Magyar Narancs: Igen szűkszavúan nyilatkozott a lemondásáról, így aztán maradtak a találgatások. Nem gondolja, hogy a válság közepén a szakmai és laikus nyilvánosság kíváncsi távozásának valódi okára?
Farkas István: Ha a szervezet vezetése vétett hibákat, az a nyilvánosságra tartozik, de személyzeti kérdésekben szerintem lehet szűkszavú az ember. Nem az elnöknek van felügyelete, hanem a felügyeletnek van elnöke. A PSZÁF-nak az a feladata, hogy 43 ezer milliárd forintnyi vagyon felett őrködjön, az pedig egy külön dolog, hogy van egy vezetője, akinek lehetnek személyi konfliktusai.
MN: Tehát azt érezte, hogy a személyével van probléma?
FI: Öt évvel ezelőtt, a kinevezésemkor úgy gondoltam, hogy az intézménynek egyértelmű feladata van, és nem az önfényezésre kell fordítani az erőforrásokat, hanem a munkára. Ha az étteremben bécsi szeletet rendelünk, akkor sem kérdezzük meg, hogy milyen irányítási rendszerben működik az ÁNTSZ, ki az elnöke, csak abban kell biztosnak lennünk, hogy valaki ellenőrizte a konyhát. Ugyanez volt a logikám a felügyelettel kapcsolatban is: ha valaki bemegy a bankba, biztosnak kell lennie abban, hogy nem lopják el a pénzét, és mindig megkapja a szükséges információkat a pénzügyi döntéseihez. Számunkra pont az mutatta, hogy jól dolgozunk, hogy nem nagyon voltak a nyilvánosság előtt ügyek. Emiatt aztán nagyjából el is felejtődött, hogy mi minden történt az elmúlt öt évben, marad az utolsó egy hónap, egy nem létező listával a hibákról.
MN: Arra gondol, hogy a sajtóban megjelent egy pénzügyminisztériumi vizsgálat anyaga, amely a felügyelet hibás döntéseit veszi számba.
FI: Igen, majd a pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy sosem vizsgálták a felügyeletet. Innentől kezdve számomra ez a papír nem létezik. Ne felejtsük el, hogy ebben az ötéves időszakban szorultak ki egyszer és mindenkorra a piacról a Baumag- és Pilis Invest-féle "befektetések". A Diamond-ügyben kemény határozatot hoztunk. Rengeteg ajánlást adtunk ki, amelyek a piac működésének javítását szolgálták. A lízingcégek körül egy időben állt a bál a hosszú futamidejű, önrész nélküli konstrukciók miatt, ma már alig emlékszik rá valaki, miután kilátásba helyeztük, hogy magasabb tőkét írunk elő azoknak, akik ilyet forgalmaznak. Az elmúlt években a magyar felügyelet elismertsége az európai felügyeleti közösségen belül hihetetlenül megnőtt. Az Európai Értékpapír-szabályozók Bizottsága egyik bizottságának az elnöke voltam, a főigazgató az Európai Biztosítási és Foglalkoztatói Nyugdíjak Bizottsága ügyvezető igazgatóságának a tagja, a főigazgató-helyettes az Európai Bankfelügyelők Bizottsága öttagú irányító testületének munkájában vesz részt. Az Európai Központi Bankkal közös ajánlást készítettünk, az ezt előkészítő közös bizottságnak én voltam a társelnöke. Ezek a megbízások a PSZÁF által végzett munka szakmai elismerését jelentik. Nem tekintem bajnak, ha ezekről nem tud a közvélemény, de ha már leltárt készítünk, nem érdemes belőle kihagyni.
MN: Az utóbbi hónapokban mégiscsak sok minden történt, a verbális támadásoktól a felügyeletet érintő törvényjavaslatokig. Ezt csak kiváltotta valami.
FI: Abban mindenki egyetért, hogy erősebb felügyelet kell, de abban már eltérnek a vélemények, hogy ez a gyakorlatban mit jelent. Szentül meg vagyok róla győződve, hogy egy ilyen típusú intézménynek az irányítási modellben is megnyilvánuló nagyobb hatáskörre és ezzel együtt nagyobb számonkérhetőségre van szüksége. A közvetlen utasítások logikájára épülő magyar államigazgatástól ez viszont idegen. Ha független az intézmény, akkor az azt irányító testület bizonyos dolgokért egyedüli felelősséggel tartozik, például nem mondható meg neki, hogy hány főosztály működtetésével, milyen belső szervezési megoldásokkal tudja a legjobban ellátni a feladatát. A pénzügyi önállóság is nagyon nehezen emészthető meg az államapparátus számára: a felügyelet nem az adófizetők pénzéből gazdálkodik, hanem a felügyeleti díjakból, amit a felügyelt szektorok fizetnek be. Bár a PSZÁF a központi költségvetés része, nem véletlenül írja a törvény, hogy díjak nem vonhatók el, mivel így képes betölteni a független ellenőrző szerepét.
MN: A kormány állítása szerint a krízisalapba egyszeri alkalommal akarja átirányítani a felügyeleti díjak egy részét. Nem azért volt szükség ehhez jogszabály-változtatásra, mert önök egyébként nem voltak ebben partnerek?
FI: Különbséget kell tenni a felügyeleti díj és a felügyeleti bírság között. A bírság nem használható fel a felügyelet működésére, hanem csak társadalmi, fogyasztóvédelmi célokra. Ez így helyes, hiszen a felügyelet ne azért vessen ki bírságot, hogy ki tudja fizetni a villanyszámlát. A válság kezdete óta turbulensebb lett a piac, ennek következtében a bírságok összege jelentősen növekedett. Mi magunk javasoltuk - még az előző kormány idején, amikor szó sem volt krízisalapról -, hogy ennek jelentős részét betennénk egy társadalmi kontroll alatt álló alapba, ahová mások is befizethetnek. De ez a felügyeleti bírságról szólt, eközben azt a bekezdést is módosították, ami a felügyeleti díj elvonhatóságát teremti meg. Ez súlyosan sérti a PSZÁF jelenlegi önálló státuszát. Ráadásul ezek után felmerül a kérdés, hogy ki tartja el a felügyeletet. A költségvetés? Tessék mondani, be van ez tervezve a költségvetésbe? A válság kezdete óta módosítani akarjuk a szervezeti és működési szabályzatunkat (szmsz) is. A hatályos törvény azt mondja a pénzügyminiszternek, hogy ha a beterjesztett szabályzatban jogszabálysértést talál, akkor azt jelezze. Ha viszont ilyen nincs benne, akkor továbbítania kell a szabályzatot a miniszterelnöknek, mivel a Felügyeleti Tanács feladata és felelőssége meghatározni a PSZÁF működésének szervezeti kereteit.
MN: Az átalakításnak mi volt a lényege?
FI: Azt gondoltuk, hogy ebben a válságos időszakban sokkal rugalmasabb erőforrás-felhasználásra van szükség. Kevesebb főosztály, nagyobb egységek, legyen külön stratégiai döntés-előkészítő részleg, ha úgy tetszik, a krízis menedzselésére alkalmas központ. Hosszú huzavona után nemrégiben kaptam egy levelet a pénzügyminisztertől, hogy mivel itt van a nyakunkon a pénzügyi válság, most nem támogatja az szmsz módosítását. Ez számomra azt jelentette, hogy az a törvény által ránk rótt felelősség, amit a Felügyeleti Tanács és annak elnöke visel, megkérdőjeleződött. Mivel az általunk javasolt módosítások nem voltak jogszabálysértőek, ennek egyetlen oka lehet: nincsen abban bizalom, amit csinálok. Ez ilyen egyszerű. Az pedig számomra szakmailag és erkölcsileg végképp értelmezhetetlen volt, hogy a pénzügyminiszter elutasító levele utáni napokban a kormány támogatásával benyújtottak a parlament elé egy olyan törvényjavaslatot, ami lényegében megszüntette volna a Felügyeleti Tanácsot, alapjaiban felforgatva az eddigi szervezeti működést. Nekem természetesen el kell számolnom a munkámmal, alá kell vetnem magam a kritikáknak. De hogy a sajtóban vagy jogszabály-módosításokkal üzengetnek, hátha észreveszi magát az illető, az nem az én irányítási felfogásom szerint való. Én attól még Farkas Pista maradok, ha nem leszek elnök. De ha a pénzügyi szektorokat felügyelő intézmény a politika játékszerévé válik, és emiatt elfogy a reputációja, abból komoly baj lehet. A kollégáinknak nap mint nap ki kell menniük a felügyelt intézményekhez, és azt kell mondaniuk: ha ezt és ezt nem jól csináljátok, irgumburgum lesz. Ha eközben azzal van tele az öszszes újság, hogy mi hülyék vagyunk, akkor egy idő után maga a felügyelet nem lesz képes hatékonyan működni - mindezt egy pénzügyi válság kellős közepén.
MN: Mi a megoldás, ha a szakmai teljesítmény kérdőjeleződik meg - hiszen a PSZÁF elnöke effektíve leválthatatlan?
FI: Nem érdemes Magyarországon leválthatatlan pozíciókról beszélni. Mindig minden kormány megcsinálja, ez pártsemleges.
MN: Például ön is egy ilyen eset után lett elnök...
FI: A világon mindenütt vannak olyan kiemelt fontosságú szervezetek, ahol jogi, alkotmányos garanciák vannak arra, hogy ne lehessen percenként leváltani a vezetőt. De ez nem azt jelenti, hogy az adott intézmény és annak vezetője nem is beszámoltatható. Nekünk régóta az a véleményünk, hogy önálló, hatékony és számon kérhető felügyeletre van szükség. Mondok egy példát. A Felügyeleti Tanács elnökét a parlament választja meg, de innentől kezdve jószerivel be is fejeződött a parlamenti ellenőrzés. Azért kellene olyan autonóm államigazgatási szervvé alakítani a PSZÁF-ot, mint mondjuk a Gazdasági Versenyhivatal, hogy a parlamentben nyilvánosan lehessen a vezetőnek az akár nagyon kínos kérdéseket is feltenni.
MN: Volt önnek erre konkrét javaslata?
FI: Tavaly év végén személyesen javasoltam, hogy tekintélyes, független szakemberek gondolják végig, mi a felügyelet feladata a válsághelyzetben, és ez milyen szervezeti feltételeket igényel. Januárban mindezt megírtam a miniszterelnöknek, a jegybankelnöknek, a gazdasági, igazságügyi és pénzügyminiszternek. Arra is volt saját javaslatunk, hogyan lehetne a PSZÁF-ot autonóm államigazgatási intézménnyé alakítani. Mivel egyikre sem érkezett válasz, "házon belül" létrehoztunk egy bizottságot, amelynek az a feladata, hogy középtávú stratégiát alkosson. Az utolsó percben vagyunk ahhoz, hogy ezt a munkát szakmai alapon és tisztességesen el lehessen kezdeni. Az utódom, Farkas Ádám kiváló és elismert szakember, talán az ő irányításával kialakulhat egy olyan pénzügyi felügyelet, amelyik képes az említett funkciókat betölteni. Akkor már megérte lemondanom.
MN: Ezzel azt mondja, hogy voltaképpen ön volt ennek az akadálya.
FI: Ha egy parlamenti javaslatot az előterjesztő azzal von vissza, hogy a Felügyeleti Tanács elnökének lemondásával okafogyottá vált, akkor azt nehéz másként értelmezni.
MN: Ha a nagyobb önállósodási kísérletek így felingerlik a kormányt, akkor abból az is következhet, hogy a mostani, kevésbé önálló felügyeletet valami okból jobban szereti a politika. Naponta mégis hány politikus keresi meg a PSZÁF elnökét?
FI: Az elmúlt öt évre pontos statisztikát tudok mondani: egyetlen példa sem volt.
MN: Eddig semmilyen kísérlet, de az önállósodási próbálkozás miatt mégis hirtelen értésére adják, hogy nemkívánatos személy?
FI: Az a típusú nyomás, hogy kit kell szeretni, kit nem kell szeretni, nem volt öt év alatt. Olyan van, és ez teljesen normális, hogy valaki érdeklődik, mi van egy adott üggyel, miért húzódik. Ez nem befolyásolás. Hadd legyek most az egyszer kicsit nagyképű: tudni lehetett, nálam hiába is próbálták volna meg.
MN: És bankvezetők milyen gyakran keresték önt?
FI: Két tűrhetetlen dolog hangzott el az utóbbi egy hónapban. Az egyik, hogy túl puhák vagyunk a bankokkal, és milyen kicsik a bírságaink a GVH bírságaihoz képest. A bankokra mint intézményekre a törvény szerint maximálisan a törvényi tőke két százaléka vethető ki bírságként. Ez egy OTP méretű bank esetében legfeljebb 40 millió forint. A piacfelügyeleti eljárásoknál nincs ilyen korlát, ott nem is szokták ránk azt mondani, hogy puhák vagyunk. Kérdezzék meg az akár több százmillióra megbírságolt magánszemélyeket, hogy keveslik-e az elért nyereség 400 százalékát elérő bírságokat. Azt is törvény írja elő, hogy a Felügyeleti Tanács tagjai leköszönésüket követően egy évig nem helyezkedhetnek el a felügyelt szektorban. A részrehajlásnak így nem lehetnek egyéni okai sem. Szóval nem árt ismerni a jogszabályokat, de még úgymond független szakértők is vádoltak minket ilyen sületlenségekkel nagy nyilvánosság előtt. A másik dolog, amit visszautasítok, hogy az ingatlanalapok ügyében az egyik bank vezetője "megkért" engem, hogy jó volna a jegyek visszaváltását felfüggeszteni. Ha ez így lett volna, akkor a felfüggesztés végén nem egyetlen ingatlanalap lett volna, amelyik 30 napra fizet, hanem egy kivétellel az összes. Ehhez képest pont fordítva történt: egy kivétellel az összes a 90 napot választotta.
MN: Mi volt az oka, hogy nem kizárólag a likviditási gondokkal küzdő ingatlanalapokat függesztette fel a felügyelet, hanem az összeset?
FI: Az összesnek dinamikusan csökkent a likviditása, több mint 100 milliárd forint ment ki az alapokból három hét alatt. Ne felejtsük el, hogy a kivételi roham azért indult meg, mert az alapkamat és a betéti kamat emelésére került sor. Nem lehet elvárni a józan eszű magyar honpolgároktól, hogy maradjanak a kisebb hozamú ingatlanalapokban. Ha pedig így van, miért gondoljuk, hogy nem terjedt volna tovább és vált volna irányíthatatlanná a folyamat? Vagy választhattuk a felfüggesztést, és akkor tudjuk, mikor, milyen feltételekkel indulhat a visszaváltás. Valakinek választania kellett a két rossz döntés között.
MN: A nem létező minisztériumi "vádirat" egyik kitüntetett pontja a MÁV ÁBE krachja. Hiszen szakértők elég régóta mondogatták, hogy gyanúsan olcsó a biztosítás, meg hogy a külföldi káreseteknek tán nincs is meg a fedezete.
FI: Mindenki azt mondta, hogy azért jó ez a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási rendszer, mert ki lehet választani a legolcsóbbat. Aki pedig a legolcsóbbat bántja, az a dolgozó magyar népet bántja. Mi nem vagyunk árhatóság, nem határozhatjuk meg a minimumárat. Ráadásul ez biztosítás, kalkulációkról van szó. Azt kell nézni, vajon a káresemények bekövetkeztének valószínűsége és a díjszabás hogyan viszonyul egymáshoz. Sok becslés van benne, mi ezekkel a becslésekkel jól-rosszul éltünk. A felügyelet nagyon kevés ügyre fordított annyi erőforrást, mint erre az egy biztosítóra. Ráadásul a MÁV ÁBE egyesületi formában működött, itt a tulajdonosok és a biztosítottak azonosak. Ez szerintem veszélyes konstrukció, de erről tessék azokat kérdezni, akik ezt a konstrukciót lehetővé tették a jogszabályok megalkotásakor. Később azzal szembesültünk, hogy a magyar jogalkotásnak, jogalkalmazásnak és igazságszolgáltatásnak fogalma sincs arról, mit kell egy egyesület fizetésképtelensége esetén tenni. A Legfelsőbb Bírósághoz fordultunk, hogy mi a helyzet egyesületi felszámolás esetén, ha az nem bélyeggyűjtő egyesület, hanem vagyona és kötelezettségei vannak. Ennek köszönhetően jött létre egy jogegységi határozat az egyesületek felszámolásáról. A MÁV ÁBE kapcsán azt is hajlamosak a "kritikusok" elfelejteni, hogy ez alapvetően egy köztörvényes ügy, ahol vélhetően bűncselekmény történt.
MN: Az elsíbolt pénz csak egy része a hiánynak.
FI: Le van már zárva a nyomozás? Van ítélet? Természetesen nem gondolom, hogy ez egy kiválóan működő biztosítóegyesület lett volna. De alapos gyanúra hivatkozással folyik a rendőrségi nyomozás, és egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy a fedezethiány tényleg fedezethiány-e, mennyi volna a fedezet, ha nem történik bűncselekmény. Belső vizsgálatot is végeztünk. Egy 70 pontos intézkedési tervben szedtük össze, hogy szakmailag mit lehet másképp csinálni, és 19 esetben azt is megnéztük, hogy személyesen elmarasztalható-e valaki. Azért kell feldolgoznunk az eseteket, hogy tanuljunk belőle.
MN: A vizsgálat arra jutott, hogy a szervezeti egységek között nem volt megfelelő együttműködés, elavultak az ellenőrzési technikák, módszertanok. Ez nem mind a felső vezetés felelőssége?
FI: A felelősség vállalása maga az intézkedési terv. Ha valami nem működik jól - még ha nem is sérti a jogszabályokat - akkor a vezetőség felelőssége, hogy változtasson rajta. A jelentés összefoglalóját egyébként elküldtük a Pénzügyminisztériumnak is. Ha azt mondják, hogy elolvastuk, és itt meg itt hibáztatok, akkor azt vagy meg tudom védeni, vagy nem. De ilyenre nem került sor.
MN: A devizahitelezéssel kapcsolatban is felmerül, hogy a nagyobb kockázatok miatt esetleg elő lehetett volna írni tőkeképzést.
FI: Finoman jelezném, hogy a jenhitelek esetében ezt csendben meglebegtettük a szereplőknek. Nem is terjedt el a jenhitel Magyarországon.
MN: A svájci frank eléggé elterjedt.
FI: A magyar bankrendszerben a források szerkezete olyan, hogy csak a 60 százaléka származik belföldi megtakarításból. Akárhogy is szeretnénk, de a bajorok csak euróban, a svájciak pedig csak frankban hajlandóak pénzt félretenni. Ha viszont a hitelezés gyorsabb ütemű, mint a belföldi megtakarítások bővülése, akkor az egyetlen mód, hogy devizában kell a forrásokat felvenni. Ez idáig nem túl bonyolult összefüggés. Ha devizából lesz lakáshitel, amit forintban fizetnek vissza, akkor egy dolgot kell eldönteni: hova telepítjük a konverzió kockázatát. Lehet azt mondani, hogy a bankokhoz. Így egy koncentrált, intézményi kockázat, sajnálatos módon monetáris politikai kockázat jön létre. De ha nem ez a döntés, akkor a magyar lakosságnak kell egyenként felvállalnia ezt a kockázatot.
MN: Kinek kell ezt eldöntenie?
FI: Ez először a növekedésre vonatkozó gazdaságpolitikai, utána monetáris politikai döntés. Ha négy éve a PSZÁF azt mondta volna, hogy a devizahitelek mögé tőketöbbletet ír elő és azzal megdrágítja a devizahiteleket, mondjuk annyira, mint a forinthitelek, élesen szembement volna a gazdaságpolitikával, amelyik azt szerette volna, hogy a bankok - lehetőleg minél olcsóbban - hitelezzék a lakosság lakásvásárlását és a vállalatokat. Mi lettünk volna a gazdasági növekedés gátja. Persze lehetett volna a forinthitelt is olcsóbbá tenni. Én most nem fogok monetáris kérdésekben állást foglalni, csak jelzem, hogy ez az utca nem egyirányú.
MN: A felügyelet egy hónapja tette közzé a hitelközvetítés és általában az ügynöki tevékenység egységes szabályozásának javasolt alapelveit, pedig ez is nagyon régi probléma.
FI: Már 2006-ban kiadtunk egy ajánlást arról, hogy egységes elvek szerint kellene a pénzügyi közvetítést szabályozni. Ennek nem sok foganatja lett, ezért a mostani javaslatunkat megelőzte az egyéves vizsgálati időszak, a ténybeli feltárás. De ha ez a probléma valóban ilyen egyértelmű, mi pedig szájtátiak voltunk, akkor hol a többi javaslat a probléma kezelésére? Rajtunk kívül senki nem csinált ebben az ügyben semmit, utólag pedig mindig könnyebb más munkáját kritizálni.
MN: A jegybank és a felügyelet integrációjáról mi a szakmai véleménye?
FI: Konkrét, megvitatható javaslatot nem láttam, a jegybank elnöke azt mondta, ő sem látott. Véleményem szerint a mostani helyzet tele van olyan konfliktussal, amit nem kellene tovább élezni. A jegybank respektjének nem tenne jót mondjuk a Baumag-károsultak tüntetése. Hogy nézne ki utána egy verbális intervenció? A jegybanki kommunikáció mindig általános, a felügyeleté pedig mindig konkrét. Ez nem fér meg egy tető alatt. De ha most szakmai mederben lehet tartani a beszélgetést, akkor érdemes lehet vele foglalkozni.
MN: Felügyeleti szempontból melyek a pénzügyi válság tanulságai?
FI: Tavaly év végén írtam erről egy cikket a Figyelőben, többször el is mondtam a javaslataimat. Az egyik a pénzintézeti vezetők hoszszabb távú érdekeltségének megteremtése. Szomorú vagyok, mert a németek, svájciak, angolok komolyan elkezdtek ezzel foglalkozni, Magyarországon pedig egyelőre senki. A másik általában a pénzügyi szolgáltatások hátterének egységesítése. Ilyen például a biztosításokra is megteremtendő átfogó garanciarendszer, továbbá egy öszszehangolt elszámolási rendszer. Mivel globális problémára nem adható lokális válasz, ezért szükség van egy összeurópai pénzügyi felügyeletre. Amikor az előző miniszterelnök ezt nemzetközi szinten tavaly ősszel felvetette, mi azonnal megírtuk, hogyan képzeljük ezt el. Büszke vagyok arra, hogy a De Larosiére-bizottság múlt héten elfogadott jelentése több ponton szó szerint a mi tavalyi anyagunkkal egyezik meg.
