Közösen mozgósít a Fidesz és a CiKöSz

Minden adott

Belpol

Folyamatosan erősödik és szerveződik egy cigány érdekvédelmi szervezet, amely már tavaly a közös mozgósításról egyeztetett a kormánypárttal. A tét komoly, több százezer szavazót kell behúzni 2026-ig.

„A Belügyminisztérium számviteli nyilvántartásában 976 181 794 forint követelés szerepel a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatával szemben. A bírósági döntésekkel alátámasztott követelés alapja a hazai költségvetési támogatások jogszerűtlen felhasználása. Az önkormányzat elismerte tartozását, és lépéseket tett annak visszafizetésére. A minisztérium és az önkormányzat között nincs folyamatban jogvita” – írta megkeresésünkre a Belügyminisztérium (BM). A 2024-es nyári nemzetiségi önkormányzati választás változást hozott az Országos Roma Önkormányzatban (ORÖ). Az előző ciklusban a kormány és az ORÖ háborúzott egymással, aminek következtében a szervezet nem kapta meg az állami támogatásokat, így tetemes tartozást halmozott fel, a munkatársak bérére sem volt fedezete. A Fidesz egykori legfontosabb romaügyi szövetségese, a Farkas Flórián vezette Lungo Drom ugyanis 2019-ben elvesztette a többségét az ORÖ-ben, ellenzéki roma szervezetek vették át az irányítást, ami viszont a kormány érdekeivel ellentétesnek bizonyult. A tavaly júniusi választáson aztán „rendeződött a helyzet”: a Sztojka Attila vezette kormánypárti Cigány Közösségek Szövetsége (CiKöSz) többséget szerzett, vagyis az ORÖ lényegében újra a Fidesz fennhatósága alá került.

Közeledés

A hatalomátvétel nem zajlott egyszerűen, ennek jeleként – az eseményeket követő Népszava beszámolója szerint – a tavaly októberi alakuló ülésnek nem az ORÖ Dohány utcai székháza, hanem a kormányhivatal egyik intézménye adott otthont. Aba-Horváth István, az elnöki tisztség várományosa szerint a régi vezetés az átadás-átvétel megakadályozásával több hónapot elvett az együttműködésből, a lehetséges megoldások kereséséből. Azt is hangsúlyozta, hogy a regnáló kormánnyal mindig együtt kell működni.

November végére aztán minden a helyére került, a szervezet nevet váltott, Magyarországi Romák Országos Önkormányzata (MROÖ) lett, a megválasztott Aba-Horváth felvette a kapcsolatot elődjével (akivel napokkal korábban még nagyokat vitatkozott a Facebookon a kulcsok átadásáról), és jó esélyt látott arra, hogy hozzáférhetővé váljon a kormány által visszatartott 670 millió forintos működési támogatás. Sikerült megegyezni az adóhatósággal is a tartozás átütemezéséről. Nullás igazolást kaptak, ami előfeltétele az állami források kiutalásának. További előfeltételként kissé megkésve megszavazták a szervezet 2024-es költségvetését, és elfogadták a 2023-ra vonatkozó zárszámadást is. Kormányzati ígéret volt arra, hogy még 2024-ben megkapják az az évi 670 millió forintot. Sőt: a kormány 2025-ös költségvetése 2 milliárd forintot irányoz elő az országos önkormányzat számára, amelynek összességében több mint egymilliárdos tartozása halmozódott fel. Vagyis a pénz elegendő a tartozás visszafizetésére és a működés biztosítására.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Félmosoly

E sorok írója kevés nyomasztóbb filmet látott, mint ez a számos fesztiválon (egyebek közt a cannes-in) díjazott darab. Eleinte csak kicsit kényelmetlen a társtalan és mint lassan kiderül, családtalan szülésznő története, végül azonban szinte elviselhetetlen a sorstól kizsarolt, hamis idill feszültsége.

Buffalo Soldiers

  • - turcsányi -

Van ilyen film egy rakás, egytől egyig hősköltemények. Talán csak abban különböznek, hogy némelyeknek odaírják az elejére, hogy „igaz történet alapján”, némelyeknek meg nem.

És mindenki másnak

Az előadás Ken Loach 2016-os, Cannes-ban Arany Pálma díjat nyert filmjének adaptációja. Nagy port kavart a mű, még a brit parlamentben is téma volt. A szívrohamon átesett asztalos (a színpadi adaptációban ácsmester) kilátástalan bolyongása az angol szociális és egészségügyi ellátó rendszerben ugyanis a döntéshozókkal szembeni vádiratként is felfogható.

Fénytörésben

  • Veres András

Kardos András gyakran él új könyvében (is) a skizofrénia kifejezéssel; szerinte édesapja, Pándi Pál „morális skizofréniában” élt és alkotott, a vele párhuzamba állított Fehér Ferencet pedig (akiről könyvet szándékozik írni a közeljövőben) a „szabadság-skizofrénia” jellemezte. Könyvét olvasva ő maga is úgy jelenhet meg előttünk, mintha valamifajta furcsa fénytörésben állítaná elő szövegeit.

Palotám Pesten

A Szabadság téri tőzsdepalota 1905. október 30-án kezdte meg működését egy valahai kaszárnya helyén. Az ünnepélyes avató elmaradt, és már egy hónappal a nyitás után kezdetét vették az 1907-ig eltartó átalakítási munkálatok.

Bűnözők között

Kedden frissítette az Egyesült Államok pénzügyminisztériumához tartozó Office of Foreign Assets Control, azaz a külföldiek vagyonát ellenőrző hivatal az ún. blokkolt személyek szankciós listáját, amelyen január 7-től immár Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője is szerepel.

Edward Young jóslata

  • Földényi F. László

Edward Young angol költő 1759-ben Vélekedések az eredeti kompozícióról című esszéjében feltette a kérdést: „Eredetinek születve hogyan lehetséges, hogy másolatokként halunk meg?” Válasza: mert majmokként viselkedünk és egymást utánozzuk.

Hogyan vágjunk át az aknamezőn?

Mi jöjjön 2026-ban a NER bukása után – a gazdaság területén? Cikkünk első részében, melyet a Narancs előző, 2024. december 19-i számában közöltünk, tudós szerzőnk az új, kívánatos kormányzati struktúra és az aprómunka kérdéseivel foglakozott, és a kibontakozás feltételeit az euró bevezetésében, valamint a gazdasági versenysemlegesség, a jogbiztonság és a közbeszerzések tisztaságának visszaállításában jelölte meg. Mi kéne még?