Toplistás tankerületi vezetők: mindenki kétmillió forintnál nagyobb jutalmat kapott

Belpol

A jogi fenyegetések ellenére közösségi oldalán vasárnap folytatta Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselője a tankerületi vezetők tavalyi jutalmazásának nyilvánosságra hozatalát.

„Bár Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ vezetője áll a tankerületi hierarchia csúcsán, meglepő módon az 1,7 milliós összeggel nem ő kapta a legmagasabb motivációs elismerést 2021-ben” – írta legfrissebb bejegyzésében Tóth Endre, az ellenzéki párt oktatáspolitikusa. Az elmúlt napokban a Narancs.hu is figyelemmel követte a tankerületi vezetők jutalmazását nyilvánosságra hozó Momentum-politikus posztjait, így megtudhattuk, hogy mennyit kapott a tanárokat elbocsátó Marosi Beatrix és mennyit a Klebelsberg Központ vezetője, Hajnal Gabriella. Az idén január óta a Narancs.hu is közérdekű adatközléssel fordult a Gyulai Tankerület Központhoz, amely addig húzta a válaszadást, amíg lehetett végül pedig egy értékelhetetlen adatsort küldtek át.

Tóth Endre közlése szerint az első helyen a Debreceni Tankerületi Központ korábbi vezetője, a nemrég nyugdíjba vonult Pappné Gyulai Katalin áll 2,5 millió forinttal. Pappné 10 éven át vezette a tankerületet és nevéhez több botrány is kapcsolódik. A legemlékezetesebb ezek közül az volt, amikor 2018-ban pedagógusnapon a „Nemzedékek jövőjéért” díjjal tüntette ki a közgazdász végzettségű Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselőt.

Második helyen holtversenyben három igazgató követi őt a listán: Tamás Ilona, az Észak-Budapesti Tankerületi Központ vezetője, Hajnissné Anda Éva, a Közép-Budai Tankerületi Központ igazgatója és Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ vezetője, akik fejenként 2,44 millió forintot kaptak a fizetésükön felül szolgálataikért cserébe.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokán, 2,4 millió forintos jutalommal szintén többen állnak: Marek János, a Soproni Tankerületi Központ igazgatója, Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója és Szutorisz-Szügyi Csongor, a Szolnoki Tankerületi Központ igazgatója. Pásztor Gyula Csabáné, a kisvárdai tankerület vezetője és Házlinger György, a közép-pesti tankerület vezetője tavaly 2,36 millió forinttal lett gazdagabb a motivációs elismeréseknek köszönhetően. Arról a Házlinger Györgyről beszélünk, aki nemrég saját korábbi iskolájába, a Szent István Gimnáziumba vitte ki a kirúgással fenyegető leveleket a tiltakozó pedagógusoknak.

A jutalom-lista ötödik helye is sokat ér, 2,32 millió forintot. Ezt Gaszperné Román Margit kapta, aki a nyíregyházi tankerületet igazgatja immár hat éve. „Szép nagy összegek ezek, főként, ha a közoktatásban uralkodó általános alulfinanszírozottságra tekintünk. A legmagasabb jutalom összege több, mint egy kezdő pedagógus 8 havi bruttó bére. Ennél igazságtalanabb jutalmazási rendszert kitalálni is nehéz lett volna az oktatásban” – kommentálja a fejleményeket Tóth Endre. Hétfőre a fideszes politikusokból tankerületi igazgatóvá avanzsált pártkatonák jutalmairól ígér adatokat a Momentum parlamenti képviselője.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.