Magyar Narancs: Törökországban és Szerbiában hatalmas kormányellenes tüntetéseket látunk. Jogos-e szemrehányást tenni magunknak azért, mert nem elsöprő létszámú tömeg vesz részt az itthoni ellenállásban?
Hadházy Ákos: Ha arra kíváncsi, lehet-e hibáztatni a választókat, természetesen azt mondom, egy politikus ilyet nem tehet, és szerintem nincs is joga hozzá. Az viszont adekvát kérdés, hogy mi, ellenzéki politikusok mennyiben vagyunk felelősek a helyzetért. Az elmúlt tizenöt évben rendre elkövettük azt a hibát, hogy újra meg újra azt mondtuk, igen, baj van, lejt a pálya, nem fair a rendszer, de azt ígértük, hogy mi majd így is győzni fogunk, mert a mi jelöltünk különlegesen jó.
A Tisza Párt mostani ajánlata is hasonló. Azzal együtt, hogy elismerem és támogatom az eredményeiket, látom, hogy próbálnak szerveződni, sőt fontos politikai teljesítménynek tartom Magyar Péter munkáját, ők is azt ígérik, hogy az ismert körülmények ellenére biztosan győzni fognak. Csakhogy – visszatérve a török és szerb példára – ezekben a rendszerekben, amikor a hatalom bajban érzi magát, mindig van egy újabb lépcsőfok. És akkor továbblép.
MN: Nem csak „próbál” szerveződni a Tisza Párt. Ilyen országos lefedettsége korábban egyetlen ellenzéki erőnek sem volt.
HÁ: Igen, ez kellemetlen fejlemény a Fidesz számára. Kellemetlen, mert, csúnyán mondva, egybe van terelve a kormánnyal elégedetlen választók nagy része. Fontos házi feladatot próbálnak elvégezni, amit eddig az ellenzék nem végzett el: minél több, az ellenzékiségét nyíltan vállaló ember megszervezését. De ez önmagában még nem minden. Tapasztalataim szerint a Tisza-szigetek bázisát nagyrészt ugyanazok az aktív szereplők alkotják, akik korábban más pártok körül mozogtak. Aktivisták, volt párttagok, ismerős arcok. Hál’ istennek, azért vannak köztük újak is – olyanok, akik eddig nem politizáltak, és ez mindenképpen biztató.
Az viszont egyelőre kérdés, hogy mi lesz ebből a pártból. Most egy 19–20 fős pártról beszélünk, amelynek még nem látjuk világosan a struktúráját. Nagyon sok mindent lehet jól is csinálni, de el is lehet rontani. Egyelőre az egyéni jelölteket sem ismerjük. Az viszont világos, hogy ez egységesebb ellenzéki kép, de 2022-ben sem azért kapott ki az ellenzék, mert nem volt kellően egységes.
MN: Márpedig nem volt az. A legsúlyosabb töréspontokról pedig inkább csak a vereség után értesült a választó.
HÁ: Igen, de nem ez volt a vereség fő oka. Hanem az, hogy például századannyi hirdetést tudott megfizetni, szó szerint. Nem jutott be a köztévébe, nem volt jelen a közrádióban. Ezeket a feltételeket egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Majdnem kiabálni tudnék, káromkodni: nem értem, miért tagadja ezt az ellenzék. Pedig most jóval sebesebben haladunk az autokrácia irányába, mint három évvel ezelőtt. A kormány minden lépése arra utal, hogy érzik, csökken a népszerűségük. Csakhogy ezekben a hibrid rezsimekben pontosan ki van kísérletezve, hogy milyen közvélemény-kutatási eredmény milyen ellencsapást követel.
Ha erről elfeledkezünk, akkor hiába van az egyik oldalon egy erősebbnek ható párt, ha közben a másik oldalon nő a megfélemlítés. És nő a veszélye annak is, hogy ha kell, akkor a kormány az eddigieknél is nyíltabban és erőteljesebben elcsalja a választásokat.
MN: Ezért vannak most kint a hídon?
HÁ: Igen. Azért, hogy ez ne történhessen meg. Hogy a kormány tartson attól, hogy ha még egyszer ilyet megpróbál, akkor olyan erejű tüntetések és olyan nyomásgyakorlás következik, ami veszélyt jelentene a számára. A mostani, a gyülekezési jog csorbításáról szóló törvény első ránézésre egy technikai intézkedés – de valójában azt szolgálja, hogy a kormány a neki nem tetsző tüntetéseken résztvevőket a jövőben hatékonyabban szankcionálhassa.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
