Nem volt erre példa a szegedi egyetemen: tanévkezdéskor se finanszírozási, se munkaszerződés

  • B. P.
  • 2021. szeptember 1.

Belpol

Finanszírozási szerződés, valamint több ezer oktató és dolgozó munkaszerződése nélkül vág neki az új tanévnek az augusztus elsejével alapítványi működére átálló Szegedi Tudományegyetem. Hasonló eset a neves felsőoktatási intézmény évszázados történetében nem fordult elő.

Teljes anyagi bizonytalanságban, az állammal kötött finanszírozási szerződés nélkül kezdi el az új tanévet a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), amely korábbi fenntartójával, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) tárgyal a jövőbeli finanszírozás kérdéseiről. Hiába vált elvben magánegyetemmé az SZTE azzal, hogy augusztus 1-je óta alapítványi formában működik, már a fenntartóváltásról szóló vitában egyértelművé vált, hogy a működtetéshez szükséges összeg 90 százaléka továbbra is az államtól érkezik. A helyzet e tekintetben nem változik, mert az SZTE a nagyszámú külföldi hallgatója, kutatási és szolgáltatási tevékenységei után eddig is viszonylag jelentős saját bevétellel rendelkezett.

Az alapítványi egyetemmé válás mellett több érvelt sorolt fel mind az ITM vezetése, mind a szegedi egyetem rektora, Rovó László és kancellárja, Fendler Judit. Ezek egyike volt, hogy a modellváltáson átesett egyetemek hosszú távú – tíz-huszonöt éves – feladatellátási és finanszírozási szerződést kötnek az állammal, amely működésüket és gazdálkodásukat megnyugtató módon biztosítja. Mára kiderült: még a legrövidebb távú gazdálkodás feltételei is bizonytalanná váltak.

A helyzetet súlyosítja, hogy az egyetem dolgozóinak nincs munkaszerződése. Így elvileg az is kérdéses lehet, hogy végezhetnek-e munkát. Bár a dolgozók többsége írásbeli, műfaját tekintve „Tájékoztatót” kapott a rektori hivataltól még a nyáron a foglalkoztatás részleteiről, de ezt munkaszerződésnek aligha lehet tekinteni. Mivel az alapítványi egyetemen megszűnik a közalkalmazotti státusz, ezért különös jelentősége van és lesz a munkaszerződéseknek, amelyek többségében határozatlan idejű munkaszerződéssé alakulnak át. A közalkalmazotti munkaviszony megszüntetése után a felmondás sokkal egyszerűbbé és olcsóbbá válik a munkaadónak az egyetemen.

Felemás béremelés lehet csak?

A hírek szerint nem, vagy csak részben tartja fenn a kormány az egyetemi oktatóknak beígért béremelést. Az alapítványi átalakulásról folyó tárgyalások során mások mellett a fenntartóváltás levezénylésével megbízott Stumpf István egykori kancelláriaminiszter és alkotmánybíró beszélt jelentős béremelésről, mert mint kifejtette: ennek elmaradása esetén kiürülne idehaza az oktatói pálya. A kétszer 15 százalékos béremelésről mára kiderült, hogy annak legjobb esetben is, csak az első részével emelnék az egyetemi szférában dolgozók bérét, a másik felét több feltételhez kötnék. Ez azért is ellentmondásos, mert a 30 százalékos, vélhetően az alapbérhez kapcsolódó emelés egyáltalán nem nevezhető jelentős mértékűnek. Különösen akkor nem, ha ezt a nemrégiben bekövetkezett orvosi béremelésekkel hasonlítjuk össze.

Az ITM és az SZTE között hosszabb ideje folyó finanszírozási tárgyalások az ezekre rálátó forrásaink szerint kőkemények.

A szegedi egyetem tárgyalói eddig semmilyen eredményt nem értek el a normatívák emelése ügyében.

A képzések alulfinanszírozottsága a legtöbb szak esetében mindenki által elismert tény, ám a kondíciókon ennek ellenére nem sikerül változtatni a most folyó tárgyalásokon. Egyetlen kiútnak az látszik, ha minél több hallgatót vesznek fel az egyetemek, de ennek megvannak a maga érthető pénzügyi, oktatói és infrastrukturális korlátai.

A minisztérium és a szegedi egyetem között folyó tárgyalásokon az ITM-et Hankó Balázs felsőoktatásért felelős államtitkár képviseli felettese, Bódis József helyett, akinek helyzete azért is pikáns, mert államtitkári munkája mellett nemrégiben őt nevezték ki a szintén alapítványivá váló Pécsi Tudományegyetem kuratóriumának elnökévé. (Bódis korábban a pécsi egyetemen tanított.)

Hankó Balázs helyettes államtitkárrá történő kinevezése előtt a Semmelweis Egyetem stratégiai és fejlesztési rektor-helyettese volt, aki ért az egészügy finanszírozáshoz és ezen belül az orvosképzés és a klinikaműködtetés pénzügyi kérdéseihez. (Ugyanez igaz Bódisra is, aki orvos és kutatóprofesszor egyben.) Ez a szegedi egyetemnek azért sem mellékes kérdés, mert a tizenhárom kart magában foglaló tudományegyetem éves költségvetésének közel kétharmadát az itt működő klinikák teszik ki. Ezért is érthetetlen, mint forrásaink jelezték, hogy a szegediek finanszírozási tárgyalásain eddig a klinikák kérdései szóba sem kerültek.

Hol van a rekordnagyságú pénz?

A szegedi oktatók a kialakult helyzetben egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: hol van az alapítványi működésre való átállás esetére megígért rekordnagyságú fejlesztési pénz? Ismeretes, hogy a modellváltásra azzal csábították az egyetemeket, hogy 1200-1300 milliárd forintos, a Helyreállítási Alapból érkező összegből gazdálkodhatnak. Ezt a pénz azonban az unió egyelőre nem folyósítja. Így semmivé vált az egyetemi átalakítások kapcsán használt leggyakrabban használt érv, hogy ezért a pénzért szükséges az egyetemi fenntartóváltás. Korábban Stumpf István arról beszélt, hogy az Európai Unió kieső fejlesztési forrásait a kormány „más módon teremti elő”, ám ebből sem látszik egyelőre semmi. 

A szegedi egyetem idén ünnepli a városba költözésének századik évfordulóját. A jelenlegi finanszírozási helyzetet ezért nem lehet ennél nagyobb időtávban hasonlítani semmilyen korábbi állapothoz.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.