Mi lesz a budapesti bérlakások jövője?

Belpol

Felújítás, árverés vagy eladás? Öt budapesti kerület készülő bérlakás-politikáját néztük meg.

A tavalyi önkormányzati választások után több olyan belső budapesti kerület is ellenzéki kézbe került, ahol szociális bérlakásokra kifejezetten nagy szükség van. Az új vezetők az elmúlt néhány hónapban szembesültek a lerobbant ingatlanokkal, a szegényellenes lakásrendeletekkel, a rendezetlen nyilvántartásokkal.

E heti lapszámunkban erről olvashat bővebben. Ízelítő!

„Elképesztő, borzalmas” – értékeli tömören Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere, amikor arról kérdezzük, hogy milyen állapotban kapták meg az önkormányzati bérlakásállományt a korábbi fideszes vezetéstől. Ennek mintegy 32 százaléka komfort nélküli, 466 lakás pedig hosszú évek óta lakatlanul áll, mert az ingatlanok állapota nem teszi lehetővé, hogy azt kiadják bárkinek. Az önkormányzat összesen másfél milliárd forintot különített el az idei költségvetésben bérlakások felújítására. Ebből az idén 100 lakás renoválására egymilliárdot költenek, 300 milliót társasházi felújításokra (függőfolyosók, homlokzatok javítása), illetve 200 milliót kémények korszerűsítésére szánnak. Niedermüller Péter elmondta, hogy minden lakás állapotát azonos szintre szeretnék felhozni. „Nem lesz olyan, hogy a szociális bérlakás lepukkantabb, mint az, amelyet piaci áron lehet bérbe venni.” A kerületben továbbá nem terveznek bérlakásokat eladni, bár még fut néhány ügy, amelyet az előző kerületvezetés indított meg.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A Habitat for Humanity lakhatási szegénységről szóló 2018-as éves jelentése szerint 2008 és 2016 között általános volt az önkormányzati bérlakásállomány folyamatos visszaszorulása a nagyobb magyarországi városokban. E jelenség a budapesti belső kerületekre fokozottan jellemző volt: jelentős számú elidegenítés történt a VI., VII., VIII. IX. kerületekben. Ferencvárosban például a vizsgált időszakban 5117-ről 3445-re esett a bérlakások száma – és azóta ez a szám tovább csökkent, ma 2926 bérlakással rendelkezik a kerület.

Alapvetően háromféle típusú bérleti díjat szabhat ki az önkormányzat a tulajdonában álló ingatlanokra: piacit, költségelvűt (a bérlő annyit fizet, amennyibe a lakás fenntartása kerül), illetve szociálist. A bérleti díj megállapítása az önkormányzat lakáspolitikájának függvénye: például a Fidesz által korábban vezetett I. kerületben 15 éve nem hirdettek szociális lakáspályázatot, és akad olyan kerület is, ahol eddig nem alkalmazták a költségelvű lakbért. Az általunk megkérdezett belső budapesti kerületek új vezetése kivétel nélkül változtatásokra készül az eddig hatályban lévő lakásrendeleteken.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Az aktuális lapszámban további részleteket olvashat arról, hogy milyen lakáspolitikára készül a nyolcadik kerület, milyen újításokat fog bevezetni az első kerület, illetve milyen eszközökkel próbálják meg kezelni a rövid távú szálláskiadásokból fakadó problémákat a hetedik és hatodik kerületben. Ezen kívül arról is írunk, hogy milyen parázs vita zajlik a bérlakások eladását illetően a kilencedik kerületben.

A friss Magyar Narancsot keresse az újságárusoknál vagy vásárolja meg online!

Magyar Narancs

Nagyon sokat hoz! Fizessen elő, és ajándékba parádés kedvezményeket nyújtó Magyar Narancs olvasókártyát küldünk! Részletek Előfizetés-vásárlásáról azonnal e-mailes visszaigazolást küldünk Önnek. Ajánlatunk csak belföldi előfizetés esetén érvényes. Külföldi kézbesítési cím esetén lapunkat megrendelheti a hirlapelofizetes [at] posta [dot] hu e-mail címen. A Magyar Narancs digitális változata olvasható okostelefonon, tableten, személyi számítógépen, és a vasalón is dolgozunk!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.