Magyar Narancs: Közvetlenül a beszélgetésünk előtt hallgatta meg az Országgyűlés gazdasági bizottsága Nagy Márton leendő gazdasági csúcsminisztert. Hogyan fogadták a gazdaság szereplői ezt az újfajta elrendeződést? Abbamaradnak a háromszereplős viták, a Matolcsy György, Nagy Márton, Varga Mihály trióból ketten maradnak. Nagy Márton látszik győztesnek?
Zsiday Viktor: Az alapján, ahogyan a piacok reagálnak, és amit a piaci szereplőktől hallok, azt látom, hogy mostantól egyszereplősnek tekintik ezt a műsort, innentől Nagy Márton irányít gyakorlatilag mindent. Mintha Varga Mihályt is lefokozták volna kicsit (márciustól Varga lesz a jegybankelnök – a szerk.), még a miniszterelnök is hattyúdalt emlegetett vele kapcsolatban. Nem biztos, hogy ez annyira jó, mert ha nincs valamiféle jegybanki különállás, vagy legalább igény a kormánnyal szembeni függetlenségre, akkor a jegybankok, ahogyan ez sokszor megtörtént, hajlamosak alacsonyabb kamatszintet tartani a szükségesnél. Úgy vélem, részben ennek is szólt az elmúlt időszak forintgyengülése.
MN: Az elmúlt években úgy tűnt, hogy Matolcsy önjáróvá válásának következtében a monetáris politika nem mindig vágott egybe a kormány hivatalos gazdaságpolitikájával. Ön szerint Varga hivatalba lépésével gyengülni fog ez az autonómia?
ZSV: A világ összes jegybankjának a függetlensége csökken a 2008-as válság óta: az nagyon sok tekintetben fordulópont volt. Gyakorlatilag azóta csökken a globalizáció mértéke, a világkereskedelem GDP-hez viszonyított aránya stagnál vagy csökken, a külföldi működőtőke-beruházások egyértelműen visszaestek. Ez a fordulat érintette a jegybankokat is – sok országban nagyot nőtt az államadósság szintje az elmúlt 15–20 évben, és ennek a finanszírozásába be kellett segíteniük a jegybankoknak is, mégpedig nem is keveset. Így tett az amerikai jegybank és az Európai Központi Bank is. Ettől fogva a korábbiakhoz képest egy újabb céljuk is van, így a függetlenségük is elég jelentősen sérül. Ugyanez a folyamat lezajlott Magyarországon is, ugyanúgy vesztett a jegybank a függetlenségéből, és ehhez képest kell értékelni, mennyire lesz független szereplő Varga Mihály. Amennyiben számot vet az inflációs kockázatokkal, akkor számításba kell vennie azt is, hogy Magyarországon az elmúlt években elindult egy euroizációs folyamat. Amíg jól ment a magyar gazdaságnak, úgy 2019/2020-ig, addig folyamatosan csökkentek az adók, a járulékok, nem kellett a kormánynak belepiszkálnia a dolgokba. Amióta nehezebb a helyzet, azóta elég sokszor nyúltak bele a gazdaság szabályozásába, és ezért komoly bizonytalanság alakult ki a gazdaság szereplőiben – különösen, hogy mindez a forint jelentős értékvesztésével párosult. Részben ennek folyománya az euroizáció, mely folyamatot valószínűleg csak úgy lehetne visszafogni vagy megállítani, ha a forint tartósan, évekre, beállna egy stabil – nem is igazán fontos, hogy mekkora – nominális szintre. Akkor az emberek nem úgy állnának hozzá, hogy a forint úgyis gyengül minden évben 3–5–10 százalékot. A jegybank számára az a nagy kihívás, hogy engedi-e ezt az euroizációt, vagy megpróbál ellentartani. Sajnos, az utóbbit csak magasabb kamatokkal lehet, ami pont nem jó a kormány gazdaságpolitikájának. Az euroizációval az is baj, hogy ha kellően sokáig zajlik – és ilyet láttunk már sok fejlődő országban –, akkor a jegybank elveszti a mozgásterét, hiszen ha minden hitelkihelyezés, megtakarítás euróban történik, akkor onnantól a forint már nem nagyon játszik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
