Tamás Gábor

Orbán dinnyéje

  • Tamás Gábor
  • 2014. szeptember 7.

Belpol

Újra feszültség van az élelmiszeripar két területén, a dinnye- és a tejpiacon a kormányzat, a termelők és az árut döntő részben terítő áruházláncok között. A konfliktus első két szereplője mintha ugyanabból a kottából játszana: merev importellenesség, óvatos, de határozott multiellenszenv. És persze a napi piaci viszonyokat bármi áron felülíró patrióta gazdaságpolitika követelése: ide senki ne hozzon be semmit, hogy a hazai termelők ne bukjanak. Természetesen egyetlen olyan szakmai állásfoglalást sem találni, amelyben mindez direkt módon benne lenne; de aligha utalnak másra az olyasféle kitételek, hogy bizonyos korlátok közé kellene szorítani az importot, ellenőrizni a behozott áru tényleges származási helyét, kiszűrni azt a külkereskedelmi vállalkozói kört, amely a hazai beszállítók érdekeit rontja.

Nem hivatalos, de több forrásunk által igazolt információ szerint Simonka György, a Fidesz országgyűlési képviselője, a hazai dinnyeügyek első számú felkentje egy június végi tanácskozáson leosztotta a lapokat. A kormányzati dinnyepromóciós program indulása előtt tartott egyeztetésen ott voltak a nagy üzletláncok képviselői, a Simonka-féle termelői lobbicsoport és az agrártárca illeté­kesei. Simonka azzal jött, hogy ­akkor ő most megmondja a dinnyeárakat: szezonban a fogyasztói ár nem eshet száz forint alá a nagy forgalmazói helyeken, a közvetítő nem kereshet 30 forintnál többet a saját üzletén, a termelő pedig a dömpingidőszak közepén is legalább 30 forintot kell, hogy kapjon az árujáért. (Simonkáról bővebben lásd: A kihalt zsákfalu, ahol milliomos polgármester uralkodik, magyarnarancs.hu, 2014. március 11.) Ám milyen kegyetlen az élet: július közepén elkezdett es­ni az eső, és a meleg tavasz miatt amúgy is előérési állapotban levő ültetvényeken egyszerre érett be az a dinnyemennyiség, ami korábban szakaszolva szokott. Ráadásul a hazai boltokban ekkor még ott volt az a néhány ezer tonna „választékbővítő” áru, amelyet a már emlegetett közvetítő kereskedők a szezon beindítása érdekében hoztak be. Hogy Simonka ebben a választékbővítő behozatalban az idén részt vett-e, az pillanatnyilag nem tudható, mert az erre vonatkozó statisztikák leghamarabb októberben állnak rendelkezésünkre. Az viszonyt tény, hogy több termelő összeállt, hogy ők bizony nem adják oda a Becsaplak Bt.-nek a dinnyét, hanem megpróbálnak közvetlen beszállítói megállapodást kötni a multival. A próbálkozás több esetben sikerrel járt: az egyik legnagyobb multi lapzártánkkor a törzskárty­a­akciójában 69 forintért adja a dinnyét, amelyet gyakorlatilag termelőtől vett. Az eljárásban a termelő a közvetítő felvásárló húsz forint/kilogrammos ára helyett kilónként egy tízessel jobban jár, és a multi beszerzője sem kell, hogy aggódjon amiatt, hogy az 55–59 forintos dinnyéje netán nem kel el a napi forgalomban.

 

És a tej

Csakhogy a dinnyeszezon akkor is véget ér hamarosan, ha az éppen aktuális miniszter promóciós céllal naponta megeszik egy kilót a kamerák előtt, vagy ha Simonka képviselő ismét fenyegető tónusban ismertetné a NER világában érvényes új leosztást.

A tej viszont nem szezonáru. A tejtermelők éppen újabb tüntetést szerveznek, de a demonstráció keményebb eszközein is gondolkodnak, mivel szerintük az olcsó import tönkreteszi a munkájukat. Fura helyzet, hogy mindehhez egy olyan kormányzat segítségét kérik, amely – bár lelkesen felzárkózik a kérésükhöz – a múlt csütörtökön bejelentett agrártámogatás-megvonással és a 18 százalékos áfa érvényben tartásával éppen azok alól húzza ki a termelési területet, akik hatékony – netán versenyképes – áru-előállítást végeznek. (Lásd erről: Fegyelmező szándék, Magyar Narancs, 2014. július 31.) Akikkel boldogan szerződik az ezerszer kiátkozott multi; hiszen ez a termelő ütemezve, jó minőségű árut szállít, az előre megállapodott árakon.

A kormányzat láthatóan mindent elkövet azért, hogy a nemzetközi kereskedelemben nehezen értelmezhető magyar érdekek „mentén” tegye a dolgát. Ám sokadszorra derül ki immár, hogy egy nehézkes és bürokratikus államapparátus, amely egy aprólékosan szabályozott nemzetközi szerződésrendszerben kénytelen tenni a dolgát, képtelen hatékonyan eljárni az ügyben. Nincs ugyanis eszköze. Intézkedései, legyen szó akár másodlagos importellenőrzésről vagy összevont szemöldökű egyezkedésről a kereskedőkkel, erőtlenek: az a célközönség ugyanis, amelyet a kormányzati propagandahuszárok megcélozni igyekeznek, tökéletesen ellenérdekelt a piac ilyen típusú megregulázásában. Éppen úgy, ahogyan az árukat nagyban forgalmazó kereskedőcég is ellenérdekelt ebben. A kereskedő olcsón beszerzett, de megbízható minőségű árut szeretne minél nagyobb mennyiségben eljuttatni ahhoz a fogyasztóhoz, akinek vásárlóereje az utóbbi időben megváltozott: sok az olyan vékonypénzű vásárló, akinek igenis számít, hogy a dinnye ára kilónként nem 150, hanem csak 69 forint, vagy a tejnek látszó másfél százalékos import­áru 140-ért is hazavihető.

A kormány talán még észre sem vette, hogy olyan területen kalózkodik, ahol sok esélye nincs. A miniszterelnök alighanem meglepődne, ha egy szombat délelőttöt végigállna valamely bevásárlóközpont pénztára mögött: csupa akciós áru, a származási hellyel senki nem foglalkozik, a Túró Rudi lehet akár indonéz is, csak olcsó legyen, a sajt meg lehet cseh vagy szlovák, az ár a legfontosabb.

Ha Orbánék e trendet nem veszik figyelembe, fura helyzetbe kerülhetnek. A nagy bevásárlóláncokon igazán nagyot ütni nem tudott a kormány, ellenben a hazai termelést az új agrárszabályozással csak rombolja – és egy eset­leges durva importkorlátozással pedig a fogyasztók haragját vonná magára. Tökéletes patthelyzet, aminek a hosszú távú következményei aligha érdeklik a miniszterelnököt. Elvégre ő a napi döntések mestere. Ezért nem lehetett volna belőle soha jó tehenész. Meg komoly kereskedő sem.

Neked ajánljuk