Tisza Szigetet alapított Debrecenben Bruti

  • narancs.hu
  • 2025. január 10.

Belpol

A humorista rajta volt a Kutya Párt EP-listáján, de úgy döntött, inkább a Tiszával fog dolgozni, „mint támogató.”

Elköszönt a Magyar Kétfarkú Kutya Párttól Tóth Imre „Bruti” humorista, miután ősszel létrehozott egy Tisza Szigetet Debrecenben, amelynek legfontosabb célja az akkugyárak elleni fellépés – írja a 444.hu.

Mint írják, Bruti nem volt tagja a Kutya Pártna, sőt passzivistája sem, de rajta volt a párt EP-listáján és a közmédia listavezetői vitájában is ő szerepelt. A humorista a lapnak elmondta, szimpatikus volt számára, amit a Kutya Párt csinált, egybevágott a humor és a politika is, amiben ő is benne van, Debrecenben azonban marginális volt a tevékenységük, 2-3 taggal.

Elmondása szerint leült Magyar Péterrel, átbeszélték a debreceni helyzetet, az akkumulátorgyárak problémáját, majd úgy döntött, inkább a Tiszával fog dolgozni, „mint támogató.”

Ekkor merült fel a sziget ötlete, amiről beszélt az akkugyárak ellen tüntető Mikepércsi Anyákkal is, akik közül többen csatlakoztak a Tiszta Tisza Sziget – Debrecen nevű csoporthoz.

A portál felidézte, Bruti már a Tisza Párt októberi, közmédia elleni tüntetésén is felszólalt, de ott nem derült ki, hogy ilyen szinten is köze van a párthoz. A sziget tagok egyébként több videót is készítettek már az akkugyárak veszélyeiről, február 1-ére pedig más szervezetekkel együtt tüntetést szerveznek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.