Gyerekkor – ifjúkor – Bretter
Gazsi nem tekintette magát Bretter György tanítványának, és joggal. Mindig az mondta, hogy sokkal inkább volt „barátja” édesapámnak, vagy még inkább állandó vitapartnere. Azért mondom, hogy joggal, mert gyakori látogatásai alkalmával Gazsi általában saját, a legkülönbözőbb tárgyban improvizált teóriáiról kiselőadásokat tartott a konyhában (itt zajlottak az eszmecserék, és Gazsi már-már a berendezés része volt). Ezeket Bretter György gyöngéd-megértő iróniával hallgatta végig, mert ő maga viszont beszélgetőpartnereket keresett a nemzeti kommunizmus intézményesült csöndjében. Amit a hatalom mondott, teljességgel értelmetlen volt, s amit érdemes lett volna a hatalomnak nekiszögezni, azt nem lehetett.
TGM-et és Bretter Györgyöt a Ceaușescu-rendszer ideológiájának, mind annak álkommunista, mind nacionalista aspektusának kritikai szándéka kötötte össze.
A kritika lehetőségét végül éppen maga a marxizmus kínálta, és ha nem szeretnénk anakronisztikusak lenni, akkor ez volt az egyetlen lehetőség.
Evvel kapcsolatban elmesélem egy gyerekkori élményemet 1976-ból.
Szüleim nagy megrökönyödésére nem egészen egy évvel az érettségi előtt úgy döntöttem, hogy matematika vagy fizika helyett inkább filozófia szakra jelentkezem. Vélhetőleg a gyerekkoromat meghatározó „konyhai beszélgetések” játszhattak ebben főszerepet, noha erről magamnak sejtelmem sem volt. Édesapám úgy gondolta, hogy Gazsira bízza fölkészítésemet. Egyik ottlétekor tehát kezébe nyomta a marxista–leninista tankönyvemet: „No, ezt kellene neki megtanítani!” Gazsi kezébe vette a könyvet, majd hamisíthatatlan és utánozhatatlan stílusában, hangos hahotázás közepette szedte ízekre hazugságait. A marxista–leninista ideológiából csak bűzlő kupac maradt a hiteles marxista bírálat nyomán. Édesapám azonnal rájött, hogy engem soha nem vesznek föl a filozófia szakra, ha Gazsitól tanulom a filozófiát.
De éppen ez a marxista ideológiakritika kötötte össze mindkettőjüket a Lukács-iskolával és a nyugati reformmarxizmussal, ami talán az egyetlen olyan pillanat volt, amikor a nyugati, az 1968-as diáklázadásokat inspiráló és a kelet-közép-európai, a prágai tavaszban csúcsosodó intellektuális törekvések találkoztak. (TGM Orbánnak a 2007-es tusnádfürdői nyári táborban elhangzott ’68-ellenes kirohanását „a szabadságellenesség nyílt meghirdetésének” nevezte; van abban valami kétségbeejtő kelet-közép-európai abszurd, amikor Orbán a „régi szabadságharcos”-t búcsúztatja TGM személyében.)
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
