„Reméljük, minél többeknek fontos egy olyan, az államtól független, a baloldali értékek iránt elkötelezett, szabad és szolidáris intézmény, amely – a jelenlegi, mindent kontroll alatt tartó törekvésekkel szemben – a múltat nem átírni, hanem megismerni szeretné” – írta közleményében a Politikatörténeti Intézet. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis 2020. július 14-i ítéletében jóváhagyta azt az ítéletet, mely szerint harminc napon belül el kellene hagyniuk Alkotmány utcai székházukat, az ingatlant pedig kiürített állapotban át kell adniuk az államnak – anyagi ellentételezés nélkül.
Egry Gábor történészt, a Politikatörténeti Intézet főigazgatóját a „kilakoltatás” részleteiről kérdeztük.
Magyar Narancs: Azt írják, hogy lehetetlenség egy hónap alatt leltározni és elszállítani az itt őrzött közel 2600 iratfolyóméternyi – 2,6 kilométernyi – levéltári és könyvtári iratot. Mennyi időre lenne szükségük?
Egry Gábor: Pontosan nem tudnám megmondani, de hónapokról és milliós nagyságrendű költségekről beszélhetünk. Kell egy raktárhelyiség, ahová ez az anyag átkerül, és ennek a raktárhelyiségnek megfelelő klimatikus viszonyokat kell biztosítani, hiszen az iratokat nem lehet valami nedves, dohos helyen tartani, vagy ahol egerek rághatják meg. Emellett biztosítani kell azt is, hogy az iratokat szakszerűen tárolják, rendezettek, könnyen hozzáférhetők, kutathatók legyenek. Tehát nem lehet arról szó, hogy valamilyen helyiségbe ömlesztve beszórjuk a hatalmas mennyiségű anyagot, hogy ott majd „egy ideig ellesznek”. A hozzánk hasonló nyilvános magánlevéltáraknak az a lényege, hogy akik megfelelnek a törvényi és egyéb feltételeknek, azok kutathassák is ezeket az iratokat. Az a gyanúm, hogy a másik oldalnak, a magyar államnak, fogalma sincs arról, hogy mi minden szükséges egy levéltár költöztetéséhez, ha pedig végrehajtást kérnek, valószínűleg a végrehajtó sem fogja tudni. Azt nem teheti meg, hogy csak úgy földobálja ezeket az iratokat egy teherautóra.
| ||
MN: Megvan már, hogy hová szállítsák?
EG: Természetesen tájékozódtunk az ügyben, hiszen korábban is az volt az álláspontunk, hogy a kiköltözést önmagában nem utasítjuk el. Azt kívánjuk, hogy az állam méltányolja az érdekeinket és a jogos költségeinket térítse meg. Ami az új helyet illeti, van néhány opciónk és lehetőségünk, ezek közül fogunk választani. De ezt előkészületek nélkül nem lehet megtenni. Nyilván nem kötünk úgy raktározási szerződést, hogy nem tudjuk megmondani, hogy mikortól van szükség a raktárra. Ezeket a költözési előkészületeket most kell megoldanunk, vagyis a közleményünk szerinti költözés ezeket az előkészületeket jelenti. Ráadásul beadtuk a felülvizsgálati kérelmünket is, amiről vélhetően az ősz elején dönt a Kúria, hogy befogadja-e vagy nem. De mivel a júliusi bírósági döntésnek nincs halasztó hatálya, meg kellett kezdenünk az előkészületeket. Hozzátenném, hogy még a 2018-as kúriai ítélettel kapcsolatos (ekkor a rendelték el a Politikatörténeti Intézet ingatlanhasználati jogának törlését, melynek előzményeiről itt olvashatnak – a szerk.) alkotmányjogi panaszunk ügyében sem született döntés, amit az Alkotmánybírósághoz nyújtottunk be, pedig az már két éve történt.
MN: Azt is írják közleményükben, hogy „az állam ugyancsak köteles megtéríteni az épületben az idők során elvégzett, értéknövelő beruházások, felújítások összegét”. Ez egy következő per tárgya lenne?
EG: Igen. Az történt ugyanis, hogy a most lezárt perben ennek a kérdésnek a napirendre vételét – noha a jogi képviselőnk több ízben is próbálta elérni – a bíróság különböző eljárásjogi érvekkel elvetette. Úgyhogy ez egy következő pert jelent, amit már kezdeményeztünk is a magyar állam ellen.
MN: „A levéltári anyag egy részét korábban forma szerint az állam már elvette tőlünk, de ezeket az államosított iratokat még mindig nem vitték el az épületből” – írják. Ezeket is Önöknek kell leltározni, elszállítani?
EG: Ezeket az iratokat egyelőre még mi őrizzük. A Polgári Törvénykönyv kimondja azt, hogy a tulajdonosnak ki kell fizetnie azt, aki tulajdonát felelős módon, jó állapotban megőrizte. Tőlünk elvették ezeket az anyagokat, mi továbbra is felelősséggel megőrizzük, ezért elvárjuk, hogy az állam a kötelezettségét teljesítse velünk szemben. Mivel nincs közöttünk bizalmi viszony, ezért nem gondoljuk, hogy nekünk „csak úgy” át kellene adnunk ezeket az iratokat anélkül, hogy ők ne teljesítenék e kötelezettségüket.
MN: Mit gondol, mivel baloldali, munkásmozgalmi anyagról van szó, egyáltalán meg akarják ezeket óvni?
EG: Úgy tudjuk, hogy ezeket az anyagokat a Nemzeti Levéltárnak kellene átadni, és abban egészen biztos vagyok, hogy ottani kollégákban megbízhatunk. Az egy másik kérdés, hogy állam mit ért meg a levéltárak működéséről. Jól példázza ezt, hogy amikor a Budai Várból elköltöztették a Nemzeti Levéltár bizonyos iratanyagait, olyan raktárt találtak nekik, ami nem volt megfelelő. És az illetékesek fel sem fogták, hogy nem lehet olyan helyre tenni iratokat, ahol a megpenészedés vár rájuk. Igazából csak akkor kezdődött meg a kármentés, hogy nyilvánosságra került, kiszivárgott, hogy az állam miféle körülményeket biztosít. Egyébként évekbe telt, míg annak az iratanyagnak a kutathatósága megújult – ez is a döntéshozók érdektelenségét mutatja. Valójában nem is érdekli őket, hogy miről szól a történelem, a történetírás, mire kellenek, miért fontosak az eredeti források.
MN: A Politikatörténeti Intézet anyaga még kutatható?
EG: Egyelőre igen, bár ezt a költözési előkészületek miatt hamarosan kénytelenek leszünk megszakítani. Természetesen az a szándékunk, hogy amint a költözés lezajlik, utána minél rövidebb időn belül ismét kutathatóak legyenek az anyagaink.
MN: „Áldozatkész polgárok, szervezetek, intézmények, önkormányzatok” segítségét várják most. Milyen formában képzelik ezt el?
EG: Az adományozástól kezdve a kétkezi munkáig minden segítséget szívesen fogadunk. Például annak is nagyon örülünk, ha az épület kipakolásában segítenek bennünket, amikor a költözésre sor kerül, de mivel azt sem tartom kizártnak, hogy „forró pillanatokat” is átélhetünk, és végrehajtót küldenek ránk, ott is számítunk segítségre. Nem mindegy hogy a két tucat munkatársam meg én nézünk farkasszemet a hatalom képviselőivel, vagy ott vannak azok is, akiknek a szolidaritása minket is erősebbé tesz.
