Szerda este eldől Deutsch sorsa a Néppártban

  • narancs.hu
  • 2020. december 15.

Belpol

Szavaznak a  kizárásáról, és ha Deutschot elküldik, akkor akár a többi fideszes is kiléphet.

Szerda este hat és nyolc között ülésezik a néppárt EP-frakciója, és az egyik napirendi pont szerint szavaznak majd Deutsch Tamás fideszes képviselő kizárásáról is - írja a 444.hu.

Deutsch kizárását amiatt kezdeményezték, mert a gestapó és az ÁVH-módszereként beszélt Manfred Weber megnyilatkozásairól.  Deutsch ugyan bocsánatot kért a kijelentéséért Manfred Webertől, a kizárásról való szavazást nem vetették el továbbra sem.

Az ügy közben azzal is bonyolódott, hogy kipattant a Szájer-botrány. Szájer lemondásával pedig Deutsch lett a fideszes EP-képviselők delegációvezetője.

A szerdai szavazás menetéről Ujhelyi István írt közösségi oldalán, és rámutat még egyérdekességre, miszertin Deutsch kizárását a Sargentini-jelentés elfogadásához hasonlóan úgy szavazzák meg, hogy csak az igen és nem szavazatokat veszik figyelembe, a tartózkodásokat nem. A Fidesz azonban már a Sargentini-jelentés esetén is kifogásolta ezt a módszert, így most az fog történni, hogy Deutsch kizárását egy a Fidesz által illegitimnek tekintett módszerrel fogják eldönteni.

A szerdai döntés azonban nemcsak Deutschra lehet hatással, ugyanis korábban az atv.hu brüsszeli források alapján azt az információt kapta, hogyha Deutschot kizárják, a fideszesek "mennek mindannyian". Hozzáteszik, hogy Navracsics Tibor az Euronews hétfő délután megjelent podcastjában azt mondta, hogy tudomása szerint veszélyben van a Fidesz néppárti tagsága. 

A 444.hu emlékeztet arra is, hogy Orbán Viktor a múlt héten feldobta azt az ötletet, hogy a Fidesz legyen a néppárt külső szövetségese, mint az ezredforduló idején a brit konzervatívok voltak, erre azonban érdemben nem reagáltak. 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.