Interjú

„Nem mi vagyunk a kormány”

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
szerző
Szalai Anna
publikálva
2018/28. (07. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A szakmunkások tananyagát cégek határozhatják meg a jövőben. A kamara tovább kampányol a gimnáziumi férőhelyek csökkentéséért, mert az oktatás pénzbe kerül, és aki olyasmit akar tanulni, ami szerintük nem hasznos, az fizessen. Egyelőre nem jön a kötelező kamarai tagdíj, de a kamarák így is milliárdokat költhetnek évente.

Magyar Narancs: A legfrissebb KSH-adatok szerint a fiatal szakmunkások készülnek a legnagyobb arányban külföldre. Mégsem olyan fényes a magyar szakmunkások helyzete?

Parragh László: Semmi meglepő nincs ebben. Egész Európában nagy a szakmunkáshiány, tőlünk nyugatabbra pedig lényegesen magasabbak a jövedelmek. Mi ezt a folyamatot, veszélyt évek óta jelezzük.

MN: A kamara az elmúlt években erőteljesen lobbizott a szakmunkás-bérminimum emelése és a munkaadói járulékok csökkentése mellett. A kormánnyal kötött bérmegállapodásban azonban csak 2017-re és 2018-ra rögzítették az emelés mértékét. Mit sikerült elérni a jövő évre?

PL: A megállapodás hat évre szól, de valóban, minden részlet még nincs kidolgozva. Erre korai lenne válaszolni, a kérdés október–novemberben tárgyalható érdemben. A kamara továbbra is a járulékok csökkentésében és ezzel párhuzamosan a bérek növekedésében látja a versenyképesség kulcsát. Sokan nem látják azonban tisztán a minimálbér és a szakmunkás-bérminimum emelésének logikáját. Ha minden munkaadónak egységesen emelnie kell, akkor ez egy versenysemleges helyzetet teremt. A tisztességes vállalkozások hátrányba kerülnek az adókat és járulékokat nem fizető, feketén foglalkoztató cégekkel szemben. Ezért van szükség egy központi szabályozásra.

MN: A magasabb bért még inkább megéri zsebből zsebbe fizetni…

PL: Az már az adóhatóság dolga, hogy a feketén foglalkoztatókat lefülelje. De a kamarai tapasztalat szerint jelentősen csökkent a fusizók száma.

MN: Erre vannak adataik is?

PL: A költségvetés bevételi adatai támasztják alá. A kamarai, nem feltétlenül statisztikai algoritmusok alapján szerzett tapasztalatok is azt jelzik, hogy egyre kevesebben dolgoznak mindenféle bejelentés, adózás nélkül. Például nincs már annyi zugfodrászat, amikor Marikához úgy csöngetnek be a vendégek, mintha csak látogatóba érkeznének, és a piaci ár feléért, zsebbe fizetve csináltatnak új frizurát.

MN: Mintha a szülők és a gyerekek továbbra sem hinnének a kormánynak. Idén ősszel 10 szakképző helyből 6 üresen marad, a gimnáziumokba viszont többszörös a túljelentkezés. Ezt mivel magyarázza?

PL: Az élet minket igazolt. Az egyik oldalról azért kritizálnak minket, hogy kevés a szakmunkás, a másik oldalról azért támadnak, mert változásokat szeretnénk kicsikarni az oktatásban. A magyar iskolarendszerben egyre kevesebb a diák, így nagy a versengés. A fennmaradásukért küzdő gimnáziumok pedig egyre lejjebb teszik a lécet. Tudok olyan iskolát, ahol úgy indítottak osztályt, hogy a felvett tanulók hozott iskolai érdemjegyeinek átlaga alig haladta meg a 2,5-et. Így nem meglepő, hogy a gimnazisták egyharmada lemorzsolódik, mint ahogy a felsőoktatásban tanulók harmada se jut el a diplomáig. Ezért mondjuk mi azt, hogy kellenek olyan küszöbök a rendszerben, ahol lehet mérni a képességeket és a felkészültséget. Ezért tartjuk szükségesnek a nyelvvizsgát a felsőoktatásba való belépéskor, és ezért kardoskodunk a kötelező gimnáziumi felvételi mellett. Ez egyébként most is van, csak éppen pont fordítva: a neves gimnáziumok válogatják ki ezzel a tehetséges gyerekeket, míg a gyengébb iskolák felvesznek bárkit, csak hogy feltöltsék a helyeket. Öt év alatt 100 ezerrel csökkent a középfokú oktatásban részt vevők száma, de tagadhatatlan, hogy a gimnazisták száma csak 16 ezerrel csökkent, szemben a szakképzés 84 ezres mínuszával. A gimnáziumoknak valóban nagy az elszívóereje és a megbecsültsége. De ez meg fog fordulni, csak az a kérdés, hogy mikor, és hogy ezért milyen nagy árat fizetünk. Tévesen liberális szemlélet, hogy mindenkinek gimnáziumi végzettséget kell adni. Mert ha így haladunk, akkor az e mellett érvelők egyszer csak arra ébrednek, hogy nincs, aki levágja a hajukat vagy megjavítsa a vízvezetéket.

MN: A kötelező nyelvvizsga bevezetésének határideje már ismert, az új típusú gimnáziumi felvételi mikorra várható?

PL: Nem mi vagyunk a kormány. A kamarának van egy álláspontja, miszerint, ha a gyerek manuális képességei jók, de nem alkalmas a nyelvtanulásra és arra, hogy tanulmányai befejeztével tudományos pályára lépjen, akkor az a gyerek nem való gimnáziumba. S a gyereknek is jobb, ha ezt előbb tudja meg.

MN: Felmerült az is, hogy a kompetenciamérés lenne a szűrő, amellyel szétválogatnák a gyerekeket.

PL: Ez oktatáspolitikai döntés. Én a keresleti oldalon állok. A kamara azt tudja megmondani, hogy a piacnak mire van szüksége. S ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor ennek egész családok fogják a kárát látni, sőt, egy egész nemzedék.

MN: A statisztika mindenesetre azt mutatja, hogy a diplomás átlagkereset még mindig a kétszerese a szakmunkásbérnek.

PL: Ez csalóka. Nyilván vannak olyan szakmunkák, amelyekre már nincs kereslet, és olyan diplomák, amelyekkel jól lehet keresni és fordítva. De ezt a gazdaság és a társadalom egésze szempontjából is vizsgálni kell. Ha nincs, aki elvezessen egy kamiont, összerakjon egy fűtési rendszert, megsüsse a kenyeret, beálljon a gyártósor mellé, akkor az egész ország működése veszélybe kerül.

MN: A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) volt oktatási igazgatója szerint ön nem ért a szakképzéshez, a kormány pedig beragadt a rövid távú gazdasági igények csapdájába.

PL: Ő egy sértett ember, akit nem véletlenül küldtünk el.

MN: Ez cáfolná azt a kijelentését, miszerint a lebutított programokkal oktatott szakmunkások később nem lesznek képesek váltani, új készségeket elsajátítani?

PL: Óriásit tévednek azok az úgynevezett oktatási szakértők, akik szerint arra kell megtanítani a diákokat ma, hogy mihez kell igazodni húsz év múlva. Ez úgy, ahogy van, egy zöldség. Olyan példát mondok, amit mindenki könnyedén megért. Ha a számítástechnikában húsz évvel ezelőtt azt tanították volna, hogy a jövőben egy program elindításához még hosszabb és még komplikáltabb parancsokat kell majd beírni, akkor nagy hibát követtek volna el, hiszen ma elég egy applikációt megnyomni a telefonon vagy az iPad-en, ami végrehajtja az utasításokat. Ma azt a tudást kell átadni, ami ma fontos egy munkavállalónak. Később pedig a felnőttképzés keretében kell frissíteni ezt az ismeretanyagot. A gond az, hogy amíg az uniós tagországok munkavállalóinak 25 százaléka vesz részt továbbképzésben, addig a magyar dolgozóknak alig 6 százaléka. Amit húsz év múlva kell tudni, azt majd akkor kell megtanulni, mert ma még azt se tudjuk, mi lesz az. Másrészt a vállalatok kifejezetten abban érdekeltek, hogy rövid idő, 80–100 tanóra alatt ki tudják képezni a munkavállalókat az adott munkafolyamatra. A rövid képzési idő az árokszélen kapáló közmunkásnak is jó, hiszen gyorsabban dolgozhat több fizetésért, jobb munkakörülmények között.

MN: Nagy kérdés, hogy képesek lesznek-e ezekre a gyors váltásokra azok a mai 10. osztályos szakközépiskolások, akiknek a legutóbbi kompetenciamérés szerint gyengébbek az eredményei matematikából és szövegértésből, mint a hatodikos általános iskolásoknak.

PL: A kompetenciamérés bizonyos területekre fókuszál, ami nem biztos, hogy egyezik a szakmunkástanulók érdeklődési területével. Nem gondolom például, hogy ők éppen Adyt akarnak olvasni, így ha a kompetenciamérésen arra kíváncsiak, hogyan értelmezik Adyt, akkor természetszerűleg nem érnek el jó eredményt. Mert ez őket nem érdekli.

MN: De a kompetenciamérés nem is erről szól, a szövegértési, számolási képességeket méri.

PL: Mégis azt gondolom, ha a szakmunkástanulóknak arról kellene számot adniuk, hogyan hajtanak be egy csavart, hogyan fúrnak lyukat a bútoron, akkor mindjárt másképpen festene a végeredmény. Másrészt a rendszer nagy hibája, hogy az adott szintek nem végzik el a saját munkájukat, hanem feljebb tolják a feladatot. Az általános iskola nem tanít meg értőn olvasni, helyesen írni, készségszinten számolni, hanem a szakképzőiskolán kérik számon. A középiskolák nem adnak használható nyelvtudást, hanem a felsőoktatástól várják, hogy ott tanítsanak meg egy idegen nyelvet. Így lehetséges, hogy 93 ezer végzős egyetemista nyelvvizsga híján nem kaphatja meg a diplomáját.

MN: Az oktatási szakértők szerint az egyetemi felvételi nyelvvizsgához kötése drasztikusan visszavetheti a továbbtanulók számát, lévén, ahogy ön is fogalmazott, a középiskolák zöme képtelen eljuttatni a diákjait a nyelvvizsgához. Vagy éppen ez a cél? Az lenne az örvendetes állapot, ha minél kevesebben jutnának be a felsőoktatásba?

PL: Örvendetesnek nem tartom, de a realitásokban benne van. Ez egyébként tipikus kettős beszéd. Egyik oldalon azt kifogásolják, hogy nem megfelelő a tudás, a másik oldalon azért támadnak, mert ki akarjuk kényszeríteni ezt a tudást. Nem zárkózunk el attól, hogy az egyetemek nulladik évfolyamokat indítsanak, vagy felzárkóztató tanfolyamokat szervezzenek szegregált diákoknak, meg kell találni a megfelelő technikákat. De azért puhítani a rendszert, mert attól félünk, hogy kevesebb diák lesz, rossz irány.

MN: A kormány ezzel tolja a szakképzés felé a diákokat?

PL: Induljunk ki abból, hogy az oktatást döntően a befizetett adókból finanszírozza az állam. A gazdaság érdekképviseleteként működő kamara tehát nem mondhatja azt, hogy ez a piac számára közömbös. Az oktatás területén is elvárásokat kell támasztani. Tanuljon mindenki, amit akar, de fizesse meg. Vállalja érte a kockázatot, és ha később nem jár sikerrel, akkor viselje a következményeit. De az, hogy gyenge képességű diákok tömege jusson be a felsőoktatásba, és átlagosan hét esztendőt töltsön el ott az adófizetők pénzéből, az szerintem nonszensz.

MN: Őszre megalakulnak az ágazati készségtanácsok. Ezek döntik majd el, melyik szakma piacképes és állami támogatással tanulható, és melyik nem. Ők állítják össze a tananyagot is. Kikből állnak össze ezek a tanácsok? Hogyan döntik el, mi a versenyképes tudás?

PL: Az ágazati tanácsokban cégek vesznek részt. Abból indulunk ki, hogy a tudás alapja a rokonszakmáknál egységes. Ha valaki a szépészeti iparban akar elhelyezkedni, akkor bizonyos ismeretekkel a hajról, a bőrről, az emberi test működéséről rendelkeznie kell. A pedikűrös, manikűrös, fodrász vagy éppen masszőr munkájához szükséges alapkészségek nagyjából egyformák. A tudást össze kell vonni és egyszerűsíteni kell. Az utóbbi években hihetetlen módon elburjánoztak a szakok a felsőoktatásban. Legutóbb arra kért engedélyt egy vidéki egyetem, hogy terminológia szakot indítson. Én persze értem, hogy miért jó ez. Ha elindul az új szak, akkor kell egy új tanszék, ahhoz egy tanszékvezető, docens, titkárnő, és ha mázlijuk van, akkor kerül oda egy-két hallgató is. Elképesztően nagyok az átfedések. Külön képeznek tornatanárt, rekreációs menedzsert, wellnessmenedzsert, úszásoktatót, vagy húsz egymáshoz teljesen hasonlatos szakmát, amelyek külön-külön oktatására semmi szükség. Azt sem állítom, hogy a készségtanácsok felállítása telitalálat lesz. De a 25 éves tankönyvek után ez nagy előrelépés. Abban is van kockázat, hogy a cégek képviselői részt vesznek a tananyag összeállításában, és saját érdekeik alapján próbálják magukra szabni a tananyagot. Ezeket a törekvéseket meg kell regulázni. De az sem tartható, hogy a munkáltatónak szinte elölről kell kezdeni egy frissen végzett szakmunkás képzését. Ezért támogatja a kamara a duális képzéseket. Az abban részt vevő hallgató ugyanis megtanulja, hogy ha végzett a fűrészeléssel, akkor össze kell seperni a fűrészport. Mielőtt bútort készítene, meg kell rendelnie hozzá az anyagot, és a végén el kell számolni azzal, hogy mennyi hasznosult belőle.

MN: Könnyített felsőoktatási felvételit ígért a szakmunkásoknak. Elhalt ez az ötlet?

PL: Ez egy vitapont a kormánnyal. A kamara szerint fontos lenne, hogy a jó szakmunkások egy rövid, egyéves felkészítéssel bejuthassanak a felsőoktatásba. A szakgimnázium tulajdonképpen egy átmenet, hiszen az ott tanuló diákok érettségit szereznek, ami megnyitja előttük az utat az egyetemre. Nagyon sok olyan ismerősöm van a családban is, aki közgazdasági szakgimnáziumba járt, az egyetemre bekerülve pedig könnyedén vert mindenkit, hiszen olyan gyakorlati ismeretekkel rendelkezett, amelyekkel az elitgimnáziumból kikerülők nem rendelkeztek. Félig megvan, amit szeretnénk.

MN: Azért egy közgazdasági szakgimnázium és egy szakácsszakiskola között nagy a különbség…

PL: Ne vicceljen. A diplomás közgazdászok jó része könyvelőként, számviteli előadóként, folyamatszabályozóként dolgozik, gyártja az adóbevallásokat. Ebben is egy csomó tévképzet van, nem lesz mindenkiből bankelnök.

MN: Nemcsak a szakképzés átalakítása, hanem a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) körül is sok vihar volt az elmúlt években. Nem érez csalódottságot? Szatmáry Kristóf az ön támogatásával lett a BKIK elnöke. Tavaly viszont ön kelt ki a legélesebben ellene, mondván, családi biznisszé alakította a testületet. A Szatmáry helyét elfoglaló Krisán László szintén az ön embere volt, de ő is feladta. Idén áprilisban azért távozott, mert nem bírt a külső vállalkozókörökkel összefogó belső érdekcsoportokkal. Akkor azt mondta, hogy jogszabályt kell módosítani a helyzet rendezéséhez. Most mit mond?

PL: A magyar kamarai rendszer kétszintű. A területi kamarák önálló jogi személyiségek saját döntési hatáskörrel, aminek nagy előnye, hogy testközelből ismerik a helyi vállalkozói közösséget. A hátránya az, hogy az országos kamarának semmiféle jogosítványa nincs velük szemben. Az más kérdés, hogy sok forrás az MKIK révén jut el hozzájuk. Én próbáltam nem beleszólni a BKIK működésébe mindaddig, amíg azt nem láttam, hogy olyan érdekcsoportok veszik át a hatalmat, amelyek már a kamarai rendszer egészére nézve károsak. Az a helyzet állt ugyanis elő, ami egyébként még most is fennáll, hogy a különféle kamarai osztályok, csoportok úgy osztják szét a költségvetési pénzeket, hogy azután senki nem nézi, mire is költötték. Ez rendszerhiba. Az új vezetés megígérte, hogy kijavítják ezt. Ha nem történik meg, akkor bele kell nyúlni a kamarai rendszerbe. Fél év múlva kiderül, hogy sikerült-e.

MN: Az átlátható gazdálkodást kérte számon a BKIK-n, de amikor Hadházy Ákos a választások előtt az ön által vezetett MKIK-tól kérte ki egy 2 milliárdos projekt adatait, nem adták oda. Miért nem?

PL: Megkapta. De amikor nála volt, már nem volt érdekes. Irreálisan sok munkával összeszedhető mennyiségű információt kért.

MN: Én úgy tudtam, hogy egy megvalósíthatósági tanulmányról volt szó.

PL: Ilyen mélységben nem ismerem a történetet. A bíróság által meghatározott iratokat átadtuk. Nem örülök annak, ha a kamarát megpróbálják berángatni az aktuálpolitikai harcmezőre. A kamara a legkülönfélébb politikai érzületű vállalkozókat tömöríti, nem szerencsés bármelyik politikai erőhöz túl közel kerülni.

MN: Az nem jelent túl nagy kötődést, hogy a kamarai költségvetés kétharmada állami támogatás?

PL: Ez célirányos támogatás, minden esetben meghatározott feladatokra kapjuk. A projektek lezárása után pedig szigorúan el kell számolnunk. Ez így volt Kiss Péter vagy a Medgyessy-kormány idején is.

MN: A kamara valóban minden évben kap támogatást, de az elmúlt években egyre többet. Tavaly például a 7,4 milliárdos bevételéből 5,3 milliárd az államtól származott.

PL: Az Orbán-kormány megértette azt, hogy egy erős gazdasághoz erős kamarára van szükség. Hozzátenném, az együttműködésünket az előző kabineteknek is felajánlottuk, de csak az Orbán-kormány kért belőle. Németországban, Ausztriában, Hollandiában és Olaszországban is nagy szerepet kapnak a kamarák a kormány gazdaságpolitikájának megvalósításában. Sőt, ott még erősebbek ezek a szervezetek.

MN: Említene néhányat a tavaly vállalt feladatokból?

PL: A pénz nagy részét a szakképzés vitte el, de jelentős összegeket költöttünk a békéltetőtestületek működtetésére, a teljesítési igazolásokat ellenőrző szakértői szervezetre, külgazdasági feladatokra, illetve az idén ősszel megrendezendő európai szakmunkásverseny előkészítésére.

MN: A kötelező kamarai regisztrációs díj bevezetése az ön ötlete volt, de sokan azóta se tudtak megbarátkozni vele. Még mindig fontosnak tartja?

PL: A kamarai díjból befolyó pénz 90 százaléka a területi kamaráknál marad. Az MKIK tavaly 250 milliót kasszírozott ebből, így nyugodt szívvel mondhatom, hogy nem ezen múlik a működése. A területi kamaráké viszont igen. A helyi gazdaság megszervezése nélkül azonban nincs gazdasági felemelkedés. Külföldön ez a regisztrációs díj nagyságrendekkel nagyobb, ráadásul ott emellett kötelező kamarai tagsági díj is van. Ennek bevezetése egyelőre nincs napirenden. A kamarák bevételeinek pedig csak egy része a regisztrációs díj, a többit önkéntes tagsági díjból, pályázatokból, szolgáltatásokból, képzésekből, tanácsadásból, Széchenyi Kártyából szedik össze.

MN: Az állami alkalmazottak egy részét szélnek eresztené.

PL: Orbán Viktor miniszterelnökkel egyetértünk abban, hogy az állami rendszerek működésének hatékonysága a létszám csökkentése mellett is növelhető lenne. Erre jó példa a NAV, ahol úgy szűnt meg a regionális adóigazgatási szint, hogy senki észre se vette. Ráadásul az állami rendszerekből kiesőket a gazdaság is fel tudná szívni, hiszen konjunktúra van. Nagy vihart kavart nemrégiben az a kijelentésem, hogy elfogyott a fehér bőrű, keresztény munkaerő, pedig így van. Arra pedig se politikai szándék, se társadalmi akarat nincs, hogy a hiányzó munkaerőt Afrikából vagy a Közel-Keletről pótoljuk. Csakhogy már nem jönnek se Romániából, se Ukrajnából, se Szlovákiából, se a Vajdaságból, így nem marad más, mint hogy a saját munkaerő-tartalékainkat mozgósítsuk. Ebben a közalkalmazotti szféra legalább két számjegyes nagyságrenddel benne van. A politika dolga, hogy meddig akar, képes elmenni. A miniszterelnök min­denesetre felkérte a kamarát, hogy készítsen egy gazdaságélénkítő javaslatot politikai korlátok nélkül. Ezt mi letettük az asztalra, nagyon sok minden visszaköszönt belőle az új adótörvény-tervezetben.

MN: Mit szól ahhoz a kijelentéshez, miszerint önre azért van szükség, hogy amikor a jobboldali közgazdászok és a nagyvállalkozók is kihátrálnak Orbán Viktor mögül, maradjon még mellette valaki a szabadságharcban.

PL: A mai közgazdászok kétharmada ugyanazokat a liberális malmokat forgatja, közben az élet egészen más. 2006-ban egy hihetetlenül demagóg gazdaságpolitika vette kezdetét, akkor össze is vesztem Gyurcsány Ferenccel, aki azután el is követett mindent, hogy eltávolítson. Nekünk lett igazunk. 2010-re válság alakult ki, amit 2014-re sikerült a második Orbán-kormánynak konszolidálni, míg 2018-ban a fenntarthatóság a feladatunk. Végre egy olyan miniszterelnökünk van, aki hisz abban, hogy erős gazdaság nélkül nincs erős kormány. Ilyen értelemben valóban a támogatója vagyok és mindaddig az is maradok, amíg meghallgatja a kamara, vagyis a gazdasági szereplők javaslatait.

MN: A választások után sokak lábára útilaput kötöttek. Nem fél attól, hogy hasonló sorsra jut, ha rosszat lép?

PL: A mostani kormányalakításnál új feladatra kerestek új embereket, másféle személyiséggel. Váltottunk néhány szót a kormányfővel, hogy merre kellene vinni a gazdaságpolitikát. Az azóta történtek beleillenek a kamara elképzeléseibe. A tudás és a gazdaság közelítésének általunk hangoztatott elvárása tökéletesen illik az innovációs minisztérium életre hívásához. Azt mondtuk, hogy a válság véget ért, és vissza lehet állni a normál kerékvágásba, ebből logikusan következik a tiszta profilú Pénzügyminisztérium, amely most megalakult. Korábban erősen kritizáltam a kutatás-fejlesztés támogatási gyakorlatát, az most szintén átalakul. De visszatérve a kérdésére: a kamara elnökét a miniszterelnök nem válthatja le, hiszen ez választott tisztség. Nyomást persze gyakorolhat a tagságra, de miért tenné, ha a kamara támogatja a gazdaságpolitikai elképzeléseit. Akiben ez felvetődik, az nincs tisztában az aktuálpolitikai folyamatokkal.

szerző
Szalai Anna
publikálva
2018/28. (07. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 5
    drón
    2018. augusztus 04., szombat 08:54
    Hentesnek menjen, ne az MTA-ról nyilatkozzon.
  2. 4
    öregmedve
    2018. július 31., kedd 07:51
    Jó interjú.
    El kell menteni nagyon sok-sok helyre, előtte közjegyzővel hitelesíttetni.
    Ha eljön az ideje, fontos dokumentum lesz az ország lezüllesztői, tönkretevői elleni bírósági tárgyaláson.
    Mert az idő bizony eljön.
  3. 3
    Cheyenne
    2018. július 29., 15:27
    Arról Parragh persze nem beszél, hogy az oktatás anomáliáit, éppen a túlzott központosítás okozza. Sokkal több pénzt kellene beletenni már az általános iskolákba, a középiskolákba, a tanárképzésbe, hogy ne kontraszelektált tanárok oktassák a diákokat. A tanítóképzés nem lesz vonzó ennyi fizetésért, ha nagyobb lenne a verseny, mert jól lehet keresni, jobb képességű, rátermettebb emberek tanítanának ott. Ehhez a tanárképzést kellene fejleszteni, de nem központosított, elnyomó módszerekkel, ahogyan ma a kormány a felsőoktatással viselkedik.

    Ezt sajnos Parragh nem mondja el Orbánnak..
  4. 2
    Cheyenne
    2018. július 29., 15:16
    Jó interjú, Mancs!
    Lehet szeretni, nem szeretni, de vannak érvei. Van, amivel egyetértek, van amivel nem. Nem nagyon beszél mellé, racionális, érdekképviselő, azok érdekeit képviseli, akik megválasztották. A képzések részleteiről kellene érdemben vitatkozni velük.

    Oktatáspolitikai értelemben egyetértek vele: az általános iskola nem végzi el az alapvető ismeretek oktatását: számolás, írás, szövegértés. Ebből következik, hogy a középiskola sem végzi el, nem tudja már (pl. nyelvoktatás) Abban meg qrvára igaza van, hogy botrányos a nyelvvizsgák hiánya, a nyelvtudás hiánya a felsőoktatásban. A szar, lebutított középfokú nyelvvizsgát is 90 ezren képtelenek letenni. Ez pedig csak egy nyelv, nem kettő. Miközben eszméletlen pénzek mennek nyelvoktatásra, a magyar a legbénább népség ajrópában beszélt idegennyelveket tekintve..

    Amennyiben minőségi képzést szeretne a hegesztőtől az orvoson át a jogász-képzésig, egyetértek vele. A minőség a kérdés, ahogyan Esterházy mondaná: magyarnak lenni minőségi kérdés, nem mennyiségi. Írónak, költőnek lenni is az, ne pedig központi direktívák, vagy feminista forradalmi hadsereg mondja már meg, ki a jó író, és egy válogatáslistát ne az minősítsen, hogy van-e rajta nő, hanem a minőség (bár kétségtelen, ez szubjektívabb, mint a jó tetőfedő, vagy fodrász kiderítése).

    De tényleg, amilyen minőségű fiatal szakmunkásokba botlik ma az ember, jobb, ha mindent maga csinál meg otthon..
  5. 1
    nemevilagbol
    2018. július 29., 14:45
    Gáspár Sándor a köbön.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra