Menczer a „Petinek”: Nehezebb megérteni Orbán beszédét, mint kislányok orális kielégítését imitálni a diszkóban

  • narancs.hu
  • 2024. július 29.

Fekete Lyuk

Magyar Péter szerint a miniszterelnök olyan, mint a kamassrác, akivel nem állnak szóba az osztálytársnői. 

„A Peti, a Magyar Peti nem értette a miniszterelnök tusnádi beszédét, cserébe felmondta azt, amit Kunhalmi Ágnes bármikor. Peti, az, hogy nem érted a miniszterelnöki beszédet, nem a beszéd hibája. Azért van, mert egy ilyen beszédet nemhogy elmondani, megérteni is sokkal nehezebb, mint kislányok orális kielégítését imitálni a diszkóban… Kevés vagy, Peti” – írta Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebookon, aki Magyar Péter fővárosi szórakozóhelyen történt ügyére utalt

Orbán Viktor hétvégi tusnádfürdői beszédéről lapunk is beszámolt. A miniszterelnök szokásához híven beszélt a háborúról, a migrációról és az LMTQ közösségekről is. Illetve azt mondta, olyan változáson megy keresztül a társadalom, amire 500 éve nem volt példa. 

„A miniszterelnök tusványosi beszédében úgy beszélt, mint a kamaszsrác, akivel nem állnak szóba az osztálytársnői és ezért arról kezd el értekezni, hogy ő majd meghódítja Claudia Schiffert. A hódítási stratégiája pedig nagyjából abban merült ki, hogy a konkurens osztálytársainak nála sportosabb testalkatát és ruházatát próbálta kigúnyolni. Észre sem vette, hogy pont magát gúnyolja ki” – fogalmazott Magyar Péter Orbán beszédével kapcsolatban bejegyzésében, amire reagált a Fidesz kommunikációs vezetője. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.