutó

Mivel a szegedi születésű Matejka Zsuzsanna szülei is gyógyszerészek voltak, természetes módon adódott a családi tradíció folytatása: 1975-ben végez a SZOTE gyógyszerészkarán. "Kiskoromban mindig azt mondogatták a szüleim, ha nem volna szocializmus, nekünk patikánk lenne. Már akkor elhatároztam: később mindent megteszek azért, hogy újra magánkézbe kerüljenek a patikák" - villantja fel gyermekkorától bimbózó ambícióit. A szakgyógyszerészi másoddiploma megszerzése, illetve az egyetem Gyógyszerhatástani Intézetének oktatói állása után rendkívül fiatalon elcsípi a nyugdíjba vonuló Bács-Kiskun megyei főgyógyszerész megüresedő székét. "Szép, izgalmas időszak volt, bár teljesen téves eszmerendszer alapján az volt a mániám, hogy minden faluba kell gyógyszertár. Amiket létrehoztam, azok kicsi, működésképtelen patikák lettek" - meséli bűnbánóan, viszont ebben az időszakban kezdett el a gyógyszerfogyasztás és a lakosság egészségi állapota közötti összefüggések elemzésével foglalkozni.

Az egész megye gyógyszerellátásának irányításával eltöltött csaknem egy évtizeddel és az igazgatás iránti érdeklődésével eléri, hogy 1988-ban ő lesz az egészségbiztosító gyógyszerészeti főosztályának vezetője. Az intézmény ugyan több jelentős változáson ment keresztül - először különvált az egészség- és a nyugdíjbiztosítás, majd felügyeletük az államtól a társadalombiztosítási önkormányzatokhoz került (a szervezetet 1993 óta nevezik Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak - OEP), végül 1998-ban vissza a kormányhoz. Matejka 1996-ig a gyógyszerellátást és -finanszírozást irányította az OEP-ben. Ekkor történik meg a gyógyszerügyi rendszerváltás, valamint dolgozzák ki az (azóta is folyamatosan átalakításra szoruló) támogatási rendszert, így érthető, ha pályája ezen szakaszát ő is kiemelkedően fontosnak tartja - és ebben az időszakban szerzi a legtöbb ellenséget, tevékenységét végig kritizálják.

Felkészültségére a rendszerváltás előtt felfigyelt az egészségügyi minisztérium akkori vezetője, Csehák Judit is, akivel innentől együtt vezényelték az ágazatot alapjaiban megrengető változásokat; a munkakapcsolaton kívül egyúttal máig tartó barátságot is kötöttek. "Olyan szakemberre volt szükségem, aki alulról ismeri a gyakorlatot, a struktúrát. Máig hallatlan előnye, hogy nagyon kevés kérdésben lehet megvezetni, ismeri az összes eljárást, trükköt, érdeket és ellenérdeket" - von gyorsmérleget Matejka Zsuzsannáról az egykori miniszter.

Megkezdődött a gyógyszerimport liberalizációja, és lehetővé tették a magánpatikák megalakulását (az első 1989 januárjában nyílt). Persze nem mindenki örült, az addig privilegizált helyzetben levő megyei gyógyszertári központok vezetői ott tettek keresztbe, ahol csak tudtak. (A különösen az elején bombaüzletnek bizonyuló magánpatikák tulajdonosai akkor még nem sejthették, hogy 17 évvel később az ugyanilyen megfontolásból hozott további liberalizáció ellen majd ők tiltakoznak a leghangosabban.)

A folyamatot követő hirtelen választékbővülés (az akkori 900 helyett ma csaknem tízezer termék kapható a patikákban) viszont a meglévő rendszerben finanszírozhatatlan volt, a megoldást miniszteri biztosként Matejka Zsuzsannának kellett megtalálnia. Addig a patikákban csupán 2 és 10 forint közötti összeget kellett dobozonként fizetni, holott volt olyan gyógyszer, amelynek teljes ára 17 ezer forint volt. Bevezették a százalékos térítési díjat, minekutána 1989-ben először szembesült a lakosság azzal, hogy bizony az egészségügyben is van a dolgoknak ára. Mindez kapásból 80 százalékos áremelést, s persze "világra szóló" botrányt jelentett. A sajtó hónapokig csak ezzel foglalkozott, az egészségügyi vezetés a széles közvélemény gyűlöletét is kivívta. Pe-dig lehetővé vált a modern, hatékony külföldi termékek behozatala, és a gyógyszerkassza sem temette maga alá a teljes magyar költségvetést.

Az első pofon

Az igazi küzdelem azonban ekkor kezdődött: mint mindenhol a világon, nálunk is kialakult a feszítő ellentét az egyre újabb, jobb és drágább termékek ára, valamint a járulékokból feltöltött kassza teherbíró képessége között. A folyamat kordában tartására Matejka Zsuzsanna regnálása idején többféle módszert dolgoztak ki. Alapesetben az OEP döntött a befogadásról és a támogatás mértékéről, illetve egyezkedett a gyártókkal a termék áráról. A gyógyszerek egy bizonyos körére (főleg a járóbeteg-ellátásban) ezen túl támogatásvolumen-szerződéseket kötöttek: a meghatározott mennyiség fölötti fogyásnál a gyártó visszafizet a gyógyszerkasszába. A költségek megfogására ennél is szigorúbb korlátozást vezettek be a legdrágább, speciális, de jól meghatározható betegségek kezelésére szolgáló készítmények esetében: a "különkeretes" finanszírozásban a kiválasztott betegségcsoportok gyógyszereit 100 százalékban támogatta az OEP, de csak az előre eldöntött mennyiségben. A gyártók a biztos értékesítés miatt árengedményeket tettek, a megtakarítás pedig a forgalmazók helyett a biztosítónál maradt. A rendszert ellenőrző Állami Számvevőszék (ÁSZ) viszont 1997-ben súlyos hiányosságokat tárt fel. A gyógyszerek és az indikációk kiválasztása nem volt átlátható, a külön keret összegét nem határozta meg jogszabály (a keret 1992 és 1996 között a tízszeresére nőtt), nem voltak követhetőek sem a beszerzések, sem az elszámolások. A nyilvántartási rend slendriánsága miatt fordulhatott elő az is, hogy "keletkezett" egy 73 és egy 52 millió forintos, kideríthetetlen eredetű, rendezetlen számlakövetelés, melyet azután a társadalombiztosítás pótköltségvetése "legalizált". "Külön keret azóta is van, nem szeretjük, de bizonyos betegségek esetén nincs nagyon más megoldás. Ha elengedné a biztosító, akkor annyi gyógyszer fogyna, hogy felborulna a kassza - magyarázza a rendszer kidolgozója. - Nagyfokú szakmai hozzá nem értés kell ahhoz, hogy ebben visszaélést sejtsen valaki. Azt ugye senki nem mondja, hogy a vérzékenyeket nem kell ellátni vérfaktorral, vagy a rákbetegeknek nem kell megadni a gyógyszert. Azt azonban jogosan kifogásolta az ÁSZ, hogy a jogi szabályozás hozzáigazításával adós maradt az állam. Amikor ez a rendszer elindult, még közbeszerzési törvény sem volt. Most viszont mindig megtámadják a gyártók az OEP által kiírt közbeszerzési eljárásokat, hiszen tízmilliárdokról van szó."

Az egészségbiztosító akkori viszonyait jól jellemzi az OVER-ügy is (lásd: Bevezetés, Magyar Narancs, 1997. szeptember 18.). Az OEP 250 millió forintot fizetett egy társaságnak (HiCare Kft.) az országos vényellenőrzési rendszer kidolgozásáért - ám az sosem vált működőképessé. Az egészségbiztosító élére rendcsinálási szándékkal érkező Cser Ágnes Matejkát bízta meg a vizsgálattal: bár a szoftver nem volt használható, a cég a sajtóban erről a legkevésbé sem visszafogottan nyilatkozó Matejka ellen hírnévrontási eljárást kezdeményezett.

Kinn is, benn is

Per végül csak azért nem lett a dologból, mert a főgyógyszerész időközben megvált az OEP-től - Cser Ágnes nem tudta neki megbocsátani a különkeretes rendszer anomáliáit. "Nem akartam elmenni, addigra szerintem jó szakembere voltam a területnek. De eléggé nem tudtunk Cser Ágnessel együtt dolgozni. ' mindenkire gyanakszik, nyomoz az emberek után."

Bármennyire is méltatlannak érezte a kiebrudalását, az tény, hogy pályája következő szakaszában tett szert a gyógyszerészeten túli területeken és a magánszférában elsajátítható tudásra. Először ugyan másfél hónapra beáll patikusnak (a tulajdonos ugyanaz, mint a legelső magánpatikáé), de 1997 májusától elfoglalja a Pharmavit Rt. stratégiai igazgatói posztját. Akkor már öt éve működött együtt a generikus gyógyszerek bevezetésével próbálkozó Somody Imrével a cég termékeinek törzskönyvezési, befogadási, árazási folyamatában. "Amikor a BMS megvette a Pharmavitot, valahogy össze akartuk illeszteni a termékpalettán a méregdrága amerikai innovatív gyógyszereket és az olcsó generikus termékeket, ehhez kellett a Zsuzsa stratégiai tudása. Mondtam neki, ahhoz, hogy ő később sikeres legyen a közigazgatásban, jól tudjon tárgyalni azokkal, akik a piacról jönnek, fontos tapasztalatot jelentene egy multinacionális cégnél eltöltött néhány év. Nekünk is segített abban, hogy megértsük, mi az a közigazgatás, a biztosítói szemlélet, a szakpolitikai gondolkodás. Az kétségtelen, hogy ő nem érezte túl jól magát" - eleveníti fel Somody a cirka egy év eseményeit. "Nem az én állásom volt, pandúrból nem lesz jó betyár - utal viszont az exigazgató arra, hogy a gyógyszereladás és annak korlátozása közül melyik feladatkör fekszik neki jobban. - Mire odakerültem, a céget eladta az Imre, már nem az a romantikus időszak volt, mint a hőskorban." Kilenc hónapra, ötödannyi fizetésért a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez igazol, megalapozni a betegellátásban akkor még egyáltalán nem létező fogyasztóvédelmet. Az 1998-as kormányváltás azonban új főigazgatót is hoz, amivel a koncepció és ő is repül; visszamegy Somodyhoz.

Somody Imre ekkor már hivatásának tekinti az egészségügyi ellátást és szervezést, s Veresegyházon az önkormányzattal fele-fele arányban felépít egy új járóbeteg-rendelőt, a Misszió Egészségügyi Központot. Ingyenes szolgáltatást nyújt, de a tulajdonosok pénze vészesen fogy, az OEP pedig a kapacitás alig tíz százalékát hajlandó finanszírozni. A megyei szakkollégiumok, rendelők, háziorvosok természetesen nem támogatták, hogy a biztosító befogadja a Missziót, nekik nem hiányzott a konkurencia. Noha nyilván igaza van az alkotására módfelett büszke Somody Imrének abban, hogy az új centrum minőségi ugrást hozott a térség járóbeteg-ellátásában, az is tény: a mindenféle kapacitástervezés nélkül létrehozott intézmények utólagos belobbizása a finanszírozotti körbe éppen annak a több évtizedes gyakorlatnak a példája, ami ellen a mai, Matejka Zsuzsanna nevével is fémjelzett egészségügyi vezetés oly elszántan küzd. Mindenesetre 1998-ban az alapötlet az volt, hogy angol és amerikai mintákat alapul véve valamiféle térségi ellátásszervezést kellene kialakítani, melynek központja természetesen a Misszió lenne. Matejka kidolgozta ennek szakmai és jogi részleteit, ami olyan jól sikerült, hogy a modellkísérletet (irányított betegellátási rendszer - IBR) 1999-ben afféle csodaként az MSZP és a Fidesz is támogatta a törvényhozásban. Matejka ettől kezdve vezeti a Missziót, szervezi a helyi modellkísérletet és ügyködik a rendszer további terjesztésén (az IBR értékelését lásd keretes írásunkban). Ekkor még úgy tűnik, hogy mindkét irányban van mozgástere: "Vannak szakemberek, akik el vannak könyvelve valamelyik oldalra, engem például a jobboldali politika nem szokott pozícióba tenni. Ettől függetlenül tudom, hogy Mikola István szakmailag elismer, annak idején ő is kért tőlem tanácsot. Az más kérdés, hogy mostanra szerinte én vagyok a szcientológia főpapnője."

Jóllehet ez az időszak a pályája csúcsa, a két vezető kapcsolata 2002-re megromlik. Somody szerint az önkormányzatnak a Misszió kész politikai haszon volt, ezért nem szenvedhette, hogy a település beleszól az irányított betegellátás ügyeibe is. "Nem akartam az ellátottak létszámát 100 ezer fölé emelni, a meglévő rendszert akartam tökéletesíteni, mert nekem már az volt a célom, hogy jól működő modelleket mutassunk fel. Azok a fiatal, sikeréhes szervezők viszont, akik a Zsuzsa körül voltak és ma is vele dolgoznak a minisztériumban, a legnagyobbak akartak lenni. Az ösztönzésükre pedig ő is az önkormányzat mellé állt."

Egy ballépés krónikája

A 2002-es kormányváltás tehát kapóra jött. Az egészségügyi miniszter ismét Csehák Judit lett, aki kinevezi őt az OEP élére. "Látszott, hogy megint a gyógyszerrel lesz gond. Hiába volt Mikola szinte gyógyszerügyi miniszter és próbált fogást találni a gyártókon, hatalmas kasszahiány maradt utána" - indokolja a döntését Csehák. Az új főigazgató a terület rendbetételét és az IBR fejlesztését tűzi ki legfőbb céljául - egyik sem jött be. A gyártókkal az előző kormány által kötött megállapodást arra hivatkozva felbontják, hogy az a be nem kalkulált árfolyamváltozás miatt a biztosítónak egyoldalúan kedvezőtlenné vált. A gyártók először még belemennek, hogy részt vállalnak a gyógyszerkasszából, ám a következő évben erre már nem hajlandók, kitör a "gyógyszerárháború" - termékeikre végül 15 százalékkal alacsonyabb hatósági árat vezetnek be, amit viszont az Alkotmánybíróság meszel el. Egy ideig a forgalomcsökkenésük miatt még a patikák is sztrájkkal fenyegetőznek. "Akkor fogalmazódott meg a kritika, hogy a Zsuzsa türelmetlen, nem tárgyalóképes, leperegnek róla a javaslatok. Pedig az ő kompetenciája nem terjedt addig, hogy megállapodjon a gyártókkal, ilyenkor még a miniszter sincs döntési helyzetben: az ügy a súlyánál fogva a miniszterelnökig megy. Persze ebből annyi látszott, hogy a miniszter és Matejka mindenkivel veszekszik, a miniszterelnök pedig a zsebébe nyúl, megoldja a helyzetet, majd sajtótájékoztat" - védi Csehák Judit egykori beosztottját.

Mindeközben a gyógyszerköltés az egekbe szökik (2002-2006 között megduplázódik), a gyártók és a forgalmazók szárnyalnak, az orvosok egy része a gyógyszerfelírásokért cserébe szinte nem tud lehetetlent kérni a cégek promóciós munkatársaitól. Mégis, amikor a főigazgató úgy nyilatkozik, hogy az az orvos, aki képtelen önállóan a páciense betegségének és pénztárcájának megfelelő legalkalmasabb készítményt kiválasztani, az adja vissza a diplomáját - a botrány leírhatatlan. Frajna Imre, aki az Orbán-kormány idején az egészségügyi tárca államtitkára volt, minderre így emlékszik: "A cél természetesen jogos, a gond a végrehajtás módjával volt. Matejka Zsuzsanna egy hihetetlenül bonyolult, lebegőpontos rendszert talált ki, amibe ha belemennek a gyártók, felboríthatta volna a teljes gyógyszerelszámolást. A módszer alkotmányossága is kérdéses volt, a kivitelezhetősége pedig teljesen."

A gyártók nyomulására jellemző, hogy ekkor pattan ki: az egyik gyógyszeripari szereplőnek dolgozó hírszerző cég az OEP főigazgatójáról is gyűjtött adatokat. Természetesen a szálak innentől kezdve kibogozhatatlanok, még a miértre sem születik megnyugtató válasz. Ekkoriban nyilatkozza viszont, hogy - még főosztályvezetőként - két alkalommal is próbálták megvesztegetni, de ő jegyzőkönyvet készíttetett, és jelentette az esetet.

Bár az IBR időközben jelentősen bővül (az abban részt vevő ellátókhoz már kétmillióan tartoznak), 2004-ben az egészet a profitorientált ellátásszervezőkre bízó javaslat politikailag megbukik, s az abban érdekeltek mindegyike távozik a posztjáról. Ám ezzel együtt is ő volt a legtovább, csaknem két és fél évig hivatalban levő OEP-főigazgató; elfogyasztott két minisztert, holott ez éppen fordítva szokásos. "Utólag azt is megbántam, hogy egyáltalán elvállaltam, nem volt sikertörténet. Kötöttünk egy rossz megállapodást a gyártókkal, aztán jól elszállt a kassza. Sokat piszkáltak, örültem, hogy eljövök."

Somody ekkor már egészségstratégiai üzletekben gondolkodik, az ágazatban megszerzett tapasztalatait és befektetéseit kívánja pénzre váltani. A Matejka vezetésével felálló Egészségügyi Szakértő Műhely klasszikus tanácsadó munkát végez, kistérségeknek dolgoz ki terveket járóbeteg- és rehabilitációs intézmények létrehozására, fejlesztésére. A telemedicina-projektből utóbb létrejön a Gyógyszerfutár, de egészségbiztosítási kérdésekben a Magyar Biztosítók Szövetségének is készítenek anyagokat. A Plusssz Vitamin Kft.-t Somody 2005-ben másodszor is eladja, az ehhez szükséges átvilágítás idején fél évig Matejka Zsuzsanna vezeti a céget. Mivel az üzletember tart attól, hogy azok a fiatalok, akiket Matejka a Misszió idején az IBR irányítására odacsalogatott, majd svarzban fogják árulni a know-how-t, az E-Modell Kft.-ben levédeti azt. Ám az IBR elhal, a felszámolás egy újabb "szívesség-ügyvezetés" keretében a bizalmasra marad. Minden idilli, Somodyval egymás esküvői tanúi (a munkamánia nem tesz jót a magánéletnek: második feleség, illetve negyedik férj).

A 2006-os választások után megérkezik Molnár Lajos felkérése, hogy legyen ő az alakuló minisztérium kabinetvezetője. Somody vérig sértődik: "Volt egy megállapodásunk, arra építettem fel a céget. Nagyon berágtam, hónapokig nem is beszéltünk. Be akartam perelni, de aztán rájöttem, hogy ez hülyeség."

A közember

Az új minisztériumi struktúrában jelentősen átalakul a kabinetfőnöki szerep, formálisan is lehetővé válik, hogy a miniszter az addigi "személyi titkár"-szerű funkciót komoly feladatkörökkel töltse fel. Az egészségügyi tárcánál éppen ez történik: a megszűnő közigazgatási államtitkári poszttól ide kerül a stratégiaalkotás szervezése és operatív nyomon követése. Matejka viszi a hátán a házat, ott van minden megbeszélésen, a parlamentben, a szakbizottságok ülésein. "A félkatonai hierarchia tetején lévő macsó orvoselit persze szent borzadállyal tekint egy olyan nőre, akit nem lehet átverni olyasmivel, hogy ha nem adtok pénzt, holnap becsődölünk. Tartanak tőle, mert tudják, hogy tudja" - véli az érdekegyeztető tárgyalások egyik gyakori résztvevője. Frajna Imre kifejezetten jóeszű, hatalmas munkabírású embernek tartja, "akiből a közigazgatásban azért viszonylag kevés van". Szerinte azonban "ha valaki ekkora konfliktusokat vállal fel, és ezt még tetézi a személyiségéből adódó feszültséggel, az nem szokott jól elsülni".

Az erős pozíció meghozza a hatását, a sajtóban hamar elterjed: a szakminisztériumban ő az igazi főnök. "Ki kell ábrándítanom a közvélemény összeesküvésekre fogékony, kémirodalmon nevelkedett részét, mert Zsuzsa klasszikus döntés-előkészítést és végrehajtást végez - mondja minisztériumi forrásunk. - A reformtörvények kidolgozásában mélységében vett részt, kiadta a feladatokat, jogszabályokat szövegezett, amit aztán a jogászokkal együtt javítgattak. Horváth Ágnes ugyan lazább, nyitottabb személyiség, mint Molnár Lajos volt, de a Zsuzsa nem sakkozik a háttérben, és nem tudok olyan momentumot felidézni, amikor mást csinált volna, mint amit a miniszter akart." Molnár Lajos már csak a habitusa miatt sem ment volna bele olyan leosztásba, amelyben bárki csorbította volna a hatásköreit - támasztja alá a Matejka árnyékminiszterségére vonatkozó sejtetések valószínűtlenségét Kovácsy Zsombor is, aki a Molnár-érában jogalkotásért felelős szakállamtitkárként dolgozott együtt a kabinetvezetővel. A jelenleg az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöki tisztét betöltő Kovácsy is úgy látja, hogy Matejka az egyeztetéseken, a háttérkonzultációk szervezésében, a munka felpörgetésében játszott kiemelkedő szerepet, amolyan "tárca motorjaként". Szintén Matejka lojalitását támasztja alá, hogy Kovácsy elmondása szerint a felügyeleti tanács tagjaként végzett munkájában is - bár nincsenek kötött mandátumok - a minisztérium egészségpolitikai szempontjait érvényesíti.

A gyógyszer-gazdaságossági törvényt végképp mindenki neki tulajdonította, mire kijelentette, hogy az is Molnár Lajos koncepciója, "persze nem mondtam neki, hogy ne ez legyen". (Lapunk többször foglalkozott a témával, de itt is megjegyezzük: az időarányos adatok alapján másfél évtized után most sikerül először tartani a gyógyszerkassza előirányzatát, ami 340 milliárd forint. A tavalyi költés csaknem 400 milliárd volt.) Mint állítja, a gyógyszerügyet már annyira ismeri, hogy szinte unja; inkább a kapacitáselosztás végigvitele foglalkoztatja.

Persze mindebben nincs semmi rejtélyes: ismerői egyöntetűen állítják, hogy bár a mai magyar egészségügyre neki van a legnagyobb rálátása, kapcsolati hálója pedig jószerivel áttekinthetetlen, személyiségéből adódóan egész egyszerűen nem első számú vezető. Önmagát is feladatorientált alkatnak tartja, csak a konkrét szakmai ügyek érdeklik, és már OEP-főigazgatóként is lötyögött rajta a kvázi politikusi szerep. "Eddig jó néhány balhét végigcsináltam, az ágazat minden változás ellen tiltakozott. De aztán megszokják az új szabályozást, és ahhoz igazodnak. Az orvosok és a szakdolgozók most tartanak ott, hogy valaki elveszítheti az állását, miközben ezt minden más területen már rég megszenvedték" - villantja meg rettegett stílusát. Egyik legjobb ismerője, Somody Imre azóta megenyhült, és mivel többször végignézte, amint Matejka "rettenetes állapotban" menekül el a közigazgatásból, ennyi "politikai és médiamocskolódás után" újra időszerűnek tartaná a váltást. Maga a kabinetvezető sem gondolja, hogy végigviszi a ciklust, "fogynak az energiagombócok", de a biztosítási rendszer átalakításában még részt akar venni. Egy konszolidáltan működő tárcában, ahol "épp csak működtetni kell az ágazatot", nem lát kihívást. Viszont akkor végre nyit egy saját patikát.

Ezek a fiatalok

Matejka Zsuzsannán kívül korábban a Misszió Egészségügyi Központnál dolgozott, vagy más szálakon oda köthető Horváth Ágnes miniszter, Kovács Attila államtitkár, Kuntár Ágnes, a minisztérium szakértője, Kincses Gyula, az ESKI főigazgatója, Gulyás Antal miniszteri biztos. Először a Heti Válasz vetette föl: az egészségügy irányítása esetleg Somody-káderek kezébe került, ráadásul az OGYI új főigazgató-helyettese a nagyvállalkozó testvére, Somody Gertrúd.

Matejka Zsuzsanna nem lát ebben semmi furcsát, hiszen ő azok közül tudott válogatni, akik értenek a szakmájukhoz, és akiket ismer, bár "nyilván ez sok bosszúságot jelent az Imrének". És valóban: "Érdekes, ha Veszprémben egészségügyi központ épül uniós pénzből, akkor senkit nem zavar, hogy a kórházigazgató korábban miniszter volt - dohog Somody. - Annak például kifejezetten nem örültem, hogy Gulyás Antalt annak idején felvették a Misszióhoz, és a legtöbb dologban Kuntár Ágnessel sem értettünk egyet. Horváth Ágnessel pedig talán pár hónap volt az átfedés, amíg én tulajdonos voltam. Vele nem ütköztünk, bár nem mindig tetszett, ahogyan a Missziót vezette. Molnár Lajos kérdésére is csak annyit tudtam mondani róla, hogy hihetetlen a munkabírása, de életemben nem gondoltam volna, hogy minisztert csinálnak belőle. Azt meg, hogy a testvérem nem szólt előre, családi belügynek tartom, egyébként nagyon felháborított, hogy kész helyzet elé állított." Cáfolja azt is, hogy a kabinetvezetőre hatni tudna: "Még korábban, amikor a biztosító jogtalanul nem akarta kifizetni a Misszió pénzét, akkori is csak rendszerszinten avatkozott be. Szerintem ahogy nekünk sem, úgy másnak sem tette meg, hogy bármit elintézzen. ' így védekezik, hogy ne lehessen rásütni: csal, lop, hazudik." "A Missziót eladta, kórházat nem vett, szóval nem látom nyomát az egészségügyben Somody-mozgásnak" - összegez Frajna Imre.

Csipetnyi ráció

A modellkísérlet rendszerszintű újítása az volt, hogy a korábbi teljesítményfinanszírozás helyett az IBR-hez csatlakozó intézmények a lakosságszámra jutó tb-finanszírozást kapták meg. Ehhez jött fejenként a prevenciós és némi szervezési díj, míg az esetleges megtakarítást a szervező praxisközösségek az ellátás fejlesztésére fordíthatták. A működés rövid ideje alatt feketén-fehéren kiderült, hogy pusztán a betegutak szervezésével, az orvosok, intézmények normális ösztönzésével rengeteg pénz takarítható meg az alulfinanszírozott ellátásban. Addig hiányzó, alapvető adatokat kapott a biztosító az orvosok munkájáról, számos protokollt kidolgoztak, hibákat, visszaéléseket szűrtek ki, a prevenció már néhány év alatt éreztette a hatását. Az egyetlen szakmai ellenérv, miszerint a szervezők kigolyózzák a drágán kezelhető betegeket, sohasem igazolódott.

A modellkísérlet kegyelmi pillanatban indulhatott el, ám a politikát a későbbiekben nem érdekelte. Ennélfogva az ÁSZ-jelentés megállapította, hogy a kezdeti viszonyítási alapot nem határozták meg, így az egész program "egészségnyeresége" sem állapítható meg pontosan, ráadásul a tapasztalatokat már nem értékelték, nem hasznosították. Amikor mindezek ellenére 2004-ben ez alapján és a magántőke bevonásával akarták letudni az egészségügy teljes átalakítását, már senki nem támogatta. A hazai állapotok tükre, hogy amikor itt elhalt, akkor kezdődött el Európa-szerte a fejkvóta alapú finanszírozás, ami az IBR lényege is volt. A szisztéma kidolgozásában részt vevőknek ugyanakkor elégtételt jelenthet, hogy az egészségbiztosítás lassan körvonalazódó átalakítása - függetlenül a magánszféra szerepvállalásától, annak mértékétől - minden bizonnyal erre fog épülni.

Neked ajánljuk