A 2008. július 13-án autóbalesetben meghalt Bronislaw Geremeket azzal búcsúztatta temetésén Lech Waleþsa: "Te voltál a legnagyobb lengyel, a legnagyobb hazafi - köszönöm Istennek, hogy találkozhattam veled." Adam Michnik szerint "Geremek nélkül nincs lengyel út se a szabadsághoz, se Európába". Geremek legjelentősebb történeti tette valóban az volt, amikor lengyel ellenzéki társaival együtt 1980-ban csatlakozott a sztrájkoló dokkmunkásokhoz. Lech Waleþsa főtanácsadójaként részt vett a Szolidaritás szakszervezet megalapításában, harcaiban, amiért a szükségállapot bevezetése után előbb internálták, majd 1983-ban börtönbe zárták, és csak jelentős nemzetközi tiltakozás hatására engedték szabadon. Ezután ő lett a lengyel demokratikus ellenzék központi alakja, 1989-ben a rendszerváltást Lengyelországban diadalra juttató kerekasztal-megbeszélések nagy stratégája.
Ha visszapillantunk a zaklatott huszadik századra, és feltesszük a kérdést, kiálltak-e a történészek az értékekért a nehéz időkben, három középkorkutató alakja magaslik ki. A holland Johan Huizinga arról lett híres, hogy bemutatta, milyen civilizációs értéket hordoz a középkor komikusan szertartásos burgundi "alkonya", vagy a humanista Erasmus szelíd és jó humorú szigorúsága, vagy a homo ludens kulturális találékonysága. De Hollandia náci megszállása idején, amikor őt is internálták, rabtársainak a kora újkori spanyol elnyomás elleni hősies németalföldi harcról tartott előadást. A francia Marc Bloch a híres Annales folyóirat, a nouvelle histoire alapító atyja volt, remek könyvben elemezte a királyság természetfeletti auráját különleges gyógyító szertartással megtámogató francia és angol tradíciót vagy a "feudális társadalmat". Amikor Párizs német megszállása megfosztotta könyvtárától, lenyűgöző és megható esszét írt "a történész mesterségéről", majd csatlakozott a fegyveres ellenálláshoz. Végül a Gestapo elfogta, megkínozta és kivégezte.
A harmadik, Bronislaw Geremek, már serdülőként megkapta a történelmi leckét: apja Auschwitzban halt meg, őt anyja nagy szerencsével kiszöktette a varsói gettóból, és egy katolikus lengyelnél bujkálva, új nevet kapva élte túl a holokausztot. Mint sokan kortársai közül, ő is egy időre a szocialista eszmék hatása alá került. Párttag lett - ez tette lehetővé, hogy tehetséges fiatal történészként hoszszabb időre kijusson Franciaországba. Ott a középkori párizsi polgárok és városi alsó rétegek kutatójaként baráti-szakmai kapcsolatba került a híres francia történészekkel, Jacques Le Goff-fal, Georges Dubyvel és Fernand Braudellal. 1960-65 között öt éven át a Lengyel Kulturális Központ igazgatójaként segítette, hogy lengyel történész-, filozófus- és írókollégái (Aleksander Gieysztor, Leszek Kolakowski, Czeþslaw Milosz) teljes jogú tagként kerüljenek be a francia szellemi élet elit köreibe. Közben politikai világnézete is átalakult, egyre hangsúlyosabb ellenzéki szerepet vállalt, és Csehszlovákia 1968-as megszállása után kilépett a pártból.
Mint tudós, Geremek a modern társadalomtörténet és a történeti antropológia egyik úttörőjeként vált ismertté és híressé. Könyveiben feltárta a "világ számára haszontalan" városi számkivetettek - szegények, csavargók, prostituáltak - történetét, és azokat az egyre brutálisabb kirekesztő mechanizmusokat, amelyek e marginális csoportok életét sok száz éven keresztül meghatározták. Ugyanakkor kezdett el e témával foglalkozni, mint Michel Foucault. És, ahogy ezt egy Georges Dubyvel folytatott párbeszédkönyvben elbeszélte (Passions communes - 1993), a történész Geremek szegények, leprások, nyomorultak iránti együttérzése kikerülhetetlen logikával vezetett oda, hogy az állampolgár Geremek 1980 augusztusában felkeresse a fellázadt gdanski munkásokat, és aktív szerepet vállaljon a történelem helyreigazításában.
Ha Nyugaton élt volna, esze ágában sem lett volna politizálni, szokta mondani. Tudósként pipázgatott volna könyvtárában, kíváncsian és izgatottan kutatva a középkori szegények, csavargók történetét, ezen alapult volna hírneve. A szocialista Kelet-Európában azonban a harcot választotta. "Az értelmiséginek el kell köteleznie magát - hangoztatta. - Meg kell küzdenünk azért a jogért, hogy gondolkodhassunk."
A rendszerváltás után Geremek folytatta politikai küzdelmeit: Waleþsa elnökké választása után 1991-ben majdnem miniszterelnök lett, azután a liberális Szabadság Unió elnöke volt, 1997 és 2000 között külügyminiszterként fontos szerepet játszott Lengyelország NATO-hoz és az EU-hoz történő csatlakozásában, sokat tett a közép-európai országok együttműködésének előmozdításáért. (Korábban történészként e kérdésekről is sok fontos tanulmányt írt, melyeket 1991-ben Európa közös gyökerei címmel könyvként is kiadott.) Ebben az időben többször járt Magyarországon, 1997-ben előadást tartott a Collegium Budapestben a közép-európai "kiválóságközpontok" létesítéséért tartott konferencián, 2001-ben a CEU Nyílt Társadalom Díjával tüntették ki.
Ugyanebben az időben megérte azt is, hogy az "új Európa" új konfliktusokkal terhes. A rendszerváltó pártokat Lengyelországban is megosztották az új ellentétek, népszerűségük megkopott, Geremek pártja például kiszorult a parlamentből, ő maga 2004 után európai parlamenti képviselőként folytatta tevékenységét. "Megteremtettük Európát - mondta ekkoriban -, most az a dolgunk, hogy megteremtsük az európaiakat."
Az elmúlt hetekben nemcsak Lengyelország gyászolta Geremeket, hanem egész Európa, sőt mondhatni, az egész világ - Magyarországon is meglepően nagy visszhangot váltott ki a halála. Az magyarázhatja talán e nagy megrendülést, hogy személyében hirtelen a 20. századi Európa emblematikus értelmiségi-politikus alakjára ismertek, akinek elismert éleslátása, tisztessége, helytállása ellenére sem saját hazájában, sem az EU-ban nem jutott olyan vezető szerep, amely kellőképp hasznosíthatta volna e képességeket. Mint tisztelőinek Haveltől Sarkozyig, Brzezinskitől Cohn-Benditig, Le Gofftól Kolakowskiig terjedő köre mutatja, nem volt szüksége ilyen rangra, hogy elismerjék tekintélyét.
A gyász szokatlan arányban váltott ki személyes reakciókat a megszólalókból. Az imponáló, történelemformáló politikus, a nagy tudós, az erkölcsi tisztaság és helytállás mintaképe mellett a kivételes személyiség iránti csodálat sugárzik a megemlékezésekből. "Bronek" - ahogy barátai nevezték - megnyerő közvetlenséggel, elbűvölő kedvességgel, finom iróniával, rendíthetetlen kitartással, megnyugtató derűvel tudta párosítani nagy történelmi szerepét.
