Magyar Péter azt ígérte, péntek este „rendkívüli bejelentést” tesz. A Facebook-oldalán és a hivatalos YouTube-csatornáján közvetített beszédében a Tisza Párt elnöke az elmúlt napok legfontosabb közéleti témáira reagált. Beszélt többek között a miniszterelnök indiai utazásáról, a mentőszolgálat mentésirányítási rendszerének összeomlásáról, valamint a vasárnap hajnalban közéleti balesetet okozó moldáv férfi körüli kavarásról is.
A politikus videóüzenetét azzal kezdte, hogy felsorolta, mi mindenre vár választ a magyar nép. „Miként lett a magát gyermekbarátnak hazudó Orbán-kormányból pedofil bűnelkövetőket mentegető és kitüntető kormány? Hogyan teheti meg a magyar miniszterelnök, hogy megakadályozza, hogy átadjuk a gyermekvédelmi otthonban élő nehéz sorsú gyerekeknek a jóérzésű magyar emberek által felajánlott, csodálatos karácsonyi ajándékokat?” – tette fel sorban a kérdéseket Magyar Péter, aki szerint a kormánynak arra is válaszolnia kell, hogy miért próbálja meg elhallgatni, hogy összeomlott az Országos Mentőszolgálat teljes mentésirányítási rendszere, „veszélybe sodorva a magyar emberek életét.” A Tisza párt elnöke szerint bár a teljes szakma jelezte, hogy bármikor leállhat „a Kubatov Gábor Fidesz-alelnök haverja által kialakított létfontosságú rendszer”, a kormány nem tett semmit.
Magyar Péter – akinek beszédét a YouTube-on szinte folyamatosan több mint 30 eze ember követte – ezután a kormány rendelete alapján szabadon engedett embercsempészek ügyével folytatta. „Már régóta tudjuk, hogy mindenféle külső kényszer nélkül Orbán Viktor döntése alapján 2200 elítélt embercsempészt engedtek ki a magyar börtönökből” – mondta a Tisza Párt EP-képviselője, hozzátéve, hogy a miniszterelnök októberben az Európai Parlamentben „azt hazudta”, hogy ezek az embercsempészek nem tudnak visszajönni Magyarországra. Magyar Péter szerint „mára kiderült, hogy Orbánék azt sem tudják, hogy a többéves börtönbüntetésre ítélt embercsempészek egyáltalán elhagyták-e az országot, ahogy azt sem lehet kontrollálni, hogy aki elhagyta, az visszatért-e.”
Magyar Péter felidézte, hogy – ahogy arról korábban mi is beszámoltunk – a magyar rendőrség hivatalos közlése szerint egy korábban jogerősen több mint három és fél év börtönbüntetésre ítélt, ám a kormány rendelete révén szabadon engedett moldáv származású embercsempész vasárnap hajnalban a hatóságok elől menekülve letarolta egy héttagú, vétlen magyar család autóját, aminek következtében többen, köztük gyerekek is súlyosan megsérültek. „Joggal háborította fel – pártállásra való tekintet nélkül – minden honfitársunkat, hogy
az Orbán-kormány nem megvédi a magyar embereket, hanem aljas politikai számításból veszélynek teszi ki őket”
– jelentette ki Magyar Péter, aki úgy látja, ilyenkor mindenki joggal vár választ arra, hogy „Orbán Viktor miért utazik ellenőrizhetetlen forrásokból – háborús veszélyhelyzet és rendeleti kormányzás idején – több hétre az indiai tengerpartra nyaralni?”
Az ellenzéki politikus ezzel kapcsolatban arról beszélt, a miniszterelnök „újabb fő politikai témájáról derült ki, hogy hazugságra épülő légvár”, jelenleg pedig politikai kármentés zajlik, a kormány „egy egészen elképesztő hazugságcunamiba kezdett”, hogy átkeretezze a történeteket.
„A rogáni propaganda ezzel tulajdonképpen a magyar rendőrséget vádolják álhír terjesztéssel”
– mondta Magyar Péter, hozzátéve, hogy a rendőrség minden bizonnyal többnapos, alapos nyomozás során, és „feltételezhetően egyértelmű bizonyítékok birtokában nevezte meg a bűncselekmény gyanúsítottját, vállalva az ügy politikai következményeit is.” „Vajon ki hiszi el azt a rogáni mesét, hogy egy büntetlen előéletű, boldog ember a saját úti okmányai helyett inkább a Magyarországon jogerősen börtönbüntetésre és kiutasításra ítélt testvére papírjaival lépi át a határt?” – tette fel a kérédést a Tisza Párt elnöke, aki azt is valószerűtlennek tartja, hogy bár még el sem fogták az elkövetőt, azt már tudják, hogy ki kinek az okmányával élt vissza.
„Ennyi erővel azt is elő adhatnám a kormányzati propagandagyár, hogy nem is Rogán Antal áll a súlyos korrupciós ügyek középpontjában, hanem a rá megszólalásig hasonlító gonosz ikertestvére”
– foglalta össze a helyzetet a politikus, egyszerre utalva ezzel arra a keddi hírre is, miszerint az Egyesült Államok szankciós listára tette Rogán Antal titokminisztert.
„Ott tartunk hogy a saját emberei sem hajtják végre az utasításait? Mi mindenről nem tud még, miniszterelnök úr?” – folytatta a kérdések során Magyar Péter, aki ugyan végül nem jelentett be semmit, mindenesetre ismét elmondta, hogy Magyarországon nem működik az állam, az emberek félnek, a Tisza Párt pedig előrehozott választást követel: „A magyar nép válaszokat vár, elnök úr. Vége van. Szakítsa meg az álomutazást, jöjjön haza lebarnulva és kipihenten, és nézzen a magyar emberek szemébe, adja vissza nekik a felhatalmazást, és írjanak ki előrehozott választást!”