Tegnap délután döntött az újbudai képviselő-testület a József Attila Gimnázium augusztusban üresedő igazgatói állásáról. Két pályázó volt, az iskola emblematikus oktatója és igazgatóhelyettese, Juhász András, és egy „külsős”, Szabó Orsolya. Az iskola Juhász Andrást támogatta, Szabó Orsolya mindössze a diákönkormányzattól kapott két szavazatot, pályázatát a nevelőtestület szakmai hiányosságokra hivatkozva elutasította. Juhász pályázatát még az önkormányzat által felkért oktatási szakértő is 96 százalékosra minősítette. A képviselő-testületi ülésnek mégis nagy volt a tétje. Az oktatási bizottság ugyanis két nappal korábban meghozott döntésével nem támogatta Juhászt (mellesleg Szabót sem). Szabó pályázata 2 nem és 6 tartózkodó szavazatot kapott, Juhász Andrásé pedig 2 igent és 6 tartózkodást – az oktatási bizottság fideszes, KDNP-s és jobbikos képviselői tartózkodtak. Egyetlen képviselő sem indokolta döntését, nem adott magyarázatot arra, hogy számára szakmailag miért nem elfogadható Juhász András pályázata. Ezért a nevelőtestület tegnap közleményt adott ki, hogy részt vesznek a mai ülésen. Ezzel az előzménnyel, a tanárok karával és az intézményvezetők meghallgatásával futottak neki a képviselők ennek a napirendi pontnak. A narancs.hu is ott volt. (A korábbi eseményekről szóló cikkünket lásd itt.)
Először egy másik oktatási intézmény, egy óvoda egyik jelöltjét hallgatják meg. Ő elég szerencsétlen módon, s talán nem is minden számítás nélkül, telibe dicséri az új közoktatási törvényt – vesztére, mert az oktatási bizottság ellenzéki alelnöke nyomban fel is szólítja, érvelne már kicsit itt a plénum előtt amellett, hogy ezt a központosító, gyerekellenes és kártékony törvényt miért tartja olyan jónak. Kicsit megfagy a hangulat.
Juhász bemutatkozás gyanánt egy kis allegóriát oszt meg a hallgatósággal, mely alig burkoltan arról szól, hogy a testületnek egy csalárd döntés (ez vélhetőleg az oktatási bizottságnak a támogató véleményeket keresztbe verő határozata) megerősítéséről vagy elutasításáról kell döntenie. Juhász után három percben elmondhatja a tantestület véleményét Bíró Gábor tanár is, aki a közleményt jegyzi. Bíró indulatosan oktatja ki a képviselőket – fel van háborodva azon, hogy az oktatási bizottság kormánypárti tagjai úgy szavaztak Juhász pályázatáról, úgy ignorálhatták mindenki más véleményét, hogy a véleményük indoklására sem méltatták az érintetteket. (A tantestületben tegnap terjedt el, hogy az oktatási bizottság a szigetszentmiklósi forgatókönyvet készíti elő: az eredménytelen pályázat után megbízással lényegében kineveznek egy új igazgatót.) „Ha nemmel szavaznak most, és nem indokolják a döntésüket, a József Attila Gimnázium tantestülete tovább fog lépni!” – mondja megremegő hangon, de a következő mondatból kiderül, hogy „csak” a nyilvánosság erejével fenyegeti a képviselő-testületet.
Az indulat gyorsan átragad a kormánypárti képviselőkre: az első felszólaló, a fideszes Szabó András kikéri magának, hogy fenyegessék, az előterjesztő Molnár László alpolgármester arcátlanságot és hecckampányt emleget, és arra figyelmezteti a tanárt, hogy „a jelzők, amikkel a képviselőket illette, nem segítik az ügyet” – igaz, utána hozzáteszi, hogy a maga részéről Juhászra fog szavazni. Hasonlóképp felháborodottan reagál Junghausz Rajmund fideszes képviselő, aki közli, hogy a „hangulati elemeknek köszönhetően nem veszek részt a szavazásban”. Ezt a sort folytatja a következő fideszes képviselő, aki immár az ellenzéki képviselőknek szegezi a kérdést: „Mit fenyegetőznek? Maguk csinálták ezt!” Az ellenzék visszavág: szerintük az oktatási bizottság politikai üzenetet küldött azzal, hogy nem támogatta Juhász pályázatát. Ha ez így van, akkor nyilván üzenet az alpolgármester vallomása is, miszerint ő Juhászt támogatja – és ért is az üzenetből a frakció, mert amikor végre a döntésre kerül sor, ellenszavazat nélkül Juhászra voksolnak.
Hogy tényleg a tanárforradalom győzött-e, a nyilvánosság erejével kényszerítve jobb belátásra a politikai önkényt, vagy nem is volt semmiféle titkos terv a gimnázium igazgatói posztjával kapcsolatban, azt talán soha nem tudjuk meg. (Az kétségkívül némi alapot adhat a gyanakvásra, hogy az oktatási bizottságban a kormánypárti elnök is tartózkodott a Juhász pályázatáról történő szavazáskor – holott a gimnázium iskolaszékének elnökeként és az iskolába járó egyik gyerek apjaként mindenki másnál jobban ismeri az igazgatóhelyettest, így pontosan tudja, hogy nála nemigen lehet alkalmasabb jelölt.)
A példa mindenesetre adott minden más közintézmény számára: ha volt is valami gyenge kormánypárti konspiratív terv a poszttal kapcsolatban, azt úgy fújta el a nagy nyilvánosságot kapott közfelháborodás, hogy nyoma sem maradt.
Hanem Bíró tanár úr – ő aztán kapott rendesen. Jószerével még ki sem ért a teremből, már elővette két fideszes képviselő, akik gyorsan fogyatkozó türelemmel magyarázták neki, hogy „nem okos dolog így beszélni”, meg hogy az ügynek árt ezzel a stílussal. Két lépéssel és öt perccel odébb már a kormánypárti frakcióvezető oktatgatta tovább Bíró tanár urat, miszerint a viselkedése olyan mértékű felháborodást váltott ki, hogy ő alig tudta féken tartani a frakciót, majd átadta a szót két másik képviselőnek, akik hol kikérték maguknak ezt a hangot, hol próbálták beláttatni a tanárral, hogy így velük nem lehet beszélni. Pedig tán az ő frusztrációjukat is csökkentette volna, ha képesek meghallani a láthatólag feldúlt tanár egyetlen mondatát: „Maguknak csak egy gombnyomás, amit még indokolni sem kell, nekünk az életünk.”
