Letartóztatták Zákányszék vállalkozó alpolgármesterét

„Stabil ember volt eddig”

Belpol

Zöldségbolthálózatot, bioélelmiszer-forgalmazó céget, smoo­thie-üzemet, cukrászmanufaktúrát alapított, iskolakerteket támogatott, és akinek csak tudott, segített a zákányszéki Kazi Péter. Az ügyészség szerint 2018 óta csalt. Letartóztatták. A falubeliek továbbra is inkább a szívüknek hisznek.

„Hiszel abban, amit csinálsz. Sokat gondolkodtam ezen, mert édesapám, Kazi Imre például más beállítottságú volt. Amikor a sikeres Fényes vendéglőt csinálta a faluban, hívták Szeged legjobb helyeire szakácsnak, de nem ment, amit gyerekként sose értettem. Régóta bennem van, hogy valami maradandót szeretnék alkotni, amire a fiaim is büszkék lehetnek” – nyilatkozta a Délmagyarországnak Kazi Péter, a zákányszéki Zabosfa KerTÉSZ Kft. alapítója, ügyvezetője abból az alkalomból, hogy idén májusban tízéves lett a cége.

A kft. Zákányszék régi nevét viseli (a legenda szerint egy ott álló öreg fa odvában mindig kikelt és zöldellt néhány szem zab). A Zabosfa helyi termelői csoportok zöldségeit, gyümölcseit forgalmazta. Kezdetben Kazi Péter csomagolt, fuvarozott, takarított, aztán bővült a vállalkozás, biotermékekkel foglalkoztak, zöldségboltokat nyitottak megyeszerte, nagyáruházaknak értékesítettek. Tavaly 576 kamionnyi bioélelmiszert szállítottak, a többi közt Franciaországba, Ukrajnába, Szerbiába, Németországba. Cukrászmanufaktúrát alapítottak, bio­smoothie-t gyártottak, országos iskolakert-pályázatot írtak ki, helyi recepteket bemutató videócsatornát működtettek. Június közepén a Magyar Vöröskereszttel közös akcióban támogatták az ukrajnai háború károsultjait.

Zöldség és csomagolás

Az eredményekről szóló interjút a Délmagyarország Szegeden a Dugonics téren, az egyetem épületének szomszédságában lévő Zabosfai Zöldséges és Kávézó teraszán készítette el Kazi Péterrel. A cikk június 27-én, hétfőn jelent meg a Délmagyar.hu-n.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.