Veszprémi Ünnepi Játékok - Elvittek messzire - Kocsis Zoltán és Herbie Hancock koncertje

  • Szegõ János
  • 2008. július 31.

Belpol

A macskaköves-mediterrán hangulatú szabad tér helyett az első két koncertet a rossz időjárás miatt a napokban átadott Veszprém Arénában rendezték. A híres kézilabdacsapat sportcsarnoka kiváló időn túli hetest elvégezni; kínai figurával győztes gólt dobni nem is lehetne alkalmasabb helyen. Amikor a zuhogó eső és hideg elől egy kisebb kapunyitási pánik után beengedték a zihált gyülekezőket - az Ének az esőben dallamára -, már annak is lehetett örülni, hogy van négy fala meg plafonja. Aztán lett három zongora és mellettük egy család.

A macskaköves-mediterrán hangulatú szabad tér helyett az első két koncertet a rossz időjárás miatt a napokban átadott Veszprém Arénában rendezték. A híres kézilabdacsapat sportcsarnoka kiváló időn túli hetest elvégezni; kínai figurával győztes gólt dobni nem is lehetne alkalmasabb helyen. Amikor a zuhogó eső és hideg elől egy kisebb kapunyitási pánik után beengedték a zihált gyülekezőket - az Ének az esőben dallamára -, már annak is lehetett örülni, hogy van négy fala meg plafonja. Aztán lett három zongora és mellettük egy család.

A három zongorista Ránki Dezső, neje, Klukon Edit, illetve fiuk, a tizenhárom esztendős Ránki Fülöp volt. A műsor első felében Mozart háromzongorás versenyművét (KV. 242) adták elő; nem először és talán nem is utoljára léptek fel ezzel a művel. Ránki és Klukon évtizedek óta összeszokott négykezes és kétzongorás páros, fiuk meggyőzően és tisztán zongorázott. A szimfonikus együttes csökkentett létszámával, kamarazenekarként járult hozzá, hogy a koncert hangulata egy üde és lendületes családi zenélésre, házi muzsikálásra emlékeztessen. Kocsis karmesterként igyekezett a háttérben maradni (a tételek előtt a szemével kérdezte a szólistákat, hogy kezdhet-e), hogy az est második felében fokozatosan lépjen elő markáns értelmezésével. Beethoven VIII. szimfóniáját szokás kis szimfóniának is hívni a nietzschei értelemben dionüszoszi VII. és a Thomas Mann-i értelemben visszavonhatatlan IX. árnyékában. Ez a megnevezés az alig huszonöt perc hosszúságú mű terjedelmére igaz csak, nagyságára semmiképp. Kocsis éppen a mű rejtett oldalait, ritkán hallható szépségeit igyekezett felmutatni. Az utolsó, minden formát és minden elvárást átalakító-szétrobbantó-újraformáló alkotói korszak kontextusában szólalt meg a szimfónia. Az időközben nagyobb létszámúra bővülő zenekar tételről tételre lett egyre élénkebb és pontosabb. A negyedik tétel utáni ráadás pedig egy sajátos újraértelmezés lett. Kocsis néhány szóban, a maga fanyar öniróniájával elismerte, hogy az est programja igencsak rövid lett, és ráadásul az izgalmas második tételt nem a legjobb tudásuk szerint játszották, ezért azt ráadás gyanánt újra eljátsszák. S ráadásul az izgalmas második tételt valóban a legjobb tudásuk szerint hallhattuk, amikor újra eljátszották. Kocsis, akinek a közvetlen kapcsolat a hallgatósággal mindig fontos, röviden utalt az Allegretto scherzando tétel dallamában felfedezhető Rossini-hatásra, Rossini-játékra. Az ő értelmezése szerint, amit a vezénylés karikírozó gesztusaiban is egyértelművé tett, Beethoven Rossini-paródiát írt, és interpretációjában az ominózus dallamot opera-paródiaként vezényelte. Izgalmas kérdés, hogy ez a megismételt játék Kocsis improvizációja volt-e. A rá jellemző konok maximalizmus megnyilvánulása? Hirtelen ötlete? Az "összevetés permanens kényszere"? A "primer befogadás" akarata? Esetleg mindez együttesen, kiegészítve azzal a reflektált ösztönösséggel, ami előadóművészetének, intellektuális habitusának, közvetlenségében közvetett lényének az egyik legfőbb titka?

A lehetőségek folyója

Herbie Hancock és együttese egész Európát bejáró turnéjuk, a The River of Possibilities keretében jött a fesztiválra egy remekül összeállított csapattal. A legismertebb név talán Dave Hollandé; három évtizedes cimboráját Hancock "a világ jelenlegi legjobb bőgőseként" mutatta be, nem is túlzott, az est egyik legszebb szólóját is az ő bőgőjátékának köszönhetjük. Holland, ahogy a színpad szélén áll, úgy néz ki, mint egy malomellenőr, aki szinte nincs is ott; de amint elkezd játszani, nagyon is ott van: a csendből és a semmiből szívbe markoló, elmébe villanó dallamokat épít fel hangról hangra. (Ezért is volt különösen zavaró, amikor Holland szólójátéka közben felhangosodva-öblösödve beszűrődött az előtérben dekkolók röhögése.) A kvintett dobosa, Vinnie Colaiuta két és fél órán keresztül kiváló tempóérzékkel adta a ritmusalapokat. A szaxofonos Chris Potter káprázatosan szólózott, hogy máskor pedig lágy, mégis határozott játékával a közös zenélésből vegye ki a részét. Az együttes ötödik tagja a fiatal gitáros, Lionel Loueke, Hancock szavaival a csapat "titkos fegyvere", s ezt az est egyik legemlékezetesebb pontján alá is támasztotta. Jött két énekesnő is: a tizenkilenc éves, lírai hangú Sonya Kitchell és az eszméletlen hangdinamikájú és énekhangú Amy Keys.

Hancock, noha teljesen más módon és eszközökkel, mint Kocsis, a hallgatókat is bevonta a játékba. A műsor elején lefutotta a szokásos kört a magyar konyha dicséretével (vajon ezt a norvégoknak és a cseheknek is említi?), és elmagyarázta, hogy a turné címe és anyaga a két legutóbbi lemez, a Possibilities és a River: The Joni Letters szintézise lenne. A nyitó szám a hetvenes évek fúziós dzsesszének klasszikus darabja, az Actual Proof volt. Az idén hatvannyolc éves Hancock egy zenei perpetuum mobile, egyik másodpercben a Fazioli zongorán játszik, majd ugyanakkor már az elektronikus szintetizátorból hoz elő valamilyen furcsa összhangzatot. Ez Loueke-ra is jellemző: kísérletező gitárszólója öt perc után váltott a Tavaszi szél vizet áraszt dallamára - pontosabban odatalált. Nem véletlenül, hanem tudatosan oda érkezett a kísérlete, hogy aztán a felvillanyozott közönséggel együtt énekelve továbbvigye a népdal melódiáját, elemeit szájzenéléssel és gitárral továbbvariálva egészen új, egzotikus kombinációt találjon neki. A lehetőségek folyója - ha már ez a turné címe, valami ilyesmit jelenthet: végigutazni a kanyarokat, kitérőket is, megtalálni az adott helyzetben a legjobb lehetőséget.

Dübörögtek a széksorok, morajlott a csarnok, energia szabadult fel. Hancock csapata nagyon messzire vitte a közönséget.

Veszprémi Ünnepi Játékok, július 23., 24.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.