Amikor 2015 nyarán a libanoni autónepper, Kasszim felvette a telefonját, ismeretlen, mély férfihang köszöntötte. „Helló! Mitkó vagyok Bulgáriából. Plamenov adta meg a számod, mert szükségünk van buszokra.” A Mitkó nevű férfi nem arabul beszélt, de Kasszim kitűnően tud bolgárul, miután második állampolgárságát épp Bulgáriától kapta az ötvenéves férfi, akinek Linzben autókereskedése, Kecskeméten lakása is volt. És aki, saját elmondása szerint, azon a nyáron csaknem két évtizede működött együtt a bolgár titkosszolgálatokkal.
„Háromszáz eurót kaptam kocsinként” – vallotta később a nyomozóknak Kasszim, aki korábban sokszor országhatárokon átnyúlva adta-vette az autókat. A csempészeknek azért volt szükségük rá, mert úgy hitték, ha Kasszim íratná a nevére sorozatban a szállításhoz használt Ford Transit, Fiat Ducato vagy épp Iveco típusú járműveket, az nem tűnne fel a hatóságoknak. Így került hamarosan a libanoni nevére az a Volvo hűtőkamion is, amelyben 2015. augusztus 27-én megfulladt 71 ember, köztük nyolc nő és négy gyermek.
| ||
Kasszim egy tucat kocsit biztosított; előbb felkutatta, melyik kereskedőnél van jó állapotú, nagy csomagtérrel rendelkező jármű, majd szólt Mitkónak és az „afgánnak”, hogy mikor, hova menjenek, és hogy mennyi pénzt hozzanak. Ez a három férfi volt a motorja a világ ma már talán leghírhedtebb csempészbandájának, amely történetesen épp Magyarországon működött. Kasszim az ötöd-, Metodi Georgijev (Mitkó) a másod-, az afgán Lahoo Samsooryamal – aki az egyszerűség kedvéért csak Samsungnak hívatta magát – pedig az elsőrendű vádlott abban a kiemelt nemzetközi figyelmet kapó ügyben, amelynek egy hónappal ezelőtti első kecskeméti tárgyalásán kis túlzással még a csillárról is újságírók lógtak – hogy aztán szép lassan csak páran maradjunk akkor, amikor a hetedik tárgyalási nap után nyári szünetet rendelt el a tanácselnök. A vádlottak padján ülők két éve olyan katasztrófát okoztak, amelyhez hasonlót azóta sem látott a világ.
Az afgán szál
A halálkamionper első hét tárgyalása több ok miatt volt elképesztően érdekes. Nem csak azért, mert egészen feszült pillanatok is voltak az olykor hétórásra nyúló, és néha kilátástalanul unalmasnak tűnő tárgyalási napokon. Például akkor, amikor a vádlottak – a saját védekezési stratégiájuk miatt – egyszer csak kezdték áttolni a felelősséget a másikra, akik erre káromkodásba, esetleg olyan fenyegetőzésbe kezdtek, hogy a bírónak kellett közbelépni. Nem véletlenül robbantak ilyen bombák. Miután egy vádlott szökésben van, tízen ülnek a vádlottak padján, akik közül négyen jó eséllyel kaphatnak életfogytiglant; a többiek más, halálesettel nem járó utaztatások miatt lettek vád alá helyezve. Az ügyészség a halálkamionügy összes vádlottját bűnszervezetben, „a csempészett személyek sanyargatásával, részben üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja, négy vádlottnak ezen kívül különös kegyetlenséggel, több, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt is” felelnie kell.
| ||||
A per eddigi szakaszában egészen apró részletekbe menően feltárult, hogy a csempészbanda milyen hierarchia, milyen elvek alapján működött, és milyen problémákkal kellett megküzdenie nap mint nap. Például azzal, hogy újabb és újabb kocsikra volt szükség, mert folyamatosan kapták el a menekültekkel telezsúfolt kisbuszokat. Már az augusztus 27-ei tragédia előtt több sofőrjük lebukott; ezen személyek nagy része ma Németországban vagy Ausztriában ül börtönben. Rendszeresen pótolni kellett a kieső járműveket, ezért jött képbe a kocsibeszerzésre szakososodott Kasszim. Akire azért is szükség volt, mert 2015 nyarán csúcsra járt a csempészbiznisz Magyarországon, miután soha nem látott létszámban jöttek át a még kerítés előtti zöldhatáron a menekültek, naponta akár ezren. A főnök, azaz Samsung ráérzett a megnőtt keresletre, és a minél nagyobb bevételre hajtva csapatával egyre több és több embert utaztatott. „Sajnos Samsung kapzsi lett, ezért vagyunk itt” – vallotta erről Mitkó.
Kicsiben kezdte ő is
A harmincas évei elején járó Lahoo a délkelet-afganisztáni Dzsalálábád városából származik. Külsőre nem az a tipikus bandafőnök-alkat. Alacsony, vékony, kicsit feminin megjelenésű, ő a legtanultabb, legintelligensebb a vádlottak közül. Afganisztánban saját elmondása szerint egyetemre járt (építészetet és pszichológiát tanult), ami egybevág azzal, amit Samsung egyik Budapesten élő afgán ismerőse mesél a Narancsnak: „Lahoo rendezett családi háttérrel rendelkezik, édesapja katona volt, a testvérei közt akad közgazdász és orvos is.” Samsung több nyelven beszél jól-rosszul. Anyanyelvén, a pastun kívül bírja a perzsát, tud angolul, valamennyit görögül és kurdul, szerbül pedig egészen kitűnően – ezen kommunikált bolgár társával az embercsempészés szervezése közben. Évekkel ezelőtt Szerbiában élt, majd 2013-ban Magyarországon kapott oltalmazotti státuszt, azaz legálisan tartózkodott az országban. Letartóztatása előtt egy Anita nevű, iszlám hitű magyar nővel élt együtt, aki a vallomása szerint állapotos volt ekkoriban. A Narancs által megszólaltatott ismerős szerint Lahoo nem kereste a társaságot a budapesti afgán közösséggel, különcnek tűnt neki, amikor nagy ritkán találkozott vele.
| ||
A vádirat szerint Samsung az embercsempészettel 2015 februárjában kezdhetett foglalkozni. (A feltételes mód azért indokolt, mert csak azokkal az utakkal tudják vádolni őt – és más embercsempészt –, amelyeknél valamilyen bizonyíték – lebukás, elfogás, meghiúsulás – a rendőrség rendelkezésére áll. A tapasztalat eközben azt mutatja, hogy a „sikeres” utak száma mindig jóval magasabb, mint azoké, ahol a hatóság közbelépett.)
Ezen a tél végi estén – az első vádpont szerint – Lahooék öt afgánt zsúfoltak egy személygépkocsiba Kelenföldön úgy, hogy kettőnek a csomagtartóba kellett bemászni, ahonnan a várakozásaikkal ellentétben nem Olaszországban szálltak ki, hanem még Magyarországon, egy rendőri ellenőrzés miatt. Samsungot akkor nem kapták el. Második vádpont: 2015. februárban Samsung beruházott egy Fiat Ducatóba, amelyhez szerzett egy tunéziai sofőrt is, no meg 26 menekültet a 7,5 négyzetméteres, ülés és kapaszkodó nélküli csomagtérbe. A magyar határ felé Samsung egy Suzukival mutatta az utat, ám órákkal később a német rendőrök egy Passau közeli pihenőben lefülelték a Fiatot. Samsung ezt is megúszta, és pár hónap múlva már szervezettebben és nagyobb ambíciókkal folytatta az embercsempészést. Akkor már sokkal többen jöttek a zöldhatáron – a menekültekben pedig a csempész mindig csupán árut lát. Minél többet szállít belőlük, annál többet keres rajtuk. Minden más szempont irreleváns.
A menekültek a beszállás előtt fizettek Samsung társának, a Szerbiában lévő embercsempésznek, aki később átutalta Samsungnak az őt megillető részt. A lebukás, a rendőri elfogás csak annyiban érintette rosszul a bűnszervezetet, hogy új kocsit kellett szerezni, és a letartóztatott sofőrt is pótolni kellett. Előbbi Kasszim, utóbbi Mitkó feladata volt, és arra is figyeltek, hogy az elkapott gépkocsivezetők minél kevesebb információval rendelkezzenek a szervezőkről. Samsunggal nem is találkoztak, kapcsolattartó telefonjukból a SIM-kártyát azonnal ki kellett dobniuk, ha rendőr közeledett. Több sofőr arról számolt be, hogy a családját megfenyegették, és jelezték az otthoniaknak, nem marad következmény nélkül, ha a letartóztatott bármit is mond a hatóságoknak. Így nem is igen mondott senki semmit.
A bolgár szál
Mitkó és Lahoo 2015 nyarán csapott egymás tenyerébe. „Júniusban Samsung megkérdezte a Blaha parkolójában, tudnék-e sofőröket hozni Bulgáriából. Azt mondta, főleg afgánokat kellene szállítani, a buszokat ő venné meg” – vallotta a büntetett előéletű bolgár, aki akkor már hónapok óta Magyarországon volt; például azért is, mert Bulgáriában körözés alatt állt. (A tárgyaláson mástól egy olyan változat is elhangzott, miszerint Lahoo egyszerűen kivásárolta a számára szimpatikus Mitkót egy másik embercsempésztől tízezer euróért – az érintettek nem cáfolták ezt.) Miután Mitkó ráállt a dologra, az afgán fizette az albérletét, minden megszervezett fuvarért jutalékot adott neki, továbbá rendszeres havi fixben is megállapodtak. Összességében Mitkó havi több millió forintot keresett, aki Lahoohoz képest egész más társadalmi rétegből jött: 7 osztályt végzett mindössze, önmagát egyszer „tanulatlan cigány embernek” jellemezte.
| ||
Emberek irányításához és fegyelmezéséhez azonban értett ez a megtermett, medveszerű, harmincas férfi, akinek Északkelet-Bulgária szegénységtől és munkanélküliségtől sújtott részein élő kapcsolatai – például egy Tony nevű fickó – a kellő jutalékért folyamatosan hajtották fel az újabb és újabb, jellemzően szintén iskolázatlan roma sofőröket. Akik otthon vagy munkanélküliek voltak, vagy pár ezer forintnyi napi fizetségért dolgoztak autóműhelyekben, esetleg építkezésen az egzisztenciális előrelépés leghalványabb esélye nélkül. Az elején ezer eurót is kaphattak egy „sikeres útért” a sofőrök, később, úgy tűnik, kevesebbért is tudtak embert szerezni Mitkóék: csupán néhány száz euróra olvadt a munkadíj.
A munkamegosztás így nézett ki: Kasszim a lefoglalt autókat pótlandó folyton új járműveket hajtott fel, amelyeket a bevizsgálás után Lahoo fizetett ki, és Kasszim vagy Mitkó barátnőjének a nevére került. (Mitkónak párhuzamosan több nője volt, akik aztán csak-csak belefolytak az ügyekbe. N. Tiborné például, aki Mitkó bevallása szerint az ő „intim kapcsolata” volt, több kocsit is a nevére vett, ezért állítólag fizetséget is kapott. Eközben Mitkó másik, bolgár párjának az volt a feladata, hogy az összegyűlt pénzt időnként Bulgáriába szállítsa. Egyébként Lahoo is Afganisztánba juttatta vissza a piszkos úton szerzett pénzt, egy vallomás szerint épp a családjának. A gyanú szerint Lahoo 100 millió forint közeli bevételre tehetett szert néhány hónap alatt.) Kasszim feladata volt az új rendszámok beszerzése, sőt egyes vallomások szerint az is, hogy a transzporterek tetején lyukakat vágjon a szellőzéshez – ez régóta bevett gyakorlat az európai csempészbandáknál annak érdekében, hogy a menekültek levegőhöz jussanak, hisz a tetőn fúrt lyuk a külső szemlélőnek nem tűnhet fel. Mitkó a sofőrök utánpótlását intézte 2015. június közepétől augusztus végéig, akiknek az elszállásolásáról (Kecskeméten vagy Budapesten), étkeztetéséről is ő gondoskodott, továbbá ő osztotta ki a feladatokat, ő adta át a slusszkulcsot, a kártyás mobiltelefont, ő tartotta velük telefonon a kapcsolatot útközben, és ő fizette ki őket. (A szállítókocsit egy ún. előfutó előzte meg; ennek vezetője a rendőri jelenlétet vizslatta, és ha kellett, egyből szólt a furgon sofőrjének, álljon félre. Az előfutói szerep valójában előrelépés, mivel hasonló a fizetsége, mint a sofőrnek, viszont a lebukással végződő szállításkor az előfutó rendre sikerrel hagyhatja el a helyszínt. Úgy is lehetett valaki előfutó, ha be tudott maga alá szervezni egy sofőrt; a halálkamiont intéző páros például ilyen volt.) Lahoo – miközben fizette a kocsikat és Mitkónak is osztott a felmerült költségekre – a Szerbiából Mórahalom alá érkező, zöldhatáron át vezetett menekültek csempészével tartotta a kapcsolatot. Miután fejpénzt kapott a menekültek után, Lahoonak közvetlen anyagi érdeke volt a minél nagyobb létszámú szállítások bonyolítása.
| ||
Így lett rutin
A halálos út előtt több mint 20 szállítást szervezett a csoport. Ezek többsége egy M5-ös melletti benzinkútnál történt éjszakai találkozóval kezdődött, ahol a Bulgáriából érkezett sofőr beszállt a kisteherautóba, és követte Mitkót a „beszállítás” helyszínéig, ami Mórahalom külterületén volt valahol. Miután a menekülteket fölvették, a kocsi elindult, és vagy eljutott a magyar–osztrák határig vagy nem. Volt, amikor nem sokkal Szeged után leállították a kocsit, de előfordult, hogy – a túlterheltség miatt – a jármű defektet kapott az M0-on, a sofőr pedig az egészet otthagyta. (Ekkor a menekültek végül kirúgták az ajtót, és többtucatnyian elözönlötték az autópályát.) Néhány alkalommal csak Németországban kapták el a sofőröket; volt meneküléses jelenet is, meg az is előfordult, hogy a sofőr beletolatott valakibe, aki ráhívta a rendőröket. Egyszer a csempész sofőr megpróbálta a mellé érkező rendőrkocsit leszorítani – végül persze elkapták.
Augusztus közepéig 17 alkalmat regisztrált a vádirat. A csempészett átlaglétszám 35 körül volt, és bár az utazási körülmények embertelenek voltak – a legtöbbször nem volt útközben pihenő, a testi szükségleteiket a raktérben kényszerültek intézni a menekültek, akiknek se ülőhelyük nem volt, sem kapaszkodási lehetőségük –, ezeknél nem történt haláleset, jóllehet a levegőhiány miatt többen elájultak, és előfordult az is, hogy már Németországban azonnal orvost kellett hívni az egyik menekülthez. Visszatérő momentum, hogy amikor a raktérbe zárt emberek észlelték, hogy egyre kevesebb a levegőjük, előbb dörömbölni kezdtek, majd az ajtóknál lévő tömítőgumit kezdték kitépni, hogy a résen több levegőhöz jussanak. A vádirat többször említi, hogy a sofőrök korábban is jelezték a dörömbölést telefonon, de megállni csak engedéllyel lehetett, amit előbb Samsungnak kellett megadni, és amit Mitkó továbbított. Bár utóbbiak ezt tagadták a bíróságon, a piramis hierarchiájú bűnszervezetek működését ismerve, valamint tudva, hogy milyen jogi, illetve anyagi tétje volt egy esetleges lebukásnak – ez a megállapítás teljességgel reális. És volt a pandorfi tragédia előtt is legalább egy olyan alkalom, amikor megtagadták a megállást a dörömbölés miatt panaszkodó sofőrnek.
Augusztus közepén a létszám váratlanul megugrott a 35 körüli átlagról. Többször napi két fuvart is bonyolítottak, s az is előfordult, hogy 81, máskor pedig 95 (!) főt zsúfoltak a járműbe. Egy ilyen út akár 30 millió forintnyi bevételt jelenthetett Lahoonak – egyértelmű, hogy az afgán csempész tudatosan játszott a határokkal, és így az emberi életekkel: hiszen minél többen utaznak ugyanakkora raktérben, annál kevesebb levegő jut egy embernek.
Ebben a helyzetben került a birtokukba az a kocsi, amelyben a levegőáramlás még annyira sem működött, mint egy átlagos Ivecóban. A banda ugyanis Lajosmizsén augusztus második felében megvette azt a hűtőkocsit, amely sokkal jobban szigetelt és zárt, mint bármely más addig használt jármű.
A halálos út
Ez a jármű – a Kasszim intézte új rendszámmal – augusztus 26-án került Mitkóékhoz. A csempészcsoport aznap este tízkor megvacsorázott kedvenc éttermében az M5-ösön: csakhogy a motor nem akart beindulni, hiába volt lebeszélve „az aznapi fuvar”. Sok-sok millió forint volt a tét. Mitkó emlékei szerint „a parkolóban Lahoo üvöltözni kezdett, mire lett indítókábel” valahonnan. Sikerült életet lehelni abba a teherautóba, amelyben pár óra múlva 71 ember fulladt meg. A csúszás miatt csak késve tudtak elindulni a szerb határ irányába: ám a hajnali órákban Mórahalomnál a későbbi áldozatok a terv szerint elfoglalták helyüket a rakodótérben.
Négy óra ötven körül indultak el az 55-ös úton, a kocsit a negyedrendű vádlott, Ivajlo vezette, aki az M5-ösre felhajtva már egy óra múlva, Petőfiszállásnál hangos dörömbölést és kiabálást hallott hátulról. Felhívta Mitkót, aki Samsung utasítását közvetítve azt mondta: nem lehet megállni, folytassák az utat. A későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy a sötét, szellőzőrés nélküli, egyre jobban felforrósodó térben összezsúfolt, az út során folyton egymásnak csapódó menekültek megpróbálták a tömítőgumit kitépni és lyukat ütni a kamion falán, ez azonban egyiküknek sem sikerült. A hűtőkocsi brutálisan masszív volt. A halottkém később arra jutott, hogy az 59 férfi, nyolc nő és négy gyermek többsége súlyos légszomj és fejfájás közepette az indulás után másfél-két óra alatt megfulladt: ekkor érhették el az M0-st. Néhányan három órán keresztül is életben maradtak, de még ők is Magyarországon fulladtak meg. Miután a hatóságok a halálos út idején már két hete lehallgatták Lahoo és Mitkó telefonjait, hallhatták, amint Samsung azt mondja idegesen a bolgárnak: „Mondd meg neki, hogy csak menjen tovább. És ha meghalnak, tegye ki (mármint a sofőr – N.G.M.) őket valahol Németországban, az erdőben.” Ezek után beszélt Mitkó és a sofőr egymással:
Mitkó: „Szerintem nem kapnak levegőt bent az emberek, 100 százalékig biztos vagyok benne. Menj csak tovább. Ez a legfontosabb.”
Ivajlo: „Egész végig kiabálnak. Nem tudod elképzelni, milyen ez, ahogy kiabálnak, baszd meg.”
Ezután Mitkó kikapcsolta telefonját, és lefeküdt aludni reggel hat óra körül. Néhány óra múlva felkelt, de már nem tudta elérni a sofőrt. Amikor ugyanis Ivajlo az osztrák–magyar határon a rossz sávban, a személygépkocsiknak fenntartott részen áthaladt negyed tízkor, a 71 menekült már nem élt. A halálkamiont vezető sofőrt fél óra múlva vette fel a harmadrendű vádlott Todorov, a sofőrt beszervező előfutó, mivel attól tartottak, hogy a rossz sávválasztás miatt hamarosan rendőri ellenőrzés vár rájuk; inkább otthagyták a kamiont, és Pozsonyig meg sem álltak. Utóbb Ivajlo úgy festi le saját helyzetét, mint aki nem mehetett szembe a főnök parancsával, félt feljebbvalóitól („Samsung veszélyes”), és bár akart, nem állhatott meg. A tárgyaláson felolvasott vallomásában arra is kitér, milyen szégyent érzett, amikor maga alá volt kénytelen vizelni a vezetőülésen, ám arról nem ejtett szót, hogy amikor otthagyták a kocsit, vajon mit gondolt a jó ideje nem dörömbölő emberekről. Utoljára mégis kioldották a csak kívülről nyitható ajtót, de ez már nem segített. Másfél óra múlva, 11 óra előtt egy autópálya-karbantartónak feltűnt a teherautó rakteréből csöpögő folyadék és a borzalmas szag. Értesítette az osztrák rendőröket – s rövidesen az egész világsajtó erről az esetről kezdett tudósítani.
| ||
A bűnszervezet tagjai a délutáni órákban értesültek a tragédiáról. Lázas telefonálásba kezdtek, majd Mitkó találkozott a sofőrökkel. Ekkor még tervezik a következő fordulót. Mitkó kifejezetten azzal az utasítással él, hogy fúrjanak lyukakat az újabb kocsi tetejére, mivel „10 ember korábban meghalt”. Azaz a csoport folytatni akarta a csempészést, ám erre már nem volt lehetősége. Mitkó Budapestre ment Samsung belvárosi, Báthory utca 19. szám alatti albérletébe, ahol megpróbálták az anyagiakat rendezni. Lahoo átadta az albérlet papírjait, mert Athénba készült menekülni a következmények elől. Mitkó talán átvette volna a bandát is, de erre már nem maradt érkezése: a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai ekkor érkeztek a lakásba, és letartóztatták őket.
A sofőröket a kecskeméti szállodában kapták el. Az intézkedés gyorsasága is azt jelzi: tudták, hol keressék a csempészeket.
Nyitott kérdések
A 168 Óra májusi cikkében azt írta, hogy az osztrák hatóságok azon információk alapján adták ki a konkrét személyekre vonatkozó elfogatóparancsot, amiket a bolgár titkosszolgálatnak a csempészbandába beépített embere közölt. Ez az informátor lenne Kasszim, az ötödrendű vádlott, a libanoni autónepper, aki maga is beszélt erről vallomásában. Állítása szerint az együttműködés elején jóhiszeműen viszonyult Mitkóhoz és Samsunghoz, azt hitte, tényleg exportra kell járműveket beszereznie. Csak később jött rá, hogy valójában embercsempészetről van szó. Előbb sikertelenül próbált vallomást tenni erről egy magyar rendőrkapitányságon, majd a bolgár titkosszolgálathoz fordult, és augusztus 20. körül több információt is átadott nekik a csoport vezetőiről. Vannak Kasszim vallomásával kapcsolatban kételyek, ám azt alátámasztó mozzanatok is, így jelenleg nem lehet eldönteni, hogy pontosan mi igaz abból, amit előadott. Ha valóban a titkosszolgálat tudtával, vele együttműködve vett részt a csempészcsoport tevékenységében, és ezáltal releváns információkat adott át (állítása szerint Viberen), amelyek az elfogást is segíthették, akkor nehezen érthető, hogy mit keres a vádlottak padján, és miért nem tanúként hallgatják meg. Ráadásul az ítéletnél aligha számít a titkosszolgálati kooperációja: amennyiben bűncselekményt követett el – és Kasszim bevallotta, hogy tudott az embercsempészésről, és abban segítőként részt is vett –, azt a hatályos törvények alapján kell büntetni. Továbbá ha tényleg együttműködő volt, akkor nem érthető, miért hagyták a slamasztikában – és éppen ez gyengíti Kasszim állításait. De nem csak a 168 Óra cikke utalt arra, hogy Kasszimnak tényleg lehettek kapcsolatai: Mitkó egyik vallomásában felidézi, hogy a tragédia után Kasszim könyörögve hívta fel, adja meg a sofőrök nevét – ennek pedig csak akkor lehetett jelentősége Kasszim szempontjából, ha ezeket az információkat továbbítani akarta valakinek.
| ||
A Süddeutche Zeitungban a magyar titkos-szolgálatokra nézve jelentek meg kellemetlen információk júniusban. Ezek szerint a magyar szolgálatok bár valóban lehallgatták a halálos út folyamán történt telefonbeszélgetéseket – amelyekből egyértelműen kitűnt, hogy óriási a baj –, mégsem léptek közbe, tudniillik a lehallgatott anyagot csak később fordították le, jóval a tragédia után. „Ez nem annyira meglepő. Egy lehallgatás útján zajló adatszerzési folyamat heteken át elnyúlhat annak érdekében, hogy minél részletesebben térképezzék fel a bűncsoportot, és az adatszerzés folyamata és a feldolgozás, elemzés elválik egymástól időben. Nem reális feltételezés, hogy minden hajnalban egy titkosszolga, illetve pár tolmács hallgassa és azonnal fordítsa az anyagot” – mondja egy biztonsági forrásunk, aki azért hozzáteszi: „Azt már inkább problémásnak látom, hogy a magyar szolgálatok annak ellenére nem léptek közbe, hogy tudomásuk lehetett róla, hogy a szállításkor rendszerint oxigénhiány lép fel, ezért dörömbölnek a szállított emberek. Ennek ellenére hagyták a csempészbandát tovább működni. Ez elég aggályos szerintem.”
A tárgyalásokon még egy releváns szempont többször felmerült: ki volt az igazi főnök? A sokat emlegetett Szerbiában működő főfőnök egy bizonyos Kairo, de emlegettek egy Amid nevű pakisztáni csempészt is, aki biztosította a menekültek átjutását a zöldhatáron. Mivel ők nem Magyarországon követtek el bűncselekményt, a magyar hatóságok nem tudtak ellenük nyomozni. A rendelkezésre álló anyagot átadták ugyan a szerb hatóságnak, ám ők aligha mentek sokra vele, ugyanis konkrét nevet a vádlottak nem adtak meg. Mitkó például azt mondta: „Szerbiában van egy főnök, aki szintén főnök, az ő nevét nem kívánom megmondani.” Elmondása szerint azért, mert nagyon félti Bulgáriában élő családját.
A tárgyalás augusztusban folytatódik.
