Hosszú idő után ismét a baloldal nyerte az utca birtoklásáért zajló virtuális harcot, ráadásul egyetlen incidenst leszámítva békésen zajlott az október 15-i demonstráció a Terror Házánál. Eközben néhány tucat harcos szélsőjobboldali próbált megküzdeni az elemekkel, az orosz háborús emlékművel és a magyar nyelvvel.
Az aggodalom ezúttal felesleges volt: Bácsfi Diána és társai - rajtuk kívül álló okok miatt - nem vehettek részt a nyilas puccs hatvanadik évfordulója alkalmából szervezett antináci demonstráción (lásd cikkünket a következő oldalon). Bácsfi "kihívóan közösségellenes magatartást tanúsítva" szokásos, testre szabott gimnasztikai gyakorlataival riogatta az egy héttel korábban a Terror Házánál demonstráló/aláíró megjelenteket. Ezek után kapott tíz nap elzárást, amelybe hogy, hogy nem, éppen beleesett október 15. is. Hatóságaink ezek után nyilván megkönnyebbültek, bár arra kíváncsiak lennénk, legközelebb mit fognak kitalálni.
Más jobboldali radikális szervezetek viszont éppen e napot választották ki, hogy sokadszor protestáljanak a (kétnapos esőzéstől mocsárrá változott) Szabadság téri szovjet emlékmű meg az azon szereplő önkényuralmi jelkép (ti. a sarló-kalapácsot is tartalmazó szovjet címer) ellen. A szónokok között kevés az ismert arc - leginkább a hídfoglaló neohun Budaházy György és a szebb napokat is látott Schuster Lóránt tűnhet ismerősnek: utóbbi egyre kisebb tömegek előtt kénytelen haknizni, amióta Cs. Istvánnal megromlott a viszonya. A megjelentek részben a szokásos népviseletben parádézó boneheadek (ők a rasszista kopaszok), nagyobbrészt javakorabéli hazafiak; a férfiak közül néhányan nyilván elértették a dress-code-ot, s ez alkalomból randa zöld inget öltöttek. A beszédek ismeretterjesztő részét sajnos csak nehezen bírtuk követni, annyit azonban megtudhattunk, hogy Budaházy és társai félmilliós büntetést kaptak legutóbbi, leláncolós illuzionista trükkjükért, ám ebből a kispénzű szimpatizánsok csak száz lepedőt bírtak összerakni. Ennek dacára Budaházy újabb 1500 sms-t küldött szét a híveknek, saját számítása szerint újabb 15 ezer forinttal apasztva pénztárcáját - ám a szélsőjobbos aktivisták mozgósítására, úgy tűnik, alkalmatlan az illegális gyorsulási versenyeknél és goapartiknál jól bevált hájtek stratégia.
A felszólalók viszonylag szőrmentén fogalmaztak, Schuster is csak sejteni engedte, hogy valami nincs rendjén Bácsfi Diána pedigréjévél, ám a közben ingyen osztogatott röplapok nyíltan szóltak az ország bajairól: ez a "kohn-kun bélák, rákosi-róth manók, a körmös bauerek és a báránybőrbe bújt juhász-farkas wolf mihályok elfajzott kölykei"-nek világa, Linder Béla pedig alattomos módon Juhász Ferenc testében reinkarnálódott. Fasiszta-nyilas veszély - ebben minden felszólaló egyetértett - márpedig nincs, ezt azóta Orbán és Pokorni Fidesz-vezetők hivatalosan is megerősítették, úgyhogy biztos igaz lehet.
Már megint a sapka
A tömeg ezúttal inkább az Andrássy úton gyülekezik: ki emlékezni akar, ki demonstrálni, néhányan saját szervezetüket népszerűsítik - ekkora létszám mellett ez nyilván belefér. Kevéssé örvendetes, hogy néhányan megijednek a részben tarajos, részben kopasz antifasiszta punkoktól, akik közül többeket - túlzott buzgalommal - kommandósok tepernek le, majd cipelnek ki a szervizútról (már az aznap este bemutatott tévéfelvé-telekből is kiderült, hogy nem ők kezdték a lökdösődést). A tanulság: legközelebb tessék szépen, alkalomhoz illően felöltözni és példát venni némely idősebbekről, akik (mondjuk a megjelentek zömének teljes döbbenetére) kis vörös zászlókkal jelentek meg a Terror Háza előtt. A teljesen perifériára szorult szélsőbal persze minden eszközt megragad saját maga népszerűsítésére - ennek megfelelően feltűnik egy, az Andrássy utat teljes szélességében betöltő Munkáspárt felirat, az Izabella utcából kikanyarodva Che jellegzetes, sapkás portréjával díszített zászlóba botlunk, majd jön egy ifjúkommunistákat reklámozó másik, melyet - nyilván gonosz tréfaként - két nyugdíjaskorú férfi tart a kezében. Mindez csak addig feltűnő, míg össze nem gyűlik a tízezres tömeg a Terror Háza előtt. Becslésekbe ezúttal nem bocsátkoznánk, annyi biztos, hogy az Oktogontól a Köröndig álltak az emlékezők, s egy jó órán keresztül úgyszólván képtelenség volt átjutni a Csengerytől a Szív utcáig. A rendőrség mindenesetre alaposan felkészült az újabb kihívásra, a feltűnően elhelyezett rendőrcsapatok mellett nem hiányoztak a jól elhelyezett civil ruhás munkatársak, s bár sokan féltek egy esetleges szélsőjobboldali-hungarista provokációtól, ennek a tapasztalt biztosítás mellett semmi esélye sem volt.
Az egykori Hűség Háza (nyilas pártközpont) előtti teret, mint ismeretes, még az SZDSZ Új Generációja foglalta le, ám Gusztos Péter rövid megemlékezése után Magyar Bálint oktatási és Hiller Ist-ván kultuszminiszter (másnaptól MSZP-elnök) tartotta az este fő beszédeit (előbbi határozottságával tűnt ki, utóbbi beszédéből különösen az egymás fényképalbumának tiszteletéről mondottak bizonyultak megkapónak). A szónokok nagyjából sikerrel küzdöttek meg a gyér hangosítással, bár a balközép erők számára intő jel, hogy szimpatizánsaik a színpadnak háttal állva még nem nagyon ismerik fel politikusaik hangját. Pedig notabilitásokban ezúttal sem volt hiány: hogy mást ne mondjunk, az éppen zajló tisztújító kongresszusról átugrott a szinte teljes (volt és leendő) MSZP-vezetőség. (Zuschlag Jánost érthető okokból hiába kerestük a tömegben.) A nap legfontosabb tanulsága alkalmasint az, hogy az összegyűlt, kezdetben igencsak aggodalmas ezrek talán némileg megnyugodhattak: ha akarják (azért némi, ilyen/olyan politikusi/rendőri segítség sem árt), ők is elfoglalhatják a város szimbolikus tereit, szabadon, nyugodtan és zavartalanul emlékezhetnek és válthatnak szót egymással, s ehhez még vezérre sincs okvetlenül szükségük.
Barotányi Zoltán
