Potocskáné: Jakab Péter ellene irányuló puccsnak értelmezte az SZMSZ-módosítást

Belpol

Felmentette a Jobbik etikai bizottsága a Jakab Péter által hűtlen kezeléssel vádolt Potocskáné Kőrösi Anitát, aki a Narancsnak elmondta, mi állhatott a vád hátterében. 

Pénteken döntött a Jobbik Etikai Bizottsága Jakab Péter beadványa ügyében, amelyben a volt pártelnök az elnökhelyettese, Potocskáné Kőrösi Anita elmarasztalását, a pártból való kizárását kérte. Jakab május végén hűtlen kezelés illetve hanyag kezelés kísérlete miatt feljelentést is tett Potocskáné ellen. (Amely miatt egyébként Jakab ellen is etikai vizsgálatot kezdeményeztek.) 

A párt etikai bizottsága ugyanakkor Jakab kérelmét elutasította, Potocskánét felmentették a vádak alól. A bizottság egyhangú határozata szerint a panasz tárgyává tett cselekmények nem minősülnek sem etikai sem fegyelmi vétségnek, így az eljárást megszüntették. Jakabnak 8 napja van fellebbezni, ennek hiányában a határozat jogerős lesz.

A kiadott sajtóközlemény szerint bár az Etikai Bizottságnak nincsen hatásköre büntetőjogi kérdésekben döntést hozni, de

jogi véleménye szerint az eljárás alá vont elnökhelyettes semmilyen bűncselekményt nem követett el az eljárásával, ilyenre utaló körülmények nem merültek fel.

Megkérdeztük Potocskáné Kőrösi Anitát a fejleményről:

magyarnarancs.hu: Hogyan zajlott a meghallgatás?

Potocskáné Kőrösi Anita: Az írásbeli nyilatkozatok beadása után kedden hallgattak meg minket. Előbb Jakab Pétert, majd engem.

magyarnarancs.hu: Mi volt a „vád”?

PKA: Többek között az, hogy elnöki jogköröket vontam el, de ez nem igaz. Bizonyítani tudtam, hogy a párt alapszabályának megfelelően jártam el, az elnökség ominózus május 24-i ülésen, amikor az elnök akadályoztatása esetén az alapszabály szerint az alelnök vezetheti az ülést. Egyébként senki más. A napirenden a Szervezeti- és Működési Szabályzat módosítás volt, azt a párt alapszabályához szándékoztunk igazítani annyiban, hogy kik lehetnek jelen az elnökségi ülésen. Az alapszabály szerint a megválasztott tagokon kívül csak a pártigazgató és a gazdasági igazgató.

Jakab Péter ellene irányuló puccsnak értelmezte, hogy az elnöki kabinetvezető, Molnár Enikő a továbbiakban nem lehetne jelen az elnökség ülésein.

Az SZMSZ-módosítás napirend után – amit egyébként megszavaztunk – egyszerűen felállt és annyit mondott, hogy „pszichésen akadályoztatva van” és kiment. Ezután az alapszabály szerint tovább vezettem az ülést. Az egy héttel későbbi, május 30-i ülés alatt jelent meg az a közlemény Jakab Péter Facebook-oldalán, amely véleményem szerint egy ellenem irányuló karaktergyilkosság kezdete volt. A jogkörök elvonásán túl ekkor már hűtlen kezeléssel is vádolt. Az etikai bizottságnak mindent dokumentumokkal, tételesen tudtam cáfolni.

magyarnarancs.hu: A Jakab Péter közleményében említett rendőrségi feljelentésről van valami hír?

PKA: Nincs. Nem keresett meg a rendőrség. És én sem tettem még feljelentést rágalmazás, jó hírnév megsértése miatt.

magyarnarancs.hu: Hogyan fogadta a párt tagsága ezeket a fejleményeket?

PKA: Én a magam részéről ezt a párt belügyének tekintem, ezért nem is nyilatkoztam. A tagságot és az Országos Választmányt azonban több körben is tájékoztattam. A választmány ülésén szóban is beszámoltam, és nem kaptam tisztázó kérdéseket. Megértették, mi volt a szándék az egykori elnökünk oldalán megjelent bejegyzéssel.

Most a jövő szombati elnökválasztásra készülünk. Eddig négyen adtak be szándéknyilatkozatot. Jelölt az lehet, akit az alapszervezetek legalább 20 százaléka támogat. Egy alapszervezet érvényesen csak egy jelöltet támogathat. Természetesen nekem megkönnyebbülés, hogy a bizottság elfogadta bizonyítékaimat és továbbra is becsülettel állhatok a tagság elé.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk