Március végére elkészül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) véglegesített jelentése a hazai villamosenergia-ipar átfogó vizsgálatáról. Az átvilágítást irányító Szemán Barna irodavezető nem bánja, ha a versenypiaci körülmények kikényszerítését kilátásba helyező tanulmányuk az ágazat több szereplőjénél is kivágja a biztosítékot.
Magyar Narancs: Miért 2004 márciusában indította el az ágazati vizsgálatot a GVH elnöke? Akkor már tudni lehetett, hogy az EU-csatlakozással kötelezővé válik a villamosenergia-törvény (vetv.) közösségi normáknak megfelelő módosítása, vagyis menet közben változik a jogszabályi környezet.
Szemán Barna: Az ágazati vizsgálat előtörténete 2003. január elsejével kezdődött. Addig a magyar villamosenergia-szektor teljes mértékben államilag szabályozott terület volt: az állam megmondta, hogy ennyi az ár és kész. Három éve viszont, ha csak részben és fokozatosan is, de megnyílt a piaci alapú működés feltétele. A deregulációs folyamat (a hatósági leszabályozottság visszaszorítása - SZ. M. I.) első lépésben 212 nagyfogyasztót - köztük vállalatokat, nagy és közepes üzemeket, illetve az önkormányzatok bizonyos intézményeit és a közvilágítást - fel-jogosított arra, hogy ha akar, az akkor induló árampiacról vegye meg az áramot. Ettől a pillanattól a GVH előtt is megnyílt a lehetőség, hogy vizsgálja a szabadpiaci folyamatokat, s a szereplőkön számon kérhessen bizonyos piacellenes magatartásokat. Úgy láttuk, hogy az átfogó ágazati vizsgálat nem várhat a csatlakozás után kötelező jogszabály-normalizálásokig.
Az első évben a feljogosítottak egyötöde lépett ki a piacra, és a hazai villamosenergia-forgalom egytizedét adták-vették ott. Az is előfordult azonban, hogy egyesek visszaléptek a régi, hatóságilag szabályozott, piacmentes rendszerbe. Nem értettük, hogy mi a visszalépések oka, s ezért indult el a GVH vizsgálata. Látszólag a piac térnyerése töretlen volt, ám a részletesebb adatokban azt találtuk, hogy a régi és az új struktúra jelenlegi együttes működése miatt a piac nem tud lényegesen tovább bővülni. A GVH a miértekre kereste a választ.
MN: A hivatal honlapjáról letölthető majd 100 oldalas tanulmány tartalmazza a vizsgálat megállapításait és javaslatait. Miért került a dokumentum minden egyes oldalára felkiáltójellel az, hogy "tervezet"? Bizonytalanok a megállapításaik helyességében?
SZB: A villamosenergia-piac mind műszakilag, mind gazdasági szempontból borzasztóan összetett és bonyolult. Ezzel szemben az ágazati vizsgálat egy kérdéssorra adott válaszok elemzését jelentette. Igaz ugyan, hogy a kérdésekkel az összes hazai villamosenergia-ipari vállalkozást, valamint a 39, piacra lépésre feljogosított fogyasztót megkerestük, de ez akkor is csupán egy látlelet. A tanulmánytervezetet az érintettek két hónapig véleményezhették. A GVH azonban nem azért tette publikussá a dokumentumot, mert úgy gondolta, hogy hiba vagy pontatlanság lenne benne. Egyszerűen azért, mert a hivatal a vizsgálat során csupán valószínűsít. Ha úgy tetszik: az ágazati vizsgálat azt a célt szolgálta, hogy a hivatal "szétnézzen a terepen", hogy aztán a problémás területeket alaposabban szemügyre vehesse. Persze kíváncsiak voltunk arra is, hogy az érintettek az átvilágítási folyamat végleges lezárásáig bead-nak-e a megállapításainkat cáfoló bizonyítékot. Ezért írtuk a dokumentumra, hogy tervezet.
Mivel az áramszektorban rendkívül eltérő érdekek vannak, a tervezet publikálásával és a visszacsatolás lehetőségével azt kezdeményeztük, hogy a szereplők egymásnak is elmondhassák a véleményüket. Ezért tartottunk február végén nyílt fórumot, ahol a szabályozó hatóságoktól a termelőkön és kereskedőkön át a zöld szervezetekig szinte mindenki megjelent, és ezért nyújtottunk lehetőséget az írásbeli véleményezésre, melyet minden érdeklődő megismerhetett. A végleges szöveg ezek figyelembevételével e hónap végéig elkészül. Megküldjük a gazdasági tárcának, az energiahivatalnak, és indulhatnak a versenyhatósági eljárások, melyek végén akkor következik a szankcionálás és bírságolás, ha a versenytanács előtt bizonyítást nyer a törvénybe ütköző magatartás.
MN: A tervezetből az olvasható ki, hogy a magyar áramszektor liberalizációja megkezdődött ugyan, de amiért az egész folyamatot elindították - hogy ti. a fogyasztó olcsóbban juthasson áramhoz -, az nem nagyon sikerült. Többen borítékolják: botrány lesz, ha ez a végleges szövegbe is bekerül.
SZB: Sokféle vélemény van, és a különböző érdekek alapján másképpen ítélik meg a következtetéseinket. Számunkra a verseny jelenti a legfontosabb kérdést, így mi kizárólag a versenytörvény alapján fogalmazzuk meg az állításainkat. Nem vizsgáltuk például a szabályozók hatékonyságát és hatásait, mert erre a Magyar Energia Hivatal (MEH) a kijelölt szervezet. Mivel azonban a piac és a hatóságilag szabályozott rendszer pillanatnyilag együtt létezik, óhatatlanul felszínre jöttek a törvénybe ütköző szabályok. Ezekre felhívtuk a MEH figyelmét, de ebben az irányban többet nem tudunk tenni.
Ma ott tartunk, hogy a villamosenergia-ágazatban korlátozott piacnyitás történt, és a szektor fogyasztóinak 65 százaléka továbbra is piaci versenytől mentesen, hatóságilag szabályozott áron vásárolja az áramot. Így viszont igazából nem a piac hat a hatósági árra, hanem fordítva, és ez a verseny szempontjából nem jó. A GVH azt vizsgálta, hogy ha az eddig piacra lépők jelentős megtakarítása kimutatható (2003-ban 17 milliárd forintot, 2004-ben pedig már 38 milliárdot takarítottak meg), akkor mi magyarázza, hogy nem akarnak vagy tudnak még többen kilépni, illetve ha kiléptek, miért térnek vissza egyesek a piacmentes rendszerbe.
MN: A hivatalos magyarázat erre többnyire az, hogy az árampiac működése túl bonyolult, ráadásul a fogyasztók egy részének a csekély árkülönbségnél fontosabb a kiszámíthatóság és az üzembiztonság.
SZB: A villamosenergia-szektor irányítói a kiszámíthatóságot, de főként az ellátásbiztonságot mint valami Jolly Jokert tartják a kezükben, amivel minden változást azonnal tromfolni akarnak. Pedig ha a péknek megéri kenyeret sütni, akkor kenyeret fog sütni. Azért, mert ért hozzá, és ebből akarja a családját eltartani. Meggyőződésem, hogy ugyanezek az egyszerű elvek érvényesülhetnek a villamos energia piacán is. Ha a fogyasztók megfizetik az energia valódi árát, és például a lakossági ár nem valamiféle központilag kisakkozott árként születne, hanem a piac szabná meg, akkor lenne befektető, aki üzletet látna a fejlesztésben. Ha nem fizetik meg a valódi árat, akkor nem fejleszt, ez ilyen egyszerű. Az ellátásbiztonságról pedig csak annyit: állítom, hogy e területen is mindent tudni lehet a fogyasztókról. Minden hónapban számlát kapnak, és aki az átlagosnál lényegesen többet fogyaszt, az az áramellátási szerződés megkötésekor köteles megadni, hogy milyen elektromos gépei vannak stb. Ebből ma már nem jelenthet problémát kikalkulálni, hogy a rendszerben nagyjából mikor mennyi áramra van szükség. Az írott szabályozó rendszer viszont tényleg nagyon bonyolult, de az egyszerűsítési folyamatot attól még el kell indítani. Le kell számolni azzal, hogy a magyarázat mindig arról szól: miért nem lehet változtatni. Magyarország az Európai Unió előtt vállalta, hogy legkésőbb 2007. július elsejével a teljes áramszektort - a lakossági fogyasztókat is beleértve - piaci alapon működteti. Az egyszerűsítés így fokozott követelmény, mivel jelenleg még a nagyfogyasztók is idegenkednek a változástól azért, mert a mintegy 1500 oldalt kitevő szakanyagot átláthatatlannak találják. A túlbonyolítottság megszüntetése érdekében javasoljuk, hogy a szaktárca, a kamara és a szabályozó hatóság készíttessen olyan dokumentumokat, amik a villamosenergia-rendszer működését és a várható változásokat értelmezhetővé teszik a lakosság számára is. A vállalati szférában például a MÁV először óvatos volt, figyelte a próbálkozók visszajelzéseit, majd amikor az úttörő BorsodChem és mások bizonyítottan jelentős megtakarítást értek el, a tipikus nagyfogyasztó MÁV is a piacra ment áramot venni, és így 2005-ben 1,7 milliárd forinttal kisebb áramszámlát könyvelhetett el.
MN: A tanulmány összegzésében 11 javaslat szerepel, melyeket a GVH a verseny fejlődése szempontjából változtatandónak tart. A legsürgősebbnek az utóbbi időben sokat emlegetett hosszú távú szerződések rendezését tartják, valamint azt, hogy a piac és a hatósági áras rendszer egymás mellett működését meg kell szüntetni. Ezen múlna minden?
SZB: A hatósági áras struktúra megmaradása, illetve az, hogy a piacra lépők oda visszatérhetnek, a régi modell bebetonozását eredményezte. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a szektor kapacitásának több mint 90 százaléka hosszú távú szerződésekkel van lekötve, és e szerződések egy kézben vannak, akkor nyilvánvaló, hogy ez nem szolgálja a verseny kiteljesedését. A közüzemi nagykereskedőnél (ez a Magyar Villamos Művek - SZ. M. I.) lévő szerződésekben például az is szerepel, hogy az erőművek akkor is a pénzüknél vannak, ha nem a fogyasztói igényeket elégítik ki, hanem terheletlenül csak rendelkezésre állnak. Pedig a szabad kapacitásokat végeredményben nem veszik igénybe a fogyasztók. Annak ellenére sem, hogy már eddig is többen azért nem tudtak kilépni a piacra, mert ott már nem volt az ellátásukhoz szükséges pluszkapacitás. Szerintünk a modellváltás elkerülhetetlen, mert a versenypiaccá alakítás a jelenlegi keretek között nem tud megtörténni. Olyan váltás kell, ami felülvizsgálja a hosszú távú megállapodások versenykorlátozó hatását is.
MN: Annál is inkább, mert ez utóbbi tételt Brüsszel is vizsgálja.
SZB: Valóban. Igaz, az EU az állami támogatás oldaláról ellenőrzi az eseteket, mi pedig az antitrösztszabályok alapján vizsgálódunk, de a két dolog mögött lévő jogalap ugyanaz. A hosszú távú szerződések ügyében javaslatot is tettünk arra, hogy versenyfelügyeleti eljárás keretében alaposabban vizsgálhassuk az akadályozó tényezőket. Az ugyanis kétségeket ébreszt, hogy miközben a fogyasztók több mint 30 százaléka már kiment a piacra, az akár 2021-ig megkötött hosszú távú szerződéseken a közüzemi nagykereskedő és a termelők nem kívántak változtatni. Igaz ugyan, hogy az újratárgyalásra jogszabályban rögzített felhívásnak eleget tettek, hisz kétszer is tárgyaltak, mindez azonban semmiféle eredménnyel nem járt. Nem azt mondtuk, hogy anno a szerződéseket törvénysértő módon kötötték volna meg, hanem azt, hogy a problémát az összes szerződés egy kézben tartása okozza, mert ez hosszú időre befagyasztja a versenyt.
MN: Ha önök 2004 óta vizsgálódnak, megállapításaik miért nem köszönnek vissza a tavaly nyáron elfogadott törvényben?
SZB: Minden szabályozásnak onnan kellene kiindulnia, hogy melyek az energiapolitikai sarokpontok. Magyarországon van ilyen dokumentum, csak az vele a baj, hogy alapvetően 1993-ból származik. Igaz, 1999-ben ezt újra megerősítették, de mára EU-tagállamként a viszonyítások és a körülmények is alaposan megváltoztak. Rendkívül fontos lenne kimondani, hogy melyek azok a főbb szempontok, amelyekhez Magyarország a villamos energia kérdésében ragaszkodik. Mert ehhez képest lehet elkészíteni az új törvényt és az új végrehajtási utasításokat is. A tavaly elfogadott vetv. és annak végrehajtási rendeletei szerintem nem feltétlenül ennek szellemében születtek.
MN: 2007. július 1. a teljes piacnyitás dátuma. Ön szerint mikorra lehet kikényszeríteni azt, hogy a fogyasztók, akikért az egész piacosítás zajlik, tényleg érezzék az árak lefelé mozdulását?
SZB: Nem hiszem, hogy jövő július 2-án 20 fillérrel is olcsóbb lesz az áram. Az uniós gyakorlat ráadásul azt mutatja, hogy a piacnyitás nyújtotta lehetőségekkel a háztartási fogyasztók legfeljebb 5-10 százaléka élt, vagyis tömeges szolgáltatóváltás sem valószínű. Mégis azt gondoljuk, hogy fontos a váltás lehetőségének a megteremtése. Azt kell elérni, hogy a szolgáltatónak fontos legyen a fogyasztó. Azért fogunk vizsgálatokat folytatni, mert olyan konkrét bizonyítékokat akarunk az asztalra tenni, ami kikerülhetetlenné teszi a változásokat.
