Nyolcvanezer forintos bírságot kapott a diák, aki társaival a Néprajzi Múzeumban tiltakozott egy elkerített kép miatt

  • narancs.hu
  • 2023. november 27.

Belpol

A büntetést nem fogadja el, bíróság elé viszik az ügyet.

Hétfő délután a Néprajzi Múzeum előtt tartott sajtótájékoztatót az Egységes Diákfront (EDF), ahol Perlaki-Borsos Noel, az EDF elnökségi tagja elmondta, 80 ezer forintra bírságolta őt a rendőrség, miután társaival másfél hete a múzeumban akcióztak, ahol az intézmény kordonnal zárt el egy melegeket ábrázoló fotót.

A november 16-ára szervezett múzeumlátogatás során az EDF 18 év feletti diákjai „A művészet mindenkié?” feliratú táblákat tartottak fel az elkerített képnél, míg a 18 év alattiak a kordonon kívül maradva tartották saját papírjaikat, amiken az állt: „Az enyém nem.” Az akciót a Gulyáságyú Média riportjában lehet visszanézni, amiből egyébként az is kiderült, hogy a kordonon kívülről is látható az ominózus fénykép. A látogatás után a rendőrség a múzeum előtt igazoltatta a fiatalokat, Perlaki-Borsos Noel ellen pedig szabálysértési eljárást indítottak, mivel szerintük az akció nem bejelentett demonstrációnak minősült.

A 444.hu tudósítása szerint

Perlaki-Borsos Noel a hétfői sajtótájékoztatón közölte, nem fogadja el a büntetést, és bíróság elé viszik az ügyet.

Mint elmondta, jelenleg több mint 40 diák ellen folyik eljárás, többségükkel szemben a tavaszi kordonbontós akciók miatt. „Ez egyértelműen a félelemkeltés eszköze. Nem az alkotmányellenes kordon ellen járnak el, hanem a diákok ellen. Nem a fehérgalléros bűnözőket derítik fel, hanem a diákokat vegzálják” – fogalmazott a diák, hozzátéve, 2000 kinyomtatott plakátot fognak kiragasztani Budapest és néhány vidéki város közterületein, amelyeken a múzeumban elkerített fotó lesz látható.

A sajtótájékoztatón Kiss Gergő, az EDF tagja arról beszélt, hogy a következő hetekben szeretnének egymillió példányt összegyűjteni a kormány nemrégiben kiküldött nemzeti konzultációs íveiből. December 4-től leadópontokat nyitnak, ahol várják az üres íveket. Az akció célja, hogy láthatóvá tegyék, egymillió ember „igenis az oktatást tartja Magyarországon az egyik legfontosabb kérdésnek”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.