„A liberális nem más, mint diplomás kommunista” – jelentette ki Orbán Viktor a vasárnapi évértékelőjében nagy derültséget és tapsot kiváltva a Várkert Bazárban a szavain csüggő közönségében. Kijelentését fel is kapta a sajtó, minden egyes orgánum külön kiemelte ezt a mondatot a külön egy órás, egyébként nem túl izgalmas – a januári sajtótájékoztatóján egyszer már elhangzott bejelentéseket és sorosozást megismétlő – beszédből.
Közismert, hogy míg az első kormánya idején főleg vicceket mondva/gyártva (emlékeznek még a dakota indiánra és a döglött lovára vagy a legyeket nem evő sasra?) rázta le ellenfelei kritikáit, az utóbbi években inkább gúnyolódik bírálóin, vagy stigmatizálja őket. Most újfent a liberálisokat szúrta ki magának, hiszen ők az illiberális rendszerének – amelyet most egyedülálló, legfeljebb a lengyel modellre emlékeztető államberendezkedésként írt le, már nem vont párhuzamot Oroszországgal vagy Törökországgal, mint 2014-ben – fő, inkább vélt, mint valós ellenfelei.
A trükk
Csakhogy nem ez az első eset, hogy Orbán vad kijelentéseit ügyesen csomagolja be mintegy csapdát állítva azoknak, akik a kemény mondatai miatt neki akarnak menni. Mi, a Narancs.hu szerkesztői sem vettük észre vasárnap, hogy ez nem Orbán mondata, hanem egy idézet.
| ||
Így a formállogika szabályai alapján elemezve a kijelentést azt a kérdést tettük fel, hogy mi van azokkal a nemzeti, konzervatív liberálisokkal, akik nem az SZDSZ háza táján mozogtak egykor, hanem még pár évvel ezelőtt is Orbán hátországába tartoztak, de az utóbbi években szakítottak az szélsőjobb felé mozgó miniszterelnökkel és pártjával. Ezek szerint Jeszenszky Géza, Sólyom László, az egykor fideszes képviselő, Tölgyessy Péter, Csaba László stb. is kommunista lenne. Hiszen nemzeti liberálisként határozzák meg magukat, és még diplomájuk is van.
Balogh Gábor újságíró és a Magyar Hang szúrta ki nem sokkal az évértékelő után, hogy Orbán nem maga alkotta ezt a definíciót, hanem Hunter S. Thompson író, újságíró Rumnapló című regényéből, illetve a belőle készült filmből vette. A regény egyik negatív figurája, az ingatlanmutyiban utazó bűnöző karakter, Art Zimburger mondja ezt az általa gyűlölt liberálisokról.
Zimburger ráadásul egy rasszista szereplő, hiszen a kijelentése második felében – amit már nem idézett Orbán – még egy jót niggerezik is. Csakhogy ezt a figurát Thompson alkotta, az 1968-as beatmozgalom egyik oszlopos tagja, aki a drogok legalizálásáért küzdött – tömte is magába a különféle tudatmódosító szereket –, közismerten utálta a republikánusokat, szenvedélyesen kritizálta Richard Nixont. A baloldali és liberális értelmiség egyik kedvence. Most akkor miért is baj, ha őt idézi Orbán?
A Rumnapló filmen:
Csomagolás
Nem ez az első alkalom, hogy ezzel a trükkel élt a miniszterelnök. Legutóbb a januári sajtótájékoztatója előtt villantotta meg azt a tudását, amit a liberális alkotók műveiből merített.
Közismert, hogy évek óta nem ad interjút valódi sajtóorgánumoknak, csakis a kormánypárti médiumoknak, ahol soha nem kap kényes kérdéseket. De sajtótájékoztatót sem szívesen tart, az új, szigorú szabályok miatt pedig már a parlamentben sem lehet megállítani és kérdésekkel bombázni.
Évente egyszer viszont kegyet gyakorol és év elején kiáll, hogy a Kormányinfón fogadja az újságírókat. Persze ez is trükkös megoldás, hiszen az idő nagy részében a propagandamédiumok munkatársai kapnak lehetőséget alákérdezni, egyes médiumokat (idén a 24.hu-t, az Átlátszót, a Direkt36-ot) be sem engednek, ráadásul csomagban lehet csak feltenni a kérdéseket. Így aztán rendszeresen előfordul, hogy a kényesebb dolgokra „elfelejt” válaszolni, ám visszakérdeni már nem lehet.
És még ezt, a számára igencsak előnyös szituációt is kifigurázta Orbán. „Vessetek a mókusok elé” – írta ki a Facebook-oldalára, mielőtt bement volna a sajtótájékoztató színhelyére. Azaz szerinte az őt végre „szétcincálni” próbáló, kemény kérdéseket feltenni akaró újságírók legfeljebb mókusok, de nem oroszlánok, nem fél tőlük. Ám ez is egy idézet volt, Woody Allen remekművéből, az Annie Hallból vette. Allen New York-i liberális, aki fenten hangoztatja demokrata nézeteit, a Magyar Narancsnak adott decemberi interjújában arról beszélt, hogy legutóbb Hillary Clintonra szavazott.
Két évvel ezelőtt Orbán arra vállalkozott, hogy definiálja, ki a magyar, és olyan szabályt alkotott, amelyben az is benne volt, ki nem lehet az. A Budai Vigadó átadásakor így fogalmazott: „Sokat vitatkoztak Magyarhonban arról, hogy ki a magyar. Van, aki szerint az, akinek a nagyszülője magyar volt. Tetszetős válasz, de a korszellem, amelyet kialakítottunk, a fejlődés, amit megindítottunk, az országépítés és nemzetegyesítés, amelybe belevágtunk, a lelkület, amely magával ragadott bennünket, egy új választ is ad arra a régi kérdésre: ki a magyar? Barátaim, az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz”.
Sokan rá is repültek erre a kijelentésre – a kormány mellett rendszerint kiálló, nősülni nem tudó katolikus papok ezek szerint nem magyarok –, ám hamar kiderül, hogy az első blikkre kirekesztőnek tűnő kijelentés szintén egy idézet. Aki rákeresett a neten, hamar rátalált Radnóti Zoltán rabbi egy korábbi blogbejegyzésére, amiben arról írt, hogy a 20. században „elhangzott egy csodaszép mondás, amin érdemes elgondolkodni: »nem az számít zsidónak, akinek az édesanyja zsidó, hanem az, akinek még az unokája is az«”.
Bár Radnóti az írásban nem nevezte meg, kitől származik az idézet, a Narancs.hu akkor megkérdezte a rabbit, hogy ki beszélt erről. Radnóti azt mondta, Golda Meir, Izrael alapítója és miniszterelnöke beszélt erről az 1970-es években, és a kijelentéssel tulajdonképpen szigorított a zsidó vallásjogi definíción, miszerint az számít zsidónak, akinek az édesanyja zsidó, vagy ő maga áttért a zsidó vallásra. A kijevi születésű Golda Meir egyébként nem jobboldali, hanem szocialista politikus volt.
Magyarán Orbán hosszú évek óta liberális, szocialista politikusok, művészek, írók kijelentéseit veszi kölcsön, hogy csavarjon egyet rajtuk és így próbálja támadhatatlanná tenné erős mondatait.
