"A NAT már nem fog változni" – jelentette ki a miniszteri biztos

  • narancs.hu
  • 2020. március 9.

Belpol

Hajnal Gabriella szerint olyat írni úgysem lehet, ami mindenkinek megfelel.

Hajnal Gabriella, a Nemzeti alaptanterv megújításáért felelős miniszteri biztos, a Klebelsberg Központ elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjút, amelyben elmondta, hogy a NAT már nem fog változni, esetleg a kerettanterveken lehet módosítani, de csakis a bevezetést követően, az akkori tapasztalatok alapján. A tantervek elleni szülői tiltakozás szerinte csak azért van, mert az iskolák hergelik a szülőket, miközben sok tiltakozó nem is olvasta a tantervet.

Hajnal először a konferenciasorozat élményeiről értekezett, miszerint a jó hangulatú tájékoztatókon minden kérdést sikerült tisztázni (tegyük hozzá, bőven utólag, a NAT megszületése után).

Arra a kérdésre, hogy fog-e változni még a NAT, ha "a pedagógusoktól megfontolásra érdemes szakmai javaslat érkezik", Hajnal közölte:

"A NAT már nem fog változni. A kerettantervekben elképzelhető módosítás a bevezetést követő tapasztalatok alapján, ha azt látjuk, hogy a gyerekek érdekében erre szükség van."

A "nem csituló kedélyek", "sőt még tüntetés is" felvetéseket Hajnal annyival elintézte, hogy

"Olyat írni egyszerűen nem lehet, ami mindenkinek megfelel."

Szerinte nagyon ellent­mondásos vélemények érkeztek az óraszámokkal kapcsolatban, továbbá van, aki szerint túl sok a tananyag, mások szerint kevés. A tiltakozásokról elmondják (a kérdezővel együtt), hogy a szülőket és a diákokat gyakorlatilag a tanárok buzdítják csak tiltakozásra, miközben a tiltakozók nem is olvasták a NAT-ot.

Hajnal szerint a NAT célja persze az volt, hogy a gyerekek megszeressék az iskolába járást. Ennek a címbe való emelése nyilvánvaló válasz arra a széles körben nagy felháborodást keltő kijelentésre, amit a szintén NAT-on dolgozó Takaró Mihály sütött el, miszerint az iskola nem a gyerekek igényeit kielégítő intézmény.

Az érdemi kritikai észrevételekre azonban nem tér ki az interjú, az óraszám kérdését boncolgatják főként, azokról a bírálatokról, amiket a legtöbbenmég az egyházi iskolák is – megfogalmaztak, nem esik szó, így a leginkább problematikusnak tartott magyar és történelem tantervekről sem.

A szaktanárok szerint a természettudományos tárgyaknál is baj van, Hajnal szerint azonban minden rendben lesz, mert az utolsó két évfolyamon 8-9 óra fakultációt is felvehet a diák, hogy akár a természettudományos tárgyakból is elmélyítse tudását.

A NAT ellen tüntetést is szerveztek március 15-re, amit azonban a koronavírus miatt – más vasárnapi rendezvényekhez hasonlóan – a szervezők lemondtak.

Lefújták a március 15-i NAT-ellenes tüntetést

Helyette online kampány jöhet. Miután a kormány és az ellenzéki pártok is lemondták március 15-i rendezvényeiket a koronavírus miatt, a NAT-ellenes tüntetés szervezői is a halasztás mellett döntöttek. "A tüntetésünkön várható magas létszámra való tekintettel, valamint a résztvevők egészsége iránt érzett felelősség miatt a NAT bevezetése ellen és a 21.

Figyelmébe ajánljuk