„Hogy az erdő a saját életét élhesse”

Gálhidy László, a WWF Magyarország programvezetője a fák és a kormány harcának állásáról

A védett erdők helyzetét nem fogja javítani a tűzifarendelet jegyében zajló erdőirtás, s bár a kitermelés az erdőtervek szabta keretek között zajlik, kérdéses, mi lesz télen, tavasszal. A WWF szakértő munkatársával beszélgettünk a vitatott kormányzati döntésről.

Magyar Narancs: Hat természetvédő szervezet intézett még a nyáron levelet a kormányhoz, amelyet 110 ezren alá is írtak az úgynevezett tűzifarendelet ellen tiltakozva. Mennyire megnyugtató az ősszel erre érkezett válasz?

Gálhidy László: Két szempontból sem megnyugtató. A válaszlevél lényegében tagadja a felvetett problémát, és tételesen igyekszik cáfolni a felvetéseinket, mintha azok félreértésből vagy hozzá nem értésből fakadnának. Holott a rendelet augusztusi megjelenésekor nemcsak a zöld civil szervezetek, de minden szakember, akivel beszéltem, problémásnak látta az abban foglalt lazításokat. A fakitermelés időbeli korlátozásának eltörlése évszázados erdészeti tabukat döntöget, az őshonos fafajokkal való erdőfelújítás kötelezettségének elengedése a védett területeken pedig szintén szembemegy az utóbbi évtizedek gyakorlatával. A kormány válaszában olyan szőrszálhasogatások is szerepeltek, mint hogy a „közelítő nyom” – amelyet mostantól engedélyeztetés nélkül lehet kialakítani – lényegében nem út. Mi a jobb közérthetőség miatt fogalmaztunk így, de az erdőtörvény is „erdei földútként” definiálja az épített közelítő nyomot. A levél hangvételénél nagyobb problémának látom ugyanakkor, hogy a rendelet továbbra is hatályban van, az erdőterületünk közel felén teljes mértékben kihasználható, és előttünk a tavasz, amikor beindul majd az erdő élete. Nagyon elkeserítő lenne, ha ezt láncfűrészek zúgása kísérné.

MN: A védett, magas természetességű állami erdőkben eddig is intenzív erdőgazdálkodás zajlott.

GL: Ez természetvédelmi szempontból nonszensz, a fakitermelés nemcsak zavarja az erdei élővilágot, de tartósan át is alakítja az erdő fajösszetételét, szerkezetét. A tarvágások, végvágások után évtizedekig tart, amíg újra kialakul az erdei fajok számára is élőhelynek számító erdő. A fiatal, egykorú fákból álló erdőnek aztán még további évtizedek kellenek, hogy legyenek benne idős, odvas fák, értelmezhető mennyiségű holtfa, cserjék, sokféle fajból álló aljnövényzet, vagyis hogy igazi erdővé alakuljon. Ekkor azonban újra levágjuk. Védett területen kívül nyilván van tere a hagyományos erdőgazdálkodásnak, de azon belül ez teljesen ellentétes a védelem céljaival. A védett, illetve Natura 2000 területeken a hagyományos erdőgazdálkodásról át kellene állni örökerdő üzemmódra – korábbi nevén szálaló erdőgazdálkodásra. Ennek egyébként vannak történelmi hagyományai az országban, például az Őrségben, de a rendszerváltás után így kezdték művelni a főváros körüli erdők egy részét is. Ez azonban még mindig a fakitermelésről szól. A védett területek egy kisebb hányadán teljes mértékben elvárható lenne a háborítatlanság, hogy az erdő a saját életét élhesse a láncfűrészek visszatérése nélkül. Ilyen helyeken tudnak megmaradni az érzékenyebb fajok, mint a fekete gólya, vagy akár a hiúz. A WWF Magyarország több mint tíz éve szorgalmazza, hogy legalább a nemzeti parkjaink belsejében legyenek háborítatlan zónák, ha úgy tetszik, vadonok.

MN: Az ország mekkora hányada „igazi” erdő?

GL: A veszélyhelyzethez kapcsolt tűzifarendelet több pontja az ország valamennyi erdejére vonatkozik. Például az időbeli korlátozás nélkül, a vegetációs időben is lehetővé tett fakitermelés mind a kétmillió hektárunkon alkalmazható. Ennek egy része – csaknem a fele –, ahogyan a régi erdészek hívták, „műerdő”: akácosok, nemes nyárasok, telepített fenyvesek stb. Az eredeti erdőtakaró maradványai, amelyek ma is őshonos, termőhelyhonos fafajokból állnak, alig több mint egymillió hektárt tesznek ki. Ám a hivatalos statisztikák a műerdőket – mai elnevezéssel kultúrerdőket, faültetvényeket – is erdőnek tekintik. Helyesebb lenne azt mondani, hogy a valódi erdősültség csupán 10 százalék. A zömmel őshonos fafajú erdők, főként a tölgyesek, ártéri erdők egy része is meglehetősen átalakított állapotban van; egykorúak, bizonyos fafajok vagy egyéb erdei fajok hiányoznak belőlük, illetve idegenhonos fajokkal fertőzöttek. A többé-kevésbé természetes erdők a szűkebb merítésnek is körülbelül az ötödét tehetik ki. Azokra a jobb állapotú erdőkre gondoljunk, amelyek a nagyvárosokat övezik itt-ott, illetve a hegyvidékek népszerű kirándulóhelyei – ennyi maradt az évszázadok során. Nagyobb kíméletet érdemelnének.