Az egyik józsefvárosi bérházban élt az a közismert roma zenész, aki az elsők között ment el márciusban. A házból azóta két másik család is nekiindult, egyikük két hete, fél órával érkezésem előtt indult el a reptérre. A másik férfi azóta már vissza is jött Kanadából, arról azonban nem nagyon nyilatkozik, hogy miért.
"Na most azt akarom írni, hogy el ne felejtsd mondani a repülőtéren az irodában, hogy többször be akarták törni a lakásod ajtaját éjjel, de te vasakat szereltettél az ajtóra, mert féltetek attól, hogy éjjel újra fognak jönni az úgynevezett bőrfejűek. (...) Jó lenne, ha az ajtódra szereznél vasrudakat, és le is fényképeznéd bizonyítéknak." Ilyen praktikus tanácsokkal van tele a pesti romák között kézről kézre járó levél, és információink szerint valóban fizikai üldözésre (is) hivatkozik a legtöbb kivándorolt. A márciusi levél írója állítja, hogy májusban Kanada újból bevezeti a vízumkényszert, sürgeti barátját, úgy tűnik, érezte már akkor, hogy a kanadai hatóságok előbb-utóbb lépnek valamit. Pedig akkor még nem volt jele a két hete beindult cseh exodusnak.
Liszt Ferenc forog a sírjában
A zenész cigányok kezdték. Õk találhatták meg legkönnyebben a számításukat, sokan a hatvanas-hetvenes években már dolgoztak odakint, tudták, hogy szolgáltatásaiknak van piaca: Kanadában népes magyar kolónia él, sok a magyar étterem, ahol szükség van zenészekre. Itthon viszont már csak néhány helyen játszik banda, az is "csonka", a korábbi hat-nyolc fős zenekarok helyén két-három muzsikus van. A zenész cigányoknak legalább 90 százaléka munkanélküli.
Liszka Lakatos Pál tárogatós, talán a legismertebb muzsikus ezen a hangszeren. Zenészként jó néhány éve nincs munkája, egy zöldségesbódét üzemeltet. Õ ugyan még nem döntötte el, hogy nekiinduljon-e - zongorista fia elhatározásától teszi függővé saját döntését -, az elkeseredettsége mindenesetre megvan a nagy ugráshoz. A három nyelven beszélő zenész szerint itthon szándékosan mellőzik azt a zenét, ami világhírűvé tette Magyarországot, beszél a cigány zenét mennybe menesztő Liszt Ferencről, az "autentikus" cigány zenét háromakkordos afro zenének tartja. Szerinte tavasszal még csak zenészeket fogadott Kanada, de most meglódultak a "nagyszoknyások" is, akik lejáratják majd a cigányokat. Liszka Lakatos Pál úgy érzi, ugyanaz a fátum üldözi a zenész cigányokat itt és Kanadában: egy kalap alá kerülnek azokkal, akiktől olyannyira különbözőnek tartják magukat. "Miért lennék én kisebbségi, magyar állampolgár vagyok, ugyanazok a törvények vonatkoznak rám is, mint a többiekre" - Liszka Lakatos Pál önmeghatározása a zenész cigányok jó részének sajátja: évszázadok alatt arisztokraták és falusi kisnemesek vacsoraasztalánál felépített, a többséggel való azonosságra vagy legalábbis hasonlóságra büszke önkép. Ezt az elmúlt tíz-húsz év, a munkanélküliség, az őket is elérő diszkrimináció nem tudta megingatni, de kikezdeni igen: a skinhead és a pofozkodó rendőr előtt minden cigány fekete.
Liszka Lakatos Pál a klíma miatt legszívesebben Vancouverbe menne, de valószínűleg ő is - ahogyan a legtöbben - Torontóban marad: "Vancouverben ott az egész magyar alvilág."
Feladni azt a keveset is
A kivándorlás mellett döntő romák legtöbbje eladja itteni, általában önkormányzati lakását. Nyolcadik kerületi informátoraink szerint a kerületet lakásspekulánsok megbízottjai járják, akik, amint értesülnek egy kivándorlásra készülő családról, rögtön bagóért, de azonnali fizetéssel megvásárolják a lakást. 80 ezer forint a repülőjegy, a romáknak általában 500 ezer forintjuk - úgy 3 ezer dollárjuk - szokott maradni. Jelentkeznek a reptéri Immigration Office-ban, elmondják, hogy képtelenek megélni, lakásukat fenntartani, gyerekeiket taníttatni, és mint a korábban idézett levélből kitűnik, fizikai veszély is fenyegeti őket. Körülbelül egy hónap múlva kapják meg a segélyt, két gyerekkel havi 1400 dollárt. A felét kifizetik lakásbérletre, a többiből pedig "húst hússal" esznek. A kanadai zsidó húspiacok olcsóságát minden informátorunk kiemelte, ahogy azt is, hogy érdemes nikotinistának vallania magát az embernek, mert a cigarettára plusz pénz jár. Fél-egy évig tart, amíg elintéződnek a papírok, és megkapják a letelepedési engedélyt. Liszka Lakatos Pál és a már visszatért informátorunk is úgy tudja, hogy a letelepedési esélyeket növeli, ha az ember megfizet kint egy ügyvédet (3000 dollár). A segély mellett az állam fizeti a delikvens nyelvtanfolyamát, a feleségeknek például varrótanfolyamot, a gyereket pedig iskolába kell íratni. Ha az embert nem kapják el feketemunkán (mert persze a legtöbben, s nemcsak a muzsikusok, svarcban dolgoznak), s a pedigré is rendben van, nincs komoly bűnözői múlt, akkor nagy valószínűséggel Kanadában maradhat a család. Nagyon sok függ az "interjútól", a három-négy órás, többször megismételt "kihallgatástól", ahol részletesen el kell mondani a korábbi életutat és a kanadai terveket.
Egyik általunk megkérdezett roma sem választotta a kivándorlás hivatalosabb, a bécsi követségen keresztül vezető útját. Itt kell bejelenteni a kivándorlási igényeket, Kanada ugyanis - bár a rendszerváltás után szigorított bevándorlási politikáján - továbbra is fogad gazdasági okokból emigrálókat is. A romák jó részének nincs pénze a gyakori bécsi kiruccanásokra, ezt felismerve már működik egy vállalkozás is, amelyik 300 ezer forintért viszi az ügyeket. A Kanadai Információs Iroda nevű cég, amelynek nincs köze a kanadai követséghez, 1475 dollárért elintézi a kivándorlás hivatalos részét, úgy, hogy a delikvensnek mindössze egyszer kell a bécsi kanadai konzullal beszélnie. Az iroda - mint azt vezetőjétől, Éles Györgytől megtudtuk - akkor alakult, amikor a budapesti követségen megszűnt a vízumosztály, és garantálja (ha a jelentkezővel egyébként minden rendben), hogy fél év elmúltával az ember bevándoroltként szállhat le Torontóban a repülőgépről. Roma megkérdezettjeink ennek dacára csak egy olyan családról tudnak, amelyik az emigrációs vállalkozást igénybe véve jutott ki Kanadába, ők maguk sem tervezik ezt. Olcsóbb, és ami egyre fontosabb, jóval gyorsabb, ha kimennek és kint jelentkeznek.
Kényszerű közösség
Éles György állítja, hogy az üldöztetésről szóló történeteket nem veszik komolyan a kanadai hatóságok, pénz kell és szakma. Ugyanezt mondták nekünk az általunk megkérdezett muzsikus cigányok is, a nem zenészek viszont mindannyian a fizikai veszélyeztetettséget hangsúlyozták. Ha taktikai okokból - félve attól, hogy ha sok roma megy ki, Kanada előbb-utóbb nem fogad - a zenészek tagadják is a faji üldöztetés indokának használhatóságát, valószínűleg ők is üldözöttként jelentkeznek odakint. Erről tanúskodik az előbb idézett, birtokunkban lévő levél is, amiben ezt tanácsolta az emigrálásra készülő közismert muzsikusnak kinti segítője. Egy magasan kvalifikált zenésznek könnyebb a dolga a mezei cigány embernél: jövendő mulattatóit ügyvéddel, munkával segítheti a magyar kolónia, a legszerencsésebbek még kinti magyar éttermek fogadókészségét igazoló papírokat is bemutathatnak - csakhogy még sincs odakint annyi magyar étterem, ahány zenész cigány él idehaza munka nélkül. Nagyon jól képzettnek kell lenni ahhoz, hogy valaki letelepedhessen Kanadában, így még azok a cigányok is kénytelenek cigányságukra hivatkozni, akik egyébként erősen ellenzik idehaza az elkülönülés minden formáját, nyilvánuljon az meg viselkedésben, kultúrában vagy akár a kisebbségi önkormányzatok létében. A kognitív disszonancia feloldására tett kísérletként értékelhetjük egyik zenész informátorunknak azon kijelentését, miszerint a faji diszkrimináció miatt van annyi zenész munka nélkül. Magyarán cigánysága miatt diszkriminálják a cigányzenét.
Cseh új hullám
Ronald Lee, a Nemzetközi Roma Unió Kanadába delegált képviselője segíti a politikai menedékjogot kérő cseh, román és lengyel roma emigránsokat. Mr. Lee július végén még csak kétszáz, Kanadában menedékjogért folyamodott cseh romáról tudott, tíz nap múlva már több ezren rohamozták meg a bécsi emigrációs irodát. Közben ugyanis a cseh Nova magántévé bemutatott egy filmet, ami állítólag leginkább egy utazási iroda propagandaanyagára hasonlított: cseh romák kirándulnak a Niagarához, szövegek egy előítélet-mentes és befogadókész társadalomról, nem csoda, hogy boldog-boldogtalan eladta házát, lovát, autóját. A hatóságok ellentmondásosan reagáltak a roma exodusra. Klaus miniszterelnök rádióbeszédében hűteni igyekezett a romák várakozását, míg több morvaországi települési önkormányzat kifizette a romák repülőjegyét, csak hogy megszabaduljon tőlük. Ez az az ország egyébként, amely Szlovákiától való elválása után több tízezer romának nem adta meg a cseh állampolgárságot büntetett előéletük miatt (ezt a rendelkezést az Európa Tanács diszkriminatívnak bélyegezte, s a Roma Sajtóközpont értesülése szerint pár hónapja enyhítettek is a cseh állampolgársági törvényen), ennek az országnak a bírósága nem talált rasszista indítékot azoknak a skinheadeknek a perében, akik betörtek egy roma család házába, majd felesége és gyerekei előtt baseballütővel halálra verték a családfőt, ebben az országban parlamenti szereplő a Republikánus Párt, amelynek elnöke, bizonyos Sladek már korábban is a kivándorlást javasolta a romáknak. A romák elkeseredettsége érthető, ráadásul most pusztította el az ország harmadát az árvíz. Másrészt viszont meglehetősen kínos, hogy egy olyan ország állampolgárai ostromolják ezrével a kanadai követséget, amely nemrég az európai uniós csatlakozásra érdemesnek találtatott. Jellemző Klaus reagálása: "Egy szabad és demokratikus állam polgáraitól helytelen, hogy külföldön kérjenek politikai menedékjogot." A romák helyzete Magyarország európai uniós országjelentésében sem pozitív példaként szerepelt, nem egy komoly atrocitás is történt, s ha innen is meglódulna pár ezer ember, nem sokat érne a példaértékű kisebbségi önkormányzatiság, de még a nemrég elfogadott középtávú roma cselekvési program sem.
Üldözöttek és kedvezményezettek
A zenész cigányokhoz hasonlóan a kanadai hatóságok is állítják, hogy a bevándorláshoz nem a származást, hanem szakmát és pénzt kell igazolni. Mást nem is mondhatnának, hiszen egyrészt megsértődnének a kibocsátó országok, másrészt egyből évekre előre elfogyna minden repülőjegy Kanadába. A Roma Unió delegáltja kicsit mást mond: szerinte a rendszerváltás után a politikai menedékjog lehetősége megszűnt ugyan a keleti blokk országaiból érkezők számára, de a romák kivételek: esetükben a faji indíttatású üldöztetést - egyéni kivizsgálás után - elfogadják a hatóságok a menekülés indokaként. Bevándorlási gyakorlatában így Kanada a magyar romákat is potenciálisan a Menekültügyi Egyezmény hatálya alá esőknek minősíti.
Ronald Lee is hangsúlyozza, hogy minden esetet egyénileg vizsgálnak ki a hatóságok, önmagában a roma származás még kevés a menedékjoghoz, de az, hogy a volt szovjet blokk országait folyamatosan figyelik a nagy nemzetközi emberjogi szervezetek, sőt rendszeresen elmarasztaló jelentéseket is kiadnak a romák helyzetéről, megkönnyíti az emigránsok dolgát.
(Ha az állandó skinhead-fenyegetettség túlzás is, a romák sem csinálnak mást, mint a ká-európai emigráns gázsók jó része tíz-húsz éve: személyes történetként adják elő azt, ami megtörténhetett volna: a hetvenes-nyolcvanas években sem üldözött mindenkit a háromperhárom azok közül, akik Nyugaton ezzel magyarázták menekülésüket.)
"A roma menekülteknek írniuk kell egy jelentést, amiben beszámolnak üldöztetéseikről hazájukban, jó, ha tudnak dokumentumot, röntgenfelvételt is prezentálni. Ügyvédre szükségük van, csak jogi képviselő útján lehet a bevándorlást intézni. Megérkezésükkor kell jelezniük, hogy politikai menedékért folyamodnak, majd minden származásukra, utazásukra vonatkozó dokumentumot le kell fordíttatniuk, mégpedig saját költségükön. Ezután az ügyvédjük kérheti a PIF (Personal Information Form) űrlapot, ami átkerül egy másik bevándorlási hivatalhoz, ahonnan egy-két hónap múlva küldik vissza. Ezután lehet beadni a politikai menedékjog iránti kérelmet, és várni, amíg a testület megtárgyalja az ügyüket. Ez idő alatt már dolgozhatnak is." Ronald Lee szerint az utolsó két évben érkezettek közül sokan még várják a hatóság döntését.
Egy héttel az ügy kirobbanása előtt a Roma Unió képviselője még úgy tájékoztatta az Amaro Drom című roma lapot, hogy nem a cigányok miatt fő a kanadai hatóságok feje, a vietnami csónakosok sokkal többen érkeztek. Ronald Lee ugyanakkor elképzelhetőnek tartotta, hogy ha nagy tömegben lódulnának meg a romák, akkor kontingenseket állapítanának meg a hatóságok. Azóta bekövetkezett a roham, de a kanadai hatóságok még nem léptek, egyelőre a vízumkényszert sem állították vissza.
A magyar romákkal nem foglalkozó Ronald Lee szerint előny, ha a kivándorló ismeri a cigány nyelvet, mert a kanadai hatóságok nehezen döntik el, ki roma, és ki nem, volt már rá példa, hogy Romániából érkezett, a romani nyelvet nem beszélő cigányok kérvényét nem akarták elfogadni. Az általunk megkérdezett józsefvárosiak viszont nem említették, hogy gondot jelentett volna a magyar romáknak cigányságuk igazolása. Egyik informátorunk szerint segítette az üldöztetések igazolását, hogy az egyik kanadai tévécsatornán nemrég lejátszottak egy a Moszkva téren áruló cigányokat szétzavaró rendőri akciót dokumentáló filmet, és az újságokban is több cikk jelent meg a hazai romákat sújtó diszkriminációról. Magyar közjogi méltóságok persze nem fogják elismerni azt, hogy a romák helyzete kimeríti a faji üldöztetés tényét, még a kisebbségi ombudsman is - aki pedig éves jelentéseiben részletesen taglalja az intézményes diszkriminációt - azt nyilatkozta, hogy Magyarországon nem üldözik a romákat. Törvényekben is megjelenő diszkrimináció valóban nincsen, de a romák helyzete bizonyítja leginkább, hogy gazdasági és politikai migráció nem választható el élesen egymástól. Kutatások bizonyítják, hogy a magyar átlagot sokszorosan meghaladó roma munkanélküliség nemcsak az iskolázatlanság, az elmaradott településeken élés következménye, hanem a foglalkoztatási diszkriminációé is; a Baranya Megyei Munkaügyi Központ adatlapjain tavaly még szerepelt etnikai hovatartozásra vonatkozó kérdés; 1995-ben az iskolai szegregációt felmérő vizsgálathoz adatot szolgáltató iskolák húsz százalékában működött külön cigány osztály, és több településen (Sátoraljaújhely, Nyíregyháza, Celldömölk, Ózd, Eger stb.) a lakók - néhol hivatalos segédlettel - megakadályozták romák beköltözését, vagy éppen igyekeztek elzavarni őket. Úgy tűnik, egy liberális bevándorlási politikát érvényesítő ország számára Magyarország még ma sem csupán gazdasági menekülteket bocsát ki, hanem politikai emigránsokat is.
Kerényi György
Bevándorlás Németországba
Hogy megérthessük azt a döbbent hitetlenkedést, viszolygó értetlenséget és részben dühödt felháborodást, amit a túlnyomórészt román cigányok beáradása váltott ki Németországban a keletnémet határ megnyitása után, el kell gondolnunk a polgári fejlődés által csiszolt, de mediterrán kedéllyel és hanyagsággal nem enyhített, szigorúan határolt és tagolt német lelket, valamint kiterjedését, a már-már hisztérikus "tiszta udvar, rendes ház"-szindrómát, az ápolt kerteket, a lebetonozott telkeket, a pontosan szegélyezett, mereven kultivált világot - ami azonban elsősorban az ellentét mélységét és élességét s nem feltétlenül a cigányellenes indulatok kitörésének esélyét és formáit sejteti.
Így esett, hogy a polgári társadalomba négy évtizede visszatagolódott, devianciákkal szemben viselkedésmintákat elsajátított nyugatnémetek érezhetően másként reagáltak az először a pályaudvarokon megtelepedő nyüzsgő és lármás forgatagra, a napközben a városokat bebarangoló, kolduló és kereskedő, megérdemelt délutáni bevásárlást végző német járókelőnek csecsemővel-gyerekkel nyomába eredő vagy csak a járdán üldögélő cigányasszonyokra, mint a kvázi-diktatúrába poshadt, a hirtelen betódult szabadságtól megrettenő keletnémetek.
Bizonyosan nem volt ezért szerencsés ötlet, hogy a Németországban maradás egyetlen legális útjához folyamodó, vagyis politikai menedéket kérvényező több tízezer - bár ötvenezernél aligha több - roma négyötödét a volt NDK-ban helyezték el. Ugyanakkor a volt NSZK-ban is előfordulhatott, hogy néhányan közülük nem a menekültotthonokban, hanem a szabad ég alatt telepedtek meg, hogy macskát grilleztek a parkban, és a környező házak tövébe szartak. De amíg a lakossági tiltakozás nyugatnémet formáiból inkább a békés cigányűző középkori szokások, a fokhagyma (vagy ajtóba támasztott seprű?) maradtak meg az emlékezetben, addig a keletnémet kispolgár felháborodását a ´92 nyarán lezajlott, szándékában pogromra törekvő rostocki zavargások őrzik az utókornak.
Szándék a pogrom csak azért maradt, mert kezdeti balfaszkodása után a rendőrség nyilvánvalóvá tette, amit az ország nyugati felében már tudtak: az erőszak állami monopólium, a probléma megoldása hatósági, politikai feladat. A Németországba özönlő roma népesség ("cigányt" mondani Németországban, legalábbis nem rasszista körökben, éppoly súlyos illetlenség, mint "fekete" helyett "négert"), a politikai menedéket kérők hirtelen megugrott, több százezres tömegének legfeltűnőbb, bár létszámában mégsem döntő része ugyanakkor jó ürügyet kínált az egyedülálló német menedékjog megváltoztatására.
Végül is nem történt más, mint a menedékjog "normalizálása", európai "harmonizálása", a többi ország gyakorlatához igazítása. Az addig egyéni, bárki által kérvényezhető és évekig tartó elbírálás helyébe gyorsított eljárás lépett, a kérvényre jogosultak köre pedig drasztikusan szűkült: mindazokat kizárták, akik a Németország által politikai üldözéstől mentesnek nyilvánított országból vagy akár csak ilyen országon keresztül érkeztek ide. Mindamellett a cigányokkal kivételt tettek: nem várták meg, amíg a menedékjog ´92 őszén elhatározott megcsonkítása ´93 nyarán életbe lép. Még előzőleg, 1992 szeptemberében aláírták az egy hónappal később hatályba lépett kitoloncolási egyezményt Németország és Románia között, amelyben utóbbi kötelezte magát állampolgárai vagy az akár papírokkal sem rendelkező, de onnan érkező menekültek visszavételére. A menedékjogi megszorítás hírére ´93 nyaráig még egyszer megélénkült a roma migráció, de közben erős ütemben zajlott a visszatelepítés. Polgárainak lelki nyugalmát a német kormány 30 millió márkáért vásárolta meg - az érintettek szerint anélkül, hogy a "visszatelepülési segélyből" a cigányok egy pfenniget is láttak volna.
A balkáni cigányság visszatelepítése Németországból ugyanakkor várat még magára. A Romániába visszatoloncoltak helyébe a boszniai polgárháború miatt ide menekült romák léptek. Arányukról az onnan érkezett több mint 300 ezres menekültseregben nincsenek adatok - legfeljebb kiindulópontként szolgálhat a boszniai cigányság hatvanezres létszámára vonatkozó becslés. A volt Jugoszláviából egyébként már a nyolcvanas évek végén folyt - számszerűen alig meghatározható - roma bevándorlás Németországba.
Sausic Berlin
