Magyar Narancs: Az, hogy a szélsőjobbos populizmus az Egyesült Államokban pillanatnyilag felülkerekedett és Nyugat-Európában is erősödőben van, láthatóan eltökéltebbé tette Orbán Viktort, aki minden korábbi óvatoskodást feledve nyíltan és agresszívan fenyeget mindenkit, aki megkérdőjelezi vagy bírálja a hatalmát.
Kis János: Orbán rengeteget fektetett be az európai és amerikai szélsőjobboldalba, egyebek közt a magyar állampolgárok adóforintjait. Most úgy érzi, hogy a befektetés megtérülőben van; ez felbátorítja. Már beszéltünk róla, hogy Trump előtt aligha merészelt volna egy TEK-es divíziót küldeni Banja Lukába. Az uniós pénzekre már nem számít – ettől a viselkedési korláttól is megszabadult. Nem csak kifelé vált agresszívabbá, itthon is magasabb fokozatra állítja az elnyomó gépezetet. Nem biztos azonban, hogy a helyzetérzékelése pontos. Bár a patriótának nevezett EP-frakció eddig többé-kevésbé nyíltan Putyin oldalán állt, Le Pen és Geert Wilders már jelezte, hogy távolságot kívánnak tartani a Trump–Putyin-tengelytől. Orbán helyzete a részben általa összehozott pártcsaládban is felemássá válhat. Trump pedig csak morzsákat juttat neki; nem kezeli nagypolitikai tényezőként.
MN: Azért a patrióták külpolitikai fordulata még a jövő zenéje.
KJ: Az összhatás akkor sem volna egyértelmű. Egyfelől van egy nemzetközi populista hullám, ezt Orbán kétségkívül meglovagolhatja. Másfelől ezt a hullámot az általános establishmentellenes hangulat erősödése dagasztja. Csakhogy Magyarországon immár tizenöt éve Orbán az establishment. Ami rosszat az állam a polgárokkal tesz, az mind az ő személyéhez kötődik. Most először olyan ellenzéke van, amely az establishmentellenes érzületnek ad politikai kifejezést. A történet közismerten a kegyelmi botránnyal kezdődött.
A kegyelmi botrány véletlen kisiklás volt. Az sem volt szükségszerű, hogy színre lép egy politikai szereplő, aki képes kihasználni a Fidesz átmeneti megzavarodását, és néhány hónap leforgása alatt alaposan átrajzolja az ország politikai térképét. De ezek a véletlenek csupán alkalmat adtak arra, hogy a rezsim hanyatlásának hosszú távú tendenciái a mélyből a felszínre törjenek. Nem sokkal a botrány kirobbanása előtt Ádám Zoltán azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy a rezsim lejtmenetben van, csak az a kérdés, hogy a társadalom ezt mikor veszi észre. Nos, külön-külön addigra már nagyon sokan észrevették; a kegyelmi botrány okozta széles körű felzúdulás során a sok-sok egyéni felismerés tömegek közös felismerésévé vált. Ez alapvetően változtatta meg a politikai helyzetet. Így aztán Orbán meg is engedheti magának a szintlépést, de ugyanakkor rá is kényszerül.
MN: Mi tört a felszínre a kegyelmi botránnyal?
KJ: A gazdaságon kezdve: hosszú éveken át nagyon sokan érezhették úgy, hogy a magyar gazdaság jól teljesít; anyagi helyzetük biztonságosan, kiszámíthatóan javul, de legalábbis nem kell attól félniük, hogy romlani fog. A rezsimnek szüksége van erre az érzésre ahhoz, hogy megőrizze a stabilitás látszatát, ám ez az érzés a Covid-válsággal megrendült. Azóta évről évre meghirdetik, hogy jövőre itt az áttörés, de a pangás egyre csak folytatódik, s közben meglódult az infláció. Az államháztartás hiánya, a külföldi eladósodás is folyamatosan növekszik. A Coviddal kezdődő dekonjunktúra nem speciális magyar jelenség, miként az infláció meglódulása sem, de nálunk mindkettő alaposan felülmúlta az európai, kelet-közép-európai átlagot. Közgazdász szakértők már 2017 táján rámutattak, hogy baj lesz: a kormány konjunktúra idején hatalmas állami megrendelésekkel tovább fűti a gazdaságot; a növekedés erőltetése oda fog vezetni, hogy amikor a konjunktúra véget ér, az államnak nem lesznek eszközei a visszaesés mérséklésére. A túlköltekezés azonban nem szakmai hiba, rendszerszintű politikai okai vannak. A rezsimet a NER-oligarchák kézből etetése és széles választói rétegek biztonságérzetének garantálása tartja fenn. Addig működik jól, amíg a növekedési ütem magas. A hatalom ráadásul a piaci versenybe is állandóan beavatkozik, jutalmazással és büntetéssel dönti el, hogy ki a nyerő, illetve ki veszít. Az egyensúlyi növekedéshez és a normális működéshez csak a NER felszámolása téríthetné vissza a gazdaságot.
MN: Ráadásul gazdasági szempontból Trump elnöksége Orbán számára nem éppen áldás.
KJ: Így van. Belső piacunk kicsi, a magyar gazdaság erősen exportfüggő, a hazai növekedés az Európai Unió, de mindenekelőtt Németország növekedési képességétől függ. Trump vámháborúja felér egy újabb Covid-effektussal; megnehezíti a recesszióból való kilábalást. Tetézi a bajt, hogy a közszolgáltatások gyakorlatilag összeomlottak, a stagnáló gazdaság akkor sem tudná a talpra állításukhoz szükséges adótömeget kitermelni, ha a kormányban megvolna a hajlandóság a baj elhárítására, amihez ráadásul nem csupán irgalmatlanul sok pénz kellene, hanem mindenekelőtt átgondolt reformkoncepció. Pintér Sándor rendőr tábornoktól azonban csak rendőri megoldások várhatók, nem strukturális reformok.
MN: Több hosszú távú tendenciára utalt…
KJ: Érdekes módon a többi is érzékelhető volt már 2017 tájékán. Először is, a Fidesz szavazóbázisa társadalmi összetételét tekintve folyamatosan szűkül. 2010-ben a támogatottsága egyenletesen lefedett valamennyi választói réteget. Nagyjából hasonló arányban szavaztak rá a kistelepüléseken és a nagyvárosokban, az alacsony és a magas iskolázottságúak körében, a fiatalok és idősek között, a jövedelmi és vagyoni skála alacsonyabb és magasabb szintjein. 2017–2018-ban ez már nem így volt, a Fidesz-szavazók egyre nagyobb arányban a kistelepülésen élők, a kevésbé képzettek, az idősebbek, az alacsonyabb jövedelműek közül kerültek ki. Azok közül, akik közvetlenül függenek az állam juttatásaitól, gyakran személy szerint attól a helyi kiskirálytól, aki mindent – segélyt, közmunkát, boltnyitási engedélyt – kegyként osztogat.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
