Pártpreferencia-vizsgálatok: Melyikét tolja

Belpol

Vannak, akik makacsul kételkednek a kutatási eredmények megalapozottságában, és manipulációt emlegetnek. Gyakori ama érv, mely szerint egy ezres (kétezres) mintából semminémű érdemleges következtetést nem lehet levonni a mintegy nyolcmillió választó szándékairól. Cs. István nép- és pártvezér szerint például a közvélemény-kutatások nyomán nyilvánosságra kerülő preferencialista nem egyéb hazugságok gyűjteményénél, amit az bizonyít a legjobban, hogy a MIÉP-jelöltek rendre többet kapnak a helyi és időközi választásokon, mint amennyit a közvélemény-kutatók kihoznak.
Vannak, akik makacsul kételkednek a kutatási eredmények megalapozottságában, és manipulációt emlegetnek. Gyakori ama érv, mely szerint egy ezres (kétezres) mintából semminémű érdemleges következtetést nem lehet levonni a mintegy nyolcmillió választó szándékairól. Cs. István nép- és pártvezér szerint például a közvélemény-kutatások nyomán nyilvánosságra kerülő preferencialista nem egyéb hazugságok gyűjteményénél, amit az bizonyít a legjobban, hogy a MIÉP-jelöltek rendre többet kapnak a helyi és időközi választásokon, mint amennyit a közvélemény-kutatók kihoznak.

A legkisebb rossz

Az ritkán fordul meg a kritikusok fejében, hogy a pártpreferencia-vizsgálatok szándékaik szerint országos szinten akarnak reprezentatívak lenni, s e szempontból majdnem közömbös, hogy egy adott mikrokörzetben milyenek a helyi sajátosságok. Ráadásul a kérdezőbiztosok rendre a Hogyan szavazna ön, ha most vasárnap lennének a választások? kérdést teszik fel, míg az időközi választások balsorsú szavazói képtelenek elhessegetni maguktól ama gondolatot, hogy egy körzet mit sem számít, s zömmel otthon maradnak, amely az elszánt szavazótáború pártoknak kedvez. Szintén nem veszik fel a versenyt a hagyományos felmérésekkel a mégoly sok, esetenként több tízezer főt megmozgató internetes szavazások sem: a világhálóhoz való hozzáférést ugyanis csak egy meghatározott (nálunk egyelőre igen szűk) kör engedheti meg magának, a szavazás önkéntes jellegű, ráadásul az internetes fórumok rendszeres tanulmányozói már régóta tudják, hogy a netrajongók s az ott politikailag megnyilvánuló választópolgárok között messze felülreprezentáltak egyes kis pártok, például a már említett MIÉP vagy az SZDSZ hívei.

A közvélemény-kutató cégek ezzel szemben a hagyományos módszert preferálják: a valamely állami adatkezelőtől (népesség-nyilvántartó, KSH) megszerzett adatok alapján igyekeznek vizsgálható mintacsoportokat, paneleket kialakítani. Ennek számos technikai jellegű buktatója van: például óhatatlanul az 1990-es (a ´95-ös mikrocenzussal korrigált) adatok állnak a rendelkezésükre, ami torzítja az eredményt, s a szkeptikusok szerint az sem segít majd sokat, ha végre-valahára meglesznek az idei népszámlálás eredményei. Hogy csak egy példát mondjunk: a név és a lakcím pontos azonosíthatatlansága miatt könnyen lehet, hogy apadó nemzetünk papíron ismét gyarapodásnak indul. (Mert a magyarnak, legyen bár három lakása, a rókával ellentétben koránt sincs hét élete.) A másik, a fenti hibák kiszűrésére alkalmas és szellemes módszer a véletlen séta nevet viseli: ekkor a kérdezőbiztos elindul az adott környék valamely háromszögelési pontjából, adott algoritmust követve sorra becsönget minden kapualjba (azután az alany vagy otthon van, vagy sincs, vagy válaszol, vagy elhajtja a biztost a halál véres végére; de ugyanez történik a kétlépcsős rétegzett mintavétel esetén is).

A pártpreferencia-vizsgálat csak egy kiterjedtebb kérdőív (ötletesen ezeket hívják omnibusznak) néhány sorát veszi igénybe; a tapasztalatok szerint sokkal inkább hajlamosak a válaszadásra azok, akikkel már sikerült egyéb kérdésekről (fogyasztói szokások, életmód stb.) hathatósan és kiadósan elbeszélgetni. A lekérdezés ezenfelül lehet nyílt és zárt: az előbbi esetben a válaszolók pusztán jobb-rosszabb emlékeikre hagyatkozhatnak, miközben megpróbálják felidézni kedvenc pártjuk nevét, míg a zárt kártyás módszer alkalmazásánál leteszik eléjük a menüt. Közvélemény-kutató szakemberek állítják: a két módszer korántsem egyenrangú, ugyanis az emberek hajlamosak megfeledkezni a kisebb pártokról - különösen, ha a politika alapvetően két nagy párt küzdelméről szól -, ellentétben a kártyás megoldással.

A nyílt és zárt lekérdezés sajátos alkalmazására nyújtott példát a Gallup, amely alig néhány nappal a Fidesz-MDF választási szövetség létrejötte után próbálta felmérni a közös lista támogatottságát. Csupán annyi volt a probléma, hogy hagyományos nyílt lekérdezéssel készült, az egyes pártokat még külön-külön szerepeltető eredménysor és a Fidesz-MDF-listát is tartalmazó zárt kártyás felmérés eredményei közötti eltérést (emlékeztetőül: a Fidesz-MDF nagyobb, mint a Fidesz plusz MDF, ami a felmérés fő üzenete volt) bőven magyarázta a kétfajta lekérdezési mód, ráadásul utóbbi esetben a reménybeli választók figyelmét még fel is hívták a megelőző órák nagy eseményére.

Titkok, hazugságok

A pártpreferencia-vizsgálatok adatait a nagyobb cégek - a már említett Gallup, a Szonda-Ipsos, vagy a Századvég-Tárki - havonta publikálják, míg a Medián (bár többnyire havonta csinál adatfelvételt) publikálni jórészt háromhavonta szokott. Van más módszer is: a TNS Modus hetente végez új lekérdezést, s az utolsó négy hét összesített adatait közli (azaz mindig a legkorábbi válaszok esnek ki, s helyükre kerülnek az újonnan rögzítettek).

Alig akad politikai preferenciavizsgálat, mely szerint a MIÉP-szavazók száma elérné az öt százalékot, ám az időközi választások eredményei és a MIÉP-es tónus erősödése (s mind agresszívabb médiabéli megnyilvánulásaik) sokak szerint a párt erősödésére utalnak. Gyakori érvként szerepel még, hogy a MIÉP-esek nem bíznak abban, hogy az említett cégek tárgyilagosak lennének. Ez a vélekedés persze éppen úgy hipotetikus, mint az, amely szerint az őszintétlen (durva megfogalmazás szerint: gyáva) MIÉP-szavazók valódi pártjuk helyett egy másikat (mérsékelten jobboldalit) jelölnek be, vagy megtagadják a választ, vagy azt állítják: nem tudják, kire szavazzanak. Ez komoly bizonytalansági tényező, s felmerül a gyanú, hogy a MIÉP esetében az adatok rendre lefelé tévednek: egy megkérdezett közvélemény-kutató a maga részéről a legutóbbi (dabasi) időközi választásokat meg az ott tapasztalt részvételi arányt, továbbá a MIÉP-esek vélelmezett csoportsajátos viselkedését is figyelembe véve 7 százalékra tette a Csurka-párt mostani támogatottságát (mármint a biztos szavazó és pártot is választó honfitársaink körében, akik azért az összes választók valamivel több mint felét teszik ki).

Számtan

A közvélemény-kutatók amúgy maguk is a megfelelő hibahatárokon belül dolgoznak; ez a bevett mintavételi gyakorlat szerint az adott (nagyjából ezres) mintákat figyelembe véve (95 százalékos valószínűséggel), úgy 2-3,5 százalék, ám a mintanagyság csökkenésével (ami kategóriaszűkítéskor, mondjuk az adott sokaságon belül pusztán a biztos döntéssel bírók figyelembevétele nyomán lép fel) a hibahatár is megnő, ami olyankor, amikor két nagy párt toronymagasan vezet s a közöttük lévő különbség nem túl jelentős, komolyan torzíthat az adatokon. Ráadásul húsz felmérésből egy szinte biztosan rossz (vagyis százból öt tutira elmért adatokat hoz ki), és ez esetben elgondolkodhatnak a közvélemény kutatói: publikálják-e az adatokat, vagy hagyják őket figyelmen kívül. (A helyzetet bonyolítja, hogy nagy a nyomás a cégeken: a "nagyok" a politikai napilapokban havonta közölnek friss adatokat; ezek elmaradása nyilvánvalóan megütközést, esetleg gyanút keltene.)

A közvélemény-kutató cégeket pártokkal rokonítják: e vélekedés alapja az egyes cégek vezetőinek közismert pártkötődései, illetve a politikai jellegű felmérések forrása (hogy mely pártok mely cégekkel dolgoztatnak), illetve az adatok publikálási helye. A fent értelmezett pártkötődés - úgy is, mint sztereotípia - s egyben az ezzel kapcsolatos hiedelmek és faktumok keveréke, önmagában is tudatformáló erő, tekintettel arra, hogy a közvélemény-kutató cégek munkatársai maguk is ebben a többpólusú erőtérben látják magukat és a konkurenciát; és mindez hatással van a mindenkori publikált adatok interpretációjára is. A Gallupot és a Századvég-Tárkit hagyományosan a Fideszhez közel álló cégnek, a Szonda-Ipsost szocialista elkötelezettségűnek, a Mediánt SZDSZ-szimpatizánsnak szokás tekinteni. Vannak ezt erősítő tények: Kolosi Tamás Tárki-alapító tanácsadó a miniszterelnök mellett; Levendel Ádámot, a Szonda-Ipsos vezetőjét Medgyessy Péter tanácsadói köréhez sorolják, mint ahogyan azt sem tartják véletlennek, hogy a Szonda a Népszabadságban, a Gallup a Magyar Nemzetben publikál. (Egy MIÉP-hez közel álló közvélemény-kutató cég hiányát korántsem pótolják a Demokrata rendszertelenül közölt s az adott szociogramra talán releváns felmérései. Igaz, ezekből számtalan megdöbbentő felfedezés adódik, például hogy a lap szerzőinek és szerkesztőinek rokonai között feltűnően sok a szoci- és szadeszszimpatizáns).

A közvélemény-kutatók azonban, legyenek bár vezetőik vagy akár munkatársaik bármilyen irányultságúak, tudatos manipulációt nemigen engedhetnek meg maguknak. A piacról élnek, s minden ilyen eset napvilágra kerülte után nyomban nullára írná az adott cég szakmai hitelét: a kisebb stikliket (szándéktalanul elmért adatok nyilvánosságra hozatalát vagy az említett nyílt és zárt listákkal való bűvészkedést) leszámítva kevés lehetőségük marad. A feszültség azonban az egyes konkurensek között meglehetősen erős, ami legélesebben talán a Századvég-Tárki év elején közölt adatsora nyomán került napvilágra, amikor a szakmabeliek is a közvélemény manipulálásával vádolták az említett céget. (Emlékeztetőül: ebben már akkor fej-fej mellett szerepelt az MSZP és a Fidesz.)

Mértan

A manipulációra sokkal nagyobb a lehetőségük a közvélemény-kutatók adatait közlő médiumoknak; ámbár az adatok félreinterpretálása sok esetben csupán a tájékozatlanság és a mind nagyobb egy főre jutó nettó hülyeség következménye.

A legtöbb cég három adatsort publikál: az összes megkérdezettekét, a biztos pártválasztókét és a biztos szavazó és pártválasztókét (ez utóbbi kettő is több százalékkal eltérhet egymástól, függően az egyes pártok rajongóinak eltérő szavazási hajlandóságától). Némely lapok hajlamosak arra, hogy csemegézzenek az adatsorok között, s rendre azt emeljék ki, amelyek szerint kedvenc pártjuk éppen kedvezőbb pozícióban van. Az eddigi csúcsteljesítmény persze a magyar királyi televízió hírszerkesztőjéhez fűződik, aki egy ízben az összes megkérdezettre vetített adatokat ismertette a jövő évi választások előrevetítéseként, s nem vette észre, hogy ebből a mintasokaságból vagy negyven százalék el sem menne szavazni (arról nem is beszélve, hogy mennyire jó a 27-24-es Fidesz-vezetés, mikor a legutóbb még 36-40 volt az állás). Szintén sokak számára zavaró, ha a lekérdezés logikája nem a fentieket követi; például a Mediánnál az összes megkérdezett után a biztos szavazók következnek, akik közül azonban sokan (akár 25-30 százalék) még nem rendelkezik biztos pártpreferenciával, ám a más logikájú modellek mintegy előrevetítik, hogy a választásukban bizonytalan, ám biztosan szavazó megkérdezetteken majd az addig kialakult arányok szerint osztoznak a pártok, akik viszont ebben a csoportban vélik látni egyébként láthatatlan választóikat. (Ez korántsem biztos: egyes vizsgálatok szerint a kis pártoknak, talán az SZDSZ-t meg az önálló erőként már nem létező MDF-et leszámítva, nincs esélyük új szavazók begyűjtésére e körből.) Az azonban biztos, hogy a különböző szempontok alapján készített adatsorok összevetése biztosan helytelen (nem lehet egymásra vetíteni a biztos szavazók és a biztosan pártot választók listáit - az előbbin sokaknak még nincs pártpreferenciája, az utóbbin olyanok is rajta lesznek, akik végül el sem mennek szavazni). Általában nehézséget szokott okozni némely lapok számára, hogy a más logikájú (zárt kártyás, véletlen sétás lekérdezés nyomán kialakult, a biztos szavazókra koncentráló) Medián-adatsorokat összevessék a többiekéivel, pedig e cég (igaz, grafikonos formában) rendre ábrázolni szokta a többiekével kompatibilis adatokat is (ti. a biztosan szavazó és biztos pártválasztók preferenciáit).

Brutális és egyben szórakoztató kampány előtt állunk, amelyben a két nagy párt (jelenleg az összes biztos szavazó és pártot is választó szavazó 85-90 százalékának voksa az övék) fej-fej mellett vív csatát, s ahol minden eddigit felülmúló jó szereplés kell a végső győzelemhez. E helyzetben megnő a mérési hibákból vagy egyéb tényezőkből származó közvélemény-kutatói hibák lehetősége. A kampány tehát számukra is izgalmas lesz, de inkább stresszel teli, mintsem felhőtlenül mulatságos.

Barotányi Zoltán

Figyelmébe ajánljuk

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.