Orbán: Nem az a lényeg, hogy érvényes lesz-e a népszavazás

Belpol

Orbán Brüsszel támadásáról, nemváltásról, meleg mesekönyvekről értekezett szokásos reggeli rádióinterjújában. A Pegasus-ügyről szerinte Pintér már mindent elmondott. 

Azért van szükség a népszavazásra, mert Brüsszel megtámadta Magyarországot - jelentette ki Orbán viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban.

Orbán közölte, egy 54 oldalas dokumentumot kaptak az Európau Bizottságtól, és "azt követelik 54 oldalon, hogy változtassuk meg a magyar jogszabályokat, a gyermekvédelmi törvényt". Kifejtette, hogy a családi jog és a gyerekekre vonatkozó törvények nemzeti hatáskörbe tartoznak, ezért

"hoztunk egy törvényt, de megtámadott bennünket Brüsszel, óriási nyomás alá helyeztek minket, zsarolnak, fenyegetnek, kötelezettségszegési eljárást indítanak, nem fizetik ki a nekünk járó pénzeket". 

Mint mondta, erre válaszul "vagy engedünk, vagy nem", de mivel "a gyerekeinket nem engedjük", ezért nagyon nehéz hónapok következnek. Hozzátette, ha van népi támogatás a népszavazással, akkor a kormány meg tudja nyerni ezt a csatát, így volt ez a kötelező szétosztási kvóták esetében is.

"Akkor egész Európát a magyar népszavazók védték meg a migránsok kötelező szétosztásától" 

- fogalmazott. 

Orbán azt állította, hogy az általa említett 54 oldalas EB-dokumentumban azt írják, hogy be kell engedni a szexuális nevelést célzó propagandát az iskolákba, vagyis hogy nem a szülők döntik el, hogy mikor és hogyan ismertetik meg a gyereküket ezekkel a kérdésekkel. Szerinte az is benne van a dokumentumban, hogy azt akarják, hogy az LMBTQ-aktivistákat engedjék be az iskolákba.

Orbán azt fejtegette, hogy a "brüsszeliek" úgy fogják fel ezt a kérdést, hogy a világ halad az egyre nagyobb szabadság irányába, és most eljött a kor, amikor az ember a nemétől is megszabadulhat, de a magyarok szerinte nem így gondolkoznak, hanem ez egy életmód kérdés, ha valaki azonos neművel akar élni, tegye, de a gyerekek esetében másról van szó, és az ő esetükben ez nem szabadságkérdés, hanem gyermekvédelmi kérdés. 

Orbán szerint az Európai Bizottság azt is akarja, hogy korlátozás nélkül lehessen bemutatni homoszexuális tartalmakat reklámokban, műsorokban, és hogy a gyermekeknek már kiskorukban meg kell ismernie azt a lehetőséget, hogy nemet válthatnak. "Szóval ki akarják venni a kezünkből a gyerekeink nevelését a kezünkből, mert Nyugat-Európában már így működik." Közölte, hogy őt viszont nem érdekli, hogy Németországban ez hogy megy, és hogy olyan, 4-5 éveseknek készült mesekönyvek vannak, ahol a herceg nem a királykisasszonyt menti meg, hanem a királyfit. "Én ezt nem akarom, azt majd én eldöntöm, hogy a gyerekeim mikor ismerkednek meg ezzel" - mondta. 

"A magyar gyermekek nevelése kizárólag a magyarokra tartozik"

- tette hozzá. 

Tovább folytatva a fejtegetéseit azt is mondta, a "brüsszeli bürokraták" azt gondolják, hogy minden ország, nép ugyanabba az irányba halad, pont, mint a kommunisták, csak most ez a liberalizmus nevében jelenik meg. Szerinte viszont a mai liberálisok a szabadság ellenségeivé váltak, de Brüsszelben ők vannak többségben, és most igazából már jogokat akarnak korlátozni, a szülők jogait, ezért Orbán és a kormány valójában megint az igazi liberálisok oldalán van, mint a 80-as 90-es években. "A nemzeteket tisztelni kell, elvárjuk a tiszteletet, mert az, hogy pénzügyileg zsaroljanak bennünket, visszaélve a hatalmukkal, az elfogadhatatlan" - mondta.  

Állítása szerint a helyreállítási program - amelynek jóváhagyása csúszik - gazdasági tartalmával kapcsolatban teljes az egyetértés, de a programnak gyorsnak kellene lennie, az Európai Bizottság azonban késlelteti az elfogadását. Orbán azt mondta,

úgy látja, hogy 2 hónapnyi halasztást fognak kérni,

de ezzel szerinte pont a helyreállítási program értelmét kérdőjelezik meg. Közölte, "a pénz az a mienk, az nekünk jár, késleltetni lehet, nem odaadni nem", de mivel az idő számít, ezért létrehozzák a magyar helyreállítási alapot és meg fogják indítani a tervezett programokat, ha jön Brüsszelből pénz, ha nem, ki fogják fizetni a magyar költségvetésből, de lehet, hogy elhúzódik a dolog. 

"Gyakran emlegetik a korrupció érvét is, de már közel voltunk a megállapodáshoz, aztán elfogadtuk a gyermekvédelmi törvényt és hirtelen nagyon fontos lett a korrupció"

- kommentálta Orbán azt, hogy valójában az EB az antikorrupciós intézkedéseket hiányolja. "A csatát meg fogjuk nyerni, úgy, ahogy a migrációval kapcsolatosat is megnyertük" - mondta. 

A műsorvezető azon felvetésére, hogy a népszavazás csak elterelés lenne "valami másról", Orbán közölte, hogy a magyar embereket nem kellene lenézni, mert képesek egyszerre több kérdést is észben tartani, de "kétségkívül ez a legfontosabb kérdés". Mint fogalmazott, reméli, hogy ősszel elrendeli a parlament a népszavazás kiírását. 

A népszavazás lehetséges bojkottjával kapcsolatban azt mondta, mindenki tájékozódjon, nézze meg, mi van Nyugat-Európában, és lesz egy népszavazási kampány is, ami bemutatja majd a "gyermekvédelmi kérdések hátterét", de aki bojkottál, az rábízza a dolgot a többiekre. 

"A kérdés nem az, hogy érvényes lesz-e, mert a törvényünk már megvan. Nem akarunk törvényt alkotni, de a migráció ügyében is ez volt, hiába bojkottálta az ellenzék akkor, a magyar nép megtámogatta a kormányt"

- közölte Orbán, aki szerint ezzel a népszavazással most nem egy törvény kikényszerítését kell elérni - bár elismerte, hogy "lehetne a népszavazásnak ilyen értelme is" -, hanem egyértelmű és világos népakarat kifejezésére van szükség. 

A megfigyelési botrány meglehetősen csavarosan került szóba, hogy annak mi köze lehet Brüsszelhez, de Orbán erre azt válaszolta, hogy nem szeretne spekulálni, és közölte, hogy

"ezzel az üggyel kapcsolatban a belügyminiszter minden elmondott, amit el lehetett mondani". 

(Pintér Sándor mindeddig csak azt hajtogatta, hogy nem történt illegális megfigyelés, Magyarország a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el, és hogy hajlandó kérdésekre válaszolni a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén, amellyel kapcsolatban a Fidesz-frakció már előre közölte, hogy nem tartja ezt indokoltnak, és nem kíván rajta részt venni, magyarul az ülés határozatképtelen lenne.)   

Szóba került a koronavírus-járvány is: Orbán elmondta, Magyarországon eddig 23 delta és 2 gamma variánsos beteget azonosítottak, de mivel azok, akik túl vannak mind a két oltáson, 55 százalékot tesznek ki, ezért járványügyi szempontból Magyarország ma az egyik legbiztonságosabb ország. A negyedik hullám viszont Nyugat-Európában már elindult, és be fogják hurcolni, de az oltások a súlyos megbetegedéstől megvédik az embereket. 

Ismertette az operatív törzs néhány részben már ismert döntését is: 

  • mivel van elég vakcinánk, ezért augusztus 1-től bármely magyar állampolgár kérheti a 3. oltást,
  • az idősekkel ismét külön kell foglalkozni, fel fogják keresni azt a 15 százaléknyi idős embert, aki eddig nem oltotta be magát, személyesen felkeresik őket, és megpróbálják rávenni őket arra, hogy beoltassák magukat, 
  • 12 év feletti gyerekeknél általános oltási akció lesz a tanév elején,
  • és a vállalkozásokkal is lesz együttműködés, munkahelyeken is fel lehet majd venni az oltást. 

Arról, hogy szabad-e kötelezővé tenni az egészségügyi dolgozóknak az oltást, elmondása szerint végül  meggyőző érveket mutatott be Kásler és az operatív törzs, és mivel amúgy is vannak az egészségügyisek számára kötelező oltások, ezt most kiterjesztették a koronavírus elleni oltásra is. 

"Korlátozások szóba jöhetnek, de nem akarjuk, hogy valósággá váljanak"

- mondta Orbán arra, hogy bevezetnek-e utazási korlátozásokat. Hozzátette, a kormány a helyén van, az operatív törzs folyamatosan elemzi a helyzetet, ha döntést kell hozni, a kormány meghozza. 

Végül szóba került a pénteken kezdődő olimpia is, erről azt mondta, ő fel fog kelni hajnalban, hogy nézze, bár most nem megy el ő sem, mert osztozni kell az élmények elmaradásában. 

Hozzátette, ha Magyarország rendezné ezt az olimpiát, semmi akadálya nem lenne annak, hogy nézőkkel rendezzék meg, mert nálunk az oltási hadművelet jól sikerült, és Magyarország egy nyitott ország, Japán meg nem, mert ott nem sikerült az oltás. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A végtelenített Simonka-per a bírói függetlenség árnyékában

A Simonka-per bírája, Laczó Adrienn lemondása nem a politikus elleni büntetőperről szól, de azt (is) nagymértékben befolyásolja. Egyrészt a szemünk előtt játszódik le egy irreálisan elhúzódó elsőfokú bírósági eljárás, másrészt a bírósági szervezet súlyos rendszerhibái mutatják, hogy egy tárgyalás hogyan fordul bohózatba és mi lesz a bírói autonómiával.