Az ellenzék dilemmái az önkormányzati és az EP-választás előtt

Paripáink dobrokolnak

Belpol

Három hónappal a 2022-es országgyűlési választási győzelmük után a kormánypártok spórolásra hivatkozva bejelentették, hogy 2024-ben egyszerre tartják az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat. Ez a példátlan húzás több szempontból is nehéz helyzetbe hozta az ellenzéket.

Jövőre mindkét választást június 9-én rendezik, ám azok a jelenlegi polgármesterek és önkormányzati képviselők, akik 2024-ben esetleg elbuknak, további négy-négy és fél hónapig a hivatalukban maradhatnak. A 2019 ­októberében szerzett mandátum mindenképpen öt évig él, azt nem lehet lerövidíteni menet közben. Egy ilyen helyzet nagy valószínűséggel hónapokra ellehetetleníti majd az önkormányzati munkát.

Ez is mutatja, hogy ez az intézkedés nem a hangoztatott spórolás miatt született, csak újabb csapdát állít az ellenzéknek. Az EP-választás egy izgalmas erőfelmérő a politikában; a tisztán listás választás miatt elég pontosan kiderül, melyik párt épp hol tart. Ez Magyarországon eddig jellemzően azt jelentette, hogy a Fidesz nyer, miközben az ellenzék végre visszajelzést kap a tényleges állapotáról: 2009-ben például itt vérzett el végleg a rendszerváltó SZDSZ, de az MSZP látványos zsugorodása is nyilvánvalóvá vált; 2019-ben pedig a DK és a Momentum előretörése is az EP-választás nyomán vált egyértelművé.

Az összefogó ellenzéki pártok a 2022-es bukása után bevallottan is ilyen erőfelmérőnek képzelték el a 2024-es EP-választásokat, főleg persze azok, amelyek legalább ellenzéki szinten „nagynak” számítanak. A DK és a Momentum arra gyúr, hogy a hat jelenlegi ellenzéki parlamenti párt különösen rosszul teljesítő részéről a választók mondják ki a végső ítéletet. Igaz, ehhez eltűnésre hajlandó pártok is kellenek, hiszen az LMP a 2019-es 2,18 százalékos eredménye ellenére is simán része lett a három évvel későbbi összefogásnak, és jelenleg a DK segítségének köszönhetően saját parlamenti frakciója is van. A Párbeszédről pedig csak azért nem mondható el hasonló, mert ők soha nem indultak még önállóan választáson; 2019-ben az MSZP-vel közösen is mindössze 6,61 százalékot értek el, hogy aztán pár hónappal később Karácsony Gergely személyében főpolgármestert adjanak Budapestnek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.